Évszám
2011
Beküldő
Minden jóra fordul
Julcsi a szüleivel szeptemberben költözött a fővárosból ebbe a szép mátrai faluba, Gyöngyöstarjánba. A helység erdő közelében fekszik. Így ősszel már csupa pompa minden, a fák levelei pirosak, barnák, sárgák. A színükkel szinte üzennek, hogy most még szépek vagyunk, de hamarosan beköszönt a hideg tél. Eltűnünk, most nézzetek, most csodáljatok bennünket! Amilyen szép volt a falu és a környezete, amennyire jó volt az erdőben sétálni, annyira rossz volt Julcsiéknak. Azért kellett a fővárosból eljönni, mert Julcsi kisebb testvére Zolika beteg lett, asztmás beteg. Az orvosok azt javasolták, hogy költözzenek vidékre, erdő közelébe. Mivel a családfő is munkanélküli volt és az anya sem dolgozott, eldöntötték, hogy eladják a házukat. Itt a Mátrában folytatják az életüket. A lakáseladás és az új lakás vétele nagyon gyorsan lebonyolódott. Így szeptemberben Julcsi már a közeli városban, Gyöngyösön kezdhette meg a gimnáziumi tanulmányait. Minden nap utaznia kellett. A hely szép volt, de az életük nagyon keserű. A kisfiú állandóan betegeskedett. Pestre kellett hordani a kórházba. Mivel az apa nem dolgozott és az anya sem, ezt nagyon nehezen lehetett megvalósítani. Julcsinak is pénz kellett a tanuláshoz és az utazáshoz. Már annak a veszélye is fennállt, hogy abba kell hagynia a gimnáziumot. Ilyen körülmények között minden nap szomorúan érkezett az iskolába. A lányok csak azt látták rajta, hogy mindig egy ruhába jár és az iskola után siet haza. Eleinte csúfolták is egyszerű ruházata miatt. Majd próbálták körükbe fogadni, de Julcsi mindig nemet mondott. Az osztály kirándulásra készült. Julcsi nagyon szeretett volna elmenni, de nem tudott. Az osztálytársai teljesen kiközösítették. Otthon mikor a kirándulásra kért pénzt, a szülei nagyon megszidták. Hogy gondol ilyent, mikor alig tudnak megélni. Ekkor Julcsi elpanaszolta, hogy egy barátja sincs az osztályban, neki milyen rossz. Megint szidást kapott a szüleitől. Ilyen körülmények között kell élnie. Örülhetett, hogy járhatott gimnáziumba. Amikor azt kérte, hogy osztálytársai mehessenek hozzájuk, szülei elutasították.
A gimnáziumban az osztályfőnöke akkor figyelt fel arra, hogy a lány milyen magányos, amikor egy szociometriai felmérést készítetett velük. A tanulóknak le kellett írniuk három nevet, kik a barátaik. Julcsit senki sem választotta. Ő pedig azt írta le, nekem itt nincs barátom.
Az osztályfőnöke elgondolkozott ezen és tudta, rögtön cselekedni kell. Azon a napon, mikor a lány hiányzott, az osztállyal beszélgetést kezdett:
- Tudjátok, hogy Julika nemrégen érkezett hozzánk. Nincsen barátja az osztályban. Miért nem fogadjátok be?
- Tanárnő, kérem, mi hívtuk, hogy jöjjön el discoba, de nem jött.
- Nem gondoljátok, hogy nem mindenki szeret discosni?
- Tudjuk, de hívtuk sétálni is a városba, de nem jött.
- Mégis kellene valami megoldást keresni.- mondta a tanárnő. Majd Julcsival is beszélek, s talán kiderül, miért ilyen zárkózott.
A következő nap, amikor megérkezett a lány, az osztályfőnöke hívatta. Egy üres tanterembe vonultak félre. A tanárnő mindjárt kezdte a beszélgetést:
- Julcsi, azt írtad, hogy Neked ebben az osztályban nincsen barátnőd, nincsen barátod. Mit gondolsz, ez miattuk vagy miattad, van?
- Tudom, hogy hívtak discoba, sétálni, beszélgetni, de azt is tudom, hogy nem szeretnek, mert az én ruhám nem olyan modern, mint az övék. Én nem tudok elmenni velük sehová, mert nekem sietni kell mindig haza. Könnyek szöktek a lány szemébe.
- Éva néni! Nekünk nagyon sok problémánk van otthon. –fakadt ki a lányból
- Megtudhatom mi? Elmondod?
- Igen. Van egy testvérem, sajnos beteg, asztmás. Azért költöztünk ide, hogy a levegő jót tesz neki. De vizsgálatra mindig kellene hordani Pestre. Sajnos anyagilag sem állunk jól. A szüleim nem dolgoznak. Nagyon elkeseredettek, így nem szívesen veszik, ha én elmennék otthonról, vagy ha hozzánk jönnének. Szeretnék segíteni a szüleimen, de nem tudok.
- Gondolkodom a dolgon, elmegyek majd családlátogatásra is és majd ha tudok segíteni, fogok. De azért az osztálytársaiddal te is beszélgethetsz. Mivel látom, hogy magyarból milyen ügyes fogalmazásokat írsz, szeretném, ha belépnél az Anyanyelvápolók Szövetségébe. Van hozzá kedved?
- Igen, van. De mi kell ehhez?
- Először is egy belépő-nyilatkozatot ki kell töltened.
- Igen ezt megteszem.
- Aztán több alkalommal Pestre kell utazni. Társad is lenne, Ildikó az osztályból.
- De Éva néni! Én nem tudok Pestre utazni, nincs pénzünk.
- Julikám, az útiköltséget az iskola állja.
- De a szüleim sem engednének.
- Hamarosan elmegyek hozzátok családlátogatásra, és mindent megbeszélek a szüleiddel.
- Köszönöm szépen!
A beszélgetés után pár nappal a tanárnő meglátogatta a családot. Szomorúan tapasztalta, hogy a szülők nagyon elkeseredettek. Az anya és az apa elmondta, nagyon reménytelennek tűnik az életük. Alig van pénzük még a megélhetésre, és ott a beteg gyermek is. A tanárnő félve vetette fel, hogy Julcsinak javasolja az Anyanyelvi Ápolók szakkörét. Alig hitt a fülének, amikor az anya így szólt:
- Tanárnő! Nagyon nehéz a helyzetünk, de mi lennénk a legboldogabbak, hogy ha lányunk vinné valamire. Anyagilag nem tudjuk támogatni, de az útjába nem állunk. Ha lehetőség van ingyen, akkor mehet.
A tanárnő a szülőknek is elmondta az ezzel kapcsolatos teendőket. A családlátogatás után azon törte a fejét, hogyan segíthetne még a családon.
Teltek múltak a hónapok. Elérkezett a nyár. A mátrai kisfaluban minden zöld volt, az erdő közelében madárcsicsergést lehetett hallani. Az osztályfőnök nem felejtette el Julcsi helyzetét. Mivel a férje az erdészetnél dolgozott és megüresedett egy hely, rögtön mondta, hogy ő tud egy férfit. Megemlítette Julcsi apját. A férj már másnap felkereste, megbeszélte vele az álláslehetőséget, amit Juli apja egyből el is fogadott. A tanárnő épp akkor hallott arról, hogy az iskola konyhájáról a szakácsnő elköltözik egy másik városba. Megüresedett a szakácsnői állás. Eszébe jutott, hogy Julcsi anyja szakácsnő volt. Nagy örömmel kereste fel ő is a családot. Az anyának felajánlotta a szakácsnői állást. Így a szülőknek lett munkájuk.
Julcsi sora is nagyon jól alakult. Mivel a tanév folyamán az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja lett, elmehetett az anyanyelvi táborba. Ildikó is vele mehetett. A tábor ebben az évben Balassagyarmaton volt. Balassagyarmat hazánk északi részén, az Ipoly partján helyezkedik el. Erről a helyről nagyon sok lehetőség kínálkozik a kirándulásokra. Az első napon elmentek megnézni a várost. Látták a Városházát, az egykori Vármegyeházát, bementek a Palóc Múzeumba. Megtekintették Mikszáth Kálmán lakóházát a Madách utca 8. szám alatt.
Julcsi, amikor ezt a házat nézte, egyből eszébe jutott, amit Mikszáthról tudott. Az író itt kezdte a pályafutását hivatalnokként. Itt szerette meg Mauks Ilonát. Arra is emlékezett, hogy az író mennyire csodálta ezt a tájat. Balassagyarmatot, Nógrádot, Szklabonyát. Vett egy prospektust, amelyben elolvashatta Mikszáth ötven soros remekelését, amelynek a címe: A palócföld flórája. Így kezdődött: „Még a virágok is milyen egyszerűek itt. …” De ez is olvasható:” Óh, kedves virágai a palócföldnek! A tündérkert se szebb talán, a kelet gyöngyei se bájolóbbak, mint a ti boróka-bogyóitok.”
Ez is mutatja, hogy mennyire ismerte tarka –barka természetet és mennyire szerette. Másnap a tábor lakói Hollókőre mentek. A falu Cserhátban található nagyon szép helyen terül el. A falu neve összetett szó. A holló egy madárfajtát jelöl, a kő pedig sziklacsúcsot. Ezt tudta eddig is Julcsi, csak azt nem, hogy alakult ki ebből a Hollókő. Itt az idegenvezető két legendát is elmesélt. Az egyik legenda egy szép leányról szólt. Kacsics András, a Pusztavár- hegy földesura, aki a XIII. század derekán elrabolta ezt a lányt. A legenda szerint a lány dajkája boszorka volt. Az Úr nem számolt ezzel. A dajka addig nem nyugodott, amíg az ördögök fényes tollú, fekete hollókká változtak. Pusztavár köveit éjjel elhordták. Azon a hegycsúcson rakták össze, ahol Hollókő vára áll. De az a monda is kering a faluban, hogy a vár alatti bozótos a hollók kedvelt tartózkodási helye volt. Egyszer a földesúr arrafelé sétált a fiával. A gyerek sok hollót vett észre. Megtetszett neki a madár és rimánkodott az apjának: Édesapám, nekem holló kő! Ez a monda is nagyon tetszett Julcsinak. Nagyon lenyűgözte az a látvány is, amikor a régi házak között sétált, betekintettek egy-két házba. Az idegenvezető elmondta, régen a szegény világban az emberek összetartottak, segítettek egymáson. Esténként összegyűltek. A nők daloltak és olyan csodálatos hímzéseket készítettek, amelyeket lehetett látni párnákon, asztalterítőkön is. A lány el is gondolkozott azon, hogy vannak még segítő emberek most is. A tanárnője jutott eszébe, aki segített a szülein és őt is elküldte ide a táborba. Hollókőn kívül eljutottak még Szirákra, Szécsénybe és meglátogatták Csesztvét. Itt található a Madách kúria, amely 1964-től Múzeum. Az épületet csodálatos park veszi körül. A parkban van Madách Imre sírhelye. Itt sétálva Julcsinak eszébe jutott Az ember tragédiájából az a sor, „Ember küzdj, és bízva bízzál!”Gondolataiban az járt, hogy szeptemberben még elég rossz volt a helyzetük. Ő is bizakodott, sokszor sírva ment az iskolába. De most már a szüleinek van munkahelye és ő is eljuthatott ezekre a szép helyekre. Nem is gondolt erre, hogy változik az élete, nagyon reménykedett abban is, hogy öccse is egészséges lesz. A kirándulások során jó barátságba került Ildikóval. Az egyik este az volt a feladat, hogy egy verssel mutassák be helyeket, ahol kirándultak.
Julcsi ezt a verset írta:
Örülök
Örülök, hogy itt lehetek,
Szécsényt megismertem.
Láttam a kastély épületet,
Jó itt a táborban, Veletek.
A sziráki kastély is szép,
A környéke? Festői kép.
De ott van Hollókő még,
Emléke mindig bennem él.
Mikszáth, Madách Imre
E palóc vidék híressége.
Ezeket, a szép helyeket
Soha én el nem felejtem.
Örülök, hogy itt lehetek,
Jó itt a táborban Veletek,
Nem gondoltam sohasem,
Ilyen jó is lesz énnekem.
Nagyon jól érezte itt magát. Ez a verséből is kitűnik. Azért is, mert nagyon szép helyeket látott és azért is, mert megismerkedett egy fiúval. Sanyi volt a fiú. Pestről jött ide. Ő is gimnazista volt. A szülei orvosok. Tüdő és asztmás betegségekkel foglalkoznak. Nemcsak Ildikóval teltek el napjai, hanem a fiúval is jól érezte magát. Mivel Sanyi is barátságos, segítőkész volt, Julcsi őszintén elmondta Neki, a családi gondokat, hogy milyen körülmények között éltek és van egy beteg kisöccse. A tábor, amikor befejeződött, a fiú megvallotta, hogy továbbra is szeretné Julcsival a kapcsolatot tartani. Julcsi egy versel búcsúzott tőle.
Szerelem
Jó, hogy megismerhettelek,
Életem tartalmasabb lett.
Mindent elmesélhetek,
Mert én nagyon szeretlek.
Szép érzés ez a szerelem,
Nagy kincs a szívedben,
Örülj, hogy meglelhetted,
Boldog lett ezzel az életed?
Boldog lett ezzel az életed?
Boldog, hogy így szeretlek?
Hogy mindent elmesélhetsz?
Mindent meg is beszélhetsz?
Sanyi nagyon örült ennek a versnek. Megígérte a lánynak, hogy amikor teheti, meglátogatja.
A nyári hőséget felváltotta az őszi esős idő. Egyre többet esett, szürke borongós lett a táj. Beköszöntött a szeptember, az őszi erdő ismét csodálatos színekben pompázott. Julcsi már egy kicsit könnyebben ment iskolába, mert már egy barátnője volt. Egyszer, amikor belépett volna az osztályba, a következőt hallotta: Ildikó beszélt.: Ti nem tudjátok, hogy Julcsinak mennyi problémája volt…..de amikor Julcsi belépett abbahagyta. Így nem hallotta az előzményeket, amikor barátnője nem beszélte ki minden problémáját, de tömören utalt rá, hogy Julcsinak nem olyanok voltak a hétköznapjai, az élete, mint nekik.
Julcsi elgondolkozva tért haza az iskolából. Nem tudta, miket mondhatott Ildikó róla. De nem is akarta megkérdezni. Megfogadta magában, nem szól róla. Nehogy úgy tűnjék, hogy hallgatózott. El is feledkezett erről, mert mikor hazaért a fiú levele várta. Izgatottan bontotta fel. Ez állt benne:
Kedves Julcsi!
Sokat gondolok Rád. Nagyon hiányzol nekem. De az is nagyon jó, hogy az iskolából tudsz velem MSN-en beszélgetni. Mikor hazaértem a táborból, elmondtam a szüleimnek, hogy megismertelek és azt is, hogy van egy beteg öcséd. A szüleim rögtön azt mondták, hogy a szanatóriumba feküdjön be a testvéred, és alaposan kivizsgálják. Szeretnék apukámmal lemenni hozzátok. Ő majd mindent elmond a szüleidnek. Kérlek, beszéld ezt meg velük! Sokat eszemben vagy. Szeretném, ha több levelet írnál.
Puszillak: Sanyi
Julcsi több szempontból is örült a levélnek. Egyrészt, hogy a fiú szereti, másrészt hogy segít a testvére betegségén. Félt elmondani a szüleinek, amire a fiú kérte, de mégis megtette. Érdekes módon a szülei is örültek a hírnek. A lány megírta a fiúnak, hogy szülei örülnek a látogatásnak. Így a legközelebbi hétvégén Sanyi megérkezett az apukájával. Az orvos megkérdezte a szülőket a kisfiú születésének körülményéről, elkérte a zárójelentéseket, felajánlotta, hogy a következő hét elején vigyék a gyereket Pestre. Leírta a kórház címét, ahol dolgozik. Kivizsgálás után megmondja mi a teendő. A szülők el is vitték a fiút és hamarosan kiderült, a hegyi levegő valóban jót tesz a gyerek egészségének. Nincs nagy baj, csak a két együtt szedett gyógyszer gátolja a gyógyulást. Az egyikkel le kell állni és a kisfiú így sokkal jobb étvágyú lesz és az immunrendszere is változik. Ez a diagnózis már szinte egy hét után be is igazolódott. A kisfiú egyre jobb étvágyú lett. Kevesebbszer fulladt ami aztán el is maradt. Ennek mindenki nagyon örült.
Az osztálytársai is megváltoztak. Először arra gondolt, hogy talán azért, mert Ildi egyszer beszélt róla. De aztán arra is, hogy már ő sem annyira zárkózott. Ha tanulásában valami kérdés merült fel, akkor odament a lányokhoz. Aztán mégjobban összekovácsolódtak, amikor Éva néni azt mondta, hogy pályázaton írhatnak egy mesét a barátságról. Az osztály összefogott. De először nem jutottak sokra. Julcsi elvállalta, hogy egyedül elkészíti
A mese címe: Életreszóló barátság
A mese pedig ez lett:
Egyszer volt hol nem volt, a Mátra erdejében élt egy nyuszicsalád. Nyuszi papa, Nyuszi mama és a fiuk Nyuszi Gyuszi. Nagyon jól éltek mikor nyár volt, mert a sárgálló búzamezők között is volt eledel. Találtak eleséget az erdőben és a közeli mezőkön. Lassan, lassan ősz lett. Még ekkor sem keseredtek el, találtak magokat az erdőben és a közeli mezőkön. Hirtelen beköszöntött a zord tél. Mindent hólepel borított. A nyuszicsalád egy faodúban élte a téli napokat. Egy darabig jól ment a soruk, mert volt még őszről ételük. Amikor fogyni kezdett Nyuszi papa eleség után járkált. Egyik alkalommal észrevette, hogy az erdő szélén nyuszi nyomok vannak. Egy másik alkalommal azt látta, hogy három nyuszi ijedten menekül előle. Telt múlt az idő, kifigyelte, hogy ezek a nyulak a közelükben szintén egy fa odvában húzódnak meg. Elmondta otthon, hogy jó lenne velük megismerkedni. Így ellátogattak hozzájuk. Akkor azt hallották, hogy az egyik kis nyuszi ételt kér. De azt is hallották, mikor azt válaszolták, nincs. Így arra az elhatározásra jutottak, hogy másnap látogatják meg őket. Nekik sincs már sok tartalékuk, de abból visznek nekik. Így is lett. Idegenkedve, félve fogadták őket. Megenyhültek, mikor mondták jó szándékkal, jöttek. Ismerkedni akarnak. Fogadják el ezt a kis ennivalót, a répát. Elfogadták, elmondták, hogy már régóta éheznek. A városból kerültek ide. Szállítottak nyulakat autón, de ők a ketreccel leestek. Nehezen szabadultak ki belőle. Az apa lába meg is sérült. Az anya és a két gyerek nem merészkedik messze, nem találnak eleséget. Nyuszi mama mondta, neki van otthon olyan füve, amelyet, ha rátesznek a lábra, gyógyít. Valóban így is lett. Most már kölcsönösen segítettek egymásnak. Ha az egyiknek volt étele, a másiknak is jutott. Mert az éhező nyuszicsalád sosem felejtette el, hogy a másik család milyen nagy segítséget nyújtott nekik. Máig is élnek, nagyon örülnek, mikor nyár van, de már együtt a téltől sem félnek.
A mesének a gondolata kicsit utalt arra a segítésre, amit Julcsi és családja kapott az ismerősöktől. A pályázaton harmadik helyezést értek el és nyertek egy kirándulást Budapestre. Nagyon jól érezték magukat. Julcsit új oldaláról ismerték meg osztálytársai. Sokat mesélt magáról. Elmesélte, hogy amikor kicsi volt, jött egy vendég hozzájuk. Már mindent kitakarítottak, amikor ő még segített porszívózni. A porszívóval véletlenül leverte a cserépkályha tisztító nyílásának lezáróját, ahonnan korom szállt ki. A bútort nem a por fedte be, hanem a korom. Anyukájának az egyik szeme sírt, a másik meg nevetett. Megérkezett a vendég. Tréfára fogta a dolgot, megjegyezte: a kéményseprő nem végzett jó munkát. Éva néni ebben a tanévben is elvégeztette a szociometriai felmérést. Nagy örömmel látta, hogy Julcsinak már vannak barátnői. Mennyire örült ennek a lány is! Megkérte osztályfőnökét, hogy egy osztályfőnöki órán megköszönhesse társainak, hogy befogadták.
Köszönet mindenkinek
Szeptemberben kerültem közétek,
Ti nem tudtátok milyen az életem,
Szomorúan ültem mindig köztetek,
Gondoltam, de nagyon jó is nektek.
Közeledtetek, közeledtetek felém,
De otthon várt a beteg kis öcsém.
Otthon volt sok baj, kevés remény.
Nagyon mogorva voltam ezért én.
Éva néni köszönöm a segítségét,
Amit tett értem és a szüleimért,
Köszönet az anyanyelvi táborért.
Minden gondban jött a segítség.
Osztálytársaim, ti is segítettetek,
A közösségetekbe beengedtetek.
Egy dolgot elmondok én nektek,
Sohasem keseredjetek ti sem el.
Az emberi barátság és segítség,
Én tudom csak, hogy ma is él.
Mikor azt hittem, nincs remény,
Jöttek az emberek és a segítség.
A vers felolvasása után, még ennyit mondott: Anyukám emlékkönyvében olvastam egy idézetet: „A barátság az emberiség legszebb erénye, ápold ezt szívedben, és boldog leszel”.
Ezt a barátságot érzem irántatok és boldog lettem én is.
Az osztálytársai meghatódva hallgatták Julcsi köszönetét. Ők is nagyon örültek, hogy segíthettek.
Julcsi nem felejtette el Sanyit sem. Ritkábban tudtak találkozni, mert a fiú egy évet külföldön tanult. De szerelmük ettől nem szakadt meg. A lány levélben egyszerű szavakkal is megköszönte, hogy szólt szüleinek és azok segítettek a testvérén. Mivel a fiú szerette a verseit, neki is írt egy köszönő verset
Boldog vagyok
Köszönet, hogy megszerettél,
Köszönet, azért hogy segítettél,
Köszönet, amit Te értem tettél
Köszönet Neked mindezekért.
Boldog vagyok melletted,
Ha távol vagy is szeretlek,
Segítséged sosem feledem.
Köszönöm emberségedet.
Mindig várom a leveledet,
Mert boldog vagyok Teveled,
Nagyon- nagyon szeretlek,
Itt a helyed a szívemben!
Elküldte a barátjának. Sanyi is nagyon boldog volt, hogy ilyen lánnyal találkozott. Örült, hogy segíthetett a lánynak a problémájában. De a segítéssel ő is gazdagodott, mert Julcsi beszélgetéseiből megtudta azt, hogy ebben a rohanó világban vannak még segítő emberek. Olyan emberek, akik átérzik mások baját és ha tudnak, segítenek is.
A gimnáziumban az osztályfőnöke akkor figyelt fel arra, hogy a lány milyen magányos, amikor egy szociometriai felmérést készítetett velük. A tanulóknak le kellett írniuk három nevet, kik a barátaik. Julcsit senki sem választotta. Ő pedig azt írta le, nekem itt nincs barátom.
Az osztályfőnöke elgondolkozott ezen és tudta, rögtön cselekedni kell. Azon a napon, mikor a lány hiányzott, az osztállyal beszélgetést kezdett:
- Tudjátok, hogy Julika nemrégen érkezett hozzánk. Nincsen barátja az osztályban. Miért nem fogadjátok be?
- Tanárnő, kérem, mi hívtuk, hogy jöjjön el discoba, de nem jött.
- Nem gondoljátok, hogy nem mindenki szeret discosni?
- Tudjuk, de hívtuk sétálni is a városba, de nem jött.
- Mégis kellene valami megoldást keresni.- mondta a tanárnő. Majd Julcsival is beszélek, s talán kiderül, miért ilyen zárkózott.
A következő nap, amikor megérkezett a lány, az osztályfőnöke hívatta. Egy üres tanterembe vonultak félre. A tanárnő mindjárt kezdte a beszélgetést:
- Julcsi, azt írtad, hogy Neked ebben az osztályban nincsen barátnőd, nincsen barátod. Mit gondolsz, ez miattuk vagy miattad, van?
- Tudom, hogy hívtak discoba, sétálni, beszélgetni, de azt is tudom, hogy nem szeretnek, mert az én ruhám nem olyan modern, mint az övék. Én nem tudok elmenni velük sehová, mert nekem sietni kell mindig haza. Könnyek szöktek a lány szemébe.
- Éva néni! Nekünk nagyon sok problémánk van otthon. –fakadt ki a lányból
- Megtudhatom mi? Elmondod?
- Igen. Van egy testvérem, sajnos beteg, asztmás. Azért költöztünk ide, hogy a levegő jót tesz neki. De vizsgálatra mindig kellene hordani Pestre. Sajnos anyagilag sem állunk jól. A szüleim nem dolgoznak. Nagyon elkeseredettek, így nem szívesen veszik, ha én elmennék otthonról, vagy ha hozzánk jönnének. Szeretnék segíteni a szüleimen, de nem tudok.
- Gondolkodom a dolgon, elmegyek majd családlátogatásra is és majd ha tudok segíteni, fogok. De azért az osztálytársaiddal te is beszélgethetsz. Mivel látom, hogy magyarból milyen ügyes fogalmazásokat írsz, szeretném, ha belépnél az Anyanyelvápolók Szövetségébe. Van hozzá kedved?
- Igen, van. De mi kell ehhez?
- Először is egy belépő-nyilatkozatot ki kell töltened.
- Igen ezt megteszem.
- Aztán több alkalommal Pestre kell utazni. Társad is lenne, Ildikó az osztályból.
- De Éva néni! Én nem tudok Pestre utazni, nincs pénzünk.
- Julikám, az útiköltséget az iskola állja.
- De a szüleim sem engednének.
- Hamarosan elmegyek hozzátok családlátogatásra, és mindent megbeszélek a szüleiddel.
- Köszönöm szépen!
A beszélgetés után pár nappal a tanárnő meglátogatta a családot. Szomorúan tapasztalta, hogy a szülők nagyon elkeseredettek. Az anya és az apa elmondta, nagyon reménytelennek tűnik az életük. Alig van pénzük még a megélhetésre, és ott a beteg gyermek is. A tanárnő félve vetette fel, hogy Julcsinak javasolja az Anyanyelvi Ápolók szakkörét. Alig hitt a fülének, amikor az anya így szólt:
- Tanárnő! Nagyon nehéz a helyzetünk, de mi lennénk a legboldogabbak, hogy ha lányunk vinné valamire. Anyagilag nem tudjuk támogatni, de az útjába nem állunk. Ha lehetőség van ingyen, akkor mehet.
A tanárnő a szülőknek is elmondta az ezzel kapcsolatos teendőket. A családlátogatás után azon törte a fejét, hogyan segíthetne még a családon.
Teltek múltak a hónapok. Elérkezett a nyár. A mátrai kisfaluban minden zöld volt, az erdő közelében madárcsicsergést lehetett hallani. Az osztályfőnök nem felejtette el Julcsi helyzetét. Mivel a férje az erdészetnél dolgozott és megüresedett egy hely, rögtön mondta, hogy ő tud egy férfit. Megemlítette Julcsi apját. A férj már másnap felkereste, megbeszélte vele az álláslehetőséget, amit Juli apja egyből el is fogadott. A tanárnő épp akkor hallott arról, hogy az iskola konyhájáról a szakácsnő elköltözik egy másik városba. Megüresedett a szakácsnői állás. Eszébe jutott, hogy Julcsi anyja szakácsnő volt. Nagy örömmel kereste fel ő is a családot. Az anyának felajánlotta a szakácsnői állást. Így a szülőknek lett munkájuk.
Julcsi sora is nagyon jól alakult. Mivel a tanév folyamán az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja lett, elmehetett az anyanyelvi táborba. Ildikó is vele mehetett. A tábor ebben az évben Balassagyarmaton volt. Balassagyarmat hazánk északi részén, az Ipoly partján helyezkedik el. Erről a helyről nagyon sok lehetőség kínálkozik a kirándulásokra. Az első napon elmentek megnézni a várost. Látták a Városházát, az egykori Vármegyeházát, bementek a Palóc Múzeumba. Megtekintették Mikszáth Kálmán lakóházát a Madách utca 8. szám alatt.
Julcsi, amikor ezt a házat nézte, egyből eszébe jutott, amit Mikszáthról tudott. Az író itt kezdte a pályafutását hivatalnokként. Itt szerette meg Mauks Ilonát. Arra is emlékezett, hogy az író mennyire csodálta ezt a tájat. Balassagyarmatot, Nógrádot, Szklabonyát. Vett egy prospektust, amelyben elolvashatta Mikszáth ötven soros remekelését, amelynek a címe: A palócföld flórája. Így kezdődött: „Még a virágok is milyen egyszerűek itt. …” De ez is olvasható:” Óh, kedves virágai a palócföldnek! A tündérkert se szebb talán, a kelet gyöngyei se bájolóbbak, mint a ti boróka-bogyóitok.”
Ez is mutatja, hogy mennyire ismerte tarka –barka természetet és mennyire szerette. Másnap a tábor lakói Hollókőre mentek. A falu Cserhátban található nagyon szép helyen terül el. A falu neve összetett szó. A holló egy madárfajtát jelöl, a kő pedig sziklacsúcsot. Ezt tudta eddig is Julcsi, csak azt nem, hogy alakult ki ebből a Hollókő. Itt az idegenvezető két legendát is elmesélt. Az egyik legenda egy szép leányról szólt. Kacsics András, a Pusztavár- hegy földesura, aki a XIII. század derekán elrabolta ezt a lányt. A legenda szerint a lány dajkája boszorka volt. Az Úr nem számolt ezzel. A dajka addig nem nyugodott, amíg az ördögök fényes tollú, fekete hollókká változtak. Pusztavár köveit éjjel elhordták. Azon a hegycsúcson rakták össze, ahol Hollókő vára áll. De az a monda is kering a faluban, hogy a vár alatti bozótos a hollók kedvelt tartózkodási helye volt. Egyszer a földesúr arrafelé sétált a fiával. A gyerek sok hollót vett észre. Megtetszett neki a madár és rimánkodott az apjának: Édesapám, nekem holló kő! Ez a monda is nagyon tetszett Julcsinak. Nagyon lenyűgözte az a látvány is, amikor a régi házak között sétált, betekintettek egy-két házba. Az idegenvezető elmondta, régen a szegény világban az emberek összetartottak, segítettek egymáson. Esténként összegyűltek. A nők daloltak és olyan csodálatos hímzéseket készítettek, amelyeket lehetett látni párnákon, asztalterítőkön is. A lány el is gondolkozott azon, hogy vannak még segítő emberek most is. A tanárnője jutott eszébe, aki segített a szülein és őt is elküldte ide a táborba. Hollókőn kívül eljutottak még Szirákra, Szécsénybe és meglátogatták Csesztvét. Itt található a Madách kúria, amely 1964-től Múzeum. Az épületet csodálatos park veszi körül. A parkban van Madách Imre sírhelye. Itt sétálva Julcsinak eszébe jutott Az ember tragédiájából az a sor, „Ember küzdj, és bízva bízzál!”Gondolataiban az járt, hogy szeptemberben még elég rossz volt a helyzetük. Ő is bizakodott, sokszor sírva ment az iskolába. De most már a szüleinek van munkahelye és ő is eljuthatott ezekre a szép helyekre. Nem is gondolt erre, hogy változik az élete, nagyon reménykedett abban is, hogy öccse is egészséges lesz. A kirándulások során jó barátságba került Ildikóval. Az egyik este az volt a feladat, hogy egy verssel mutassák be helyeket, ahol kirándultak.
Julcsi ezt a verset írta:
Örülök
Örülök, hogy itt lehetek,
Szécsényt megismertem.
Láttam a kastély épületet,
Jó itt a táborban, Veletek.
A sziráki kastély is szép,
A környéke? Festői kép.
De ott van Hollókő még,
Emléke mindig bennem él.
Mikszáth, Madách Imre
E palóc vidék híressége.
Ezeket, a szép helyeket
Soha én el nem felejtem.
Örülök, hogy itt lehetek,
Jó itt a táborban Veletek,
Nem gondoltam sohasem,
Ilyen jó is lesz énnekem.
Nagyon jól érezte itt magát. Ez a verséből is kitűnik. Azért is, mert nagyon szép helyeket látott és azért is, mert megismerkedett egy fiúval. Sanyi volt a fiú. Pestről jött ide. Ő is gimnazista volt. A szülei orvosok. Tüdő és asztmás betegségekkel foglalkoznak. Nemcsak Ildikóval teltek el napjai, hanem a fiúval is jól érezte magát. Mivel Sanyi is barátságos, segítőkész volt, Julcsi őszintén elmondta Neki, a családi gondokat, hogy milyen körülmények között éltek és van egy beteg kisöccse. A tábor, amikor befejeződött, a fiú megvallotta, hogy továbbra is szeretné Julcsival a kapcsolatot tartani. Julcsi egy versel búcsúzott tőle.
Szerelem
Jó, hogy megismerhettelek,
Életem tartalmasabb lett.
Mindent elmesélhetek,
Mert én nagyon szeretlek.
Szép érzés ez a szerelem,
Nagy kincs a szívedben,
Örülj, hogy meglelhetted,
Boldog lett ezzel az életed?
Boldog lett ezzel az életed?
Boldog, hogy így szeretlek?
Hogy mindent elmesélhetsz?
Mindent meg is beszélhetsz?
Sanyi nagyon örült ennek a versnek. Megígérte a lánynak, hogy amikor teheti, meglátogatja.
A nyári hőséget felváltotta az őszi esős idő. Egyre többet esett, szürke borongós lett a táj. Beköszöntött a szeptember, az őszi erdő ismét csodálatos színekben pompázott. Julcsi már egy kicsit könnyebben ment iskolába, mert már egy barátnője volt. Egyszer, amikor belépett volna az osztályba, a következőt hallotta: Ildikó beszélt.: Ti nem tudjátok, hogy Julcsinak mennyi problémája volt…..de amikor Julcsi belépett abbahagyta. Így nem hallotta az előzményeket, amikor barátnője nem beszélte ki minden problémáját, de tömören utalt rá, hogy Julcsinak nem olyanok voltak a hétköznapjai, az élete, mint nekik.
Julcsi elgondolkozva tért haza az iskolából. Nem tudta, miket mondhatott Ildikó róla. De nem is akarta megkérdezni. Megfogadta magában, nem szól róla. Nehogy úgy tűnjék, hogy hallgatózott. El is feledkezett erről, mert mikor hazaért a fiú levele várta. Izgatottan bontotta fel. Ez állt benne:
Kedves Julcsi!
Sokat gondolok Rád. Nagyon hiányzol nekem. De az is nagyon jó, hogy az iskolából tudsz velem MSN-en beszélgetni. Mikor hazaértem a táborból, elmondtam a szüleimnek, hogy megismertelek és azt is, hogy van egy beteg öcséd. A szüleim rögtön azt mondták, hogy a szanatóriumba feküdjön be a testvéred, és alaposan kivizsgálják. Szeretnék apukámmal lemenni hozzátok. Ő majd mindent elmond a szüleidnek. Kérlek, beszéld ezt meg velük! Sokat eszemben vagy. Szeretném, ha több levelet írnál.
Puszillak: Sanyi
Julcsi több szempontból is örült a levélnek. Egyrészt, hogy a fiú szereti, másrészt hogy segít a testvére betegségén. Félt elmondani a szüleinek, amire a fiú kérte, de mégis megtette. Érdekes módon a szülei is örültek a hírnek. A lány megírta a fiúnak, hogy szülei örülnek a látogatásnak. Így a legközelebbi hétvégén Sanyi megérkezett az apukájával. Az orvos megkérdezte a szülőket a kisfiú születésének körülményéről, elkérte a zárójelentéseket, felajánlotta, hogy a következő hét elején vigyék a gyereket Pestre. Leírta a kórház címét, ahol dolgozik. Kivizsgálás után megmondja mi a teendő. A szülők el is vitték a fiút és hamarosan kiderült, a hegyi levegő valóban jót tesz a gyerek egészségének. Nincs nagy baj, csak a két együtt szedett gyógyszer gátolja a gyógyulást. Az egyikkel le kell állni és a kisfiú így sokkal jobb étvágyú lesz és az immunrendszere is változik. Ez a diagnózis már szinte egy hét után be is igazolódott. A kisfiú egyre jobb étvágyú lett. Kevesebbszer fulladt ami aztán el is maradt. Ennek mindenki nagyon örült.
Az osztálytársai is megváltoztak. Először arra gondolt, hogy talán azért, mert Ildi egyszer beszélt róla. De aztán arra is, hogy már ő sem annyira zárkózott. Ha tanulásában valami kérdés merült fel, akkor odament a lányokhoz. Aztán mégjobban összekovácsolódtak, amikor Éva néni azt mondta, hogy pályázaton írhatnak egy mesét a barátságról. Az osztály összefogott. De először nem jutottak sokra. Julcsi elvállalta, hogy egyedül elkészíti
A mese címe: Életreszóló barátság
A mese pedig ez lett:
Egyszer volt hol nem volt, a Mátra erdejében élt egy nyuszicsalád. Nyuszi papa, Nyuszi mama és a fiuk Nyuszi Gyuszi. Nagyon jól éltek mikor nyár volt, mert a sárgálló búzamezők között is volt eledel. Találtak eleséget az erdőben és a közeli mezőkön. Lassan, lassan ősz lett. Még ekkor sem keseredtek el, találtak magokat az erdőben és a közeli mezőkön. Hirtelen beköszöntött a zord tél. Mindent hólepel borított. A nyuszicsalád egy faodúban élte a téli napokat. Egy darabig jól ment a soruk, mert volt még őszről ételük. Amikor fogyni kezdett Nyuszi papa eleség után járkált. Egyik alkalommal észrevette, hogy az erdő szélén nyuszi nyomok vannak. Egy másik alkalommal azt látta, hogy három nyuszi ijedten menekül előle. Telt múlt az idő, kifigyelte, hogy ezek a nyulak a közelükben szintén egy fa odvában húzódnak meg. Elmondta otthon, hogy jó lenne velük megismerkedni. Így ellátogattak hozzájuk. Akkor azt hallották, hogy az egyik kis nyuszi ételt kér. De azt is hallották, mikor azt válaszolták, nincs. Így arra az elhatározásra jutottak, hogy másnap látogatják meg őket. Nekik sincs már sok tartalékuk, de abból visznek nekik. Így is lett. Idegenkedve, félve fogadták őket. Megenyhültek, mikor mondták jó szándékkal, jöttek. Ismerkedni akarnak. Fogadják el ezt a kis ennivalót, a répát. Elfogadták, elmondták, hogy már régóta éheznek. A városból kerültek ide. Szállítottak nyulakat autón, de ők a ketreccel leestek. Nehezen szabadultak ki belőle. Az apa lába meg is sérült. Az anya és a két gyerek nem merészkedik messze, nem találnak eleséget. Nyuszi mama mondta, neki van otthon olyan füve, amelyet, ha rátesznek a lábra, gyógyít. Valóban így is lett. Most már kölcsönösen segítettek egymásnak. Ha az egyiknek volt étele, a másiknak is jutott. Mert az éhező nyuszicsalád sosem felejtette el, hogy a másik család milyen nagy segítséget nyújtott nekik. Máig is élnek, nagyon örülnek, mikor nyár van, de már együtt a téltől sem félnek.
A mesének a gondolata kicsit utalt arra a segítésre, amit Julcsi és családja kapott az ismerősöktől. A pályázaton harmadik helyezést értek el és nyertek egy kirándulást Budapestre. Nagyon jól érezték magukat. Julcsit új oldaláról ismerték meg osztálytársai. Sokat mesélt magáról. Elmesélte, hogy amikor kicsi volt, jött egy vendég hozzájuk. Már mindent kitakarítottak, amikor ő még segített porszívózni. A porszívóval véletlenül leverte a cserépkályha tisztító nyílásának lezáróját, ahonnan korom szállt ki. A bútort nem a por fedte be, hanem a korom. Anyukájának az egyik szeme sírt, a másik meg nevetett. Megérkezett a vendég. Tréfára fogta a dolgot, megjegyezte: a kéményseprő nem végzett jó munkát. Éva néni ebben a tanévben is elvégeztette a szociometriai felmérést. Nagy örömmel látta, hogy Julcsinak már vannak barátnői. Mennyire örült ennek a lány is! Megkérte osztályfőnökét, hogy egy osztályfőnöki órán megköszönhesse társainak, hogy befogadták.
Köszönet mindenkinek
Szeptemberben kerültem közétek,
Ti nem tudtátok milyen az életem,
Szomorúan ültem mindig köztetek,
Gondoltam, de nagyon jó is nektek.
Közeledtetek, közeledtetek felém,
De otthon várt a beteg kis öcsém.
Otthon volt sok baj, kevés remény.
Nagyon mogorva voltam ezért én.
Éva néni köszönöm a segítségét,
Amit tett értem és a szüleimért,
Köszönet az anyanyelvi táborért.
Minden gondban jött a segítség.
Osztálytársaim, ti is segítettetek,
A közösségetekbe beengedtetek.
Egy dolgot elmondok én nektek,
Sohasem keseredjetek ti sem el.
Az emberi barátság és segítség,
Én tudom csak, hogy ma is él.
Mikor azt hittem, nincs remény,
Jöttek az emberek és a segítség.
A vers felolvasása után, még ennyit mondott: Anyukám emlékkönyvében olvastam egy idézetet: „A barátság az emberiség legszebb erénye, ápold ezt szívedben, és boldog leszel”.
Ezt a barátságot érzem irántatok és boldog lettem én is.
Az osztálytársai meghatódva hallgatták Julcsi köszönetét. Ők is nagyon örültek, hogy segíthettek.
Julcsi nem felejtette el Sanyit sem. Ritkábban tudtak találkozni, mert a fiú egy évet külföldön tanult. De szerelmük ettől nem szakadt meg. A lány levélben egyszerű szavakkal is megköszönte, hogy szólt szüleinek és azok segítettek a testvérén. Mivel a fiú szerette a verseit, neki is írt egy köszönő verset
Boldog vagyok
Köszönet, hogy megszerettél,
Köszönet, azért hogy segítettél,
Köszönet, amit Te értem tettél
Köszönet Neked mindezekért.
Boldog vagyok melletted,
Ha távol vagy is szeretlek,
Segítséged sosem feledem.
Köszönöm emberségedet.
Mindig várom a leveledet,
Mert boldog vagyok Teveled,
Nagyon- nagyon szeretlek,
Itt a helyed a szívemben!
Elküldte a barátjának. Sanyi is nagyon boldog volt, hogy ilyen lánnyal találkozott. Örült, hogy segíthetett a lánynak a problémájában. De a segítéssel ő is gazdagodott, mert Julcsi beszélgetéseiből megtudta azt, hogy ebben a rohanó világban vannak még segítő emberek. Olyan emberek, akik átérzik mások baját és ha tudnak, segítenek is.