A vak lány

Évszám
2011
Beküldő
Fantom
Éjszaka volt. Az erdőben mintha megállt volna az idő. A szél olyan halkan fújt, mintha el akarna osonni a fák mellett. A levelek mozdulatlanul csüngtek az ágon, és a bagoly, mely rajta ült sárga szemével az utat kémlelte. Ezen az úton két férfi tűnt fel. Fiatal tudós Dr. Perfalvi éppen asszisztensének a szintén fiatal Mr. Thonsnak mesélte a képzeletről szerzett információit, és az agy alkotó munkáját. A disszertáció az inas így szakította félbe:
- Doktor. Mi az a feketeség a dombon?
- Nem tudom, de utána járunk.A domb a hold fényében úszott, ezért jól látható volt, hollók ültek a fán, és mind a tisztást nézték. A doktor és asszisztense is odaért, és megrökönyödve látták az eseményeket.
- Egy halott nő - Mondta Thons – ők ölték meg?
- Nem. A szülésbe halt meg. Vélte a doktor.
-          És a gyerek…A válasz felesleges volt, mert a rongykupacból, melyet a nő a kezében tartott sírás hallatszott. Thons a kezébe vette a gyereket. Kitekerte a csomagból, ránézett, de nyomban elsápadt az arca rémületet tükrözött. Remegő ajka ezeket a szavakat próbálta formázni:- Doktorúr a szeme...A gyereknek a szeme helyén fekete űr tátongott. A doktor átvette a rémült segédtől, és így szólt.-
          Menjen vissza a kastélyba, és hozzon ide egy ásót, és pár meleg pokrócot.
-          De uram…
-          Siessen. Még megfázik idekint a kis Lenóra.És a pillantás, melyet a doktor vetett a gyerekre, majd rá, a habozó segédre elég volt neki ahhoz, hogy mindent megértsen. Szinte repült az erdőn keresztül, hogy teljesítse küldetését.   A test el lett temetve, és a lány biztonságban volt. Az évek sietve teltek, és mintha egy nap telt volna el. Perfalvi sietve lépett a lépcső pihenőjére. A kezében rengeteg könyv volt, melyek kilátását szűkítették. Mégis a pihenőhöz érve játszi könnyedséggel nyitotta ki a bükkfa ajtót, mely alig halhatóan tárult ki.
-          Jó reggelt doktorúr. Hangzott egy nyolc éves fekete hajú kislány válasza, aki felé se fordult, és a szemét egy fehér kendő takarta el.
-          Jó reggelt neked is Lenóra.-
          Ma mit fogunk tanulni?
-          Ma? De hisz ma Szombat van.
-          És akkor mit tanulunk?
-          Semmit. Szombat és Vasárnap nem tanulunk, mert hétvége.
- Akkor miért van önnél annyi papír?
-          Halottad, vagy szagoltad.
-          Hallottam a papír tompa zörejét, és érzem rajta a tinta szagát, mely régóta rajta van.
- Észlelésed helyes, de a következtetésed nem. Ez Thons-nak lesz, mivel kell a tanulmányához. Egyébként a Vasárnap miatt vagyok itt.
-          Miért. Nem mentek templomba?
-          Így is lehet fogalmazni, mondta kacagva a doktor-, mert ezután részedről nem „ti” mennek a templomba, hanem „mi”-          Tehát engem is magatokkal visztek?
-          Igen, de, csak ha akarod.
-          Tehát mehetek emberek közé?
-          Természetesen.Így Vasárnap mind a hárman együtt léptek ki a templom kapuján. A gyerekek mind kisiettek, de Lenóra fogadott apja mellett sétált, és a miséről beszéltek.
-          Elgondolkodtat –mondta-, hogy isten nem a bolygót teremtette meg előbb, hanem a napot, és az éjszakát.-          Hát persze, hogy nem érted -mondta az egyik kisgyerek-, hiszen azt se tudod milyen a nap.-          Jobban tudom, mint te, mivel én bármikor felé fordíthatom az arcomat, és érezhetem a sugarának melegét, míg te elfordulsz tőle.A doktor mosolyogva vezette végig lányát a háza felé, mivel büszke volt rá, hogy gyermeke ilyen bölcsen, és korát meghazudtoló frappánssággal válaszolt. De az éve, mint lágy szellő tovaszálltak.   A lány tizennyolc éves volt, és mindent megtanult, amit kellett, sőt még többet. A doktor megtanította tájékozódni, és következtetni a hangok alapján, és hatalmas képzeletében megelevenítette a világot, és lassan többet látott, mint más emberek.Ezen a napon Thons a konyhában serénykedett, és készítette a reggelit, de szokásához híven mindig meg akarta tréfálni a lányt, de ez gyakran hozott furcsa eredményt.
-          Lenóra. Kész a reggeli. Mondta normál hangerővel Thons.
-          Már rég itt vagyok. Mondta a lány, és belibegett a konyhába.
-          Mi jelzett előre.-          A zsír és tojás serceg, a pirítós, pedig illatos.-
          Ragyogó.Azzal elindult a tűzhely felé, de a lány hangja ismét felharsant:-         
Legközelebb légy óvatosabb.Az asszisztens megfordult, és látta, hogy egy pohár leesett az asztalról, de a lány két ujjával elkapta.-          Na ezt, honnan érezted.-          A pohár súrlódott a terítővel.Ekkor lépett be a doktor.-          Látom a reggel könnyű volt.
-          Természetesen. Válaszolták mindketten.
-           Ma elmegyek a boltba. Mondta Thons.
-          Nem. Ma menjen el Lenóra. Ha bárki azt hiszi ez csupán tréfa volt, az erősen téved. Ugyanis a lány számára ez természetes volt, mivel a doktor megtanította főzni, sütni, és ehhez az anyagok felismerése alapfeltétel volt. Utoljára csak kávét kellett vennie, amelynél egy kövérkés nő szokott kóstolót adni a vevőknek. Ő volt Tarin Ilonka Ezt a lányt Lenóra a legjobb barátnőjének tartotta, és gyakran el szoktak beszélgetni. Egyébként ő volt. Szikrai Dezső, egy városi úr házvezetőnője. De ezen a napon más volt ott. Éppen betette a kosarába a kávét, amikor megérzett egy furcsa szagot. Elindult a szag irányába. A kávéspult másik végében egy férfi éppen a kóstoló pultnál állt, a másik nőnél, a szag a csészéből jött. A lány kivette a kezéből.
-          De kérem…-          Uram. Ebben a kávéban méreg van.Nemsokára egy vegyész jelent meg, és ő is megállapította. Így kezdődtek a bajok. Ugyanis a nőt elfogták, és Lenórát beidézték tanúnak. A lány így került ki a professzor védelme alól.
-          Kérem az első számú tanút.- Hangzott a felszólítás.A lány lassan lépett a tanuk padjára. Arcán idegességet tükrözött, de még mindig viselte a fehér kendőt.
-          Vegye le a kendőt a szeméről hölgyem. Nem a cirkuszban van.
-          Elnézést bíróúr, de vak vagyok
.-          Akkor hogy vette észre a mérget?
-          Dr. Perfalvi megtanította, hogyan rakjak össze a képzeletemben képet a valóságról a fejlett érzékszerveimmel.
-          Mutassa be.Azzal a lány lelépett, és az esküdtszékre mutatott, és elkezdte taglalni.
-          A papír, melyet használtak most lett kibontva, mivel még ropog. A tinta már régi, mivel amikor belemártják nem koppan, és a szaga büdös. Az első sor közepénél levő férfi nem mosott fogat.-          Ezeket honnan tudja. Kérdezte a bíró érdeklődéssel.
-          Hallom, és érzem a szagát.-          Hazudik. Nem vak. Ugrott fel a vádlott.-          De igen. Erősködött a lány.
-          Vegye le a kendőjét. Mondták mindannyian.Ekkor a lány levette a fehér kendőt, és az esküdtszék, akik a szem merevségét akarták látni elsápadtak, amikor a két fekete lyukat látták. Ezután apró tesztek után a bíróság elítélte a másik nőt. A tárgyaláson részt vett Szikrai Dezső, és felkérte őt, hogy amíg a házvezetőnője beteg, addig lássa el ő a szolgálatot. A lány elvállalta, de egy levélben mindent megírt a doktornak.  Az első nap mindent megtett, amit az úr kért. Gyorsan végzett a munkával, de mindig akadt valami új feladat, és valami új szeszély. De a lány mindent tökéletesen elvégzett. Este, amikor le akart feküdni Szikrai kijelentette, hogy holnap vendégeket vár. Nem tudta, hogy ez számára mit fog jelenteni. A vendég pár úr volt. A lány feltálalta az ételt, kitöltötte a bort, és kiment a konyhába. Utána leszedte az asztalt. Felvitte a beteg Ilonkának az ebédjét, és beszélgetett vele, míg a férfiak boroztak. De hirtelen megszólalt egy csengő, és hívta az úr.
-          Igen. Mr. Szikrai.
-          Begyűjtheti a poharakat.Ezzel elkezdte őket felkapdosni. Gyorsan végigment az asztalon, míg csak a házigazda pohara maradt. A pohár az asztal sarkán volt. Éppen nyúlt utána, de Dezső egy határozott mozdulattal lelökte. A lány hallotta a koppanást, és gyorsan elkapta a vendégek bámulatára, és csendben kiment.
-          Na látjátok fiúk –mondta Szikrai úr- ilyen az én felszolgálóm.
-          És nem ejt le semmit? Kérdezte az egyik vendég.
-          Nem. Mindent lát, mindent hall, de naiv. Mindent elhisz nekem.Egy hét telt el. A Szikrai délre várta a barátait. A ház ura behozta a leveleket.
-          Nem jött levél a professzortól?
-          Nem. Mondta, és a teljes postát felvitte magával.A lánynak hiányzott a doktor, de barátnője még nem gyógyult meg. Ezért visszatért a munkájához, és felvitte a betegnek a teát. Az ajtó előtt hallotta, hogy Szikrai beszél a lányhoz. Nem figyelt oda illendőségből. Bement a számára kirendelt szobába, és leült az ágyra, és sírt. Ezt csak a benedvesedett kendője árulta el. Vissza akart menni a régi életébe, de nem lehetett. Azt várta, hogy legalább egy levelet kap, de semmi. Egy árva üzenetet sem kapott. A bánat, mely szívébe férkőzött szörnyű volt. „Első a munka” harsogta magában, és visszaindult a teával. A folyosón hallotta, hogy Szikrai kilép a lány szobájából.
-          Mit keres itt. Üvöltötte a férfi.
-          A teát hoztam Ilonkának.
-          Rendben van. De ugye nem hallott semmit.
-          Nem, csak hogy beszél.
-          Helyes. Egyébként Ilonka nemsokára korházba megy.-          Meddig kell még maradnom.-          Pár hónapig.Ezután mind a ketten tovább mentek. És Lenóra belépett Ilonka szobájába.
-          Meghoztam a teát.-          Köszönöm. De szeretnék egy dolgot javasolni. Szaglász körbe Szikrai szobájába.
-          De miért?-          Majd elmondom, ha ott leszünk.
-          A te állapotodban?
-          Nincs állapotom, meggyógyultam, de kirúgtak. Majd elmondok mindent, ha nem lesz itt.-          El fog menni ebéd után
.-          Akkor bemegyünk.A lány ismét bort szolgált fel, és ismét elkapta a poharat mielőtt leesett. A lány kezdte unni ezt a trükköt, és a vendégek is vele tartottak. Közben a férfiak dárc oztak, de ebből a lány csak a süvítést és a pattogást érzékelte. Ekkor a férfi intett a cimboráinak, hogy folytassák a játékot, és magához hívta át a nyilak között. A lány egy pillanatig állt, és elindult. Kettőnél megállt, három elöl ellépett, és végül egyet két ujja közé kapott.-          Ez mi? Kérdezte kíváncsisággal.
-          Dárc játék, de ezt ön nem tudja játszani. Válaszolta Szikrai.
-          Valami színekkel kapcsolatos dolog?
-          Természetesen.
-          Akkor tényleg nem tudom játszani.És letette a nyilat, kitöltötte a bort, és tisztelettel elment, és a vendégek kihasználták a távollétet.
-          Nem gondolod Dezső, hogy ez egy kissé sok? Mondta az egyik vendég.
-          Mire gondolsz?
-          Te kihasználod azt a szegény lányt. Mondta a második.
-          Hisz ő csak egy szolga.Ezen kissé hajba kaptak, de nem váratott magára a kibékülés. Hamar ejtették a témát, és elindultak a szokásos esti póker partira. És a két lány beléptek a szobába. Ilonka járatos lévén egy pillanat alatt megtalálta a leveleket. A lány elé tette a levelet, és így szólt:
-          Tudod ki írta ezt?
-          A doktor. Mondta, és a kendője ismét megnedvesedett.
-          Régen nekem is azt mondta nem írtak. De véletlenül észrevettem, és ezért megbetegített.-          Elolvasnád nekem?A lány feltépte a levelet, és elkezdte hangosan olvasni:       „
Kedves Lenóra. Gyere haza, amint lehet. Hiányzol nekem, és Thonsnak, aki megbetegedett. Szikrai Dezsővel volt már alkalmam találkozni és nem kétlem, hogy rosszul bánik veled. Öt levélből remélem ezt átadja, és hamar hazatérsz. A doktor.”Szikrai hajnalban ért haza. A házban teljes csend honolt, és rajta kívül senki nem volt otthon. Ekkor a telefonhoz ment.
-          Munkaközvetítő. Szeretnék egy új házvezetőnőt.
-          Már az ötödik szökött meg öntől. Nem adunk többet.Szikrai Dezső leült egy székre, belenézett a sötétbe. A sötét falak, és az elsötétített ablakok miatt ő is ugyanazt látta, mint Lenóra. Semmit, de életében először egyedül érezte magát, és tudta, hogy most vesztette el a becsületét és a jó hírét. Barátok és társaság nélkül élte le hátralevő életét, és a halottas ágyán az utolsó mondata ez volt:- Sajnálom Lenóra, te vak voltál, de én még vakabb. És ezzel végleg kilehelte a lelkét.

Vége.