Valóra vált álom

Évszám
2011
Beküldő
krysia74
Kislány koromban nagyon kellemetlen, rossz világot éltem a szüleim korán elváltak, így  apukámat nem ismertem. Anyukám halmozta a férfiakat fél családunkba és mindegyiknél követelte "Apukának" szólítsuk őket a nővéremmel. Gyerekként hiába mondtuk neki, hogy nekünk egy apukánk van, akitől mi származunk, anyám ellenkezésünk fejébe elvert minket , hogy úgy mond móresre tanítson. Évek teltek és múltak, az apukák eltűntek anyám mellől és egy esős napon alkohol után nyúlt és azzal kezdte élvezni új életét egyenlőre pasimentesen. Borzasztó kegyetlen világ következett nővérem és számomra ebben az időszakban. Anyánk folyamatos ivása mellett, folyamatos bántalmazás követett minket, ha válaszoltunk neki a kérdésére,amit feltett és akkor is, ha nem. Nővéremmel már nem tudtuk eldönteni, mi a helyes, mit tegyünk, iskolában a wc-be öltözködtünk a testnevelés órán, annyira szégyelltük a rajtunk ékeskedő kék foltokat. Anyám meg természetesen, akkor volt boldog, ha jól leitta magát, sűrű esetben előfordult, hogy vásárolni indult hétfő reggel kenyérért, aztán leghamarabb vasárnap jött haza borral a kezében. Nővéremmel, addig felváltva a félelemtől egymást őrködtünk, míg a másikunk álomra szenderedett. Hiszen anyám álmunkban is megvert minket, egy idő után már nem fájt a verése. Megtanultunk együtt élni ezzel a tudattal és sokszor a verése közben elképzeltem, ahogy egy virágos mezőn járok a virágok illatát érzem és felettem gyönyörűen csillog a nap. A verés után láttam anyám arcát, ahogy döbbenten áll és csodálkozik, hogy nem sírok már. Minden este Istenhez fohászkodtam, mert annak idején az egyik apám erre tanított, és egy napon úgy hagyta el a házunk ajtaját, hogy: "- Kislányom, tudom, hogy sosem tudtál apádként elfogadni én lányomként szerettelek és neveltelek, de most el kell mennem örökre. -sírni kezdtem.( majd folytatta) - Ha felnézel az égre és megnézed a legfényesebb csillagot, akkor olyan, mintha hozzám beszélnél, bármerre is járok hallani fogom, ezt megígérem neked."- ezekkel a szavakkal hagyott a szobámba, amíg én az ablakhoz rohanva kerestem rögtön a legfényesebb csillagot, s mire megfordultam ő már sehol sem volt. Éveken át ez a csillag éltetett és hozzá küldtem az imáimat remélve egy napon eljön hozzám és anyám helyett egy új anyát kaphatok. Az évek megtörtek a korombeli lányokhoz képest én nem ismertem, milyen az igazi család fogalma és nem tudtam, hogy illik viselkedni különböző társaságokban. A kis tudományom a könyvekből merítettem a mécses fényeinél, ha ép anyám nem rúgta rám az ajtót és a szemem előtt  tépte szét a könyvet. Az egyik legszörnyűbb, amit mellette megéltem az volt, hogy amikor már a sok ivás mellett kezdett eladósodni, akkor egy napon eladott egy arabnak engem egy millió forintért. ( nem is engem, inkább úgy fogalmazok a féltett kincsem) A szívem már ezt nem tudta megemészteni, nem akartam élni, hisz éhségben szenvedtem éveken át, fél kiflin és kávén éltem mellette, segítséget senki sem adott és elköltöztem egy napon . A városból minél messzebbre akartam menni gondolva a múltamat is így el tudom hagyni, nem sikerült ma is kísért minden percben. A baráti köröm sokáig meglepetten nézte, hogy milyen erős és karakán nő vagyok mindezek után, aztán tavaly a múlt teljesen leterített, belebetegedtem és a kórházi tartózkodásom alatt megismerhettem az éveken át életben tartó csillagom. A hosszú évek alatt sokszor álmodtam, egy arc nélküli nőt, aki egy napon majd mellettem áll és aggódik értem,úgy ahogy egy igazi anyukának kellene. Az álmomban sosem tűnt el a lepel az arca elől, míg az egyik kórházi hajnalon megláttam végre álmomban a csillagom arcát és végre ő ott volt, már nem egy  homályos folt. Hihetetlen volt számomra, hogy le kellett betegednem ahhoz, hogy őt végre megismerhessem. Ma itt van velem, fogja a két kezem, segít, ha bajban vagyok, aggódik értem, akkor is ha beteg vagyok és igazi anya - lánya viszony alakult ki közöttünk. Ha verset írok neki nem tépi szét, mint az a nő, aki engem a világra szült és oly sok fájdalmat okozott nekem. Nagyon sok dolgot tanultam tőle, mind közül a MEGBOCSÁTÁS volt a számomra a legnehezebb, de ma már ez is a táramban van kincsként örökre.