A Vándor és a Virág

Évszám
2010
A Számún ma különös erővel söpört végig a sivatagon. A legkisebb elemek vadul táncolva keltek életre a szelek szárnyán, s egy pillanatra elhomályosították a nap szikrázó fényét. A homok újra és újra betemette önmagát, dombokat épített a viharos szél és völgyeket süllyesztett-mintha, mintha csak játszana. Akár csak egy gyermek, ha a homokban játszadozik. Nem véletlenül tisztelik a sivatag lakói, mint az elemek urát.

A sivatag furcsa, mindig megújul, mindennap más arcát mutatja. Épp ezért csodálatra méltó, és ugyanakkor veszélyes is. Könnyen áldozatul eshet az odatévedő, ha éppen a haragvó arcát mutatja.
Nem kellemes hely ilyenkor, és ezzel az az alak is egyetértett, aki éppen egy homokbuckából mászott elő...
A Vándor lerázta magáról a port miközben feltápászkodott, majd előkapirgálta göcsörtös botját a homok alól.
Hála az égnek-sóhajtotta megkönnyebbülten, mikor észrevette, hogy a vihar ereje alábbhagyott. A háborgó elemek megnyugodtak. A nap pedig ismét teljes erejéből kisütött. A Vándor belenyúlt a tarisznyájába, kivett egy kulacsot és nagyot kortyolt bele. A szomja egy kissé elült, de a nap heve gyöngyöző izzadságcseppeket csalt ki homlokáról.
Hát így játszol te velünk-eh-méltatlankodta korholóan a sivatagnak.
Szemei egy pillanattal később fürkészve meredtek a távolba.
Úgyis megtalálom.. megtalálom.. akárhova is sodortad. Nemhiába futok már egy álló napja-mormota szórakozottan.
Valamit keresett. És a távoli nagy homokdombon megcsillant valami, valami, amitől az öreg szakállas elmosolyodott.
Megvagy hát.-gütyögte elégedetten, miközben felmászott arra a dombra, ahonnan azt a különös valamit látta csillogni.
Egy jókora gyémánt pihent a homokba.
A Vándor nagy mohón lehajolt a kincsért, hogy felvegye, ekkor észrevett valami még különlegesebb jelenséget.
Hátrahőkölt nagy csodálatában. Pár lépéssel arrébb egy szép szál rózsa virított a porban.
A vándornak elkerekedtek a szemei. Hetven évet megéltem-fogta a fejét-de ilyet még meg nem értem. Majd remegő kézzel lehajolt a rózsához és megcsodálta szépségét.
Kis rózsa... Hát téged meg mi szél hozott ide, erre a kietlen vidékre-kérdezte a virágtól.
Aha-folytatta, látszólag figyelembe se véve, hogy a virág csak egy virág, nem hallhatja és értheti, amit ő beszél.-Szóval a Számún hozott ide. Csak azt nem értem-mormogta, miközben elővette vizes tömlőjét-hogy, hogyan tudtál itt megteremni. Mosolyogva rápillantott a virágra. Csoda vagy te, ritka csoda. Élő terem az élettelenben...
De nézd-komorodott el az öreg-nem sok híja, van, hogy kiszáradj. A leveleid már fakók a nap hevétől. Gyere, adok neked egy kis innivalót-és tömlőjéből odacsorgatott egy keveset a rózsának.
Nagy kincs a víz, drágább, mint ez a gyémánt-mosolyogta, miközben letekintett a földön heverő drágakőre.
Gondosan visszadugaszolta a tömlő száját és leült a virág mellé. Csuklyáját a nap heve ellen védekezve a fejére húzta.
Egyébként Vándor a nevem.-fordult oda a virághoz. S ha kérdezed, hogy mit csinálok itt-nevetett föl-hát...-és egy pillanatra elrévedt a tekintete a végtelen homokmezőre.
Látod én ezt a nagy sivatagot már széltében-hosszában bejártam, és a kezében lévő kőre mutatott-ezért és ezekért-csapott a gyémántokkal teli batyujára.
Kincskereső vagyok-tette hozzá szórakozottan.
Tudod, amikor az ember elhatározza, hogy az Értéket fogja keresni-magyarázta a virágnak-akkor mindent felad és kijön erre az élettelen helyre, mert egyszerűen csak itt találhatja meg amit keres.
Ott ahol víz, oázis van és karcsú pálmafák nőnek, ott aligha talál az ember kincseket furcsa módon...
S mi értelme van kockáztatni, s feladni mindent?-mormogta a kérdést elgondolkozva.
Nos, jó messze innen, túl azon a helyen, ahol a vízilovak bőgnek és ahol a piramisok merednek az ég felé él egy hatalmas király. Sálem királya. Ő nagyhatalmú és igen gazdag uralkodó. Képzeld, mikor még ifjú voltam-mosolyodott el visszaemlékezve-egyszer elmentem Sálembe. Bátran állíthatom hogy ez a legszebb és leggazdagabb város a földön, azok közül, amiket eddig volt szerencsém látni. Utcái képzeld aranyból vannak, s egeket karcoló tornyai ezüsből, falai pedig a legkülönbözü színben tündöklő drágakövekből.-mutogatott élénken a levegőbe a Vándor.
Egyesek szerint-suttogta titokzatosan a virágnak-ennek a városnak a polgárai még hírből sem ismerik a rosszat, a gonoszt. Mindíg vidámak-és furcsa módon sohasem öregszenek meg. Ott az asszonyok nyolcvan évesen is úgy néznek ki mint egy húszonéves kis leányka.
Nosza megkérdeztem a kapuállót, mivel csak kivűlről engedték meg, hogy megnézzem a várost-hogy megengedné e a király,hogy itt lakhassak.
Az őr megcsóválta a fejét és ezt kérdezte:
Aztán van e kincsed, amit a királynak adnál cserébe?-s közben végignézett szakadt ruháimon. Pironkodva vallottam be az igazságot, hogy bizony én még szegényebb vagyok mint a templom egere, elég nekem a napi megélhetésemet biztosítani, nem hogy még kincsem lenne.
Az őr megvonta a vállát.
Akkor addig nem léphetsz be ide, ameddig nincs legalább egyetlen drágaköved is. De a király szereti a bőséges ajándékokat.
Én sírva kérdeztem: dehát honnét szerezzek kincset? Nincsenek gazdag barátaim...
Menj el. Járd be a világot, és megtalálod amit keresel.-tessékelt el a kaputól.
És én nekivágtam a világnak...
Kemény negyven éven keresztül vándoroltam, és kerestem és találtam kissebb nagyobb szerencsével.-csapott drákakövekkel teli batyújára.
Egy emberöltő is kevés ahhoz, hogy megtaláld a világ összes kincsét-mosolyogta fáradtan a virágnak.
De felettem már alkonyul az idő, vissza kell térnem a királyhoz-fejezte be komoran és feltápászkodott a földről. Majd hirtelen ötlettől ragadtatva odaszólt a Rózsának:
Tudod mit-mosolyogta-elviszlek magammal. Ha még nem láttál világot, akkor velem megteheted. Együtt megyünk el Sálembe. Mi jót várjak még ebben az életben, elfáradt a testem az Értékek keresésében. Nézd-nyújtotta kezét a virágnak-már ráncosodik. Útra kell kelnünk...
Szóval velem jössz?-és botjával óvatosan meglazította a földet a Rózsa körül. Azonban a virágnak tüskéi voltak és az öreg felszisszent fájdalmában, a vér cseppekben csöpögött az ujjáról, miközben ki akarta mozdítani a helyéből. Máshogyan is próbálkozott, de a virág makacsul ragaszkodott eddigi helyéhez. Az öreg szelíden mormogott neki: Segíts nekem kérlek! Ha nem szedlek ki innen, hamarosan kiszáradsz, a Nap heve pedig porrá éget.
Majd a legnagyobb jóakaratú ravaszsággal hozzáfűzte: Sálem királyának nagy és pompás a kertje. Sok-sok ezernyi virág fér el ott. Ha elviszlek, akkor te leszel a legékesebb a legszebb, mivel kietlen nemzette szépség vagy. Sáron híres Rózsái is belebetegszenek az írigységbe ha meglátnak téged. S a király legkülönlegesebb virága leszel....-suttogta a lehető legmézesmázosabban a Vándor. És, lám, a gyökerek engedtek a kérlelésnek, a rózsa gyökerestül kifordult. A Vándor ekkor elővette a bornyújat. Kipakolta belőlük a drágaköveket, s azokat egy kendőbe kötötte. Fogta az üres bőrbatyút és jól megtöltötte homokkal, majd óvatosan beleágyazta a Rózsát, és meglocsolta azt éltető vizzel.
Jó helyed lesz itt neked-mosolyodott el elégedetten. És most pedig indulnánk. Közeleg a naplemente, ne várjuk meg az éjszakát. Nem messze innen van egy oázis. Jórégen eszkábáltam ott egy kunyhót, ott megbújhatunk az éjszakai hideg elől, mert bármilyen furcsa a sivatag éjszaka is ugyanolyan veszélyes akárcsak tűző nappal. Könnyen megfagyhatunk ha nem találunk időben menedéket.-magyarázta a virágnak, majd hátára kapva nekivágtak a a sivatagnak.
Hosszú lesz még az út Sálemig-sóhalytotta az öreg-Bizony hosszú...
Mire megérkezünk addigra már mögöttünk mindent birtokába fog venni a sivatag, s legfőképpen az emberek szívét. Alkonyul a világ felett...-motyogta végtelen szomorúsággal a Vándor.
Majd odafordult a hátán pihenő virág felé:
De mi meg fogunk érkezni Sálembe. Ott nem fúj többé a Számún szeszéje, falainál majd térdet hajt a sivatag is-ez a mi reményünk. Addigra azonban te is leveted majd tüskéidet, hogy meg ne sebesítsd velük a Nagy Király kezét, ha az csodálni akar majd.
Bizony, bizony Ő a Béke és az Igazság fejedelme, nincs hozzá hasonló-suttogta a Vándor csillogó szemmel, majd kis idő múlva eltűnt egy domb mögött a virággal a lemenő nap fényében......