Züzü királykisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, a demecsei országúton túl, de a nekeresdi ta-vakon innen, volt egyszer egy kastély. Ottan élt, éldegélt Züzü, a mindig jó királykisasszony. Egy holdfényes téli éjszakán Züzü kisétált a kertjébe. Azon töprengett, hogyan segíthetne karácsonykor a rászorultakon. Ahogy így gondolkozik, ahogy így töpreng, észrevesz a havas kertben egy gyönyörű fehér rózsát. Odamegy hozzá, leszakítja, kézbe veszi, s közben így dúdolgat: Minden fényes, Minden édes, Az én szívem Jótól ékes. Ekkor meg mi történt? A fehér rózsa Züzü simogató kezéből kipottyant. A kis virág meghengergőzött a hóban, s fehér galambbá vált. A fehér galamb átbucskázott a fején: fehér ruhás, aranyhajú tündérlány lett belőle. - Köszönöm, Züzü királykisasszony, hogy leszakítottál. Nem véletlenül láttál meg te engem ezen a hideg téli éjszakán. Látom, jóságos vagy, fogadd hát el a tanácsomat! Hagyd itt a kastélyodat, de előtte osszad szét a szegények és árvák között az összes vagyonodat. Karácsonyukat így szebbé, boldogabbá teheted. - S velem mi lesz? - kérdezte Züzü. - Karácsony éjszakáján járd végig azokat a házakat, amelyekben beteg emberek laknak! Én újra fehér rózsa leszek: érintsd meg szirmaimmal mind a betegeket, az elesetteket! Meglásd, meggyógyulnak mindannyian - s téged, míg élnek, áldani fognak, s nevedet imába foglalják. Te pedig, ha teljesíted a küldetésedet, velem jöhetsz: Tündérország lesz néked is azon túl az otthonod. A kis királykisasszony megköszönte a tündérlánynak a tanácsot. Bement a kastélyába, három nap és három éjszaka csak dolgozott, csak dolgozott, csomagolta kiosztásra váró kincseit. Karácsony este vagyonát mind-mind szét is osztotta, s csodatevő fehér rózsájával útra kelt, hogy országa összes betegét meg-gyógyítsa. Elfáradt nagyon, mire munkáját befejezte, de ő nem törődött egy csöppet sem ezzel. Boldog mosollyal ült le egy havas padra, s a fehér rózsát simogatva ismét énekelt: Minden fényes, Minden édes, Az én szívem Jótól ékes. Egy holdsugár az égről leereszkedett. Karjaiba kapta Züzü királykisasszonyt, s rózsájával együtt elröpítette Tündérországba. Ott a fehér rózsa újra tündérlánnyá változott. Züzü királykisasszonyt országa királyi palotájába, annak is a tróntermébe vezette. Egy szelíd, szép szemű tündérkirályfi már nagyon várta ezt a pillanatot. Züzüt karjaiba kapta, ölelte, csókolta, s a trónszékre maga mellé nyomban fel is ültette. - Én a tiéd, te az enyém, ásó, kapa, s a nagyharang válasszon el minket! Gyorsan papot hivattak, összeházasodtak. Még a Földön is hallatszott, mekkora nagy lagzit csaptak. Ott volt az öszszes tündérfi s tündérlány, ropták a táncot hét nap és hét éjszakán át. Karácsony másnapján én is hallottam a tündérek karát: azt énekelték, ami-re új királynéjuk tanította őket. Minden fényes, Minden édes, Az én szívem Jótól ékes. Lehet, hogy ha én is jó leszek, akkor én is Tündérországba jutok? Vala-hogy nincs kedvem odamenni: én itt e földön szeretném szétosztani a jóságomat és a szeretetemet. Gyertek, kövessétek a példámat!