Ez az álom olyan csodás volt, hogy alig volt kedvem az ébredésre, hiszen nem tudtam meg mi lesz a folytatás.
Azután úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha kitalálnám.
Mintha egy film vetítése kezdődött volna. Álmom szerint egy hatalmas tenger hömpölygött, és a hullámok sodrása kidobott egy óriási polipot. Ez az állat egy darabig próbált újra visszakerülni a tengerbe, de nem sikerült. Sok-sok csápja vergődött, majd kinyújtózott. Ezzel kezdődött a történet.
A tengerparttól az út egy ösvényen keresztül egy sűrű erdőbe vezetett.
Itt éltek jó barátságban a történet szereplői: egy tündér,akit Almatündérnek, három manó,akiket, Piszenózinak, Nagyszemünek, és Gömböc manónak hívtak.
A tündér a szép almaszínü ruhája a manók külsejük alapján kapták nevüket,az erdő lakóitól.
Mindenki kedvelte Őket, mivel jóakaratú, segítőkész apró élőlények voltak. Sok barátjuk volt. Ezen a napon mikor a polipot kidobta a tenger a manók éppen kavics gyüjtésre indultak a vízparthoz. Mivel nem tudtak gyorsan haladni apró lábukkal a tündér hamarabb odaért a tengerhez. Rémülten kiáltott fel: manók itt egy óriási százlábú, vigyázzatok!!
Nem lehet tudni mik a szándékai! Eddigre odaértek a manók, és a Nagyszemü mindjárt észrevette, hogy a polip nem mozdul. Szólt Gömböc manónak, hogy hozzon egy hosszú ágat, mivel látni akarta, hogy ha megpiszkálja vajon megmozdul-e,vagy ténylegesen valami baj érte.
Mivel Gömböc volt a legerősebb, elindult az erdő felé hosszú botot szerezni. Nagyon lassan odaért a szél által letört ágakhoz, megpróbálta elhúzni, sajnos azonban nem sikerült. Szomorúan leült egy rönkre.
Féltette a barátait a „százlábu”-tól.
Közben a polip kezdett magához térni,de nagyon szomjas volt.
A hatalmas állat szeretett volna minél előbb visszajutni a vízbe,mielőtt kiszárad. Sajnos fogyott az ereje. Nyögött,sóhajtott,:Segítsetek! Segítsetek! Se…gít…se… tek!!!
Majd újra erőtlenül nyújtogatta lábait. Pisze nózi, és a tündér először megijedtek, majd sajnálni kezdték, hiszen nem bántotta őket. Ereje sincs mi lesz így Vele?
Ezalatt Gömböc manó összetalálkozott barátaival, többek között Mackó Barnival, akinek sokszor adott kedvencéből az erdei mézből.
Elmesélte, hogy mi történt, és megkérte segítsen.
A Macinak nem volt kedve, mivel éppen a gyomra korgott, éhes volt.
Azonban jó barát kérte tehát megfogott egy nagy ágat, és visszaindult a tenger felé a manóval. Gömböc, hogy gyorsabban haladjanak felmászott nagy nehezen /főleg kövérsége miatt/ a maci tappancsára.
Mackó Barna szinte észre sem vette.
Az ággal hamarosan odaértek céljukhoz.
Itt meglepődve hallották,hogy a polip segítséget kérve szólalt meg.Mivel a bot kevés volt és ide egy fa is kevés lett volna a Mackó látta,hogy itt gyorsan cselekedni kell.
Próbált közelebb menni a szerencsétlen állathoz,és brummogott: „Bírod még?
A vizi szörny nyöszörgött: se…..gíts!,se……gits!!!!!
A nagy mackó elővette c soda sípját,amit csak nagy baj /főleg vadászok miatt/ esetén szokott használni.
A Macik meghallották a vészjelet, és elindultak a hang irányába. Ehhez különleges érzékük van. Hipp-hopp már amennyire az ilyen hatalmas állatoktól elvárható oda somfordáltak a jelzés irányába.
Mi a baj? Brummogták?
Itt ez a szegény! Visszakellene juttatni a tengerbe! Segítsetek !
Hiszen ez egy polip! Kiáltotta az egyik okos mackó.
Ez nagyon veszélyes! Igaz, de most bajban van, segíteni kell neki! Erre a brumik mindegyike fogott egy csápot, és lassan húzta a víz felé. Bizony még így is nagyon nehéz volt, de sikerült. Mikor már loccsan, a víz sodrása is rásegített. A polip hatalmasat fujt. Szegény mackók bundája tiszta víz lett, alig győzték lerázni magukról. Még szerencse, hogy Pisze nózi és a többiek távolabb álltak, mert a víz elmosta őket. Mikor a viziszörny végleg eltűnt a mackók felsóhajtottak. Megyünk, mert nagyon éhesek vagyunk! Alma-tündér viszont megvigasztalta Őket: Nem kell éhezni, finom ebédet főztem és szivesen látok mindenkit! Erdei málna leves, erdei gomba, méz, és sok-sok gyümölcs. A tündér tudott sokat varázsolni, egy adag ételből sokan ehettek.
Ez persze a tündérek titka. Mindenki jóllakott. Közben kezdett esteledni a macik hazasomfordáltak.
A manók álmosan dörzsölték a szemüket. Alma-tündér megvetette nagy lapulevélből az ágyikójukat, és megállapította: Jó nap volt a mai, pedig nagyon féltem a poliptól!
Megdicsérte Gömböc manót a bátorságáért.
Megköszönte önzetlen segitségét.
Ha legközelebb arra jársz, látogasd meg őket!
Sok érdekeset fognak mesélni a „százlábu” polipról.
Legyenek a barátaid!