Az Árny

Sötét van, éjszaka. Nincs holdvilág, az utcákat nem világítja be más, csak a lámpák. Addig tart a világ, amíg a fényük elér. Sötét árny úszik végig a házak falán. Léptei oly simák és hangtalonok, hogy az ember azt hinné nem is megy, hanem száll. Hiába van tél és hideg, Ő nem visel kabátot. Lábán fekete Converse. Testét nem védi más a hidegtől, csak egyszerű fekete öltönye. Alatta ing, nyakkendő nélkül. Mivel mindig a lehető legkevesebb ruha viselésére törekszik, most sincs rajta se alsónadrág, se zokni. Fázni, meg amúgy se fázik.

Bőre fehér, inkább fakó, márványszobrokéhoz hasonlítható, Nem csak színe, de hidegsége miatt is. Haja sötét, sosem lehet eldönteni, hogy sötétbarna-e, vagy inkább fekete. Göndörsége, akár a barokk puttóké. De nem csak a haja, az arca is olyan, mint egy angyalé. Ránézésre lehetne fiú is meg lány is, csak rövid hajáról és férfias öltözetéről állapítható meg neme. Viszont ha az ember jobban megnézi, rögtön rájön, hogy nem angyallal van dolga. Csak bele kell nézni a szemébe. Szeme ugyanis koromfekete, olyannyira, hogy nem látszik a szembogara. Ami nem csoda, mert nincs is.
Kezét lazán a zsebében tartja. Csak akkor veszi elő jobbját, mikor le akarja hamuzni a szájában haldokló cigarettát. Fegyvere nincs, mert nincs rá szüksége. Ő anélkül is elég veszélyes, pedig nem a legnyugodtabb környéken járunk.
Megáll a bár villogó neoncégére előtt. Kettőt még slukkol a cigiből, majd a földre dobja. Rátapos, miközben leporolja zakója hajtókáját. Kezét a kilincsre teszi, körülnéz, majd belép az ajtón.
Bent homály fogadja, vágni lehetne a füstöt. A helynek alkohol- szex- és bűnszaga van. Körülnéz, majd lassú léptekkel megindul a bárpult felé. Az emberek összenéznek, suttognak. Senki nem ismeri a jövevényt. Ő rájuk se hederít. Látja mindnek a szívét. Tudja minden mocskos kis titkukat, de egyikőjük sem érdekli. Akiért ő jött, az ott ül elől, a bárpultnál. A lány meglepődve ránéz. Ő visszanéz, rámosolyog. A lány nem tehet mást, visszamosolyog. Igen, ő az. - gondolja elégedetten.
A lány gyönyörű. Haja meleg barna, csodás hullámokban omlik egészen a derekáig. Szeme kék, akár a bársony. Bőre fehér, akár az elefántcsont. Alakja csodás. Magas ás vékony, mint egy királynő. A hideg ellenére nincs túlságosan felöltözve. Combig érő magas sarkú csizmát visel, alatta fekete harisnyával. A farmer miniszoknya épp hogy takarja, amit kell. Pólója szürke és feszül a mellén. Fekete bőrtáskája előtte a pulton, bőrdzsekije a mellette lévő üres széken hever. Mosolyogva fújja ki a füstöt szép ívű száján.
A pultos az idegenhez lép.
- Mit parancsol?- kérdi tőle.
- Két wiskey-t. - feleli az árny mély és simogatóan lágy hangon. Szemét le nem veszi a lányról.
- Szereted? - kérdi tőle, és elé teszi az egyiket.
- A kedvencem. - feleli a lány még mindig mosolyogva.
- Honnan tudtad? - kérdi cserfesen.
- Megérzés. - mondja az idegen, és a pultra teszi a doboz cigarettáját. Arany Marlboro, mint mindig.
- Gyakran jársz ide? - Kérdi a lányt, aki épp elnyomja a cigarettáját. Erre Ő fogja a sajátját, kivesz belőle két szálat. Az egyiket a maga, a másikat a lány szájába csúsztatja. A lány nem ellenkezik. Előveszi a csizmájából az öngyújtóját. Meggyújtja először az idegen, aztán a saját cigijét is.
- Mostanában igen. - feleli könnyed hangon. - A hideg miatt. Inkább idejövök, mint, hogy kint kószáljak az utcákon. Üzletet meg itt is lehet kötni. - teszi hozzá egyértelműen mosolyogva. Az idegen visszamosolyog rá. Felemelik poharukat, koccintanak és isznak.
A lány közben arra gondol, hogy megmenekült attól, hogy a stricije másnap halálra verje. Az árny fejében az jár, hogy ez a szerencsétlen lány talán nem is tudja, hogy mennyivel másképp is lehetett volna. Még csak nem is sejti, hogy Ő ott volt, mikor az apja agyonverte az anyját, a lány meg közben végig sikoltozott a szörnyűségtől. Még akkor is sikoltozott, mikor a rendőrség megtalálta véres anyját ölelve. Sőt, akkor is, mikor az intézetben először meggyalázták testében a nőt, ezzel megölve lelkében a haldokló gyermeket. A lelke azóta is csak sikoltozik a szörnyűségtől. És az árny mindezt tudja.
- Messze laksz? - kérdi az idegen és két ujja közé fogja a lány tökéletes állát.
- Nem, csak pár utcányira. - válaszolja, miközben aprót int fejével.
- Oké, akkor menjünk. - mondja az idegen, majd pénzt tesz a pultra és feláll. Elveszi a lány kabátját és ráadja.
- Ó, micsoda úriember! - mondja a lány, mert nincs hozzászokva az ilyesmihez.
- Szeretek udvarias lenni a nőkhöz, akikkel lefekszem. - mondja az idegen egy vállrándítás kíséretében.
- Arra! - mutat előre a lány, mikor kilépnek az ajtón. Közben megfogja az idegen kezét. Elindulnak. Sétálnak. Nem beszélnek. Egy idő után kissé kínos a csend.
- Hogy hívnak? - kérdi a lány. Szemernyi kíváncsiság sincs a hangjában Mivel az árny tudja, hogy a lány szereti az egzotikumot, azt mondja lágy hangján:
- Tanatosz.
- Görög vagy? - kérdi a lány meglepetten.
- Csak félig. - feleli amaz egyszerűen.
- Mondj nekem valamit görögül! Kérlek! - jön izgalomba a lány. Nem is tudja, milyen gyönyörű... - gondolja az árny magában, miközben mond valamit görögül.
- Ez mit jelent? - Kérdi a lány gyönyörűséggel.
- Kábé azt, hogy kívánlak, ezért a tiéd leszek ma éjjel.
- Mondd el még egyszer! - kérleli a lány, és Ő elmondja. A Halál minden nyelven beszél. Minden nyelven ugyanazt jelenti.
A lány hazáig ismételgeti a mondatot, hogy el ne felejtse. Nagyon tetszik neki. Megérkeznek a lakásához. Tényleg csak pár utcányira van a bártól. A lány kinyitja az ajtót, belépnek az épületbe. A lépcsőház sötét. Felmennek két emeletet a lépcsőn. A lány sarka kopog. Kip-kop. Kip-kop. Az árny lépteinek ütemére csattogtat az ujjával. Dolgozni kell. Az idő nem áll meg. - gondolja magában.
A lány előveszi a kulcsot, kinyitja az ajtót. Belépnek. Villanyt kapcsol. Ledobj a kabátját meg a táskáját egy székre. A lakás apró, a berendezés szegényes. Kicsi konyha. Kicsi fürdőszoba. Aprócska rózsaszín háló. Bemennek. A szoba közepén méretes ágy.
- Sok férfit felhoztál már ide? - kérdi az árny, a hangjában semmi kíváncsiság.
- Kérlek, ne beszéljünk erről! - mondja a lány idegesen. - Ma csak a tiéd vagyok! Csak erre gondolj!
- Mennyi? - kérdi az idegen szárazon. Hangja üres, színtelen. Tompa.
- Azt majd utána! - mondja a lány mosolyogva. Odalép az árnyhoz, megérinti.
- Hideg vagy. - mondja neki.
- Mindig hideg vagyok.
- Majd én felmelegítelek! - jelenti ki a lány. Mosolyog. Mosolya kedves, szeme ragyog, ajka forró. - Egy ilyen fiú, mint te, Tanatosz, miért megy kurvához?- a nevet lágyan ejti, a szót keményen.
- Kellesz nekem. Ha csak így megy, hát legyen.
A lány nevet. Elégedetten, bugyogva tör fel belőle a kacagás. - Ám legyen. A tiéd vagyok. - azzal mosolyogva széttárja a karját.
- Azt akarom, hogy vetkőzz le. Vetkőzz le nekem teljesem mezítelenre! - mondja az árny nyugodtan, azon a sima hangján. A lány ezen csak mosolyog. Melegen, lágyan. Szívből.
Nem tudod milyen tiszta vagy. Milyen ártatlan. - gondolja az árny - Bár könyörülhetnék. Bár megmenthetnélek. De csak csettint, és egyre csettint.
A lány vetkőzik. Lassan, kéjesen. Simogatva veszi le magáról minden ruhadarabját. Szemét mereven a fiúra szegezi. Mire a végére ér, ott áll előtte meztelenül. Az árny közben rágyújt. Nézi a lányt. Látja milyen gyönyörű a teste kívül, és mennyire beteg belül. Rágja a kór, amiről még maga se tud, és amit majd később állapítanak meg kihűlt testében. De nem csak a betegséget látja. Látja szívét is. Látja, hogy még mindig milyen tiszta, milyen ártatlan. Hallja, egyre hallja a lélek mindent betöltő sikolyát. Sikít kínjában. Vergődik, mert tehetetlen. Egyre csak sikít és sikít. Ekkor megérti, miért kell, hogy vége legyen.
Elnyomja a cigit a hamutartóban, ami azon az éjjeliszekrényen áll, aminek eddig támaszkodott. Közelebb lép a lányhoz. A lány érzi az arcán a hideg leheletét, megborzong. Mégis kitárja a karját, és magához öleli. Nem tudva, hogy magát a Halált öleli.
A Halál ránéz. Átfogja hideg karjával az élettől lüktető testet. Arra gondol, hogy ha tudna szeretni, ezt a lányt biztosan szeretné.
- A szemed... a szemed...- Kezdi a lány, de nem tudja folytatni. Rájött - gondolja a Halál - Gyorsan végeznem kell vele. De ekkor a lány folytatja. - A szemed olyan gyönyörű. - és megcsókolja. Önként csókolja meg a Halált.
Tanatosz meglepődik, de nem húzódik el. A csókja szenvedélyes, mégis lágy. Csókolja a lányt, és közben kiszívja belőle az életét. A Halál csókja mindig az utolsó.
Abbahagyja. A lány megtántorodik, belé kell kapaszkodnia. Hirtelen nagyon elgyengült.
- Miért hagytad abba? - kérdi, szavai csupán egy-egy sóhaj. De csak mosolyog, majd elsuttogja a görög szavakat, és újra megcsókolja Tanatoszt.
- Figyelj rám egy kicsit! Valamit mondanom kell előtte. - Maga se érti miért, de beszélnie kell. - Egy dolgot mondok útravalóként, jegyezd meg jól! Mindig a legfélelmetesebb szörnyeteg ölti magára a legcsábítóbb ruhát.
- Miért mondod ezt? - kérdi a lány. Riadt, már remeg a karjában.
- Mert hazudtam. - feleli könnyedén a Halál. - Amit mondtam, nem azt jelenti, hogy kívánlak, és a tiéd leszek ma éjjel.
- Nem? - Kérdi a lány. Szeme tágra nyílt a rémülettől. Érzi, hogy gyenge, nagyon gyenge. De a Halál nem ereszti. Csak szorítja magához. Közel hajol hozzá, egészen az arcához, úgy suttogja.
- Nem Azt jelenti, hogy a Halál vagyok, és eljöttem érted. Az enyém vagy Larissza.
Megcsókolja. Ajka az ajkára tapad. A lány ekkor érti meg, saját nevét hallva, hogy mi történik, de nem ellenkezik. Belesimul a Halál karjába, lágy csókjába. Lelke megnyugszik, lecsitul, nem sikolt már. Nyugodt és békés.
A test elernyed, nem ölel, nem csókol. Halott. Tanatosz, a Halál az ágyra fekteti, betakarja. Megsimogatja a nyugodt arcot. Hüvelykével letöröl a száj széléről egy kibuggyanó vércseppet. Ajkához emeli és lenyalja ujjáról a vért. Lehunyja szemét a gyönyörtől. Olyan csodás a vér íze, mint amilyen a lány életének volt.
Kilép a szobából. Végigmegy a rövidke folyosón, az ajtóra teszi a kezét, mire a zár azonnal kipattan. Tükör van a bejárati ajtónál. Mielőtt elmenne, belenéz. Egy ifjút lát, aki rábámul sötét, pupilla nélküli szemével, ami most szomorú, nagyon szomorú. Angyalarca nyugodt és fiatal. Nem látszik rajta a több ezer év súlya. Igaza volt a lánynak, gyönyörű, tényleg gyönyörű. Kilép az ajtón, becsukja maga után, mire azonnal kattan a zár, és az összes fény kialszik.
Az utcán van. Az éj még mindig sötét. Kezében cigaretta, amit az ajkához emel, nagyot szív belőle, majd kifújja a füstöt. Közben minden lépésnél csettint egyet. Minden csettintésre kialszik egy élet, és kigyullad egy új csillag az égen. A Halál nem válogat, egyszer mindenkit elvisz. Csak a kiváltságosokhoz megy el személyesen.
Egy házhoz ér, megáll előtte. Elszívja haldokló cigarettáját, a csikket a földre dobja, eltapossa, miközben leporolja zakója hajtókáját. Sehol senki. Csöndes az éj. Az ajtóhoz lép. Kezét a kilincsre teszi, mire kattan a zár. A Halál van itt, előtte minden ajtó megnyílik. Körülnéz, majd belép, elnyeli a sötétség.
Odabenn nincs semmi fény, csak ami beszűrődik a redőny résein át. Halad szobáról szobára, keresi azt, akiért jött. Közben minden lépésnél csettint egyet. A Halál nem pihen, egyszer mindenkiért eljön. Nem válogat. Megáll egy ágynál, letekint. Megtalálta. Fölé hajol, suttog neki, megcsókolja. Újabb csillag kél az égen.
A Halál csak megy tovább. Körülötte minden csendes. Léptei puhák, hangtalanok. Az ember azt hinné, nem is megy, hanem száll. Szép kezét szép ajkához emeli, nagyot slukkol, aztán kifújja a füstöt. Közben minden lépésnél csettint egyet. Haját meglebbenti a szél, szeme ragyog az éjszakában. Igaza volt a lánynak, Tanatosz gyönyörű. Nem tehet róla, hogy egy szörnyeteg.