Évszám
2010
Valamikor réges régen egy sejmes rét közepén, élt egy öregasszony, aki egyedül nevelte árván maradt unokáját Rozinkát. A kislány nagyon okos és szófogadó volt. Mindig és mindenben segitett a nagymamának és valahányszor arra gondolt, hogy mi lessz ha a sors elválasztja őket egymástól, a bánattól mindig összeszorult a szive. El is határozta, hogy soha el nem hagyja ezt az öregasszonyt, aki öt felnevelte, hisz lassan mar nagylány lett belőle. Gyakran odaszaladt az anyóhoz es vidáman suttogta a fülébe:
-Mamákám, drága mamákám én olyan boldog vagyok itt veled, hiszen hallgathatom a madarak gyönyorü dalait, a patakocskák lágy muzsikáját, és láthatom a szellőcskék varázslatos táncát, melyek még a mezei virágokat is táncra birják. En nem vagyok kiváncsi a nagyvilág csodáira, majd csak megleszünk valahogy ketten még ha szegényesen is- és közbe meg meg simogatta az anyóka hófeher haját.
Teltek-múltak a napok és közeledett a nagy virágvásár napja, amit minden évben megtartottak a közeli faluban. Rozinka elhatározta, hogy szed egy kosárba mezei virágot és ő is elmegy a nagy vásárra, háthogyha el tud adni belőlük egy pár csokorral. Szaladt is vidáman a nagymamához és elmondta neki, hogy az idéni vásáron ő is részt vesz, de a nagymama igy válaszolt:
- Édes kislányom, hogy is gondolsz ilyent, hogy valaki megvenné tőlled azokat a szerény kis mezei virágokat, amikor ott annyiféle kerti virágcsokor, meg mindenféle ritka rózsa fogja majd kinálgatni magát. Hiába is akarta a nagymama lebeszélni Rozinkát a vásárról, mert mánap mégiscsak elindult a kiskosárral vidáman a köyeli domboldallra, virágokat gyüjteni. Legelőször a nagymama kedvenc kék virágaiból akart szedni, de elég kevés volt belőlük, igyhát össze kellett értük járja az egész domboldalt. Olyan gyönyörüen bólogatták apró kék fejecskéjüket és olyan káprázatosan szépek voltak, hogy Rozinka elhatározta, hogy csak belőlük fog szedni egy kosárral. Ahogy sétálgatott és keresgélte a sok virág között bólogató kék virágokat úgy sohajtott:
- Ó bárcsak tudnék gyüjteni , bár egy fél kosárral ezekből a varázslatos szép virágokból, hiszen ők a legszebbek az egész környéken. Abban a pillanatban teli s tele lett a környék bólogató virágokkal. Rozinka nem győszte szedegetni, azt sem tudta, melyiket szakitsa le, egyik szebb volt a másiknál, igyhát csakhamar megtelt a kosárka, és szaladt haza boldogan. Már távolról kiáltotta:
- Nézd mamákám, mennyi gyönyörü kék virágot kaptam, majd ha eladom őket, minden szépet és jót megvehetek neked, amit szemed s szád kiván. A virágok mindezt hallgatván, nagyon meghatódtak. Egyszerre csak suttogni kezdtek a kosárban:
- Halljátok testvéreim-szólalt meg az egyik a sok közül- segitsünk Rozinkán, hadd tudjon eladni belőlünk holnap a nagy vásáron. De hogyan segitsünk? -szolalt meg egy másik virágocska szomorúan. Mit tudnánk olyant tenni, amivel magunkra vonnánk az emberek figyelmét, azokról a sok büszke városi meg falusi virágokról, hiszen mi csak egy egyszerü, mezei virágok vagyunk. Hallgassatok rám! -súgta a harmadik virágocska - majd erőszakosan és magabiztosan hozzátette. Tegyétek azt, amit én mondok, majd összedugták fejecskéjüket és úgy tanácskoztak a holnapi napról. Másnap, Rozinka elment a nsgy virágvásárra, ahol az emberek csak amúgy válogattak a rengeteg szebbnél szebb virág közül. Voltak ott tüzről pattant liliomok, labdarózsák, basarózsák, büszke tulipánok, meg aztán a városi gerberák. Ők még gúnyos megjegyzést is tettek, amint meglátták a kék mezei virágokat. Egyedül a margaretta nézte szerényen őket, de a kerti százszorszép már rögtön rá is szólt:
- Na ne bámuld úgy ezeket a semmit mondó virágokat, inkább illegesd és billegesd magad hadd lássák, hogy szinte vagy ilyen szép mint én! Aztán úgy kihúzta magát, hogy majd eltört a szára. Rozinka pedig csak nézte a sok kényes virágot, majd ő is lerakta kosarát egy öreg eperfa alá, és várta háthogha valakinek megakadna a szeme, az ő szerény kis virágain is és közben nagyanyó járt az eszében. Amint rápillantott a kosárra nagyon meglepődött. A virágok sokkal szebbek voltak, mint amikor szedte. Gyönyörü fejecskéjük, akár az égbolt, kéklett ki a kosárból, de közbe bólogadtak a szellőcske muzsikájára, amely elkisérte őket egészen a nagy virágvásárig. Az emberek összesúgtak és azon töprengtek, vajon hogyan is nevezik ezeket a csodálatos virágokat, mire azok meghallották és gyönyörüen kezdtek csillingelni, mint hogyha tele lett volna a kosár száz meg száz harangocskával. Még az öreg eperfa is vidáman hajladozott, ingadozott,csak ép el ne rontsa a virágcsengettyük hangulatát. N a de került is ám vásárló, csak amúgy tolongtak az emberek a kosár körül, Rozinka pedig nem győzte osztogatni a csodálatosan csilingelő virágcsokrokat. Az emberek rögtön el is nevezték őket harangvirágoknak. A szégyenbe maradt kényes virágok úgy felbosszankodtak, hogz rögtön el is hervadtak mérgükben. Csak a szerény margaretta szirmai maradtak olyan üdék és frissek mint azelőtt. Rozika pedig gyorsasn hazasietett a sok-sok pénzel, és boldogan éltek tovább nagymamával a gyönyörü sejmes rét közepén. De a szellőcskék hirül vitték az egész világnak, hogy ezek a szerény kis égszinkék virágok-ezek bizony a csodatevő harangvirágok.