Évszám
2009
Egyszer volt, hogy nem volt, történt az élet rendje s módja szerint, hogy a király egyik szolgája, Hearty, beleszeretett a főnöke lányába. A fiú természetesen nem mutathatta ki szenvedélyes (vagy inkább szenvedéses) érzéseit a királylány iránt, de rengeteget ábrándozott arról, hogy egyszer megmenti a csúf sárkánytól, és egy bűvös varázscsókot vált majd a szépséges leánnyal. A bájos királylánynak többen is udvaroltak, de aki leginkább a kezére, vagy inkább a királyságra pályázott, az Sir Bad herceg volt.
Egy tűző nyári napon királyi szemlét tartottak. Ekkor a király és tehetősebb társasági köre végighaladt a picinek éppen nem nevezhető várkastélyban, és szemügyre vették az óriási palotát, a várudvart, a hatalmas várfalat, a megszámlálhatatlanul sok szolgából álló személyzetet, és a kétszer annyi katonát. Ekkor minden alattvaló odafigyelt, hogy nehogy baklövést kövessen el a király előtt, mert az akár végzetes is lehet számára, aztán le is út, fel is út, mehet szolgálni egy másik királyságba. Mivel ebben a mesében csak egy van, ezért ez nehezen megoldható.
A szemlét minden évben azelőtt a viadal előtt tartották, amelyen a királylány és a hercegnők kezeiért a közelről, a távolról, s olyan messze lévő helyről érkező lovagok versenyeztek, aminek már neve sincs. A királylány hiába kereste azt, ki szívét szerelemmel táplálja, sajnos eddig még nem akadt olyan legényre a vidéken, ki méltó lett volna szívére. "De majd talán ebben az évben", reménykedett a szépséges.
Hearty a király egyik közeli szolgája volt. Nem sok feladatot látott el, csak a lábmosó vizet cserélte, ételt hordott, és egyes szobákat takarított (persze nem ilyen sorrendben). A takarítást mindig délben végezte, mivel félt a sötétségtől, így nem kezdett neki túl korán, és nem is hagyta túl későre, emiatt szinte mindig sokáig aludt.
Sokszor, mint most is, máshol járt az esze, valahol a királylány környékén, és teljesen elfelejtkezett erről a napról. Furcsállotta, hogy a folyosón miért állnak a szolgák vigyázban, talpig elegánsan, de csak a vállát rántotta, majd sietett a dolgára.
Éppen a király vizét cserélte, amikor meghallotta, hogy a folyosón közeledik az előkelő szemlesereg.
Azonnal eszébe jutott az, ami azon a napon eddig nem, és a szoba elé sietett, majd kihúzta magát. Kezében ott szorongatta a tálkát, melyben a király lefekvés előtt meg szokta mosni a lábát. Megpillantotta a királylányt, és melegség fogta el álmodozó szolgánk testét. Így esett meg az, hogy amikor a királylány a fiú elé ért, Hearty kezéből kicsúszott az edény, és a lány ruhájára borult. Óh, te fiú! Hearty testében a melegség tovább fokozódott, de már nem a szerelem miatt. Hearty vöröslő arccal bocsánatot kért, majd gyorsan felvette a tálkát, ám Sir Badnek ez kevés volt.
- Ugye Felséged nem hagyja annyiban? – kérdezte mosolyában tükröződő szánalommal. – A szolga nép azért van, hogy tanítsuk, bár… - ekkor a fiú szemébe nézett - egyesek képtelenek a fejlődésre.
A hallgatag, szépséges királylány ellene volt mindenféle testi fenyítésnek, de mivel szemmel láthatóan ezt mindenki elvárta tőle, így jobb kesztyűs kezével egy aprócska pofont adott a fiú orcájára, majd gyorsan, pironkodva vissza is rántotta kézfejét.
Később a szemlesereg a piactéren át haladt, ahol egy jósnő előtt sétáltak el. A király felfigyelt az anyókára, és odasietett hozzá. Megkérdezte a jövőjét 4 aranypénzért, s az anyóka azt felelte, hogy hamarosan elveszti szeretett királyságát. A király rögtön a fejéhez kapott, azt hitte, azon nyomban megüti a guta. Egy pillanatra nem tudta mi tévő légyen, de a szemlét be kellett fejezni, így zavartan tovább ment, ám kérte Sir Badet, hogy fizesse ki a jóslást. Bad herceg 1 aranyat lökött a nő lábai elé, majd követte a tömegben eltűnő királyát. A jósnő hiába kiáltozta, hogy a jóslás többe kerül, a herceg nem figyelt rá. Ekkor a nő dühösen motyogni kezdett magában, kettőt fordult, s egy szempillantás alatt eltűnt. A királylány eszméletét vesztve a földre rogyott.
A lovagok gyorsan becipelték a szépséges királylányt egy szobába, ahol orvosok teljes hada egész este hadakozott a reá szórt átokkal, de semmire sem haladtak. A király a paphoz fordult tanácsért, aki emlékeztette a Szentelt Rózsavízre, mely mint a vanilia, olyan volt ízre, és egy sárkány őrizte. Ez a szentelt víz varázsol, a holtakból élőket kovácsol.
Azonnal trombitát és riadót fújtak, s összehívták a vár 12 lovagját. Őket a trónteremben egy széles körbe állította a király. Hearty most is parancsolója mellett tartózkodott, s épp ki akart surranni a teremből, mert érezte, hogy nem oda való, amikor belépett Sir Bad. Mindketten egyszerre akarták átlépni a küszöböt. Bad természetesen nem tért ki, így vállával meglökte a fiút. Hearty ezután ki szeretett volna iszkolni, ám a király utána szólt:
- Fiú te! Azonnal hozz egy tál vizet!
A fiú rögvest is hozta, s letette a kör közepén álló király előtti asztalra. A pap egy piros, fényes hegyű nyílvesszőt helyezett a vízre, s meg is szentelte iziben. A vessző lassan elkezdett forogni. Hearty közben meghajolt, és araszolva hátrált, ám az egyik lovagnak ütközött, és nem kell mondanom kinek.
A nyílvessző megállt, de a víz tükröződő felszíne zavaros maradt. Bad herceg arrébb lökte a neki somfordáló fiút, s a vessző most már szemmel láthatóan kimozdult, megjelölve ezzel a szolgát és a herceget. A király a pap szemébe nézett, aki nem papolt csak bólintott.
- A vessző szerint ketten mennek, Sir Bad herceg, és Hearty a szolga!
Bad gúnyos mosollyal pillantott a fiúra, majd halkan odasúgta:
- Mire felülsz a kis idióta szamaradra, addig én már a királylánnyal szürcsölgetem a tulipánlét.
- Viszont – folytatta a király – a Hagyományőrző Királyi Illemkódex szabályai alapján a lányom azé lesz, aki hamarabb visszaadja életét, s vele együtt lelkem boldogságát.
- Királyom! - kiáltott fel Sir Bad ijedt tekintettel - ez a fiú egy rongyos szolga.
- Nem attól lesz valaki nagy ember, mert sok pénze van. Esetleg ellenvetésed van ellenfeleddel kapcsolatban?
- Nem, királyom - válaszolta Sir Bad.
A várudvaron tüstént elővezették a felnyergelt lovakat. A herceg meghajolt a király előtt, és azonnal nyeregbe pattant.
- Gyiá! – hangzott a felszólító mondat, s a ló már a várkapu felé rohant.
Hearty megállt a paripa mellett, oldalán a királytól kapott díszes karddal. A fiú megköszörülte torkát, szerencsére szikrát nem hányt, majd halkan odasúgta a papnak:
- Még nem ültem lovon.
A pap lesütötte szemét.
- Csak egy szolga vagyok, hadd menjek vissza! Nem tudom elhozni a vizet!
- A király téged választott, aki ellen szegül, annak a fejét véteti!
A király odasietett, látván, hogy a fiú nem akar nyeregbe pattanni. Eközben az atya alig észrevehetően a ló felé lökte a szolgát. Hearty megragadta a nyerget, s próbált felülni, de karján sehol egy izom, így visszaesett a földre. A pap a királyhoz fordult, s odasúgta:
- Begörcsölt a lába.
- Ez rossz előjel. – jegyezte meg a felség, s eszébe jutott a jóslat.
Két istállóinas sietett a szolga segítségére, akik gyorsan fellökték a lóra. Hearty amint a nyeregbe került, azonnal átkarolta a paripa nyakát, nehogy a ló nélküle kezdje meg a vágtát. A király odalépett a ló mellé, hogy a fiúnak tanácsot adjon.
- Mostanában velem is előfordul ilyesmi. Esténként egy órát tornázom, és meleg gyógyteát iszom cukor nélkül. Az használ.
A fiú értetlenül nézett királyára, miközben a ló elindult a várkapu irányába.
Sir Bad a tündék sziklákkal, aprócska bokrokkal és induri-pinduri fákkal tarkított völgyén keresztül vágtatott. Erős, dús haja csak úgy lobogott a szélben (amikor nem volt rajta a sisak, meg amikor fújt a szél). Egy apró, dundi, női lényt pillantott meg az út mellett, aki hol térdére támaszkodott, hol néhányat lépett. A herceg csak egy pillantást vetett rá, majd vágtatott tovább.
Eközben a palotában a király szeme a szomorúságtól sötétségbe borult. Egész nap a gyönyörű leánya ágya mellett térdelt. Bízott abban, hogy orvosai hamarabb visszaadják boldogságát, mint a Rózsavízért küldött szolga és lovag.
Hearty is elérkezett a tündérek sziklás völgyéhez, ahol megpillantotta a dundi hölgyeményt. A tündért az erős napsütés nagyon megviselte, s már a porcikái nem bírták tovább, így lehuppant fenekére. A fiú megállt tőle nem oly távol, s tüstént lecsúszott lováról.
- Mi lett veled Tündéranyám?
- Szerencséd, hogy Tündéranyámnak szólítottál. Ne kérdezd, hogy miért, csak azonnal adj egy kis vizet! Cserébe teljesítem egy kívánságod.
A fiú elővette kulacsát, és megitatta a kiszáradt tündért, aki lassan erőre kapott.
- Kívánj hát! Ne engem, hanem egy kívánságot! Kaphatsz pénzt, hatalmat, szép királylányt, sportos lovat. De jól gondold meg, hogy mit kérsz! Ne légy önző, és ne kívánj másnak rosszat! Olyat kérj, mely mindenkinek jó!
- És ha rosszul kívánok?
- Akkor viselned kell a következményeit!
- És ha olyat kívánok, ami valakinek jó, de a másiknak rossz, úgy, hogy nem is tudok róla?
A tündér a térdére támaszkodva felállt, majd leporolta magát.
- Nekem erre nincs időm. Köszönöm a vizet. Végtelenül ízlett.
- Akkor kívánom, hogy… - ekkor a fiú szava elapadt, talán a nap szárította ki. Gondolata a királylány szépséges arcán, és hangján járt. Aztán gondolatai Sir Bad-re terelődtek. Mi van, ha a lány szereti a herceget, mi van, ha az élet a herceget szánta neki, elmélkedett magában, ám gondolatai összegabalyodtak, a fiú pedig elbizonytalanodott.
- Mi? Hajolj közelebb, tudod, 131 évesen az élet fénye néha már csak hunyorog. Tündéranyád nagyot hall.
A fiú közelebb hajolt.
- Inkább a legközelebbi találkozásunkkor kívánnék, ha lehet. Ezt tetszett hallani?
- Hallottam. Ha úgy nézzük, ez is egy kívánság.
Eközben a várfal legmagasabb szegletén őrök kémlelték a messzeséget, hogy minél hamarabb hírt vihessenek, ha visszatér a szolga, vagy Sir Bad.
Sir Bad megérkezett a rettegett, csúf, gonosz sárkány földjére, aki a kietlen táj láttán talán még annál is csúfabb, és gonoszabb lehetett, a rettegettségről meg már nem is beszélek. Ameddig a szem ellátott csak csontvázak hevertek szanaszét a földön, az út szélén pedig felperzselt fák sorakoztak egészen egy sötét barlang bejáratáig. Bad herceg azonnal kirántotta kardját. Nem zsírban, hanem csak úgy a tokjából. A bejárathoz közelítve megpillantott egy házikót. Ahogy leszállt paripájáról, egy varázsló külsejű öregember lépett elő belőle.
- A Rózsavízért jöttem.
- Rendben, a kérdés csak az, hogy elég bátor vagy-e ahhoz, hogy a tied legyen? – mondta a varázsló. - Ha megölöd a sárkányt, megkapod a Rózsavizet.
- Kettéhasítom azt a gyíkot, de ha nem kapom meg a vizet, akkor teszek róla, hogy ne legyen többé füled.
A herceg félelmet nem ismerve besietett a barlangba, majd ahogy egyre kevesebb fény merészkedett be, úgy Sir Bad is egyre lassabban lépdelt. Jobbra-balra suhintott kardjával, miközben olykor-olykor megbotlott a girbe-gurba talajon. Hátrafordulván a barlang szája már egészen távolinak tűnt számára.
A varázsló megitatta a paripát, majd leült székébe a házikó elé, és egy kicsi, kürt alakú faragványt farigcsált tovább. Ekkor eget rengető ordítás hallatszott, majd kardcsapás, suhintás, üvöltés, kiálltás. Kövek pattogtak, s valami leomlott, aztán egy óriási puffanást követően ismét Sir Bad ordítása hallatszott. Szerencsére csak a varázsló hallotta ezeket a rémséges hangokat, aki már hozzá volt ezekhez szokva, mert Isten bizony mondom, ember legyen a talpán, aki ezen szörnyűséges hangok hallatán nem szaladt volna világgá. Az öreg gyorsan felkapta a fejét, és várta, hogy valami előbukkanjon a sötétből. Talán a herceg, talán a sárkány lesz ki megmutatja magát? Egyszer csak megjelent Sir Bad. Kardja, s karja véres, ruhája tépett.
- Megölted a sárkányt? – kérdezte kíváncsian.
- Meg. Ha nem hiszed, menj be, ott lesz a feje.
A varázsló végignézett a hercegen.
- Hiszek neked.
Ekkor ruhája alá nyúlt, és elővett egy rózsafából kifaragott, sárkány jelképes, kis üvegcsét.
- Nemes lovag, itt a jutalmad, de jól vigyázz! Csak két kortyra elegendő!
A herceg kikapta az üvegcsét a varázsló kezéből, felpattant paripájára, és már vágtatott is annak reményében, hogy hamarosan a hajához érintheti a díszes koronát.
Talán csak egy-két órácska telt el, s megérkezett Hearty is. A csontvázak, és megégett fák közé érve a fiút remegés fogta el. Lova lassított, de ő erősen bíztatta lábaival, hogy siessenek innen tovább. A ló megállt a kunyhó előtt, ahol az öreg még mindig a székében ült. A fiú lecsúszott lováról, ám lába beakadt a kengyelbe, s elesett.
- Mi járatban vagy? - érdeklődött a varázsló.
- A Szent Rózsavizet keresem.
- Jó helyen jársz. A kérdés csak az, hogy elég bátor vagy-e ahhoz, hogy a tied legyen?
A fiú nem szólt semmit, csak a csontvázakat nézte.
- Láthatod, hányan próbálták már meg, s láthatod, mi lett a sorsuk. Talán neked is ez a jövőd, talán nem. Jól gondold meg, hogyan döntesz!
A fiú az útra pillantott, ahonnan jött, majd a barlangra, a sötétségbe, az ismeretlenbe. A lova, akinek gyeplőjét a markában tartotta, lassan, mélabúsan megfordult, mintha jelezné, hogy jobb lenne indulni haza. Egy pillanatra magával húzta Heartyt, aki néhány lépést tett, távolodva a barlangtól.
- És ha nem tudom megszerezni? Ha én is a többi csontváz közé kerülök?
A varázsló elmosolyodott.
- Ne gondolkodj olyan dolgokon, amelyre az ész nem tud biztos választ adni. A bátorságot nem az elme élteti, hanem a szív. Ez az út, amelyiken jöttél, tudod, hogy hova vezet, mivel már jártál ott, de az ismeretlen megismeréséhez az ész kevés.
- Én… csak egy szolgáló vagyok, aki ételeket, meg vizet visz egyik szobából a másikba. Nem én akartam jönni.
- De most itt vagy - eközben az öreg néhány lépést tett a barlang felé - Aki előítélettel néz valakire, az nem azt az embert látja a másikban, aki valójában, hanem azt, akit ő akar látni. Félelem lakozik benned, holott a sötétség lehet, hogy a te megvilágosodásod.
A fiú remegő kézzel markolta meg kardját. Amikor előtűnt a kard egész, naptól csillogó pengéje, azonnal kicsúszott izzadt tenyeréből, és a porba esett. A fiú egy erőltetett mosollyal vette fel.
- Görcsölget a kezem.
- Igyál esténként egy csésze meleg teát cukor nélkül. Az használ. - a varázsló végignézett a fiún, és magában tanakodott - Sok éve járt már itt egy parasztfiú, mintha neki is ezt mondtam volna.
A fiú felvette fegyverét, a feje mellé emelte, s a barlang felé indult. Ahogy egyre beljebb haladt, a levegő úgy hűlt. Háta mögül lágy szellő fütyült, ám a fiú nem hagyta, hogy bentebb fújja, léptei egyre lassultak.
- Úgy viselkedsz, mint a fa, melyik dacosan áll a széllel szemben. Előbb-utóbb a viharban elroppan a törzse, ám a fű engedelmeskedik, s így a förgeteg nem tehet kárt benne. Engedd, hogy lábadat a szél vezesse!
Hearty egy pillanatra megállt, nagy levegőt vett. A levegő hűvösebb, és tisztább is volt, mint odakinn. A fiú lassan megnyugodott a csöndben. Eszébe jutott a szépséges királylány arca, és az, hogy most ő küzd érte. Őt választották erre a feladatra. Melegség öntötte el szívét, majd megmarkolta kardját, s egyet jobbra, egyet balra suhintva haladt előre.
A varázsló megitatta a fiú lovát, majd folytatta székébe ülve a faragást. Hirtelen a barlangból kardcsattanás, és üvöltés hallatszott. Kövek gurultak, s valami hatalmasat puffant. Hearty felordított.
Csönd.
Nem sokkal később a fiú tűnt elő a sötétből. Ruhája szakadt, kardja véres. Az öreg felhúzta egyik szemöldökét, s várta, hogy megtudja a fiútól, mi is történt odabent.
- Megölted a sárkányt?
- Nem, sajnos nem találkoztam vele. Bementem, amíg tudtam, de a sárkányt nem találtam.
- És mitől vérzel?
- Beleestem egy verembe. Ha kaphatnék egy fáklyát, akkor visszamennék, és ígérem, hogy megküzdök vele.
Az öreg elmosolyodott.
- Mégis csak bátor szíved van. Le merted küzdeni a félelmed.
- Megkaphatom a fáklyát?
- Nincs semmiféle sárkány. A Rózsavizet csak az kaphatja meg, akinek szíve tiszta, és bátor.
- És akik eddig megpróbálták? – fordította tekintetét a pusztában heverő csontvázakra.
- Őket én faragom. – válaszolta mosolyogva az öreg, még a foga is kilátszott, miközben felmutatta az egyik csont alakú fadarabot. – Senki nem száll le, hogy megnézze, ezek valóban azok, amiknek látszanak? A mai emberek a félelmeikkel látnak, a szívük helyett.
- És akik azt válaszolják, hogy végeztek a fenevaddal?
- Ők egy kevés spirituszt kapnak.
Az öreg a ruhája alól elővett egy ugyanolyan üvegcsét, melyet Sir Bad-nek is adott.
- Egy korty van benne. Vigyázz rá!
A fiú gyorsan szemügyre vette bátorsága ajándékát, majd a kulacsához nyúlt.
- Gondom lesz rá!
A fiú megköszönte a vizet, és bátorságtól duzzadó szívvel mászott fel lovára. Ez az fiú, most már kezedben a Rózsavíz! Ahogy távolodott az öregtől, egyre jobban kezdett ráérezni a táltosnak éppen nem mondható paripa mozgására. Egyre sebesebben haladtak a királylány felé, akit az orvosok még mindig nem tudtak megszabadítani az átoktól.
A király egész éjjel a várfalon sétált kisírt szemekkel. Már nem csak szemét fedte sötétség, mely bánatóból eredt, hanem már a szakállát is egyre jobban bekebelezte. Reménykedve nézett a tornyokban lévő őrökre, akik csak rázták a fejüket, hogy még senki sem tűnt fel a messzeségben.
Másnap ismét tűzött a nap, perzselt, égetett. Még a vízcseppek is nedvességért kiáltottak a hasadékok nyirkos oldalán. Hearty a bokrokkal és fákkal tarkított sziklás völgyhöz ért. Sehol nem látta a herceget útban visszafelé, így félt, hogy ő már hamarabb visszaért. Ám ekkor:
- Állj meg te rongyos! - kiáltotta Sir Bad.
A szolga megállt, s meglátta a szakadt ruhájú herceget, mellette a tündéranyót. Bad lába előtt egy hasonló üvegcse volt széttörve, mint amit az öregember adott neki. A kiszáradt tündér a ló árnyékában hevert eszméletlenül. A herceg lassan előhúzta kardját.
- Dobd el a kardod, vagy a tündi-bündi életfénye kialszik.
A fiúnak nem volt választása, fegyvere a porba hullott.
- Visszafele megláttam a tündéranyót, és úgy döntöttem, egy korty még nem a világ, így megkortyoltattam azzal, amit a vén öregember adott. Átvágott. - kiáltotta dühösen. - Gondolom, te is kaptál egy üvegcsét, és hogy megbizonyosodjunk, hogy téged nem tett lóvá, válassz! Vagy megmented a tündért, azzal, hogy nekem adod a Rózsavizet, és így király lesz belőlem, vagy hagyod meghalni, de akkor végre kikerülsz a nyomorból. Nos?
A vár magaslatán az egyik katona észrevett valamit a távolban, amely kezdetben akkora volt, mint egy parányi bolha. Egy ideig várt, aztán kirajzolódott az egész, hogy egy lovas vágtat a vár felé. Tüstént lefutott a toronyból, sisakját még el is hagyta, a király a lánya ágya mellett állt, amikor berontott a katona.
- Uram, lovas érkezik.
Ez a lovas pedig Hearty volt. Szélsebesen vágtatott lován a palota felé. A perzselő nap szinte teljesen kiszárította száját, már nyelni sem bírt, teste tűzforróra vált. Vizes kulacsára pillantott, majd megmarkolta azt.
Eközben a palota egyik szobájában a király faggatta a katonát.
- Hearty az?
- Nem tudni.
Ekkor a király mellett álló, nemrég érkezett Sir Bad elővette az üvegcséjét.
- Királyom, a Rózsavíz, ahogy kérted.
- Megölted a sárkányt?
- Meg, annak rendje, s módja szerint.
A király tüstént kivette kezéből, majd az eszméletlen lány szájába öntötte a tartalmat. Mindenki feszülten figyelt, ám elmaradt az ámulat.
- Ez nem a Rózsavíz! - dühöngött, s megnyalta az üveg szélét - ez közönséges víz!
- Rózsavíznek kell lennie, kipróbáltam egy félholt tündéren, és életre kelt.
- Te… - mérgében nem tudta, hogy minek is nevezze - tudhatnád, hogy a tündéreket a tiszta víz élteti.
Eközben Heartynek már csak néhány csepp ereje maradt, vagy talán már annyi sem. Utolsó tartalékaival a kulacsát a kard markolatára kötötte, felnézett, s a vár már összemosódott előtte. A kifáradt kancája lassított. A fiú minden erejét összeszedve eldobta kardját, mely a várkapu faajtajába állt. Egy szempillantással később a király nyitotta ki, ki azonnal hátrébb lépett, amint meglátta az ajtóban még hevesen mozgolódó éles fegyvert.
A fiú már nem bírt tovább lovába kapaszkodni, és a földre esett. A kíváncsi nép a vár elejébe tömörülve lesett. A király egy erős rántással kitépte a kardot, miközben három edzett legény felemelte a fiút.
Az emberek mindent látni akartak, nagyon kíváncsiak voltak, susmorogtak, mutogattak, találgattak. Haladni tőlük lehetetlen volt. A három legény az ajtóhoz ért, ám ekkor az emberek kivették kezükből az eszméletlen fiút, s a fejük fölött átemelve, tenyerükön tovább adogatva juttatták az egyik ajtóhoz, mely mögött egy széles folyosó húzódott, s annak végében az eszméletlen királylány hevert egy szobában.
A folyosón át becipelték a fiút, és a királylány hatalmas ágyának szélére helyezték. A király gyorsan kiöntötte egy üvegpohárba a kulacs tartalmát, és óvatosan, könnyes szemekkel a lánya szájához emelte. Remegő kézzel öntötte a vizet, s néhány cseppett a lány ajkán a pohár el is kent. A Rózsavíz elfogyott. Temető hangulat ütötte fel a fejét. Síri csend honolt.
A lány mellkasa lassan megmozdult, újra lélegzett, s a szobában lévők megkönnyebbültek. Még Sir Bad is, aki a halott fiú láttán még reménykedett benne, hogy mégis csak méltányolni fogja a királylány, hogy elment érte a sárkány földjére. A király egyik szeme nevetett, a másik sírt. Az orvosok odasiettek, hogy a gyenge lányt szemügyre vegyék, de a pap intett, hogy mára ennyi orvoslás bőven elég.
Csak hárman maradtak a szobában.
- Hogy érzed magad?
- Még gyengén, - dadogta a lány - mondd, ki volt az, ki áldozatot hozott értem? Kinek tartozom hálával?
A király egy pillanatra lesütötte szemét, majd a halott fiúra nézett. A lány is áttekintett a hatalmas ágy túloldalára, s megpillantotta az eszméletlen fiút a hófehér párnák forgatagában. Rögtön felismerte, s elmosolyodott, ám mosolya nem volt teljesen örömteli. Minden erejét összeszedve odahajolt hozzá, és megcsókolta. A lány még soha nem érzett ilyet, holott már sok kérői csókban volt része, de ennyire varázslatosban még sohasem. Az ajkain szétkenődött Rózsavíz Hearty szájához érve most már a fiú szívét éltette.
A fiú lassan kinyitotta szemét, és megilletődötten nézett szét. Hamar rájött, hogy mi is történt ám, ám nem felejtette el a varázsló szavait, és azonnal visszacsókolta a lányt.
A lány soha nem érezte még magát ennyire boldognak. A király szeme, látván a boldog fiatalokat, ismét kitisztult, szakálla pedig hófehérré változott.
- Apám! Nem kell több kérőt hívnod. Végre boldognak érzem magam, mert megtaláltam az igaz szerelmet.
- Ettől kívánni sem lehetne szebbet. - felelte a fiú.
A fiatalok sorsa összeköttetett, és hetedhéthatárra szóló dínom-dánomságot csaptak, melyre meghívták Tündéranyust, és a varázslót is, aki egy varázs lón érkezett. Ezután a fiú már nem szolgaként járta a palotát, hanem mint a fele királyság megbecsült ura.
És hogyan lett uralkodó a kapzsi, alattomos Sir Bad? Sehogy. Ez a mese nem róla szólt. Ő most kutat ás Tündéranyusnak a sziklás völgyben, egy törött lapáttal. Talán még most is ássa.