1. bejegyzés Hajóra szálltam, elindultunk. A kapitány kicsit marcona, de hát nem is a modoráért alkalmaztam. Nem szimpatikus, mert a nevemen kezdett gúnyolódni a legénység előtt. Van elég vizünk, és étel is bőven, de hát ki tudja meddig megyünk. Reméljük amíg a Nagy Fehérséghez érünk nem fogy el minden.
2. bejegyzés Ma összetűzésbe kerültem a kapitánnyal! Veszekedtünk is, sőt a tettlegességig is fajult nézeteltérésünk! Megpróbált leszúrni, de átugrottam a feje fölött. Ettől kicsit megilletődött, de aztán a fejemhez vágta, hogy én csak a monarchia csökevényes pribékje vagyok. És ez az út csak az őrült uralkodócsalád teljesen irracionális rögeszméje. Jó lesz még odafigyelni erre az alakra! Kit tudja mire képes! Egyesek nem képesek tovább látni a csápjaiknál. Hihetetlen, de ő egyáltalán nem kíváncsi mi lehet a Nagy Fehérségen túl.
3. bejegyzés Már legalább két hete hajózunk, már nem látszik a szép nagy virág, amelyik a királyság közepén áll. Egy kutya átlépett fölöttünk a minap. Még sosem láttam ilyet csak a mesékben szerepelt, bevallom megdöbbentő méretei teljesen lenyűgöztek! Viszont szegény tudatlan matrózainkon erőt vett a pánik, hiszen ilyen félelmetes lénnyel egyikük sem találkozott, pedig tapasztalt vén botpoloska az összes!
4. bejegyzés Az egyik matrózról kiderült, hogy titokban dézsmálja az élelmiszerkészletet. A kapitány igazságosan járt el, a hatból három lábát kitépette. Egy hajón csak egymásra lehet számítani. Fontos a példa statuálása!
5. bejegyzés Vihar kerekedett, de nem is akármekkora. A matrózok zúgolódnak. Azt hiszem félnek. Én is félek kicsit, de nem a vihartól, hanem az ismeretlentől, és hogy soha nem látom viszont az Öreget. Már nagyon régen hajózunk, mindenkinek honvágya van. A Nagy Fehérség egyre közelebbinek tűnik. Csodálatos. Már a matrózok felének csak három lába van.
6. bejegyzés A vihar nem csillapodik, egyre erősebb! Egy hatalmas vulkánból spriccel fölfelé a víz olyan magasra, hogy nem is látni. Aztán pedig iszonyú erővel zuhog alá, nem kímélve egyetlen teremtményt sem. Viszont a növényzet elképesztően dús volt arra felé. Partra szálltam ott pár matrózzal és megraktam a hajót különféle egzotikus gyomokkal. A legénységbe is sikerült így lelket önteni.
7. bejegyzés Tovább hajóztunk. A vihar annyira felerősödött, hogy kettétörte hajónkat, mint valami kekszet. A legénység a kapitánnyal együtt odaveszett. A legénység fele három lábbal nem tudott rendesen úszni ezért örökre elmerültek. A többieket felfalta a kapitánnyal együtt egy veréb, hiába sikerült megkapaszkodniuk a roncsokban. Ilyen hatalmasat és vérszomjasat soha sem láttam még! Egyedül hánykolódom a vízben lebegve. Kitűnő úszó vagyok, ezért ha a roncsokból összegyűjtött élelemből erőt gyűjtök megpróbálok haladni valamerre. Az írás nagyon nehezemre esik.
8. bejegyzés Elhatároztam, hogy a Nagy Fehérség irányba úszok. És két napi úszás után majdnem meg is érkeztem a Nagy Fehérség lábához. Gyönyörű! A tetejét nem is látni. Egyenes és sima. Valami természetfölötti lény alkotása lehet. Vajon itt a világ vége? Vagy ez a túlvilág?
9. bejegyzés A Nagy Fehérség lába még sincs olyan közel, már két napja gyalogolok, hogy elérjem. Azt hiszem itt letáborozok, holnapra biztosan elérek a tövéhez és akkor remélem mindenre választ kapok majd!
10. bejegyzés Reggel fülsiketítő zúgásra ébredtem. Aztán a napot is elhomályosította valami. Hamar kiderült a jelenség oka. A mesékből jól ismert vad darazsak törzse látott meg a magasból alvás közben. Szinte arra sem volt időm, hogy feltápászkodjak. Azon nyomban foglyul ejtettek, és repülve vittek magukkal, de a magasságtól elájultam.
11. bejegyzés Ez hihetetlen! Nem gondoltam volna! A Nagy Fehérségben vagyok, egy résben. A talaj csak homályosan látszik odalent, szédülök, ha csak rá gondolok, milyen magasan vagyunk. Innen megszökni aztán lehetetlen lenne. A darazsak primitív lakásai a rés falához vannak ragasztva mint valami fészkek. Itt élnek több százan egy rakáson. Hihetetlen hogy tudnak így élni! A darazsak fekete-sárga harci ruhájuk egyszerre gyönyörű és félelmetes. A kilátás viszont lélegzetelállító! Irigylem a repülő rovarokat!
12. bejegyzés Ma a királynőjükhöz vezettek. Tiszteletre méltó matróna, roppant potrohhal. Bemutatkoztam neki, komikus volt, hogyan próbálta kiejteni a nevemet. A Lassie sehogyan sem állt a szájára. Elmondtam neki jövetelem célját, beszéltem az expedícióról meg a hajótörésről is. Kegyesen megkíméli az életemet, úgy döntött egy feltétellel. Nagyon zavarta már a kétszázharmincöt gyermeke, akik rosszak voltak mint a veszedelem, és nem tudott pihenni tőlük.
13. bejegyzés Így történt hát, hogy a királynő kétszázharmincöt apró lárváját megtanítottam hatlábú piros pacsizni és mindegyikkel játszanom kellett legalább nyolcszor. Összeszorítottam a rágóimat és hálás voltam az Öregnek, hogy megtanított e játék minden fortélyára.
14. bejegyzés A királynőtől érdeklődtem, hogy miféle képződmény ez a nagy függőleges fehérség, és miféle lény alkotta, és hogy látott-e errefelé hozzám hasonló botpoloskákat. Mesélt egy ősi legendájukról, ami szerint réges-régen ennek a Nagy Fehérségnek –aminek a réseiben élnek a darázs törzsek generációk óta- híre hamva sem volt. Aztán jöttek Ők, és a semmiből felépítették ezt a hatalmas falat. Úgy tartja a monda, hogy régen még vöröses színű volt és sokkal de sokkal több rés volt benne. Egész városokat alkottak itt a darázs kolóniák, ahol ezrével éltek a darazsak minden emeleten egészen az égig. De egyszer csak a darazsak magukra haragították Őket telhetetlenségükkel. Mérhetetlen haragjuk elpusztította a városokat és a réseket is eltörölte a fal színéről, és fehér bevonattal törölte el a büszke darázscivilizációt. Azóta is ha haragra gerjednek, néha törzseket irtanak ki. Bevallom hideg szaladgált a hátamon a történettől.
15. bejegyzés Már hetek óta vagyok a darazsak foglya, vagy ahogy ők mondják, vendége. Igez nem bántanak, de mennem kell. Érzem, hogy csak úgy jutok haza, ha tovább megyek és kiderítem, meddig tart a világ. Találtam egy repedést amerre a darazsak már nem mernek és nem is képesek eljutni, de én karcsú és hosszúkás testalkatomnál fogva könnyen átfértem rajta éjjel amíg aludtak az őrök. A sötétben mászok már három napja, de sehol semmi. Tovább megyek, nem adom fel. Sötét van, lámpafénynél írok most is.
16. bejegyzés Kiértem a fényre, illetve egy homályos hatalmas belmagasságú barlangba. Melyben sosem látott dolgok egész hada fogad. Nagyon félelmetes, hiszen nem tudhatom, melyik lehet ártalmas. Hatalmas mennyiségű étel van itt felhalmozva. Milyen lény képes ennyit felfalni? Miért van itt felhalmozva ennyi? Hol vagyok? Miért jöttem el otthonról? Valószínűleg ez már a világ vége. Innen már a természetfeletti lények birodalma kezdődik. Mint kiderült a nagy fehérséget sem más botpoloskák építették. A darazsak sem tudnak más poloskákról. Valószínűleg azért mert nincsenek is. A mi királyságunk az egyetlen botpoloska civilizáció az univerzumban azt most már teljes bizonyossággal kijelenthetjük.
17. bejegyzés A hatalmas méretekhez egészen hozzászoktam! Hej ha ezt az Öreg is láthatná! Lemásztam a függőleges sima falon! Mind a hat lábamba görcs állt az első nap végére, ugyanis a lefele út is tartott vagy három napig. Bár a napokat nem tudom számolni, ugyanis itt nem süt a nap. Ez biztosan a túlvilág! Mire leértem, alig éreztem a lábaimat, hiszen ilyen sokat sosem másztam függőlegesen, pláne lefelé.
18.bejegyzés Valami történni fog. Valamit hallok, de nem tudom mi lehet az. Egyre erősödik. Remeg a kezem, alig bírok írni. Félek. Hirtelen nagy világosság árad valahonnan. Dübörgést hallok! A fényből kiválik valami. Ő az! Óriási! Amiről a darazsak legendái is szólnak. Aki ha haragra gerjed kiirt egész törzseket. Még nem látott meg! Azt hiszem, hogy…
Darázs követ III. Mitch őfelségéhez! – szólt az ajtónálló. A követ belépett, fáradt volt, hiszen rengeteget repült. Feszélyezve érezte magát az őt megbámuló, hüledező arisztokrata botpoloska társaságban. A király elé lépett és átnyújtott neki egy piszkos, rongyos kis könyvet. A király rögtön felismerte, hiszen ő adta a tehetséges ifjú Lassie-nek, hogy írja tele a tapasztalataival. Döbbent csend lett a trónteremben. A követ elmesélte ezután, hogy darázs vadászok találták meg a kutató holttestét a Nagy Fehérség alján. A halálát valószínűleg mérgezés okozta. Ám két dolgot halála után is görcsösen markolt min a hat lábával Az egyik ez a könyv volt, a másik pedig egy elképesztően hosszú hajszál, amilyet még sosem láttak még a kutyaól környékén sem. Ekkor úri tömeg felmorajlott. A darázs elmondta a királynak a legendáikat, és hogy valószínűleg Lassie a világ végén járt. Csak a legöregebbek emlékeztek arra, hogy az ilyen hosszú szálak csak az Ő óriási fejükön nőnek. Ezért valószínűleg Velük találkozott, ez okozta a vesztét, hiszen Ők nagyon kegyetlenek. És vitézül küzdhetett Lassie, hiszen a haj ezt bizonyítja. Még aznap szobrot készíttettek a hajból a világutazó emlékére! A felirata ez volt: Lassie, a hős emlékére, aki nem tért haza. A Világ végére ment, hogy megtudjuk az igazságot! III. Mitch megparancsolta, hogy az idők végezetéig emlékezzen erre a névre a világ összes teremtménye.
A rovarok azóta is mesélik történetét kis lárváiknak hideg estéken.