Jön egy vásárban ténfergő ember:
Az 1850-es évben járunk, ahol újdonságnak számít a paprika. A remek vásári hangulatot két arisztokrata érkezése zavarja meg, miután a jósnő azt megjósolta.
Ruhaárus:
Ruha nemű, olcsó nemű
Bálba, kertbe oly nagyszerű
Ára csekély ne habozzál
Nyúlj zsebedbe nem ér nagy kár.
Paprikaárus:
Ezer Jó Fűk választéka
Paprikának van ám ára
De akciókkal várunk téged
Míg e vásár nem ér véget
Van itt csípős, csemege
Életednek remeke.
Tányérárus:
Lapostányér, mélytányér
Ételed majd belefér
Vegyél mellé paprikát
Úgy lesz jó a vacsorád.
Fakanálárus:
Fakanál, fakanál
A főzéshez ez dukál
Jósnő:
Jön, belenéz a gömbjébe.
Iszonyú perpatvart látok e gömbben. Két nadrág slattyog e gőggel.
Arisztokrata:
Sétál, és megáll a fűszert áruló árus előtt.
Hát ez meg miféle portéka?
Árus:
Jó árú, jó áru, minőségi magyar.
Arisztokrata:
Ez az ócskaság?
Árus:
Minek nevezted az én becses árumat?
Arisztokrata:
Netán bajod van vele?
Árus:
Igen!
Ki ócskálja árumat, megkapja átkomat.
Az arisztokraták kísérői és néhány árus összeverekszik.
Ekkor megérkezik a királynő.
Királynő:
Mi folyik itt? Mit műveltek?
Mondjátok!!
Arisztokraták:
Az árusok kezdték, az ő hibájuk!
Eltűnnek mint a kámfor.
Az árusok odamennek a királynőhöz
Egy arra járó ember mondja:
Két nap múlva az arisztokraták egy estet rendeznek, nagy evéssel, ivással, mulatozással.
Az árusok közül egy elmondja a királynőnek, hogy milyen büntetést szánnak az arisztokratáknak, amivel a királynő egyetért.
Egy ember:
Két nappal később.
Eljött a nap, amire emlékezni fognak az emberek, hiszen innentől megváltozik minden.
A teremben, már mindenki ott ül az asztal körül, és várják a vacsorát.
Közben hastáncos szórakoztatja őket.
Ekkor felszolgálják az ételt, az arisztokraták pedig felháborodnak, hogy milyen íztelen a leves.
A királynő személyes sértésnek veszi, hogy ő választotta ki a vacsorát, és nem ízlik nekik.
Királnyő:
Mit gondoltok magatokról? Kényes kis piperkőcök. Nem ízlik nektek, mit én választottam ennetek?
Arisztokraták: (egyszerre)
Bocsánat felséges királnyő. Nem úgy gondoltuk. Csak a mi ízlésünknek kissé furcsa e étek.
Kilép a szakács:
Én volnék a vásárból, kinek portékáját ócskáltátok.
Én főztem a vacsorát, amiben nincs fűszer főképpen, de itt van mondjuk a főétel, amiben van bőséggel.
Az arisztokraták nagyon meglepődtek a bejelentésen, ami után kaptak rendesen fűszerezett fogásokat.
Az egyik arisztokrata:
Most már belátom, hogy milyen becses kincs e fűszer, ezek után jobban meg fogom becsülni. Elnézést a vásárban történtekért.
Szakács:
Semmi baj.
Az a lényeg, hogy megértettétek.
Járókelő:
Ismét a vásárban, most már egy kis tanulsággal.
Ugyan az, mint a kezdő szín, ám amikor megérkeznek az arisztokraták, kóstolgatnak.
Járókelő:
Az arisztokraták rájöttek a fűszer pénzben nem mérhető értékére. Bár amikor fűszerből nem volt elegendő mennyiség ismét konfliktus támadt…
De ez, már egy másik történet.