Történt egyszer, hogy Timka, a halász kislánya arrafelé eregetett papírsárkányt, és ahogy szaladt utána, nem vette észre, hogy már túl közel került a néne házához. Annak pedig több se kellett: kirontott a házból, kiragadta Timka kezéből a sárkányt, és alaposan leszidta:
- Beste kölke, hát nincs más hely, ahol bolondozhatsz, itt kell zavarni a szegény öregasszony nyugalmát? Eridj, mielőtt beárullak apádnál!
Timka nagyon megszeppent, és nehéz szívvel ment haza: nemcsak azért, mert elveszítette a sárkányát, hanem mert igazságtalannak érezte, ahogy elbánt vele a néne – ő jó kislány volt, soha nem adott rá okot, hogy pöröljenek vele.
- Édesapám! – kérdezte odahaza – Samalla néne miért olyan gonosz mindenkivel?
Az apukája nagyon komolyan nézett rá, mint mindig, ha olyasmiről tudott, amit egy gyermek nem biztos, hogy megért, aztán így szólt:
- Nem gonosz ő, csak el van átkozva. Egy szívtelen boszorkány tette vele, hogy ne tudjon barátokat szerezni: bármit is súg a szíve, hogy mondjon, a szája csak olyat szól, amivel megbánt másokat.
- Jaj… - sajnálkozott Timka – De hát akkor hogyan értsen vele szót bárki is? És hogyan törhető meg az átok?
- Biztos nem lehetetlen! – ragadott papírt és ceruzát az édesapja – Ha valaki szívből tudná szeretni… Persze, egy szótár mindenképpen kell, hogy tudjuk, mit is érez valójában.
- Egy szótár! – csillant fel Timka szeme – Te meg tudod csinálni?
- Megpróbálhatom… Lássuk csak: „Takarodj a házam elől!” – ez azt jelenti: „Félek mindenkitől, mert senki sem szeret; menj innen, ne bánts!”. Aztán: „Te haszontalan kölyök, mit bolondozol itt?” – annyit tesz: „Mi a titkod, hogy mindig ilyen vidám vagy? Én miért nem tudok ilyen lenni?”
Szép lassan megtelt a papír, és Timka nagyon elcsodálkozott, hogy szegény Samalla néne mennyi mindent nem tud elmondani, és meg is sajnálta.
Amikor legközelebb a háza tájékán járt, vett egy nagy levegőt, és bekopogott hozzá. Az öregasszony gyanakvóan nyitott ajtót:
- Te meg mit akarsz itt, haszontalana?
Timka remegő kezekkel vette elő zsebéből az összehajtogatott papírt, és így válaszolt:
- Jó kedvem van, mert süt a nap, és arra gondoltam, talán Samalla néne is szívesen sétálna egyet. Van kedve velem jönni? Akin és Alun bácsi kertjében újabb szín jelent meg a fákon, megnézhetnénk őket együtt!
- Nahát! – nézett rá meglepetten az öregasszony – Hogyan jutott ez az eszedbe?
Timka őszinte leány volt, elmesélte neki, hogy az édesapja mit mondott róla, és amikor végére ért az elbeszélésnek, Samalla néne szeme furcsán csillogott. Legnagyobb meglepetésére megsimogatta kócos fejét, és ezt mondta:
- Köszönöm az apukádnak. Nem hiába mondják róla, hogy nagyon jólelkű ember! Gyere, kislányom, nézzük meg azokat a fákat, hozom a sárkányodat is!
Timkának kikerekedett a szeme, mert nem hitte, hogy a néne megőrizte a játékát, de Samalla az összes többi játékot is, amit más gyerekektől vett el, előhozott. Ahogy sétáltak az úton, csodálkozva nézték őket az emberek – nem tudták mire vélni a dolgot, de a néne mindenkire rámosolygott, és hamarosan egy egész gyereksereg ugrándozott mellette, és még csak nem is zavarta a zsivaj. Attól a naptól kezdve nagyon sok barátja volt, és többé már senki sem tartotta elátkozottnak – szép időben gyakran eregetnek sárkányt Timkával, és a papírból kivágott meselénnyel együtt a lelkük is szárnyal olyankor.