Réges-régen Boldogvárban élt egyszer egy király és egy királyné. Három fiukat nagy boldogságban nevelték. Csillag, Üstökös és a legkisebb királyfi Napsugár minden napja örömben telt, örökös elégedettségben. A gonosz boszorkány azonban ellopta tőlük a boldogságot. Ettől a naptól kezdve csak szomorkodtak. Sokat sírtak, búsultak. A király nem bírta hallgatni a sok sopánkodást, hívatta a fiait:
- Drága, fiaim, szeretném, ha visszaszereznétek a boldogságot! Induljatok útnak, s addig ne térjetek haza, míg meg nem találtátok.
- Kedves, édesapánk, azonnal útra kelünk. Erősen fogadjuk, hogy újra a boldogság lakik majd velünk. - ígérte Napsugár.
A két idősebb királyfi nem sok kedvet érzett az induláshoz. Azért ők is elbúcsúztak, s nagy búsan útnak eredtek.
Mentek, mendegéltek, míg egy fogadóhoz nem értek. Betértek, és ettek, ittak, mulattak. Csillag és Üstökös olyan jól érezte magát, hogy nem is akartak továbbmenni. A legkisebb királyfi egyedül folytatta az utat.
Egyre csak ment, mendegélt. Látja ám, hogy az út mellett egy körtefa roskadozott a bőséges termésétől. Alig bírta az ágait.
- Segíts rajtam, kérlek, mert letörnek az ágaim!
- Jól van, körtefa, mindjárt leszüretellek. - válaszolta segítőkészen Napsugár. Úgy is tett. A körtefa cserébe adott neki egy levelet:
- Dobd a szélbe a levelem, s én menten segítek neked!
- Köszönöm, körtefa. - hálálkodott a kis királyfi.
Ment, mendegélt tovább. Hát egyszer csak meglátott egy halat a tóparton. A halacska kérlelte, hogy dobja vissza a vízbe. Napsugár szívesen segített rajta. A haltól egy pikkelyt kapott:
- Dobd a vízbe a pikkelyem, s én nyomban segítek rajtad!
- Köszönöm, halacska, ha segítségre lesz szükségem, majd hívlak.
Újra csak ment, mendegélt, míg találkozott egy ősz öregemberrel. Az aggastyán enni kért, mert már három napja nem evett. A királyfit sem kellett sokáig kérlelni, mindjárt megkínálta az elemózsiájából. Az ősz öregember megköszönte, és adott Napsugárnak egy sípot:
- Fújd meg a sípot, ha bajban vagy, s én rögvest a segítségedre sietek!
A királyfi hálásan megköszönte. Egyre jobban érezte magát. A jótettek megvidámították. Elmúlt a szomorúsága, mert a bátyjai nem tartottak vele. Megnyugtatta, hogy újra van kire támaszkodnia.
Ment, mendegélt tovább, s egy feketébe vont városhoz ért. Hamarosan megtudta, hogy azért telepedett a városra a szomorúság, mert a három királykisasszony siratta kedves tárgyait. A legidősebb királylány, Bodzavirág elvesztette az ezüstlabdáját. A középső, Hársvirág sehol nem lelte az aranynyelű ecsetjét. A legkisebb királykisasszony, Akácvirág hiába kereste a gyémántdíszes naplóját. A boszorkány rejtette el mindet, így vette el a lányok boldogságát. A király megígérte, hogy teljesíti a kívánságát annak, aki visszaszerzi a lányai játékait. Sokan próbálkoztak, de senki sem járt sikerrel. A királykisasszonyok egyre sorvadtak a bánattól. Napsugár gyorsan jelentkezett a királynál:
- Felséges királyom, egy életem- egy halálom, segítek a királykisasszonyokon! Előkerítem az ezüstlabdát, az aranynyelű ecsetet és a gyémántdíszes naplót.
- Jól van, fiam, három napot kapsz. Járj szerencsével! - kezdett megint reménykedni a király.
Napsugár királyfi az első napon nagyon búsult, hát most már hol keresse az ezüstlabdát. Ahogy ott búslakodott, arra jött Bodzavirág:
- Kedves, királyfi, ne búslakodj! Annyit elárulok, hogy a rengeteg erdőben vesztettem el az ezüstlabdát.
- Köszönöm a segítséget, kisasszony. Indulok az erdőbe!
Napsugár bejárta a rengeteg erdőt, de az ezüstlabdát sehol sem találta. Már majdnem lement a nap, amikor eszébe jutott a körtefa ígérete. Elengedte a szélben a levelet. A körtefa mindjárt segített. Elsuttogta, hogy a rengeteg erdő mélyén, a vénséges vén tölgyfa odvába rejtette a boszorkány a labdát. A királyfi gyorsan megkereste. Mire lenyugodott a nap, már átadta Bodzavirágnak. A királykisasszony nagyon örült, hát még a királyfi! Napsugár már rég tudta, hogy azt fogja kérni a királytól, hogy segítsen visszaköltöztetni a boldogságot Boldogvárba.
Másnap a királyfi felkereste Hársvirágot, s megkérdezte tőle, hol festett utoljára.
- Kedves, királyfi, a feneketlen tó partján még megvolt az aranynyelű ecsetem.
- Köszönöm, Hársvirág. Máris megyek a feneketlen tóhoz, s megkeresem az ecsetedet!
Úgy is lett. Napsugár mindent tűvé tett az ecsetért. Sehol nem lelte. Napnyugta előtt eszébe jutott a hal, gyorsan bedobta a pikkelyt a tóba. Láss csudát, azonnal megjelent a halacska.
- Miben segíthetek, királyfi?
- Hársvirág királykisasszony elvesztette az aranynyelű ecsetjét. Nem tudod, hogy hol van?
- A feneketlen tóban a legnagyobb hal hasában van az ecset.
- Köszönöm a segítséged, halacska.
Napsugár lemerült a tóba, megtalálta a legnagyobb halat. Kivette a hasából nagy nehezen az aranynyelű ecsetet. Elvitte Hársvirágnak. Örült a királykisasszony, hát még a királyfi! Hamarosan visszatérhet Boldogvárba. Harmadik nap várt rá a legnehezebb próba. Hiába faggatta akácvirágot, a királykisasszony sajnos nem tudott segíteni. Hullt a könnye, mint a záporeső. A királyfi vigasztalta, hogy ne sírjon, estére biztosan megtalálja a gyémántdíszes naplót is. Mindjárt eszébe jutott az ősz öregember. Hamarjában megfújta a sípot. Nyomban előtte termett az ősz öregember. De ő sem tudta, hol lehet a napló.
- Egyet se búsulj, Napsugár királyfi! Van énnekem egy 111 éves öreg néném, keresd fel, ő biztosan tud segíteni.
- Jól van, - mondta bizakodva Napsugár. - Merre induljak?
- A rengeteg erdőn túl a dombon lakik a néném. - biztatta az ősz öregember.
- Köszönöm, öregapó!- örvendezett a királyfi. Ment, mendegélt. Végre felért a dombra. Ott állt egy kis házikó. Bement.
- Adjon Isten, öreganyám!- köszöntötte a nénét Napsugár.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Miért jöttél hozzám?
- Néne, tudod hol találom Akácvirág királykisasszony gyémántdíszes naplóját? - kérdezte a királyfi.
- Én bizony nem tudom. De van nekem egy 333 éves néném, ő biztosan tud segíteni. Fenn lakik a holdban.
Elszomorodott Napsugár, mindjárt dél, nem találja már meg napnyugtáig Akácvirág naplóját. Pedig mennyire szeretne segíteni! Másodszor is belefújt a sípba. Megjelent az aggastyán. Egy táltos paripát adott Napsugárnak, hogy egy szempillantás alatt a Holdon tudjon teremni.
- Mit parancsolsz, édes gazdám? - kérdezte a táltos ló.
- Vigyél a Holdra, a 333 éves nénéhez, kedves lovam!
Úgy is lett. Egy kicsi házikó előtt egy nénike álldogált.
- Hol jársz itt, ahol a madár se jár?- kérdezte a királyfit.
- Arra kérlek, segíts megkeresni Akácvirág gyémántdíszes naplóját.
- Sajnos nem tudom, hogy hol lehet. De van nekem egy 777 éves néném.
A Napban lakik. Ő bizonyosan tudja.
- Köszönöm a segítséged. Megkeresem a nénédet!
- Igen ám, fiú, de a Nap forró, megéget! - figyelmeztette az öregasszony.
Nagyon elbúsult a királyfi. Gondolta megfújja harmadszor is a sípot. Alighogy megfújta, ott termett az ősz öregember. Napsugár kérésére egy kenőcsöt adott, amely majd megvédi a Nap tüzétől. Bekente magát a királyfi. A táltos paripa már várta:
- Mit parancsolsz, édes gazdám?
- Vigyél el a Napra! A 777 éves nénikéhez, kedves lovam.
Egy szempillantás alatt a Napra értek. Egy kicsiny házikó előtt üldögélt egy vénséges vén anyóka. Napsugár királyfi őt is megkérdezte, de az anyóka sem tudta hol lehet a napló.
- Ne búsulj, királyfi! Megkérdezem a madaraimat.
Egyet suhintott. Ott termett rengeteg féle madár. De egyik sem látta a naplót. Nagy sokára megérkezett egy öreg sas:
- Láttam bizony. A boszorkány a barlangjába rejtette.
Nem tudta Napsugár örüljön-e vagy sírjon. Már kezdett lenyugodni a Nap.
Megsimogatta a táltos paripát.
- Mit parancsolsz, édes gazdám?
- Vigyél a boszorkány barlangjához! - kérte a lovat.
Alig ült fel a lóra, már a boszorkány tanyáján voltak. A banya meg sem tudott szólalni, a királyfi olyan gyorsan megkötözte. Be is falazta. Szerencsésen megtalálta a barlang mélyén a naplót. Mire a nap lenyugodott, Akácvirág kezében tarthatta a gyémántdíszes naplóját. Örült a legkisebb királykisasszony. Még jobban örült a királyfi.
Most már mindenki boldog volt. A város levetette gyászát. A király megtartotta az ígéretét. Boldogvárba küldte lányait, hogy boldogság legyen ott is. Csillag és Üstökös is hazatértek a hírre, hogy testvérük feleséget szerzett nekik.
Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Csillag Bodzavirágot, Üstökös Hársvirágot és Napsugár pedig Akácvirágot vette el. Újra boldogan éltek, míg a boszorkány ki nem szabadult. De ez már egy másik mese!