Első benyomás

Évszám
2011
Beküldő
királylány
Férje már régóta mondogatta, és most megint felhozta a nem várt témát.

- El kell, hogy menjünk táncolni, nincs mese, meglátod, milyen jó lesz!

A feleség csupán egy nagyot sóhajtott, de nem szólt semmit. Kiment az előszobába és szemügyre vette magát a tükörben. Pár hónapja hagyta abba kisebbik lányuk szoptatását. Bár nagyon vigyázott terhességei alatt, mégis nyomott hagyott rajta a szülés, a sok álmatlan éjszaka, és a kevés mozgás.

- Már soha nem leszek a régi!- gondolta fájlón, és valahol a szíve mélyén mégis bosszankodott. Hova lett a mindig fitt és aktív nő, akire büszke volt, vajon az élet ad-e lehetőséget, hogy ismét előbújjon belőle? Nehezen vette tudomásul, hogy teste megváltozott, lelke háborgott az elkerülhetetlen eltorzulás ellen.

- Hogyan mehetnék én így táncolni? - kérdezte önmagától, persze suttogva, ahogy tovább szemlélte magát a tükörben.

Lopva bepillantott a szobába, férje mozdulatlanul, enyhén tátott szájjal bámulta a számítógép monitorját, amin a kubai táncot nézte.

- Hogyan is gondolhatja, hogy mi erre képesek vagyunk?- nyilallt belé.

Kétségek gyötörték, de nem mondta ki, inkább megtartotta magának. Szomorúan vette tudomásul, hogy férje elhatározása szilárd és megdönthetetlen, de valami mégis azt súgta, egy változás kezdete lehet, ha elmennek a kezdő tanfolyamra.

 

Eljött a nap. Szokásos szürke hétköznap, mint a többi, az idő sem akar tavaszodni, pedig már úgy kívánta teste a napsugarak simogató melegét, amitől először mindig libabőrős lesz, vágyott erre az érzésre, jobban, mint az elkövetkező órákra. Kissé fásultan állt a kinyitott szekrény előtt, hosszú percekig üres tekintettel szemrevételezte, az amúgy is nyilvánvaló tényt, nincs megfelelő ruhája erre az alkalomra. Pedig tudta, hogy elkerülhetetlen lesz, mégsem ment el vásárolni, mintha ezzel is elodázhatta volna a dolgot. Aztán lassan kiválasztott egy melegítő alsót egy egyszerű pólóval, amikor férje hirtelen megjelent, felhúzott szemöldökkel, kezével éppen derékszíját igazgatta.

- Mi a helyzet? Készen vagy már?- nézett be kíváncsian a szobába, majd a küszöbön egy pillanatra megállt. De amilyen gyorsan felbukkant, azzal a mozdulattal már fordult is el egy hátitáska felé. Izgatottan készülődött, pakolta össze holmiját.

- Honnan ez a lelkesedés? Tényleg ennyire elfásultam az itthon töltött évek alatt? Bizonyára bennem van a hiba, jót tesz majd a kikapcsolódás! - Biztatta magát, és közben nagyon ügyelt rá, hogy férje ne vegye észre gyötrődő lelkiállapotát, tudta, hogy ezzel elrontaná az egész estéjüket.

 

Beléptek az iskola kapuján, a zsúfolt folyosón már sokan várakoztak és beszélgettek. Kissé tanácstalanul néztek körbe, hátha megpillantanak egy ismerős arcot. Egy kalapot viselő férfi látván bizonytalanságukat, kedvesen megszólította őket, majd beinvitálta őket másokkal együtt a tornaterembe. Talán hetven ember lehetett már bent, akik csendesen várakoztak, minden új érkezőt alaposan végigmértek. A feleség megnyugodva vette tudomásul, hogy érzései mások szeméből is tisztán kiolvashatóak, nincs egyedül bizonytalanságában. Már nem sok hely maradt szabadon, de a tornaterem egyik sarkában sikerült elhelyezkedniük.

Kis idő elteltével egy vékony, harmincas fiatalember bejött a tornaterembe és keresett valamit. Látván az előkészületeket, sokan várakozóan rátekintettek. Egy fejmikrofont helyezett el a fején, majd nyugodt hangon, de mégis magabiztosan elkezdett beszélni a táncról.

A feleség kíváncsian körbetekintett, enyhén összehúzta szemét, vizsgálta a hatást az arcokon. Nem csalódott, sokan érdeklődően figyeltek, csupán pár ember volt elfoglalva a cipőjével, mintha onnan olvasták volna a hallottakat.

Majd megszólalt a zene. A tánctanár egy fiatal, csinos lánnyal táncolni kezdett. A feleség nem hitt a szemének.

- Ez ugyanaz a tánc, amit férje mutogat neki már több hónapja?- nem tudta levenni szemét a párról, a mozdulatok szédítő sokasága, rejtett bujasága és sejtelmes erotikája fogva tartotta. Melegség járta át a testét, szíve kalapálni kezdett, és úgy érezte, mintha reggel óta nem vett volna folyadékot magához.

A feleség pirosra verte a tenyerét, szinte önkívületi állapotban utolsóként hagyta abba a tapsolást. Belegondolt, mi lett volna, ha erőszakosabb, és hagyja magát lebeszélni erről a programról. Párjára nézett, akinek széles mosolya elégedettségről árulkodott. Elszégyellte magát délutáni gondolataiért, és most boldog volt, hogy alávetette magát férje akaratának.

Mily váratlan fordulat! A tánctanár mindenkit megkért, hogy vegyen részt a közös táncban. A feleség vizsgálódva körbetekintett. Mintha a világ legtermészetesebb kérése lett volna, az emberek kissé szégyellősen, de felálltak eddigi ülőhelyükről és körbeálltak.

Volt egy férfi, aki összeszorította ajkát és lehajtotta fejét, ezzel is jelezve, nem akarja megérteni a kérést. A feleség biztos volt benne, hogy egy ideje kényelmetlenül kucorog ülőhelyén, a zene és a tánc már megérintette, csak még nem akar tudomást venni róla. Amikor a férfi mellett ülő nő bátorítóan odanyújtotta a kezét, mégis úgy kapott utána, mint egy utolsó lehetőség után.

A feleség kissé kábultan kászálódott le a szekrénysorról, ami eddig biztos támpontot nyújtott. Merevnek érezte magát, de nem volt kiút, furcsa lett volna, ha egyedül ülve marad.

A tánctanár értette a dolgát, kellő humorral és erotikus mozdulatokkal megfűszerezve, gyorsan felforrósította a hangulatot. A feleség egyre nagyobb csodálkozással vette tudomásul, hogy már nem ura a testének, mozgatja csípőjét, élvezi a ritmust, és legkevésbé érdekli az, hogy ki nézi, vagy éppen mit gondol most róla. Már régen nem érezte ezt a felszabadító érzést, amely most körülölelte. Elengedte testét-lelkét mereven tartó gondolatait, amelyek olyan könnyedén elhagyták, mint ősszel a lehulló levelek a fák lombjait. Egyre jobban érezte a ritmust, a zene hatására lassan, de biztosan egyre inkább eluralkodott a grimasz, a mosoly és a szájcsücsörítés egyvelege, amely oly jellemző rá, amikor boldognak érzi magát.

 

- Köszönöm mindenkinek, jövő héten találkozunk!- kiáltott a tánctanár.

Ez a mondat olyan váratlanul érte a feleséget, mintha most ébresztették volna fel álmából.

- Hogyan, már vége?- kapkodott levegő után, és most nézett csak igazán szét a teremben. Mindenütt pirospozsgás arcok, csillogó szemek, verejtéktől átázott testek, még férje homlokán is kövér izzadságcseppek üldögéltek, hogy egy bizonyos pontot elérve, a gravitációnak engedelmeskedve a földre pottyanjanak.

Egy kedves ismerős szólította meg őket:

- Nos, hogy tetszett, legközelebb is eljöttök táncolni?- veregette meg a férj vállát biztatóan.

A feleség nem szólt, csak várakozóan rátekintett párjára, akinek elégedettségét nehezen lehetett volna nem észrevenni.

- Persze, nekünk itt a helyünk, és úgy láttam, te is élvezted a táncot! - nézett vágyakozóan a feleségére, majd megtörölte a még mindig izzadó arcát.

Az ismerős, látván a feleség beleegyező hallgatását, tovább folytatta:

- Itt mindig nagyon jó a hangulat és teljes a kikapcsolódás! A tánc pedig önmagáért beszél, ezt bizonyára éreztétek!- nézett biztatóan a feleségre.

A feleség kissé félrebillentette a fejét és végre megszólalt:

- Nos, nem bántam meg, hogy rábeszéltek erre a programra, de még meggondolom, hogy mi lesz a továbbiakban!- majd gyorsan egy grimaszt vágott, és huncutul elmosolyodott.

Az ismerős kacsintott egyet a férjre, és kaján vigyorral az arcán odavágta a következő mondatot:

- Kíváncsi leszek, jövő héten ki jön el kettőtök közül, mert elég jó a választék, nem gondolod?- majd feltűnően két csinos lányra nézett, akik nem messze tőlük nevetgéltek.

A feleség egyáltalán nem sértődött meg a célzáson, és derűsen felelt a kihívásra:

- Ó, igen! Mi ezt már megbeszéltük, - közben kezét férje vállára helyezte - apa otthon játszik a gyerekekkel, míg anya táncol! Csupán azért kísért el, hogy lássa, milyen jó helyen leszek péntek esténként, amikor anyának kimenője van! - ismét egy huncut mosoly villant fel az arcán, mire a férfiak egy jót nevettek.

 

Eltelt két év. A feleség és a férj péntek esténként újból és újból átéli az élményt, amely akkor megváltoztatta életüket.

Egy szikra pattant ki akkor, amely az ott táncolók szívébe beköltözött, szűnni nem akaró, talán soha el nem múló. A tánc, amelyet egyedül nem lehet táncolni, ami belülről fakad, árad magától, saját gondolatok, érzések táplálják. Akkor megértették, ez csak róluk szól, és mégis mindenki együtt van!

Akárcsak a szappanbuborékok, amelyek bár nagyon hasonlóak, mégis egyediek és megismételhetetlenek, de képesek összekapcsolódni a többivel és egységet alkotva továbbszállni!

 

Nemrég indult új, kezdő tánctanfolyam. A feleség és a férj együtt táncoltak a bemutató órán. A csodálkozó tekintetek kereszttüzében most ők is a figyelem középpontjába kerültek. Mennyire más volt a másik oldalról is átélni a tánccal való találkozást!

A feleség az óra után megszólított egy kedves ismerőst:

- Örülök, hogy eljöttél, jól érezted magad?- kíváncsiskodott.

- Nem hittem volna, hogy ez a tánc ennyire kikapcsol! Nézz rám! Hitted volna, hogy ez volt a hetem legrosszabb napja, amíg ide el nem jöttem?- lelkesedett a nő. Beletúrt hajába, és egy nagyot kacagott.

- Tegnap még a fodrásznál bosszankodtam, ebben a pillanatban meg az sem érdekel, hogy teljesen le vagyok izzadva! Köszönöm, hogy szóltál erről a lehetőségről, nekem egy életre szóló élményt adott ez az este! - mosolygott, és váratlanul átölelte a feleséget, aki hirtelen úgy érezte, mintha elektromos áram futna végig rajta, szemei kissé elhomályosodtak. Már a gombóc is a torkában volt, mikor csendesen így szólt:

- Akkor a jövő héten találkozunk!