Évszám
2010
- Meséljen Sanyi bácsi!
- Igen mesélje el mi volt a gyerekkorában!
- Tessék mesélni Sanyi bácsi.
- No, jó hát akkor mesélek. De miről?
- A gyerekkoráról!
- Nem, inkább tündérekről!
- Ne mindig a lányoknak, meséljen farkasokról, katonákról, harcról!
- Inkább meséljen valami olyat, amit még senkinek nem mesélt el.
- No, rendben, hát akkor meséljek ezekről egyszerre?
- Igen.
- Hát, akkor üljünk le ide a kandalló mellé. Így ni. Na most üljetek közelebb.
- Meséljen Sanyi bácsi.
- Képzeljétek el, amikor gyerek voltam, pont annyi idős, mint most ti besoroztak a hadseregbe katonának.
- Nem is igaz Sanyi bácsi, apa mondta, hogy maga nem lehetett katona, mert nem bírta el a puskát.
- No, hát nem azt mondtátok, hogy olyat meséljek, amit még senkinek nem mondtam el, titkos katona voltam. Apádnak meg üzenem, hogy tudom ám, honnan lopta azt a teherautót…
- Meséljen Sanyi bácsi…
- Jól van, jól van. No, tehát titkos módón besoroztak a kommandóba. Maga az amerikai cár jött el hozzám, amikor kinn játszottam a kertben, és megkérdezte, hogy vállalnék-e egy nagyon veszélyes küldetést.
- Az amerikai cár? Sose hallottam még róla.
- Persze, hogy nem, mert titokban tartják, nehogy bántsák. Szóval mondtam én, hogy ügyes gyerek maga cár úr, ha nálam bátrabbat talál ezer országban.
- Nem is volt bátor Sanyi bácsi, apa mondta, hogy egyszer a Güzüvel békát csempésztek a táskájába, és bepisilt a félelemtől, amikor előugrott.
- No, gyerek vigyázz ám a szádra. Nem pisiltem én sehova, hanem az a béka volt, mert annyira megijedt tőlem, hogy bepisilt a szegény pára. No mesélhetem tovább?
- Igenis Sanyi bácsi.
- Akkor a cár a kezembe adott egy nagydarab papírost, de nem akármekkorát, egy akkorát, mint az a tölgyfa ott az utca túloldalán.
- Anyukám szerint az mogyoró, és ha mégegyszer maga miatt kapok az iskolában fekete pontot, akkor kiporolja a Sanyi bácsi seggét.
- No, kislányom, ha egyszer mondom, hogy az tölgy, még a nagyapáddal ültettük oda, azért, hogy eltakarjuk a pokol kapuját, hát nem emlékszel?
- De emlékszem Sanyi bácsi, de a tanár néni azt mondta magáról, hogy egy vén bolond.
- A tanárnőtöknek mondd csak meg, hogy emlékszem még, ki dobta be a képviselő úr ablakát azzal a fél téglával...
- Megmondom Sanyi bácsi.
- No, kérte a cár, hogy vigyem a papírt a világ végére, és azon túl háromnapi járásra, a gonosz vérengző antilopok közé.
- Mi az az antilop Sanyi bácsi?
- Hát az egy hatalmas gonosz szőrös gyík, ami tüzet köp.
- Nem igaz, múltkor láttam a tv-ben, olyan volt, mint egy kecske.
- No igen ám, olyan az nappal, de ha leszáll az éj, akkor egy üvöltő szörnyeteggé változik.
- Jaj Sanyi bácsi, ugye erre nem élnek antilopok?
- Nem kislányom, már vagy 35 éve lőttük ki az utolsót, magam végeztem vele.
- Hú, de erős a Sanyi bácsi…
- Az vagyok ám, no, vittem azt a papírost, és akkor leszállt az éjszaka, minden setét lett. Gondolkodtam azon, hogy megállok, de mondom már ha a világ végére kell mennem, jobb, ha nem az elején pihengetek itt.
- Nem fél a sötétben Sanyi bácsi?
- Semmitől nem félek én bizony. Mentem hát a sötétben, és akkor hirtelen vagy ötven kiéhezett farkas jött szembe velem az ösvényen. Mondtam nekik, menjenek az utamból, de a vezérük azt mondta itt az egyikünknek meg kell halnia.
- A farkasok nem is tudnak beszélni, csak vonyítani.
- Hát a maiak már nem, de az én időmben még tudtak. Ez a sok Coca Cola-tól van.
- De rossz, hogy mi már nem beszélhetünk a farkasokkal.
- Hát bizony, ez már a golbalizáltos világ. No, hát elkezdtem küzdeni a farkasokkal, és az első százat könnyen le is gyűrtem, hanem az utolsó párral nagyon megszenvedtem.
- Az előbb mégcsak 50 volt…
- Az elején igen, de aztán előbújt a többi. No, hanem amikor legyűrtem az összest, akkor megéheztem ám, és tüzet raktam. De a piruló hús szagára odavonzottam a környék összes dinoszauruszát.
- Sanyi bácsi ne meséljen hülyeségeket a gyerekeknek, a dinoszauruszok már vagy 65 millió éve kipusztultak.
- Ide figyelj Jencikém, mondom, hogy ott voltak… De persze mesélhetek arról is, hogy mért hívunk hólyagosnak…
- Ja, hogy azok a dinoszauruszok… Én már el is mentem Sanyi bácsi…
- Menj csak, no, tehát jöttek azok a nagy dinoszauruszok, három fejük volt, és akkora fogaik, mint az a tölgy az utcán. Hanem azoknak a vezérük még a többinél is sokkal hatalmasabb volt. Egyetlen lépésével országokat lépett át. Gondoltam, ha ekkorákat lép, akkor biztos, hogy az ő hátán hamarabb odaérek a világ végére, mint egyedül. Mondtam neki, hogy harcoljunk meg ketten, és ha nyerek, akkor elvisz a világ végére, ha ő nyer megehet mindent, engem is.
- Juj, nem félt Sanyi bácsi?
- A Sanyi bácsi sose fél hülye.
- Nem félek én bizony semmitől… Beleegyezett a szaurusz a harcba. Nem mondom, hogy nem volt kemény ellenfél, de legyőztem pár másodperc alatt. Másnap elindultunk a hátán, keletnek, átlépte Romániát, átlépte Oroszországot, még Franciaországot is. Hanem akkor látom ám a fejéről, hogy odalenn gonosz lovagok próbálnak lemészárolni egy szegény, ijedt tündércsoportot, leugrottam hát, és összekaszaboltam a lovagokat.
- Igazi tündérek voltak Sanyi bácsi?
- Azok ám.
- Hát akkor miért nem repültek el?
- No, most kiszáradt a torkom. Sanyika szaladj oda apukádhoz, és mond meg neki, hogy hitelre adjon már egy üveg bort.
- Apa azt mondta nincs több hitel Sanyi bácsi, mert úgy fogyaszt, mint a Hummer, és úgy fizet, mint a MÁV.
- Mond meg apádnak, hogy ha nem ad bort, akkor elmegyek az anyádhoz, és elmondom neki ki az a Kitti, és hogy mit szoktak munkálkodni apáddal a szénásban.
- Apukám, azt üzeni, itt van két üveg, hátha valamelyiktől megfullad.
- Áldja meg az ég édesapádat. No, szóval hol is tartottam, ja igen, a tündérek… Nem tudtak azok már repülni, mert a lovagok lelőtték puskával a szárnyaikat.
- Nem fájt nekik?
- Hát hogyne fájt volna…
- Hogy volt tovább Sanyi bácsi?
- Mi lett aztán Sanyi bácsi?
- No, ijnye de elszállt az idő, gyerekeknek már ágyban a helyük.
- De nem mesélte végig Sanyi bácsi.
- Ne feleselj, mert aztán a szádra verek…
- Jóccakát’!
- Nektek is gyerekek! No, végre csend van…
- Mesélje el a végét Sanyi bácsi…
- Ferike, neked nem kéne már aludnod?
- Apám úgyis részeg…
- No, hát a vége az, hogy a papírost elvittem a helyére, és ezért megnyertük a világháborút.
- És az antilopok?
- Hatalmasak voltak… Pont akkorák, mint az a tölgyfa, az utca túloldalán.
- És mit kapott a Sanyi bácsi mindezért?
- No, az már egy másik történet egy másik estére, egy másik üveg borhoz fiam.
- ’éjszakát Sanyi bácsi!
- Neked is fiacskám.
És Sanyi bácsi húzóra megitta az üveg borát, összefogta magán a bundáját, becsukta a szemét, a száját és többé nem nyitotta fel egyiket sem…
- Igen mesélje el mi volt a gyerekkorában!
- Tessék mesélni Sanyi bácsi.
- No, jó hát akkor mesélek. De miről?
- A gyerekkoráról!
- Nem, inkább tündérekről!
- Ne mindig a lányoknak, meséljen farkasokról, katonákról, harcról!
- Inkább meséljen valami olyat, amit még senkinek nem mesélt el.
- No, rendben, hát akkor meséljek ezekről egyszerre?
- Igen.
- Hát, akkor üljünk le ide a kandalló mellé. Így ni. Na most üljetek közelebb.
- Meséljen Sanyi bácsi.
- Képzeljétek el, amikor gyerek voltam, pont annyi idős, mint most ti besoroztak a hadseregbe katonának.
- Nem is igaz Sanyi bácsi, apa mondta, hogy maga nem lehetett katona, mert nem bírta el a puskát.
- No, hát nem azt mondtátok, hogy olyat meséljek, amit még senkinek nem mondtam el, titkos katona voltam. Apádnak meg üzenem, hogy tudom ám, honnan lopta azt a teherautót…
- Meséljen Sanyi bácsi…
- Jól van, jól van. No, tehát titkos módón besoroztak a kommandóba. Maga az amerikai cár jött el hozzám, amikor kinn játszottam a kertben, és megkérdezte, hogy vállalnék-e egy nagyon veszélyes küldetést.
- Az amerikai cár? Sose hallottam még róla.
- Persze, hogy nem, mert titokban tartják, nehogy bántsák. Szóval mondtam én, hogy ügyes gyerek maga cár úr, ha nálam bátrabbat talál ezer országban.
- Nem is volt bátor Sanyi bácsi, apa mondta, hogy egyszer a Güzüvel békát csempésztek a táskájába, és bepisilt a félelemtől, amikor előugrott.
- No, gyerek vigyázz ám a szádra. Nem pisiltem én sehova, hanem az a béka volt, mert annyira megijedt tőlem, hogy bepisilt a szegény pára. No mesélhetem tovább?
- Igenis Sanyi bácsi.
- Akkor a cár a kezembe adott egy nagydarab papírost, de nem akármekkorát, egy akkorát, mint az a tölgyfa ott az utca túloldalán.
- Anyukám szerint az mogyoró, és ha mégegyszer maga miatt kapok az iskolában fekete pontot, akkor kiporolja a Sanyi bácsi seggét.
- No, kislányom, ha egyszer mondom, hogy az tölgy, még a nagyapáddal ültettük oda, azért, hogy eltakarjuk a pokol kapuját, hát nem emlékszel?
- De emlékszem Sanyi bácsi, de a tanár néni azt mondta magáról, hogy egy vén bolond.
- A tanárnőtöknek mondd csak meg, hogy emlékszem még, ki dobta be a képviselő úr ablakát azzal a fél téglával...
- Megmondom Sanyi bácsi.
- No, kérte a cár, hogy vigyem a papírt a világ végére, és azon túl háromnapi járásra, a gonosz vérengző antilopok közé.
- Mi az az antilop Sanyi bácsi?
- Hát az egy hatalmas gonosz szőrös gyík, ami tüzet köp.
- Nem igaz, múltkor láttam a tv-ben, olyan volt, mint egy kecske.
- No igen ám, olyan az nappal, de ha leszáll az éj, akkor egy üvöltő szörnyeteggé változik.
- Jaj Sanyi bácsi, ugye erre nem élnek antilopok?
- Nem kislányom, már vagy 35 éve lőttük ki az utolsót, magam végeztem vele.
- Hú, de erős a Sanyi bácsi…
- Az vagyok ám, no, vittem azt a papírost, és akkor leszállt az éjszaka, minden setét lett. Gondolkodtam azon, hogy megállok, de mondom már ha a világ végére kell mennem, jobb, ha nem az elején pihengetek itt.
- Nem fél a sötétben Sanyi bácsi?
- Semmitől nem félek én bizony. Mentem hát a sötétben, és akkor hirtelen vagy ötven kiéhezett farkas jött szembe velem az ösvényen. Mondtam nekik, menjenek az utamból, de a vezérük azt mondta itt az egyikünknek meg kell halnia.
- A farkasok nem is tudnak beszélni, csak vonyítani.
- Hát a maiak már nem, de az én időmben még tudtak. Ez a sok Coca Cola-tól van.
- De rossz, hogy mi már nem beszélhetünk a farkasokkal.
- Hát bizony, ez már a golbalizáltos világ. No, hát elkezdtem küzdeni a farkasokkal, és az első százat könnyen le is gyűrtem, hanem az utolsó párral nagyon megszenvedtem.
- Az előbb mégcsak 50 volt…
- Az elején igen, de aztán előbújt a többi. No, hanem amikor legyűrtem az összest, akkor megéheztem ám, és tüzet raktam. De a piruló hús szagára odavonzottam a környék összes dinoszauruszát.
- Sanyi bácsi ne meséljen hülyeségeket a gyerekeknek, a dinoszauruszok már vagy 65 millió éve kipusztultak.
- Ide figyelj Jencikém, mondom, hogy ott voltak… De persze mesélhetek arról is, hogy mért hívunk hólyagosnak…
- Ja, hogy azok a dinoszauruszok… Én már el is mentem Sanyi bácsi…
- Menj csak, no, tehát jöttek azok a nagy dinoszauruszok, három fejük volt, és akkora fogaik, mint az a tölgy az utcán. Hanem azoknak a vezérük még a többinél is sokkal hatalmasabb volt. Egyetlen lépésével országokat lépett át. Gondoltam, ha ekkorákat lép, akkor biztos, hogy az ő hátán hamarabb odaérek a világ végére, mint egyedül. Mondtam neki, hogy harcoljunk meg ketten, és ha nyerek, akkor elvisz a világ végére, ha ő nyer megehet mindent, engem is.
- Juj, nem félt Sanyi bácsi?
- A Sanyi bácsi sose fél hülye.
- Nem félek én bizony semmitől… Beleegyezett a szaurusz a harcba. Nem mondom, hogy nem volt kemény ellenfél, de legyőztem pár másodperc alatt. Másnap elindultunk a hátán, keletnek, átlépte Romániát, átlépte Oroszországot, még Franciaországot is. Hanem akkor látom ám a fejéről, hogy odalenn gonosz lovagok próbálnak lemészárolni egy szegény, ijedt tündércsoportot, leugrottam hát, és összekaszaboltam a lovagokat.
- Igazi tündérek voltak Sanyi bácsi?
- Azok ám.
- Hát akkor miért nem repültek el?
- No, most kiszáradt a torkom. Sanyika szaladj oda apukádhoz, és mond meg neki, hogy hitelre adjon már egy üveg bort.
- Apa azt mondta nincs több hitel Sanyi bácsi, mert úgy fogyaszt, mint a Hummer, és úgy fizet, mint a MÁV.
- Mond meg apádnak, hogy ha nem ad bort, akkor elmegyek az anyádhoz, és elmondom neki ki az a Kitti, és hogy mit szoktak munkálkodni apáddal a szénásban.
- Apukám, azt üzeni, itt van két üveg, hátha valamelyiktől megfullad.
- Áldja meg az ég édesapádat. No, szóval hol is tartottam, ja igen, a tündérek… Nem tudtak azok már repülni, mert a lovagok lelőtték puskával a szárnyaikat.
- Nem fájt nekik?
- Hát hogyne fájt volna…
- Hogy volt tovább Sanyi bácsi?
- Mi lett aztán Sanyi bácsi?
- No, ijnye de elszállt az idő, gyerekeknek már ágyban a helyük.
- De nem mesélte végig Sanyi bácsi.
- Ne feleselj, mert aztán a szádra verek…
- Jóccakát’!
- Nektek is gyerekek! No, végre csend van…
- Mesélje el a végét Sanyi bácsi…
- Ferike, neked nem kéne már aludnod?
- Apám úgyis részeg…
- No, hát a vége az, hogy a papírost elvittem a helyére, és ezért megnyertük a világháborút.
- És az antilopok?
- Hatalmasak voltak… Pont akkorák, mint az a tölgyfa, az utca túloldalán.
- És mit kapott a Sanyi bácsi mindezért?
- No, az már egy másik történet egy másik estére, egy másik üveg borhoz fiam.
- ’éjszakát Sanyi bácsi!
- Neked is fiacskám.
És Sanyi bácsi húzóra megitta az üveg borát, összefogta magán a bundáját, becsukta a szemét, a száját és többé nem nyitotta fel egyiket sem…