Évszám
2011
Beküldő
szekelysara
Nem is olyan régen,a mikor még csak minden faluban egy rádió volt, egy különös, mondhatni bosszantó esemény történt az országban. Akkoriban az aranyláz elmúlt, és elekzdődött a lottóláz. A főnyeremény 100.000. magyar forint volt. A feljegyzések szerint senki sem tudhatta a magáénak az álomnyereményt, egy egy akkor még kisfiú leveléből amit édesapjának küldött a seregbe más szerepel. ezen levél szerint a falu lakosai egy alkalommal megnyerhették volna a lottó, vagyis meg is nyerték, de valamilyen oknál fogva sohasem kapták meg a pénzt. Az ok eldöntése mindenkinek egyéni feladata, ugyanis a levél ezen része nem olvasható, csupány annyi, hogy "És ekkor bevillant, hogy..."Nagy valószinűséggel elhagyták a szelvényt, de az is lehet, hogy hosszú évek óta előszőr senki nem vette meg.
Talán még ma is létezik ez a falu valahol a Tisza és az Alfüld találkozásánal, de megértem, hogy senki sem beszél szívesen egy ilyen történetről. Amikor olvastam a kisfiú levelét magam elé képzeltem a történteket.
Egy forró nyári délután mindenki egy piros kapus, aprócska, sárga házban üldögélt és hallgatták a rádiót. Pontosaban nem mindenki csak egy jól összeszokott társaság, aki minden péntek délután a rádió előtt ül és hallgatja a heti nyerőszámokat.Végre elkezdődik, a bemondó a futbal eredményke után elkezdi sorolni a heti nyerőszámokat.1,8,12,18,24,50. Néma csend. Senki nem szól a házban. Egyszer csak valaki elkiáltja, magát, hogy "Gazdagok vagyunk" Erre mindenki felugrik, gratulálnak egymásnak, és kibontanak eg yüveg finom bort. A koccintáskor a kisfiú, aki a levelet írta bebújik a kör közepére és felteszi a nagy kérdést. "No de hol a szelvény?" Újra csebd van. Mindenki a másiktól kérdezi, hogy hol a szelvény. Nincs meg. elveszett. De volt egyátalán? A társaság, már csaknem 50 éve ugyanazokat a zsámokat teszi meg, de lehet, hogy ezen a hétan nagy hibát vétettek? Van akinek édesapja is ezt csinálta pénteken, ült és hallgatta a nyerőszámokat.
50 éve a falusiak ugyanazokat a zsámokat teszik meg, és mindegyiknek külön története van.
50- a falu lakosai szerint ez a legtökéletesebb szám
8- ennyien voltak a falu lakosai a megalapuláskor
12- az év 12 hónapból áll
24-enniy órából áll egy nap
1- mindennek az alapjának tekintették
Az utolsó számra nem volt ötletük, ezért összeadták a két legkisebbet 1+8=18
És amikor végre ezek a számok szerencsét hoztak volna nincs se szelvény, se nyremény.
Gyermekszemmel nézve ez az eseméyn összehozta a város lakókat. Elelnségek újra szóba álltak egymással, a barátok közelebb kerültek, mindenkit egy cél vezetett megtalálni a szelvényt.
De hát hiába keresték, van olyan aki több hónapon keresztül azt kutatta, de végül ő is feladta amikor megtudta, hogy a szelvényt egy árvaház kapujában találták meg. Máig se derült ki, hogy a falu szelvénye volt-e az ,vagy valaki más is az ő számaikkal játszott.Egy biztos, nagyon sakta tanultamk az eseményekből. A pénz elveszett, de közelebb hozta az embereket. És ez sokszor 100.000. magyar forintot ér.
A falusiak úgy döntöttek, hogy új számokat választanak, mondhatjuk, hgy ez sikerült is meg nem is. A választásuk a következő számokra esett:
50- ennyi éve lottóznak
18- ennyi gólya repült el aznap a városháza fölött
24- az aznapi dátum
8- a dupla nulla
12- mert 3x4=12
1-mert egyszer melléjük áált a szerencse, de azt is elvesztették
És itt a levél megszakadt.Az édesapa nemsokára válazst küldött, azt, hogy mi áll benne, már nem tudom, csak azt, hogy a postás éppen péntek délután ért oda amikor a piros kapus, aprócska, sárga házban újra összegyűlt mindenki, és újra a lottó számokat hallgatták. Talán azóta is ugyanazokat számokat játszák a lottón 1,12,8,18,24,50.