Az ember szerencséje

Évszám
2010
Beküldő
Szent György

Ej, de régen volt, még a nagytatám mesélte, hogy egyszer a harangozó bément a városba piacot nézni. Amint ott ténfergett elé s hátra, tátotta a száját, egyszer csak azon vette észre magát, hogy korog a gyomra, delet mutat az óra. Keresett hát egy kocsmát, s leült ebédelni. Igen ám, csakhogy minden pénzét otthon felejtette, s így hát mit volt mit tennie, kért a kocsmárostól két főtt tojást hitelbe. Megette, avval indult is haza.

No, telt múlt az idő, de a kocsmáros hiába várta a pénzét, a harangozó nem küldte azt, mert úgy gondolta, majd az Úr megfizeti helyette.

Eltelt már vagy három esztendő is, amikor megsokallta a kocsmáros a várást, és elkezdett számolni:

-A két tojás, ha ki kelt volna, s annak tizenkét-tizenkét csirkéje bút volna, azoknak még ugyan annyi a következő esztendőben, hát mára egész baromfiudvarom lenne! Szedte -vette- teremtette! -mérgelődött a kocsmáros, avval a számolást gyorsan béfejezte, kapta magát, s elment a bíróhoz. Elpanaszolta baját, majd  bé is perelte a harangozót.

Igen elbúsulta magát a harangozó, amikor megkapta az idézést, de nem volt mit tennie, elindult a városba. Ahogy bandukolt nagy szomorúan, egyszer csak megszólította egy szegény ember:

-Ugyan biza mért szomorkodik harangozó uram? Az orra a földet súrolja!

-Hogyne búslakodnék, amikor a bíró elé kell járulnom!

-Na hát, mi a baj? - kérdé kíváncsian.

-Három évvel ezelőtt megettem a városi kocsmában két főtt tojást, és nem fizettem ki. Mostanra számolta ki a kocsmáros, hogy mekkora kára származott belőle, ezért holnap reggel tárgyalás kezdődik. Arra igyekszem, de sajnos még egy ügyvédre sem futja.

Gondolkodott kicsit a szegény ember, majd így szolt:

-Egyet se búsuljon harangozó uram, leszek én az ügyvédje!

-Ej, nem bánom, legyél, ha már ennyire akarod. S ha sikerrel jársz, neked adom a legjobb darab földemet.

Azzal kezet ráztak, és mindenki ment a maga dolgára.

Másnap reggel pontban nyolckor, megkezdődött a tárgyalás. Mindenki ott ült a helyén, a bíró, a kocsmáros, a harangozó, csak a szegény ember nem volt sehol.

-Van ügyvédje harangozó uram? - kérdezte a törvény szolgája.

-Van ám. Mindjárt itt lesz, csak meg kéne várjuk.

-Hát akkor várjuk!- egyezett bele a bíró.

Eltelt egy félóra, aztán egy óra, de a szegény ember sehol nem volt. Egyszer csak megjelent nagy szuszogósan, mint akit úgy szalasztottak valahonnét. A bíró jól leteremtette, hogy miféle dolog ez, de a szegény ember ekképpen szólt:

- Tisztelt bíró uram! Bocsásson meg a késésemért, de nagy a családom és nekem kell gondoskodni a betevő falatjukról. Van egy kis kertem a házvégiben, ahová pityókát ültettem. Nehezen főtt meg, így is melegen dugtam el a földbe őket.

Lett erre nagy kacagás a terembe.

-Na hát, az hogy lehet te szegény ember, hogy megfőzted a pityókát, mielőtt elültetted? - kérdezte a bíró.- Nem kel ki az soha!

- S hát a tojás kikel-é, ha már egyszer megfőzték? - kérdé vissza a szegény ember.

Slussz-passz, az ítéletet meghozták: „Főtt tojásból nem kelt volna csirke! „

Így lett a szegény ember gazdagabb a harangozó földjével, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.