Évszám
2010
Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik is az az emberi érzés, mely talán a legsokatmondóbb, valamint számtalan kifejezéssel illethetjük.
A barátság úgy születik, mint az igaz szerelem. Elég egy pillanat, érintés, vagy csak egy szó és eltéphetetlen kötelék szövődik. Ez is azt igazolja, amit általában vélek, vagy beigazolódni látok az életben:
1. Először is nincsenek véletlenek, még a legapróbb, jelentéktelennek tűnő pillanat is meg van írva. Nevezzük Sorsnak, Istennek, vagy ki minek gondolja. Az Élet Könyvét azonban keservesen megtapasztaljuk, hol könnyezve, hol nevetve, de a két pólus létezik a barátság születésében és megtartásában. Az embereket vagy a fájdalom, vagy az öröm kovácsolja össze. Saját megélt tapasztalatom azt mutatja, hogyha nincs szenvedély a pillanatban, nem születik barátság sem.
2. A másik meglátásom az, hogy a spontán dolgok a legjobbak. Mi ismét csak rábízzuk magunkat sorsunk irányítójára és sodródunk az élettel és izgalommal teli új pillanat felé.
Az alábbiakban 3 barátságot mutatok be, ebből egy volt a tévedés, de kettő viszont nagyon is élő, maga a nagybetűs SZERETET.
Egyik barátság sem a véletlen műveként született, de a két meglévő barátságot, tényleg a két véglet életi: fájdalom és önfeledt öröm.
Barátságszeretet
Ha képes lennék: adnám az eget,
Hogy letöröljem a könnyeket.
Kezemmel hoznám a csillagot,
Hogy lássam: arcodon mosoly ragyog.
A bánatot örömmé tenném,
Ne legyen nálad boldogabb a Föld kerekén.
Nap napot követ, a csillag csillagot,
Örök fénnyé téve a barátságot.
Két kezemben viszem szívem,
Melyben benne él a lelkem.
Nincs autóm, házam, kincsem.
Én vagyok én: a barátságszeretetben.
Igyekeztem, hogy a barátság első fogalmaként a szeretet és az önzetlenség kerüljön előtérbe, mivel sajnos az emberek többsége nem igazán tudja, hogy mi az. Fogalmilag ismeri, de emberi kapcsolataiban illogikusan él vele.
Mi is a szeretet? A lelkek összecsengése és az a bizonyos rezgés, mely éltet. Ez az érzelmi kötelék –bár sajnos sokan inkább béklyónak érzik- egy végeláthatatlan és megállíthatatlan örvény. Összekötő kapocs élet és halál között. Egy szó és mégis ez tartja mozgásban a világot. Nem perchez, időhöz, térhez és testhez kötött, hanem a lelkekhez. Ha megvan az összhang a lelkek között, akkor mindentől függetlenül él a SZERETET.
A szeretetből és a barátságból egyenes arányban következik az önzetlenség. Ez számomra nem jelent mást, minthogy addig adok magamból a barátomnak, míg csak el nem égek. A sors örök törvénye és az irodalom is azt mondja, hogy én csak annyit kaphatok vissza, amennyit adok. Amit osztasz a külvilágnak szavakat, érzelmeket és gondolatokat, csak azokból áradhat vissza rád.
Itt szeretném megosztani balekságom történetét, mely az első „barátságom”. Szívem legmélyén egyszerűen csak CSALÓDÁSNAK nevezem. Sokféleképpen lehetne fogalmazni, de egyszerűen számomra ennyi: a lélek fájdalma! Segítő voltam eleinte a „jó barát” számára, szórtam és adtam a pozitív energiát. Az erő azonban egyre csak fogyott és kevésbé éreztem magam a mágnes ellentétes pólusának vonzásában. Végül bebizonyosodott, hogy nem véletlenül. Ott kaptam a rúgást, ahol a legjobban fájt: a becsületemen és önérzetemen. Ha ez a kettő legbelül és mélyen sérül, fájó, szinte fertőző sebeket hagy maga után. Ezek a bizonyos sebek mélyen belém ívódtak, így sem adni, sem pedig kapni nem voltam képes. Sok éven keresztül csak taszítottam az embereket, a sebek fájtak, nem éltem vonzásban.
A második barátságot így jellemezném: AZ ÉLŐ INTENZÍV, DE GYENGÉD SZERETET. Az élet morbiditására oly jellemző módon valakinek a halála váltotta ki az erőteljes és intenzív lángolást. Itt elég volt egy tekintet és egy érintés. Nem zajos, nem hivalkodó, de őszinte és olyan végtelen, mint a Föld horizontja. Ezt a kapcsolatot a kölcsönös áramlás jellemzi, nem a szokványos adok-kapok játék. Már annyira a lényemhez tartozik, hogy fizikai fájdalommal járna az elvesztése. Ő az első ember a Földön, aki ilyen parázst gyújtott bennem úgy, hogy közben arra is vigyáz: ne aludjon ki a láng, folyamatosan érezzük a kölcsönös törődést és bizalmat. A törődés nem más számomra, mint az egymással való kölcsönös foglalkozás. Hiszek abban, hogy ez élt, él és élni fog.
A harmadik történet nem más, mint magának az Isteni gondviselésnek a története! Mit is takar ez a kifejezés? Mindent, amit szépnek és jónak élünk meg, a percet, a szeretetet, az örömöt és a nevetést. Igen, ez is megvolt írva az Élet forgatókönyvében. Azt mondom, hogy semmi más nem számít, mint a köztünk lévő lelki harmónia. Ő mondta ezt először, én nevettem rajta, de végül elszégyelltem magam. Igaza van! Lelkünk, mint egyszerre dobbanó szívek összeforrtak, szavak nélkül is tudjuk mit akar, vagy érez a másik, egy ütemben járjuk az élet táncát. Századunkhoz méltó módon hol ismertem volna meg, ha nem a világhálón?! Nem kellett hozzá semmi, csak két szó, az Övé és az enyém, akarat: és mindketten igent mondtunk. Nem számít semmi, nem léteznek korlátok, önfeledten élünk abban a világban, melyet ketten teremtettünk azért, hogy valahol boldogok lehessünk. Mint mindenhol itt is voltak „jóakarók”, ármány és hazugság, de ez sem tudott éket verni közénk! Remélem, hogy ez az ajándék, vagy inkább áldás az idők végezetéig velünk marad.
Látom, tudom és tapasztalom, hogy sokaktól távol áll a virtuális világ- és barátság, de hiszek abban, hogy a szeretet, a harmónia segít abban, hogy a mi kis bolygónk a fizikai világ egészévé váljon.
Történetem alapjául nem véletlenül választottam a barátságot, hiszen mi más éghetne és lángolhatna ragyogóbb fénnyel és erénynek-erejével, mint a barátság. Ehhez a vonzalomhoz a nemes érzések elengedhetetlenek, ha meghalnak, akkor soha nem volt igaz a lelkek rezgése, a mágnes ellentétes pólusainak vonzása.
Szegényebb az ember, lélektelenebb a világ! Ahogy fogynak az érzések, úgy ritkul az emberség, önzetlenség és szeretet. Ha ez a három érzés nincs meg, nem felelünk meg a kritériumoknak. Ne keressünk ellentétes pólusokat, illetve lelkeket, hogy a miénkkel egy ütemre rezegjenek.