A farkas és a nyúl

Évszám
2010
Egyszer volt, hol nem volt, a messzi hegyvidéken élt egy farkas. Viszonylag zord külseje miatt sokan féltek tőle. Pedig belül végtelenül szelíd lélek volt. Nagyon egyedül érezte magát emiatt. Így is hívták: magányos farkas. Fájó szívvel nézte, ahogy más állatok párra találnak. Sosem irigykedett, mindig örült mások örömének, bánatát csupán az a szörnyű gondolat okozta, hogy ő sosem lel társra.
Ekkor történt, hogy megpillantotta a nyulat. Hófehér volt, és gyönyörű. Ki tudja, miért, talán az égiek csúf tréfája, vagy talán szerencse, hogy épp őt kellett megszeretnie.

Egyszer úgy adódott, hogy az oroszlán újabb házassága megünneplése alkalmából bulit rendezett, melyre minden állatot meghívott. Már a harmadik feleséget fogyasztotta el – nem szó szerint – bár egyes mende-mondák szerint, az első, gazella arája furcsa körülmények között tűnt el. Az oroszlán azt mesélte, hogy lelépett egy antiloppal, de ezt senki sem hitte el, azt gondolták, hogy az oroszlán ette meg.

A farkast nem érdekelték a pletykák. Nagyon jó szimata volt mindenhez. Mindig tudta, hogy ki hazudik, és ki egyenes. Ezért nem jött ki a rókával, aki eleinte sokat ravaszkodott, hogy a bizalmába férkőzzön, s elhitesse, mekkora barátja, aztán hál’ Istennek leszállt róla. Rájött, hogy a farkast nem tudja átverni, így ment tovább a tyúkokhoz, akik közül jó párat megszédített, el is kapott.

Visszatérve a nagyszabású partihoz. Annyira jól sikerült, hogy négy napig tartott. Ettek-ittak, játszottak, nevettek. Erre a négy napra édenkertté vált a hely, ahol éltek, mindenki szeretetben, barátságban ünnepelte az életet. Főleg a farkas számára volt csodálatos ez a pár nap, ugyanis a nyúl közelébe kerülhetett. Olyannyira, hogy egymásba is szerettek. Be sem tudtak telni egymással, játszottak, bújtak, örültek, felhőtlenül nevettek. Senkinek sem tűnt fel ez a vonzalom, talán csak a pulykák vezérének és az éles szemű sasnak. Előbbi irigykedett, utóbbi örült a boldogságuknak. A farkas és a nyúl pedig még maguknak sem merték bevallani, hogy végre rájuk talált a várva-várt érzés. Túlságosan lefoglalták őket a külsőségek. Attól féltek, vajon mit mond majd a többi állat? Hogy egy farkas és egy nyúl? Képtelenség…. és mégis… az érzéseik ellen nem lehetett mit tenni. A nyúl élvezte, hogy a farkas gyengéden a szájába fogja, s tudta jól, biztonságban van. A farkas pedig egyszerűen a mennyekben érezte magát ettől a tündéri teremtéstől, puha érintésétől….

Aztán jajj, mi történt! Eluralkodott rajta a vére, s előtörtek belőle az ösztönei. Erősebben fogta meg a nyuszit, aki ettől úgy megijedt, hogy jó messzire elszaladt. Összezavarodtak mindketten.

A nyúl sajnos a pulykától kért tanácsot, aki féltékenységében azt mondta neki, felejtse el a farkast, úgyis eledelként végezné, mint a gazella az oroszlán mellett. Szegény kis nyuszi, a farkas hozzá sem érhetett ezután, amikor az erdőben összetalálkoztak, a pulyka annyira telebeszélte a fejét.

A farkas ettől borzalmasan dühös lett, így még ijesztőbbé vált kis nyuszikánk számára. Elkeseredettségében úgy döntött, új vidéket keres magának. Bosszankodott, hogy megijesztette nyusziját. Végre szeret, és elrontja az ösztönei miatt. Bánatába süllyedt, magába roskadt. Az nem lehet, hogy magányos maradjon. Ott van az oroszlán – morfondírozott –, annak is van valamilyen vére, meg ösztöne, s már harmadszorra házasodik. Valamit csak tudhat.

Így lett, hogy a farkas felkereste az oroszlánt. Nagyon jó barátok lettek. Meglepődött, bár sejtette, hogy buta pletyka volt az is, hogy az oroszlán mindenkit utál, és senkivel sem barátkozik. Ismét jót súgtak az ösztönei, azok, amelyekre nemrég mérges volt, most mégis örült, hogy hallgatott magára.

Bizony ám, de hiába a jó barátság, párkapcsolati kérdésekben az oroszlán sem volt okosabb, vagy bölcsebb nála. Mint azt immár bizalmas jó barátjának elmondta, első két felesége elhagyta őt, máig nem tudja, miért, s csak reménykedik benne, hogy mostani kedvese mellette marad. Azt javasolta a farkasnak, keresse fel a sast, aki jó barátja a bölcs erdei bagolynak.

Szomorúnak, ugyanakkor szerencsésnek érezte magát a farkas. Hiszen, bárhogy is alakul a helyzet, szereti a nyulat, és érzi, hogy ő viszont szereti.

Felkereste hát a sast, aki épp vendégül látta a baglyot. Kérte őket, segítsenek neki. Nagyon tapasztalatlan volt párkapcsolat terén- mindeddig magányosan élt. S nem elég ez, ráadásul egy nyúl a választottja! Egy gyönyörű, fenséges, hófehér, félős kis nyuszi. Tanácskozni kezdtek, mi lehet a megoldás. A sas nem mehet a nyúlhoz, tőle is megijedne. Abban egyetértettek, hogy a farkasnak, bármennyire is hajtják ösztönei, most uralkodnia kell magát, és egy kis időre hagyni a nyulat.

Azt hitte, rögvest megáll a szíve. Hagyni? Hogy elvigye valami más állat tőle?? Nem, azt nem lehet… hisz úgy féltette… bárcsak ott lehetne mellette… megvédeni, oltalmazni… Ó jajj, de hiszen épp tőle fél. Hol haragra gyúlt erre gondolván, hol elszomorodott, hogy mégsem lehet boldog. Sem a sas, sem a bagoly nem tudta megnyugtatni.

Elment hát, a messzi hegyekbe, s szívszorítóan üvöltötte a holdat.

Felébredt erre a medve, aki először azt gondolta, felfalja azt, aki nem hagyta őt pihenni. Ám bölcs lévén, hamar levette magáról a nyűgösség köpönyegét, s kihallotta az üvöltésből a farkas szívének fájdalmát. Vajon a baj hozza össze a lelkeket?

Sajgó magányára gondolt, melyet férje elvesztése okozott, s vendégségbe invitálta magához a farkas lányt. Ritka volt nő és nő között ilyen mély, irigység- és féltékenység-mentes barátság, mely köztük szövődött. A farkas, ki az élet minden apró örömének örülni tudott, most már azt is tudta: rendkívül szerencsés. Megtalálta a társát, és két igaz barátot is szerzett.

Többé nem voltak magányos estéi. Hol a medvével beszélgetett, hol az oroszlánnal járták a hegyet. Az oroszlán felesége nem volt féltékeny a farkasra, beavatták őt is szívének titkába.

A farkas egy estén, épp karácsony előtt pár nappal úgy döntött, az ünnepekre készülvén, vendégül lát mindenkit, akit szeret. Jelen volt az oroszlán, a sas és a bagoly párjaikkal és a medve. Amit mind furcsállottak, eljött a róka is. Nem értették, mit keres ott, a farkast erről hiába kérdezték. Akkor kezdtek el sejteni valamit, amikor a róka elővette ajándékba hozott borait. A farkas sosem ivott, szerette a józan életet, a róka pedig köztudottan nagy iszákos volt. Koccintott mindenkivel, a végén már csak ő vedelte a szeszt. El is eredt tőle a nyelve.

A többieknek elakadt a lélegzetük, eleinte nem hittek a füleiknek. Tátott szájjal hallgatták a rókát, mint valami messiást, ki a földre beköszöntő újkorról mesél. Hogy mennyire jól érzi magát a tyúkok között, a kis hülyék, beveszik a dumáját mind. Egy-kettőt meg is evett, hol az oroszlánra fogta, hol a farkasra. Ő ugyan tudta, hogy az oroszlán vegetáriánus, aki meg sem védhetné magát a tyúk-lopás aljas vádjával szemben, hová tűnne becsülete, büszkesége, ha kiderülne, hogy a király puhány, s csak növényt fogyaszt? A farkas bár tudott a róka egy-két ravaszságáról, de hogy őt mártotta be, mint tyúkevő? Hiszen csakis a bárányhúst ette, de mikor megtudta, hogy az oroszlán vegetáriánus, gondolkodott, ő is áttér ezen étkezési módra.

A történet azonban itt nem ért véget. A róka csak ontotta magából a szót. Hogy a tyúkok közé jár a pulyka. Valamiért a kakasok jönnek be neki, nem a pulykák. Lesi a tyúkokat, próbál úgy viselkedni, mint ők, egy-egy kakassal már össze is szűrte a levet. Hanem az érdekes az, hogy van egy kakas, akibe szerelmes, s akinek minden titkát megsúgja. Az a kakas meg annyira büszke, hogy észre sem veszi a pulyka közeledését. Meghallgatja, aztán cimborájának, a rókának – merthogy a kakas segít neki olykor becserkészni a tyúkokat – röhögve meséli, hogy a pulyka mindig a kakasnak önti ki a szívét.

Így derült hát fény arra is, hogy a gazella, az oroszlán első felesége azért menekült másik országba, mert a pulyka teletömte a fejét azzal, hogy az oroszlán úgyis meg fogja őt enni. Aztán hogy a medve férje igazából meg sem halt, a pulyka ármánykodása folytán egy ember fogva ejtette, s az állatkertbe vitte, ahol magányosan vágyódik vissza asszonyához. Továbbá, a nyuszira is úgy ráijesztett, hogy a farkas őt meg fogja enni, a róka meg a kakas pedig csak röhögnek, hogy meg tudja téveszteni a buta pulyka a többieket.

A farkasnak több sem kellett, elkapta a rókát a nyakánál, úgy szorította, hogy az majd’ megfulladt. A bölcs bagoly kérlelte, engedje el, térjen jobb belátásra. Tudja: önuralom. Gondoljon nyuszi-fiúra is, ezzel csak jobban elijeszti.

Így hát elengedte. Tanakodtak, mitévők legyenek. Ennek a helyzetnek véget kell vetni. Alkalmazzák a pulyka módszerét? Nem, azt nem lehet, nem süllyedhetnek le az ő szintjére. Itattak még egy kis bort a rókával – rókázzon, hátha másnapra nem emlékszik semmire.

Először is, a legfontosabbnak érezték kiszabadítani a medve férjét. A sas elszállt, és hamarosan vissza is tért a hírrel, hogy valóban él – bár nem annyira virul a medve-férj. A kiszabadítása egyszerűbben ment, mint gondolták. A farkas, a sas és az oroszlán mentek, a rácsot nagy erejükkel könnyedén kifeszítették. Medve asszony is velük ment volna, de meggyőzték, hogy csak megnehezítené a kiszabadítás folyamatát, bízzon bennük, s a medveférj boldogan omlik majd a karjaiba, ha épségben otthon várja. Így is történt. A jelenlévők könnyes szemmel nézték a medve pár ismételt egymásra találását. Az ünneplést azonban most elhalasztották.

Az oroszlán felesége, hallván, hogy férjének gazella iránti szerelme még mindig oly erősen él, közölte, hogy velük tart, barátok maradnak, de válnak. Igazi oroszlán-királylány volt. S olyan nagyszívű, felajánlotta, felkeresi ő a gazellát. Sajátos módszerhez folyamodott: a következő éj leple alatt elkapta a kakasának síró részeg pulykát, az meg ijedtében egyből elárulta, hová ment a gazella. Lett is nagy öröm másnapra, hogy a gazella visszatalált élete egyetlen, és igazi szerelméhez, és végtelenül hálás volt megmentőjének.

Már csak egy feladat várt megoldásra: a nyúl fiú esete.

Ők, kik között mély barátság alakult ki, tudták, hogy végre a farkas élete is révbe ér. A legmegfelelőbb megoldást választották: karácsony szent estéjére készültek el a tervvel. A nagy ünnepségre az oroszlánhoz volt hivatalos minden állat.

Eljött a nyúl is, félve nézett szeretett farkasára, kinek szíve torkában dobogott. Az okos oroszlán-királynő, hogy kiengesztelje a pulykát, aki az ominózus támadás óta annyira félt tőle, hogy bármit megtett volna, csak többé hozzá ne érjen, szerepet kapott. Oroszlán-királynőnek jó érzéke volt a lélek rejtelmeihez. Érezte, hogy a pulyka is elismerésre, odafigyelésre vágyakozik. Megkapta. Ő szervezhette a betlehemi játékok előadását, s ő játszotta a főszerepet is. Hatalmas sikert aratott, óriási tapssal és virágokkal köszöntötték. Még a páva is megirigyelte. Nem sokáig… távozása előtt ugyanis az oroszlán-királynő marasztalta, meséljen még. Valami igaz történetet.

Ekkor ért oda a két részeg: a kakas és a róka. Szájuk széléből tollak lógtak. Röhögtek, és a róka épp azt mesélte, a pulyka milyen egy szerencsétlen cselszövő, buta lány, mégis beetette az egész népet. Döbbent csend lett. A pulyka menekült volna szégyenében, de nem hagyták. Vallania kellett, s ő bevallott mindent. Potyogtak a könnyei, hogy azelőtt őt is sokszor átverték, megsebezték szívét, azért lett ilyen. Mindhiába, a nép a vérét akarta.

Nagy hepaj keveredett, mire a farkas lány úgy elüvöltötte magát, hogy mindenki behúzta fülét-farkát.

Bocsássunk meg neki – mondta. A bagoly egyetértően bólintott, a kakas pedig ekkor vette észre a szipogó pulykát. Az oroszlán-királylány azt javasolta, dolgozzon nála egy ideig a pulyka. Így megbocsátást nyer, és szem előtt is marad. Ebbe mindenki beleegyezett.

A nyúl pedig ámulatba ejtve nézte a farkas lányt. Összeszedte bátorságát, és odament hozzá….

A bagoly adta össze őket. Csak a szűk baráti kör volt jelen. Később az állatok is elfogadták szerelmüket. (Miután kiderült, hogy az oroszlán növényevő, gazella a párja, a kakas hosszú udvarlás után a pulykával frigyre lépett, és elhajóztak keletre).

Így történt, hogy a hely, ahol éltek valóban földi paradicsom lett, a farkas és a nyúl azóta is boldogok együtt.