A szelet már a perem előtt érezte. Úgy fütyült, mint egy bajor pásztor, és úgy játszadozott a lány fürtjeivel, mint egy türelmetlen kisgyerek.
Tett egy lépést előre, aztán megtorpant.
- Miért álltál meg?
Nina óvatosan megfordult. A férfi hosszú, ősz haja úgy lobogott a szélben, mint vitorla egy halászhajón, arcát sűrű szakáll borította, bozontos szemöldöke alá fél szemére monoklit illesztett. Másik kezében kopottas pipát tartott, amiből füst bodorodott ki, hogy aztán összeölelkezzen a széllel.
- Miért álltál meg? - ismételte meg a kérdést Arton.
- Félek... - hangja suttogás volt csupán, az idős férfi látszólag mégis jól értette.
- Mitől félsz?
- Nem tudom...
- Mit szólnál egy beszélgetéshez? - Arton elfordult, és a lány csak ekkor vette észre, hogy egy kicsi ház áll, majdnem a szakadék szélén. Az öregember elindult a kunyhó felé, és mire odaért, már Nina is mögötte lépkedett.
Ahogy becsukta az ajtót, kellemes melegséget érzett, orrát megcsapta a pipa- és cigarettafüst egyvelegének kellemes illata, amitől fájdalmas emlékek jutottak eszébe.
- Foglalj helyet! - A férfi két, egymással szembenéző karosszék felé biccentett, és leült az egyikre, majd tömködni kezdte pipáját. A lány úgy mozgott, mint egy lassított felvétel, minden lépése kimért, és óvatos volt. Mikor végre leült, Arton megszólalt: - Mi történt?
- Meghalt a barátom. - Azt hitte, már képtelen többet sírni, most mégis könnyek gyűltek szemébe.
- Ó! - Az idős férfi szippantott kettőt. - Tudod, én mitől félnék a helyedben? -Mikor a lány megrázta a fejét, folytatta. - Először is, talán a fájdalomtól, hiszen ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, akár életben is maradhatok, és hosszan szenvedhetek, talán le is bénulok. Bár, ezt elnyomnám azzal a reménnyel, hogy hamarosan találkozom a szerelmemmel. Másodszor, a szeretteim jutnának eszembe, mert ugye ilyen helyzetben az önzőség harcol az önzetlenséggel. Ha életben maradok, nekik nem lesz olyan rossz, mint nekem, de ha meghalok, nekem nem lesz olyan rossz, mint nekik.
Nina kifejezéstelen arccal, lábait ölelve ült a széken, a közöttük pihenő dohányzóasztalra meredt, és az a furcsa gondolata támadt, hogy Arton mikor borotválkozott utoljára.
- Harmadszor, szerintem a haláltól is félnék, mert mi van akkor, ha nem is találkozom a szerelmemmel? Az tényleg szomorú lenne.
A lány térdeire hajtotta fejét, és kinézett az ablakon. A férfi nagyot sóhajtott, és ismét szippantott édes illatú pipájából. Homlokán halványan dagadt egy ér.
- Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, a barátod most téged figyel?
Nina felkapta fejét és vágyakozással keveredett hitetlenség suhant át szemein, de nem szólt semmit.
- Te miben hiszel, Nina? Ha azt mondom neked, hogy már most, sőt, már találkozásunk előtt el volt döntve, hogy leugrassz-e vagy sem, egyetértenél?
- Nem tudom... Anyu mindig azt mondta, én irányítom az életem.
- Igen, sejtettem. Szerinted melyik igaz a kettő közül?
- Tényleg nem tudom! Én csak szeretnék meghalni...
- Akkor mire vártál odakint? Csak néhány lépés, és teljesül a vágyad.
A lány ismét térdére hajtotta fejét, és előre-hátra billeget. - Azt mondtad, a párom most is figyel. Akkor miért nem látom? Hol van?
- Nincs olyan messze, mint hinnéd. Anyukád szerint bűn volt az öngyilkosság?
- Igen.
- Mondd csak, Nina, te vallásos vagy?
- Mit számít ez? - A lány hangja élesebben csengett, mint szerette volna, de Artont láthatólag nem zavarta.
- Nemrég beszélgettem egy férfivel. - kezdte egy szippantás után. - Arra volt kíváncsi, hogy mi is az élet. Tudod mennyi idő alatt jutottunk el idáig? Tizenhárom év kellett ahhoz, hogy elég érett legyen egy ilyen beszélgetésre.
A lány semmi jelét nem adta, hogy érdekelnék a hallottak. Az öregember viszont nem adta fel. - Tudod, mikor találkoznak velem az emberek?
- Nem. - sóhajtott.
- Hamarosan megérted. Hogy halt meg a barátod?
- Elütötték.
- Mikor történt?
- Nem akarok erről beszélni! - újabb könnycsepp fakadtak szeméből, és hangos koppanással a karosszék barna párnájára hullott.
- A férfi, akivel beszéltem, feltett két kérdést, amire nem kapott választ. - Az öregember megigazította monokliját, és folytatta. - Az egyik az volt, hogy mi a kapcsolat test és a lélek között, a másik pedig, az volt, hogy miért szükségszerű a léleknek más testben újjá alakulnia?
Az első kérdésre azt válaszoltam volna, hogy a lélek ajándékait a test éli meg. A Célba érés jutalma a boldogság, amit először a testi létben érzünk, hogy aztán a halállal átadja helyét a lélek boldogságának. A második kérdésre pedig igen egyszerű a válasz. Minden testnek, és léleknek megvan a saját boldogsága, amit csak a megfelelő testben, és lélekkel lehet elérni. Addig születnek újjá az emberek, amíg meg nem találják az alakjukat. Kérlek, ha találkozol vele, mondd el neki, amit most mondtam.
Nina felnézett a férfire, aki kiütögette pipáját. A lány követte szemével a mozdulatot, és egy hamuzót vett észre, amit eddig nem is látott. A tálban négy elnyomott csikk hevert a fekete parázsban, furcsán ismerősek.
Felugrott a székből, szemei úgy elkerekedtek, mint egy pénzérme.
- Itt volt... Digen?
- Igen. Már akkor tudtad, mikor beléptél, hiszen érezted a cigarettafüstöt.
- De ez... láttam, ahogy... elgázolják... - a lány szívéhez kapott, és hátrált egy lépést.
- Láttad, de halál láthatatlan. Tudod már, mit jelent velem találkozni? Utolsó figyelmeztetést! Most menj, a szakadék még mindig ott van...