Fészekhagyók

Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.

Franco Cannavaro kábán nézett ki a füstölgő roncsból. Először nem tudta, hol van. Homloka tompán lüktetett. Odanyúlt, aztán felszisszenve elhúzta a kezét. Vér tapadt az ujjaihoz. Vakrémület szállta meg, és menekülni próbált a fémtörmelékből, de túl hirtelen ugrott fel, elszédült, és visszaesett a romhalmazba. Ekkor, akár egy villám, az agyába vágott a kényszerleszállás emléke, aztán magával ragadta az ájulás.

- Bob, szerinted fölkel még valaha? - kérdezte egyikük, a hangjából ítélve fiatal lehetett, úgy huszonéves.

- Persze, különben ott hagytuk volna, a pokolba is!  - torkolta le a másik, idősebb férfi. - Nézd az izmait, Fred, akár egy atléta! Jó vadász lesz belőle.

- Ha beletörődik.

- Muszáj lesz neki, mert szükségünk van rá. Az én erőnlétem már nem a régi.

Cannavaro sajgó homlokához nyúlt. Vastag kötést tapintott rajta. Minden erejét megfeszítve felemelte a fejét, és kinyögte a jelen helyzetében legfontosabb kérdést:

- Hol vagyok?

Fred eltátotta a száját a csodálkozástól.

- Igazad lehet, még viszi valamire!

A másik férfi átvette a szót, bemutatkozott, de Franco azonnal el is felejtette a vezetéknevét. Tudata csak a legfontosabb információkat tudta befogadni.

- Mi sem tudjuk pontosan. Halál-katlannak hívjuk ezt a helyet, ugyanis egy biztos: mind itt fogunk megdögleni.

- Hogy te milyen akkurátusan fogalmazol, Bob, hát ez csodálatos! - viháncolt idegesen Fred.

Társa tudomást sem vett róla.

- Mi is ugyanúgy kerültünk ide, ahogy te. Nem gondolkodtál rajta, miért nem tudta még senki átrepülni a Mogatut? Persze, ha gondolkodtál volna, nem lennél itt. Ez a szurdok megbolondítja a szeleket, és láthatatlan örvények teremnek a semmiből egyik pillanatról a másikra.

- Te vagy a negyedik, aki túlélte a pottyanást. A többiek... - Fred elhúzta a mutatóujját a nyaka előtt.

- Csak kettőtöket látom - suttogta Franco fáradtan.

Fred felröhögött.

- Közelébe ne menj, ha kedves az életed!

- Emma Briggs a negyedik. Gépfegyverrel védi a területét - tette hozzá Bob.

- Az nő egy szörnyeteg. Tehergépet vezetett a Légierőnél. A munkatársai Viharsárkánynak becézték.

- Azért tegyük hozzá, azután lett olyan kiállhatatlan, hogy Fred...

- Megkértem a kezét! - vágott közbe a fiatalabb férfi.

- Nos, nem egészen. Bekiabáltál hozzá, hogy naponta hányszor és milyen pózban szeretnéd.

- Jó, lehet, hogy elsiettem a dolgot - ismerte el Fred. - Aztán alig bírtam elgurulni a golyók elől...

Cannavaro már nem hallotta a történet folytatását. Letaglózta a felismerés, mekkora csapdába vezette a merész terve, hogy majd ő fog elsőként átrepülni a Mogatu hegység felett.

Két nappal később bejárta a környéket. Megértette, miért maradt Bob és Fred a tragédiájuk helyszínén: a völgyben kicsiny tóba gyűlt a friss, kristálytiszta víz, benne jócskán akadtak kisebb halak, a part menti bokrok ehető bogyókat teremtek, és szerencsés napokon egy-egy szomjas hegyi kecskét is sikerült leteríteniük primitív íjukkal. Puskájuk ugyanis nem volt, és Fred eljátszotta a lehetőséget, hogy Briggstől kérjenek. Az idilli völgy körül minden irányban kopár sziklagerincek nyújtóztak, ameddig a szem ellátott.

Bob többször is kérte, hogy segítsen girbegurba kőházuk bővítésében, de Franco minden alkalommal tiltakozott, mert nem tudott belenyugodni, hogy itt töltse a hátralévő életét.

- Kijutok innen, meglátod!

- Mégis hogyan?

- Repülővel. Újat építek - mondta elszántan.

Bob jót mosolygott az elcsépelt ötleten.

- Fred is így kezdte, de hamar elmúlik ez a lelkesedés. Észre sem veszed, és megszokod a mi kis életünket.

- Inkább nektek kéne változtatnotok azon, hogy lehetetlennek tartjátok a menekülést. Túl könnyen feladtátok - jelentette ki Franco, és otthagyta az idősebb férfit.

Bár a teste a földön rostokolt, a szelleme csak úgy szárnyalt, és mohón kereste a szabadulás lehetőségét. Végignézte a völgyben szanaszét heverő roncsokat, és szomorúan konstatálta, hogy még az ő gépe maradt meg a legjobb állapotban. Csak az orra tört ripityára, és vele a motor, ami nélkül mit sem érnek a törzs és a szárnyak. Lázasan gondolkodva járkált egy ideig Fred kiégett fémmadara közelében, aztán arra jutott, bármilyen kockázatos is, meg kell néznie Briggs gépét is. Az jelentette az utolsó reményt.

Átcammogott a völgy túlsó végére, és a bozótba vetette magát, amerre Bob útmutatása alapján a katonanő hajlékát sejtette. Egyszer csak óriási árnyék vetült fölé. A magasba nézett, és egy repülőgépfarok sziluettje rajzolódott az ágak hátterére. A nagy teherszállítót úgy benőtték az indák, mintha a földhöz akarták volna szíjazni, hogy meg ne szökjön. A jobb szárny középen kettétörött, a hozzá tartozó motor és propeller apró darabokban hevert a bokrok tövében. A másik motor azonban épnek tűnt.

Cannavaro éppen ennyit tudott megfigyelni a repülőgép állapotából, ugyanis fegyvert szorítottak a hátához. Óvatosan tarkóra tette a kezét, és megfordult. A legfurcsább nő állt előtte, akit valaha látott. Emma Briggs koszos katonai zubbonyt viselt, kezében gondosan megolajozott automata pisztoly csillogott, világoskék szeme őrülten villogott napbarnított arcában, kócos, szőke haja kézigránátokból fűzött nyakláncra omlott. Nem úgy festett, mint akit bármiről is meg lehetne győzni.

- Biztos te vagy az új fiú - vakkantotta olyan mély és érdes hangon, hogy sok férfi szopránnak hatott volna mellette. - Nem mondta az a két balfácán, hogy ez magánterület? A bordély máshol van!

- Én csak beszélni szeretnék veled, mint pilóta a pilótával - mosolygott Cannavaro.

Emma gyanakvó arckifejezést öltött, de aztán a géptörzs mellett álló rojtos tábori székre mutatott, ő maga pedig elsétált a raktérajtóhoz, és a küszöbre ült, a fegyver csövét továbbra is éberen a férfi irányába tartva. Franco észrevette, hogy kissé sántít - úgy tűnt, számára sem maradt emlék nélkül a zuhanás.

- Öt percet kapsz - mondta, majd cigarettát vett elő, és rágyújtott.

- Van egy tervem, hogy kijussunk innen - vágott bele Franco.

- A hétszázát! - nevetett a nő keserűen. - Ez már rosszul kezdődik, de hallgatlak.

- Az én gépemen összetört a motor és a fülke eleje, de épek a szárnyak, a törzs, a vezérsíkok. A tiéden működőképesnek tűnik az egyik motor. Ha összeépítjük, amink megmaradt, elrepülhetünk innen.

Briggs hosszú ideig nézett rá felhúzott szemöldökkel, aztán letette maga elé a géppisztolyt.

- Nem hangzik rosszul - szólalt meg nagy sokára. - Viszont akad néhány bökkenő. Nehéz elképzelnem, de tegyük fel, sikerül megépíteni. Mivel egyikünk sem repülőmérnök, fogalmunk sem lesz a tákolmány aerodinamikai viselkedéséről.  Szerencsés esetben felszáll, de még egy jól ismert géppel is nehéz kikecmeregni ebből a katlanból, mert bármikor jöhet megint a hegyi szellő, ami lecsapott ide minket, mint ideges ember a legyet.

- Odafent Isten kezében leszünk, nem tagadom. De hidd el, ha mindent megteszünk, ő is segít.

- Ha jót akart volna nekünk, most nem ülnénk itt.

Cannavaro elmosolyodott.

- Életben vagyunk, ez is csoda. Nem várhatjuk el, hogy akkor is vigyázzon ránk, ha olyan dolgokat teszünk, amikre nem teremtett minket.

Emma Briggs mélyen a szemébe nézett.

- Te tényleg azt képzeled, hogy sikerülni fog?

Franco felpattant, és az ég felé emelte a kezét.

- Ha Wrighték kételkedtek volna, mi sem tudnánk, milyen egy felhő felülről. A repülés ellenállhatatlan vágya tett minket sebezhetővé, de ugyanez fog minket újra felemelni. Nekünk természetünknél fogva az a dolgunk, hogy nehéz, bizonytalan és kockázatos vállalkozásokat hajtsunk végre. Ami nem ilyen, annak nem is érdemes nekiállnunk.

A nő döbbenten pislogott, miközben elnyomta a porban a csikket.

- Hát, ez akár a pilóták hitvallása is lehetne. Rendben, belevágunk, még ha értelmetlenül is. Egy feltételem van: Fred és Bob kimarad a játékból.

- Sokat segíthetnének - kezdte Franco, de látva Emma ellentmondást nem tűrő tekintetét, inkább így folytatta: - Na jó, ketten nekiesünk, aztán meglátjuk, hogyan boldogulunk.

Négy izzasztó nappalon és didergető éjszakán át építették a masinát, amit Briggs Kimérának becézett. Gyorsan haladtak, mert mint kiderült, Emma rakománya páncélos egységeknek szánt hadiellátmány volt, így akadt mindenféle szerszám, hegesztőkészlet, több hordó gázolaj, még egy lánctalpas targoncaféle is, amivel a leválasztott hajtóművet Cannavaro csonka masinájához szállíthatták. Az ötödik napon feltöltötték a szárnyakat a tehergépből kimentett kerozinnal, és próbaképp beindították a nagy, kilenchengeres csillagmotort. Ígéretes hangon zakatolt.

- Működik! Most már semmi sem állíthat meg minket! - örvendezett Emma. Szokatlanul hatott a széles mosoly az arcán. Cannavaro megállapította, hogy sokat változott az elmúlt napokban, és kifejezetten előnyére. Most már ugyanúgy bízott a sikerben, akárcsak ő.

Percek múltán Bob és Fred átmerészkedett hozzájuk. Úgy vonzotta őket a rég hallott, kedves motorzaj, mint színpompás virágok a rovarokat, és Briggs jó hangulatában még fegyvert sem fogott rájuk.

- Hát, nem nyerne szépségversenyt, de megnyerően szól - vélekedett Fred.

- Orrnehéznek látszik - jegyezte meg Bob.

- Megraktuk a hátulját lőszeres ládákkal, hogy egyensúlyban legyen - közölte Franco.

Bob nagyot sóhajtott.

- Még nem tudni, hogy a megmentőtök, vagy a koporsótok lesz.

- Remélem, az előbbi. Csak kétszemélyes a masina, de ha sikerrel járunk, visszajövök értetek - ígérte Franco.

- Ne fáradj! - rázta a fejét Bob. - Mi nem megyünk innen sehova. Fred nem kockáztat, én meg tíz év alatt túlságosan megszoktam már a völgyet, és nincs, aki otthon várna.

Cannavaro elcsodálkozott az idős férfi szavain, de nem szállt vitába vele. Arra gondolt, talán valóban túl későn jött számára a szabadulás lehetősége.

Az indulás napján néhány felhőfoszlánytól eltekintve tisztán ragyogott az ég. Franco fojtott izgalommal ült be a pilótafülkébe. Keze reszketegen siklott végig a műszerfalon. Kinézett Emmára, aki a közelben álldogált hátizsákkal a kezében, és cigarettázott. Elhasznált zubbonyát egyszerű khakiszínű nadrágra és trikóra cserélte, így láthatóvá vált a vállára tetovált, villámok közt cikázó sárkány. Amikor végül beült mellé, Fred is odajött hozzájuk, és bekönyökölt a gép ablakán.

- Van ásótok?

- Miért?

- Mert le fogtok esni, és ásóval könnyebb elföldelni a hulláitokat - jelentette ki tárgyilagosan.

Franco eddig nem félt, de most jeges szorítás kúszott a szívére. Briggs válaszolt helyette:

- Találsz a nagy gépben, hátul. De tudod mit? Inkább zuhanjunk le az első percben, minthogy itt tengődjünk egész életünkben!

- A ti dolgotok! - Fred kaján vigyorral vállat vont, aztán elsomfordált.

Bob, aki mögötte állt, némán mosolyogva kezet fogott mindkettejükkel. Cannavaro rákacsintott, majd beindította a Kiméra motorját. Pár percig némán hallgatták az erőteljes dübörgést, aztán kigurultak a kifutópályának csúfolt rétre. Franco a gázkarra tette a kezét. Egy pillanatra összenéztek. Mindketten tudták, hogy csak egy lehetőségük van.

Bob és Fred lélegzetvisszafojtva nézték, ahogy gép meglódul, majd a rét végén meredeken a levegőbe szökken, és délnek fordul, ahol a sziklataréjok a legalacsonyabbak. Úgy tűnt, a Kiméra kiválóan repül. Nemsokára elérték a hegyek gyűrűjét. Egyszer csak kelet felől akkora lökés érte a gépet, hogy vagy húsz métert sodródott oldalra, de Cannavaro ügyesen egyenesbe hozta. Feljebb emelkedtek, és ezúttal váratlanul nyugatról pofozta meg őket a "hegyi szellő", kisöpörve a Kimérát a lent állók látóteréből.

- Mi történt? Sikerült nekik? - kérdezte Fred.

Bob szemében különös fény csillant.

- Meg fogjuk tudni. Gyere, nézzük meg, mit tudunk építeni a többi roncsból!