A Grund

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”

A felhőkön átszűrődő tavaszi Nap lágy fényben fürösztötte a Grund Tüzép farakásokkal és építőanyagokkal telezsúfolt telephelyét. A terület elhagyatottnak tűnt, csak a biztonsági őr Közlegény nevű kutyája nyalogatta unottan a bundáját az őrbódé árnyékában. Valami tompa, sorozatos puffogás arra engedett következtetni, hogy a tüzép mégsem teljesen lakatlan. Valaki mozdult az egyik farakás tövében, egy fiú pattant föl és dühösen földhöz vágta a fejéről letépett fejhallgatót.

- Nem igaz, már harmadszor nyírtok ki! Mintha nem is egy csapatban játszanánk! – vágta sértődötten a többi srác arcába, akik hozzá hasonlóan egy-egy tuskón kuporogtak a farakás tövében.

- Nyugi Geréb! Nyertünk! – mondta egy vállas, barna hajú fiú, akin ülő helyzetben is látszott, hogy legalább egy fejjel magasabb a többi suhancnál.

- De ezért hátba kellett, hogy lőjetek, szemét dolog volt! Elegem van belőletek, leléptem! – Azzal Geréb sarkon fordult és elindult a portát szegélyező betonkerítés felé. Félrebillentette az egyik kilazult elemet, és máris csatlakozott az utcán hömpölygő tömeghez.

A többiek, mintha tudomást sem vettek volna róla, bőszen pötyögtek tovább az ölükben fekvő laptopokon és táblagépeken. Bár kartávolságra ültek egymástól alig szólaltak meg, elvégre játszani jöttek, nem beszélgetni, a stratégia megvitatására pedig ott volt a chat. Mióta rájöttek, hogy Janó, a biztonsági őr néhány szál cigarettáért és pár doboz sörért készségesen megosztja velük a wifit, a délutánok nagy részét a Grundon töltötték. Itt nyugalomra és megfelelő letöltési sebességre találtak, márpedig az utóbbi nélkül nem élet az élet.

Egyszerre minden szem a kerítésre szegeződött. Egy szőke, csenevész fiúcska erőlködve tolta félre a bejáratot eltorlaszoló betonelemet. Arca kipirosodott és világos haja nedvesen tapadt a homlokára. Boka kapcsolt leggyorsabban, félre dobta a notebookot és az újonnan érkező segítségre sietett. A szőke fiút még négy másik követte, akik botladozva bújtak át a kerítésen tátongó résen.

- Mi történt Nemecsek? – kérdezte Boka, mikor a fiúk végre levegőhöz jutottak.

- Einstand! – hangzott Nemecsek elgyötört válasza.

Erre már a többi fiú is talpra ugrott, körülállták, és egymás szavába vágva faggatták a gyerekeket.

- Elég! Egyszerre csak egy beszéljen! – szakította félbe Boka a kiabálást.

- Einstand! A Pásztorok! A Múzeum Kertben. – lihegett a kis szőke. – Elvették a telefonokat, meg az e-book olvasómat. – panaszolta.

- Azért mondjuk nem kár. – röhögött az egyik fiú, aki fél szemét most is a telefonján tartotta, és úgy tűnt, épp üzenetet vált valakivel.

Észre sem vette Boka rosszalló pillantását, sem azt, ahogy Nemecsek szája sírásra görbül, könyörgő szemeit pedig Bokára függeszti. Mind tőle várták a megoldást.

- Ma éjjel meglátogatom a vörösingesek főhadiszállását, és otthagyom a névjegyünket. Tudni fogják, hogy bennünket nem lehet megfélemlíteni, és nem hagyjuk magunkat. Einstandot elkövetni ilyen közel a Grundhoz, felér egy hadüzenettel, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Ernő! Te fogsz elkísérni! Téged ért a sérelem, neked van a legtöbb jogod elégtételt venni. Este beugrok érted, és meglátogatjuk Átsék bandáját.

Nemecseken időről időre eluralkodott a szorongás, ahogy a panel ablakából a lemenő napot figyelte. Ő nem volt hős, még a szerepjátékokban sem merte elvállalni a kockázatosabb küldetéseket. Ez pedig a valóság volt. Igazából ki fog surranni a lakásból, és igazi veszélynek teszi ki magát. A Pásztorok fenyegetése újra és újra a fülében csengett. „Ha árulkodni mersz, eltörjük a karodat!” Ő pedig árulkodott. Ahogy tudatosodott benne a kartörés lehetősége, kényszerítenie kellett magát, hogy ne rókázzon ki az ablakon. Még szerencse, különben telibe találta volna az utcán ácsorgó Bokát, aki intett, hogy jöjjön le.

Ernő még sosem találta a Füvészkertbe vezető utat ennyire rövidnek. Árnyékként követte az öles léptekkel haladó Bokát, akinek csak összeszorított szája és állának makacs görbülete árulkodott némi feszültségről. A Füvészkert öreg, moha lepte kőkerítésén nem volt egyszerű felkapaszkodni. A kerítés túloldala már a vörösingesek területe volt. A kertben remekül lehet számháborút és bújócskát játszani, nem mintha ez bárkinek is eszébe jutott volna. Az online stratégiai és szerepjátékok sokkal izgalmasabbak, ezt mindenki tudja. Az a terület értékes, ahol ezekkel tudnak játszani, és a füvészkert nem tartozott a free wifi övezetek közé.

Csendben közelítették meg a mesterséges várromot, ahol Áts Feriék bandáztak. Tíz-tizenkét fiú lehetett jelen, arcukat mind egyetlen ember felé fordították. Az a fiú a körön kívül ácsorgott és csapongó mozdulatai idegességéről árulkodtak. Boka és Nemecsek közelebb kúsztak a romokhoz, hátha sikerül elcsípni egy-egy beszélgetésfoszlányt. Boka olyan hirtelen torpant meg, hogy Ernő hátulról neki ütközött. Az idősebb fiú vállai megfeszültek, és csak úgy áradt belőle a nyugtalanság. Ernő egy pillanatig azt hitte, hogy leleplezték őket, de amint kibújt Boka takarásából egyből megértette, mi történt. A fiú, aki a körön kívül éppen a Grundról magyarázott, ismerős volt, éppen azt mesélte a vörösingeseknek, hogy hogyan lehet a legkönnyebben bejutni a telepre. Ez a fiú Geréb Dezső volt. Részletesen beszámolt a Janóval kötött egyességről, hogy mikor melyik biztonsági őr van szolgálatban, és mikor nincsenek ott a többiek. Azt javasolta, hogy akkor osonjanak be, amikor a Pál utcai gimnázium kirándulni viszi a tanulóit, hiszen akkor gond nélkül elfoglalhatják a Grundot. Janónak mindegy, ki bandázik az udvaron, ameddig biztosítják a sör- és cigarettaadagját. Mondandóját hosszú csend követte, majd egy mély hang szólat meg az árnyékból. Áts Feri sötét ruhájában úgy olvadt a romok közé, akár egy fantom.

- Nem tetszik az ötleted Geréb. A vörösingesek nem osonnak be mások területére, és nem foglalják el alattomban. – A többiek nem szóltak egy szót sem, de néma bólintással jelezték, egyetértenek vezérükkel. – A hivatalos hadüzenetet még ma átküldöm Bokának. Harcban döntjük el, kié lesz a Grund. Elvesszük, ami jár. – A többiek felpattantak és hangosan éljenezték vezérüket. Egyedül Geréb arca dermedt sápadt, viasszerű maszkká. Látszott rajta, mennyire viszolyog a nyílt küzdelem gondolatától. – Menjetek haza és pihenjetek, mert holnap minden erőtökre szükségetek lesz, hogy megszerezzük a Grundot.

A fiúk lassan összeszedték a holmijukat, és kis csoportokba verődve elhagyták a romokat. Áts Feri maradt utoljára, egy darabig még táblagépe fölött ücsörgött, majd amikor elkészült, elégedetten vetette a hátát egy fa törzsének. Ugyanebben a pillanatban Boka zsebe vibrálni kezdett, gyorsan kinyomta a mobilt, nehogy a fény és a zaj elárulja őket. Egyetlen szót látott csak a kijelzőn az érkezett e-mail tárgymezőjében: „Hadüzenet” Elég gyors volt ahhoz, hogy észrevétlenek maradjanak, és hamarosan Áts is hazaindult. Boka és Nemecsek még jó darabig mozdulatlanul feküdtek. Ernő inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem szóvá tegye, menyire fázik, és mennyire elgémberedtek a tagjai. Boka sem szólt, csak lassan felegyenesedett. Körzött párat a vállaival és a fejével, majd lassan kifújta a levegőt, amit mintha megérkezésük óta visszatartott volna. Elolvasta a hadüzenetet, de mielőtt válaszolt volna, a zsebébe nyúlt és egy fémesen csillogó tárgyat vett elő. Nemecsek sokáig meresztette a szemét mire felismerte a festékszórót.

- Boka, ezt nem szabad! – kiáltotta, de barátja már elindult arra a helyre, ahol korábban Áts Feri megírta a hadüzenetet. A kezében szorongatott festéket menet közben már összerázta. – Boka, állj le! Ez egy park, nem firkálhatod össze, nem ér annyit.

- De tudniuk kell, hogy itt jártunk!

- Tudni fogják! – felelte Nemecsek, és lehámozta magáról a pulóverét. – Írd erre, majd itt hagyjuk.

- Király ötlet, de vedd vissza a pulcsit, majd az enyémet használjuk. – Ernő színlelt némi vonakodást, de az éjszaka hűvöse erőt vett rajta, és gyorsan felöltözött. Boka ezalatt kibújt saját pulcsijából, egy fához kötözte a ruhadarabot majd nekilátott az üzenetnek. Csak két szót írt a kifordított pulóverre: „Kihívás elfogadva!”

- Gyerünk Ernő! Értesíteni kell a többieket. Áts üzenetét már megosztottam a csoportban, oszd meg te is a Gitt Egylettel. Reggelre mindenki, aki él és mozog, legyen a Grundon, hogy kidolgozzuk a hadi tervet.

A hír, hogy a vörösingesek meg akarják szerezni a Grundot vírus marketing gyorsasággal terjedt a Pál utcaiak között. A hajnal első sugarai mindenkit a tüzépen találtak. Boka teljes hírzárlatot rendelt el, vagyis minden kütyüt ki kellett iktatni, nehogy a helyzetjelzők elárulják, hány embert tudott mozgósítani. A telefonok és táblagépek nélkül maradt fiatalok úgy méregették egymást, mintha most találkoztak volna először. Szemmel láthatóan zavarta őket, hogy üres a kezük és a fülükből sem lóg ki a headset.  A szerep- és stratégiai-játékokon felnőtt fiúknak nem okozott gondot a terep felmérése, és a bázis szakszerű védelmének megtervezése. A kivitelezéssel viszont annál nehezebben boldogultak. A gombok nyomogatása most nem segített, kétkezi munkára és összefogásra volt szükség. Az árkok kiásása közben nem maradhatott el a sárgolyódobálás, és egymás ugratása sem, hamarosan az egész Grund a gyerekek nevetésétől és bolondozásától volt hangos, és még valamitől: Janó káromkodásától:

- Mi a boldogságos istennyilát csináltatok a depóval? – Véreres szemeit ide-oda kapkodta a bástyáknak kinevezett farakások, csapatmozgást segítő árkok és lőtornyok között. – Mi az ördög ütött belétek? Ez nem egy játszótér!

- De Janó, a vörösingesek mindjárt ideérnek, meg kell védeni a területünket. – róbálta csitítani Boka a biztonsági őrt, akinek halántékán vészjóslóan kidagadtak az erek.

- Micsoda? Még több gyerek jön ide? Legalább gyorsabban összepakoltok! Nem lesz wifi, míg nincs rend a területen.

Mintha csak erre a végszóra vártak volna a vörösingesek, Áts Ferivel az élen bemasíroztak a tüzép főkapuján. Zászlójuk mellett Boka festékes pulóvere lobogott. Janó önmagát meghazudtoló fürgeséggel zárta be mögöttük a kaput, és vicsorogva a megszeppent suhancok elé lendült.

- Most pedig, addig innen senki nem megy sehová, még a tüzép olyan nem lesz, mint ezelőtt az eszemet dúlás előtt volt! – látva a gyerekek zavarodott tekintetét, torkaszakadtából hozzátette: – Csináljátok!

Önérzet ide vagy oda, a gyerekek lassan munkához láttak. Elvégre Janó felnőtt volt, akinek nemcsak hogy ott csüngött az oldalán önvédelmi revolvere, hanem volt egy sokkal félelmetesebb fegyvere is. Nála volt a wifi jelszó! Ezt a tényt pedig senki sem hagyhatta figyelmen kívül. Arról nem is beszélve, hogy a józan Janó sokkal ingerültebb volt és kiszámíthatatlanabbnak tűnt, mint a részeg, így arra jutottak, hogy nem tanácsos ujjat húzni vele. Az árkok betemetése legalább olyan hosszadalmas lett volna, mint a kiásásuk, ha a gyerekek nem kezdenek el összedolgozni. Áts Feri legalább akkora fegyelmet és elkötelezettséget követelt meg az övéitől, mint Boka, a két csapat pedig remekül tudott együttműködni. Kiderült, hogy többen egy háztömbben laknak, hogy a testvéreik egy osztályba járnak, és ugyanazokért az együttesekért és focicsapatokért rajonganak. Hamar a helyükre kerültek a farakások, és a raklapokat is takaros sorokba rendezték. Boka és Áts éppen a konföderációs szerződés alapjait fektette le, amikor ismét kivágódott az őrbódé ajtaja és kilépett vagy inkább kitámolygott rajta Janó.

- Szép, nagyon szép. – mondta, miközben nyitva maradt fél szemével végigfürkészte a területet. – Ezért visszakapcsolom nektek a wifit. – Azzal csoszogva visszaindult kis kuckója felé. Még el sem ért az ajtóig, amikor egy hang, Boka hangja visszafordította.