Gyurka

Magyarország valamelyik szegletében, talán éppen az alföldön élt egyszer egy ember, aki arról volt híres, hogy nem tűri a lustaságot, ám saját magát nagyon kíméli, mert sokáig szeretne élni. Azt is beszélték róla, hogy fiatal korában híres kutató akart lenni, de valamiért meggondolta magát. Ennek az embernek volt három fia. A két idősebb fiú haragudott apjára, mert az nagyon szigorú és igazságtalan volt velük. Gyávaságból úgy tettek, mintha engedelmesek lennének és dolgoztak is, amikor apjuk látta. Azonban amikor ő aludt, vagy nem volt otthon, Gyurkával, a legfiatalabbal végeztettek el minden munkát. 
Gyurka szelíd és türelmes volt, de nem bírt három ember helyett dolgozni, és nem akarta elárulni bátyjait, még akkor sem, amikor apjuk őt szidta, ha valami nem úgy volt, ahogy megparancsolta. Egyszer aztán Gyurkának elege lett a sok igazságtalanságból, és megszökött otthonról. Maga sem tudta merre menjen, csak ment egyenesen be az erdőbe, ahol a fák elrejtették, mert nem szerette volna, hogy a bátyjai megtalálják. Sokáig bolyongott, az erdő egyre sűrűbb lett.  Gyurka úgy érezte eltévedt, mert sehol egy ösvényt, vagy emberi nyomot nem látott. Most mit csináljon? Kitől kérjen tanácsot? – töprengett bánatosan, amikor hírtelen egy mókus ugrott a vállára és azt kérdezte.

– Miért búsulsz te fiú?  Talán eltévedtél? Gyurka nagyon meglepődött, és meg is örült a váratlanul jött segítségnek, ezért elmesélte a mókusnak, ami a szívét nyomta.
– Tanácsot adni nem tudok, de mutatom az utat – szólt a mókus, és ágról-ágra szökkenve kivezette Gyurkát az erdőből.
– Ha bármikor erre jársz, és szükséged lesz rám, csak kiáltsd háromszor egymás után, hogy bükk-makk, én tüstént itt leszek – mondta búcsúzóul. Gyurka elköszönt és tovább indult, az erdőt elhagyva olyan hatalmas síkságra ért, hogy nem látta a végét, mert bizony bármerre nézett, az ég összeért a földdel.  A földön viszont volt egy jól kitaposott út, hát Gyurka, beleállt az útba és elindult. Csak találok egy falut, vagy tanyát éjszakára – reménykedett.

Alkonyodott, de még mindig csak a kietlen pusztaság vette körül és az út, ami előtte kanyargott olyan hosszú volt, hogy három napon és három éjszakán át, gyalogolt rajta. Már egészen elkeseredett, hogy akármennyit megy, sehová nem jut, amikor váratlanul egy hatalmas vár előtt találta magát.Hogy kerülhetett ide a semmi közepére ez a vár? Biztosan csak álmodom – suttogta a döbbenettől, de az éhség miatt csakhamar rájött, hogy ébren van.   A vár gyönyörű volt, csak úgy csillogott a szikrázó napfényben, tornyai az ég felé meredtek, aranyból készült ajtója tárva-nyitva állt, szinte hívogatta az arra járót. Gyurkán kívül azonban nem volt ott egy árva lélek sem, a vár belül éppen olyan üres volt, mint kívül. Gyurka ezt nem bánta, hiszen nem csak éhes, hanem olyan fáradt is volt a három napos gyaloglás miatt, hogy amint az egyik szobába lépve meglátta a pazarul megvetett ágyat, nyomban bele zuhant és már aludt, mint a tej.Amikor nagy sokára felébredt és körülnézett úgy tűnt, mintha az egészet most látná először.
Csodálkozva nézett körül és azt látta, hogy egy régi vár romjai veszik körül, aztán tőle alig karnyújtásnyira megpillantott egy nagy, vasból készült ládát.
Hát ez különös – gondolta, – vajon mi van abban a ládában?  Ahogy közelebb ment, észrevette, hogy egy gyümölcsfa ága hajlik a láda fölé, rajta mosolygó piros almák.

– Ejha! – rikkantott örömében Gyurka, – mintha csak nekem termett volna ez a sok gyönyörű alma. Nyomban nekilátott a lakomának, még a ládáról is megfeledkezett, de miután jól lakott újból feltámadt benne a kíváncsiság. Meg kell tudnom, mit rejt a láda. Addig nem nyugszom – gondolta. Az elhatározást tett követte. Azonban a láda nem csak vasból volt, hanem hét vaslakattal volt bezárva. Sokáig tartott mire lefeszítette róla mind a hét lakatot, akkor hírtelen magától felnyílott a láda fedele és Gyurka szeme káprázni kezdett a nagy fényességtől, szemei lecsukódtak, feje elnehezült és többé nem emlékezett semmire.   Hét nap és hét éjszakán át, aludt Gyurka. Amikor felébredt, nem hitt a szemének. 

Az elhagyott vár romjai helyett, egy hatalmas város kellős közepén találta magát. Az utcákon rengeteg ember volt, az utakon autók hosszú sora. Gyurka mivel egy kis faluban élte addigi életét, most elbizonytalanodott a nagyváros forgatagától.  „Szégyen a futás, de hasznos” - gondolta és futásnak eredt. Ahogy rohant az utcán az emberek között, hírtelen egy palota előtt találta magát. A meglepetéstől majdnem földbe gyökerezett a lába, mert a királyi fenség, aki éppen akkor indult kocsikázni nagyon ismerős volt neki. Ez nem lehet igaz, biztosan megbolondultam – törölgette szemeit.Amint a hintó elrobogott, Gyurka tovább rohant és egyszer csak egy hatalmas parkban találta magát, ami tele volt padon ülő emberekkel, de azt leszámítva olyan volt, mint az, az erdő, amelyikben nemrég eltévedt. Hallotta az embereket beszélni, de nem értette őket.Úgy tűnik sikerült világgá mennem. Itt a saját apám sem találna rám az, biztos – lógatta fejét csüggedten. Amint ott szomorkodott, egyszer csak meglátott két mókust ágról- ágra ugrálni, erről eszébe jutott az, ami az erdőben történt. Csak mondania kell a varázsigét és máris lesz segítség.Nagyobb bajban nem is lehetnék! – sóhajtott Gyurka.
– Ideje kipróbálnom a varázsigét.

Háromszor egymás után kiáltotta azt, hogy bükk-makk, és lássatok csodát. Ahány mókus a parkban csak volt, mind ott termett. Voltak talán ezren is, egymás hátán ugráltak és Gyurkát nézték kíváncsi szemekkel, más azonban nem történt. Mikor már minden remény elfogyott és a mókusok Gyurka hátára, fejére kezdtek ugrani, megszólalt egy ismerős hang.– Hívtál, hát itt vagyok. Látom nagy bajban vagy – szólt a mókus, aki egy faágról épp akkor ugrott a földre.
– Már azt hittem meg akarnak enni – remegett Gyurka.– Nem csodálom, hiszen bükkmakkot ígértél nekik – vigasztalta a mókus.
– Tanácsod szerint cselekedtem…
– Az igaz. De, azóta minden megváltozott. Valaki kinyitotta a vasládát, amiben a bábeli zűrzavart okozó varázsszer volt hét vaslakattal bezárva. Magad is láthatod, hogy minden összezavarodott. Az országok, a nyelvek, minden. Senki nem érti meg másikat. Nagyon nagy a baj.
– Mókus létedre igencsak tájékozott vagy – jegyezte meg Gyurka.
– Azon nem csodálkoztál, hogy beszélni tudok, most mi a bajod? – sértődött meg a mókus.
– Igazad van, bocsáss meg, de mintha a sors csak engem üldözne…
– Nehogy azt hidd! Neked csak kihasználták a jó szívedet, és a kíváncsi természetedet.Gyurka ennek hallatán iszonyatosan megrémült, mert rájött arra, hogy ezt a nagy bajt mégiscsak ő okozta. Ekkora terhet azonban nem hurcolhatott magával azért elmesélte a mókusnak mindazt, ami vele történt azóta, hogy először találkoztak.
– Te bizony csapdába estél – jelentette ki a mókus.
– Háromnapi gyaloglás és éhezés után bárkivel megesett volna – mentegetőzött Gyurka.  
– De te rájöttél, hogy valami nem illik a képbe. A pusztában csillogó vár… Hát ki hiszi el, hogy az, valóság? Délibábot azelőtt nem láttál?Gyurka ostobának érezte magát és nagyon bánta, hogy kíváncsisága ilyen szörnyű bajba sodorta, de tudta, hogy siránkozás helyett inkább tenni kell valamit.  – Segíts nekem, hogy jóvátegyem, amit elrontottam – kérlelte a mókust.

Az szemmel láthatóan vonakodott, de mivel Gyurka nem hagyta magát, végül így szólt.
– Nem lesz egyszerű, de nem bánom. Adok egy jó tanácsot. Azonban ez minden, amit tehetek érted. Haza kell menned apád házába, és el kell viselned, hogy igazságtalanul bánnak veled.
Akkor a gonosz varázslat megtörik. Minden úgy lesz, ahogy azelőtt mindaddig, amíg a ládát valaki emberfia újra ki nem nyissa.
Gyurka megdöbbent attól, amit hallott. Nem erre számított. A hazatérés gondolata megriasztotta, de belátta, azzal hogy megfutamodott, csak mindenkire bajt hozott.
– Jól van. Ha ezen múlik minden, megteszem – egyezett bele.   
A mókus Gyurkát egészen a falu határáig kísérte, ott így szólt.
– Most már egyedül kell boldogulnod. Rám többé ne számíts! – És olyan hírtelen tűnt el, mintha ott sem lett volna.  Gyurka egyedül ment tovább. Szomorúságát fokozta, hogy mióta elment otthonról minden megváltozott. A földek műveletlenek, gazosak voltak. Az emberek különböző kocsmákban pazarolták idejük nagy részét ahelyett, hogy dolgoztak volna.
– Ha Gyurka megszökött a munka elől, akkor mi miért dolgozzunk? – hallotta mindenfelé.
– Szegény apja egészen beleroppant, hogy legkisebb fia elment. Bánatában éjjel-nappal dolgozik, de már nem bírja soká – sóhajtoztak a falubeli asszonyok.
Gyurka a kertek alatt bujkálva, tért haza. A bátyáimmal mi lehet? – aggódott, miközben belépett a kapun.Ahogy áthaladt az udvaron és megpillantotta őket, majdnem hanyatt esett a csodálkozástól. A bátyjai éppen egy nehéz vasládát cipeltek, ami hét vaslakattal volt bezárva.
– Hát ti mit csináltok? – ugrott eléjük. Azok a meglepetéstől majdnem elejtették a ládát. – Csak hogy élsz! – örvendeztek.
– Képzeld, egy mókust üldöztünk kint a síkságon, amikor a régi vár romjai közt ezt a ládát találtuk. Biztosan kincs van benne.
– Nehogy kinyissátok! – kiáltott rájuk Gyurka.
– Ássuk el valahol jó messzire, jó mélyen a fölbe, hogy senki ember fia meg ne találja többé. 
– Te biztosan megőrültél! Dehogy ássuk el, nem vagyunk mi olyan bolondok – tiltakoztak a bátyjai.
– Majd meggondoljátok, ha elmesélem, amit erről a kincsről tudok – szólt Gyurka komolyan.
– Ki vele! Ne hagyd, hogy halálra gyötörjön a kíváncsiság! – ugratták.Gyurka látva, hogy bátyjai nem hisznek neki kénytelen volt elmesélni a láda történetét.
– Hát ezért szakadt ránk annyi nyomorúság és baj! – kiáltottak fel hitetlenkedve.  

Az öregember éppen akkor ért haza a mezőről. Örömmel ölelte magához hazatért fiát, de amikor meglátta a ládát és megtudta mi történt, újból magába roskadt. Mélységes szégyen és keserűség marcangolta a lelkét. Olyan titkot őrzött magában, amiről azt hitte, sohasem derül ki és most látnia kellett, hogy mekkorát tévedett. Abban a pillanatban életre kelt emlékeiben a múlt és mesélni kezdett.
– Nagyon régen történt, hogy egy fiatal fiú, aki kutató szeretett volna lenni, titkos könyvekből vett tudománnyal megpróbálta létre hozni az örök élet varázsszerét. Valamit azonban nagyon elrontott, azért minden szert, amin addig kísérletezett egy vasládába rejtett, és a ládát hét vaslakattal zárta le, hogy soha senki ki ne nyithassa. Mivel tisztába volt a lehetséges következményekkel, a ládát kivitte a síkságra és a régi vár romjai, közé temette. Ám minden óvatosság ellenére egykori tanítómestere, egy professzor rájött a titokra.
– Parancsolom, hogy add át nekem a láda tartalmát, máskülönben szedheted a sátorfádat – mondta a fiatal kutatónak. Ő természetesen maradni akart, hisz éppen akkor kezdett bele egy másik kísérletbe. Egereket varázsolt mókussá egy különleges folyadék segítségével, amikor a professzor magához hivatta.
– Milyen kotyvalékot rejtegetsz a hátad mögött? – üvöltött rá.
– Ez csak egyfajta gyógynövény kivonat – válaszolta ijedten a fiú.
– Ó, biztosan az örök élet varázsszere! No add csak ide, ha fiatalodjam meg. Hasztalan volt minden kérlelés vagy ellenállás. A professzor egyetlen húzással ki itta a megszerzett üveg tartalmát, és azonnal mókussá változott.
A kutató emiatt visszavonult. Már nem akart híres tudós lenni, családot alapított, fiai születtek. Sajnos a felesége korán meghalt, ezért ahogy kezdett megöregedni, az örök élet varázsszerének hiányában kímélnie kellett magát, hogy minél tovább élhessen. Az öregember miután mindezt elmesélte nagyon megkönnyebbült. Ráébredt arra, hogy milyen nagy árat kellett volna fizetnie egy régi botlásáért, ha nincs Gyurka, akinek jósága, önzetlensége erősebb volt minden más hatalomnál, és örökre legyőzte a gonosz varázslatot.  A láda ott lent a földben mélyen őrzi a titkot, és csak remélni lehet, hogy több bajt, már nem okoz a világban.