Sehol sincs király országában kihalóban voltak jó vitéz katonái. Több irányból is ellenség fenyegette az országot, de már régóta nem akart egy legény sem katonának szegődni.
- Valamit tennünk kell! - Ordítozott dühösen a király.
- Hivassátok az udvari bölcset!
- Igen is, felség! - Szaladtak a szolgák a rőt szakállú százötven éves öreg bölcsért.
Ajánlj fel valami nyereményt uram királyom! Mondjuk az egyik leányod kezét. Hirdess lovagi tornát, hogy megtanuljanak az ifjak harcolni.
Elgondolkodott a király, odahívatta mindhárom leányát. Hát, nem volt az eladó sorba lévő lányoknak ellenvetése a dolog ellen. Szép volt mind a három és jó testvérek is ez idáig. Az ikerlányok egyike Éjfél – mivel akkor született - és ébenfekete a haja, és szeme, mint a sötét éjszaka. Testvére Hajnal – mert hajnalban sírt fel - haja vörös, mint a kelő nap, szeme őz barnán csillogó. A harmadik Dél – mert akkor látta meg a napvilágot - Haja mint az arany, szeme, mint a kék ég.
Eleinte minden jól ment, rengeteg daliás legény érkezett, hogy királyi katonának álljon és lovagként versenyre kelhessen valamelyik királykisasszonyért. A lányok is gyakran kacsintgattak a vitézkedő legényekre.
Szerették egymást és nem versengtek soha egymással. De, a hírtől, és a vágytól, hogy férjhez mehessenek, agyukra ment a cicomázás. Mindegyik szebb akart lenni a másiknál. Lopkodták és tépkedték egymás ruháit, és jól hajba kaptak ezen.
- Talán az ördög bújt belétek? - Kérdezte a király a lányait, amikor hisztis kiabálásuktól zengett a palota. A vitézek sokszor otthagyták ellenfelüket és haza iszkoltak a hajba kapott, veszekedő lányok hallatán.
- Hívjátok az udvari bölcset! - Kérte a király szomorúan a szolgákat. De a bölcs sem tudott még ilyen esetről…
- Időre van szükségem, uram királyom.
Mondta, és bezárkózott a szobájába… Napokig ott elmélkedett étlen-szomjan. Egyszer aztán kinyílt végre az ajtó és hívatta a királyt, mert már jártányi ereje sem volt.
- Felséges királyom! Arra a bölcs elhatározásra jutottam, hogy add férjhez mind a hármat, de három egymást követő esztendőben. Mindig az év lovagi tornáját megnyerő vitézhez. A három esztendő alatt annyi katonát toborozhatsz az ifjakból, hogy a te életedet bőségesen kiszolgálják.
- Okos gondolat kedves öreg bölcsem, de melyikükkel kezdjem? Hiszen egyformán szeretem mind a hármat.
- Megmondom én azt is! Küld őket országod három távol eső pontjára, egyszerű családhoz engedelmességet és alázatot tanulni, attól majd lenyugszanak a kedélyek. Amelyik utoljára jön haza, az érdemli meg elsőnek a kézfogót és így sorban…
- Oh, a szívem szakad értük, de ha az ország érdeke így kívánja, megfogadom tanácsod! - Válaszolta keserű szájízzel Sehol sincs király. Három, egyszerű parasztházhoz vitette dacosan sipítozó lányait, egymástól messzi vidékre. A hintó ott állt a kapuban és várt, hogy mikor ül vissza a királylány és viteti magát haza.
A családnak meg volt parancsolva, hogy semmi kivételezés a lányokkal, úgy dolgoztassák meg, mintha közéjük tartozna.
- Kelj fel! Kapálni megyünk a szőlőbe! - Keltegették Éjfélt, de az csak fordult egyet, és aludt tovább. Még egyszer próbálkoztak, de az követelte, hogy hagyják pihenni. Erőszakosan nem mertek bánni a király lányával, nehogy bajuk legyen belőle.
- Jól van, akkor ebédre itt leszünk, végezd el a házimunkát, ha fölkeltél!
A lány morrant valamit és aludt tovább. Olyan tizenegy felé felébredt, mivel a fürdőszobát nem lelte, felöltözött és felcicomázta magát. Éhes volt, hát ennivalót keresett, de csak száraz kölest, lencsét, babot és lisztet talált, amit nem lehetett megenni. Meghallotta, hogy jönnek már a paraszték haza, gyorsan a konyhába szaladt és leült az asztalnál. Ebéd lesz – gondolta.
Azok kint a kútnál megmosakodtak, jöttek és ők is leültek az asztalhoz.
- Na, mi lesz már? Éjfél, tálalhatod az ebédet! - Csattant fel a férfi, nem érezve az étel illatát.
- Ééén nem főztem semmit!
- No, akkor nem is eszel semmit! - Horkant vissza a lánynak.
- Mi felmegyünk a padlásra pihenni, aztán megyünk vissza dolgozni. Állj neki a vacsorának! - Utasította erélyesen a gazda. A padláson lógott még egy kis kolbász, amivel megette a családot, aztán indultak vissza…
A lány már nagyon éhes volt, de semmi kedve főzni, így amikor elmentek, kiszaladt és beült a hintóba és megparancsolta a kocsisnak, hogy meg se álljon hazáig. A király meg örült, hogy az egyik lánya otthon van…
Hajnal takarítással kezdte a napot. A paraszt felesége főzött a népes családnak, míg a lány takarított.
- Ej, te lány, már három órája azt az egy szobát takarítod, mi lesz a többivel?
Emelte fel hangját az asszony, amikor látta, hogy még egy sarok sincs kész. Aranyruhába és üvegcipőben pipiskedik Hajnal és állandóan a tükör előtt illegeti magát.
- Ebéd!
Kiabált, amikor delet ütött az óra. Jött is a család apraja-nagyja. Mindenki kapott egy tányér paszulyt. A királylány inkább csak turkálgatta, mint ette. No, majd megéhezel!-Gondolták azok magukban.
- Hajnal! Fejezd be a takarítást! Estére ragyogjon a ház! - Utasította az asszony, miközben összeszedte a tányérokat. De hát az estére sem készült el az egy szobával sem. Arra gondolt, néhány napig kihúzza ezzel az egy elfoglaltsággal. Reggel zuhogott az eső.
- Talpra te ingyenélő! Itt a moslék, etesd meg a disznókat!
Hajnal felöltözött, és fogta a moslékos dézsát, de a magas sarkú üvegtopán elmerült a sárban, annyira, hogy amikor ki akarta húzni, a moslék is a nyakába borult. Kihúzta a lábát a cipőből, és sírva rohant mezítláb, szutykosan a hintóhoz.
- Indíts haza! - Ripakodott rá a kocsisra. Otthon nem kell semmit sem csinálnom, az sem baj, ha később megyek férjhez – ekképp okoskodott magában.
A királynak az egyik szeme sírt, a másik nevetett, amikor meglátta Hajnal hintóját az udvarba hajtani. Már egyértelmű volt, hogy Dél a győztes, gondolták másnap ő is hazaér. De nem így történt…
Dél egy gyermek nélküli dölyfös házaspárhoz került. Első hajnalban fölkeltették.
- Itt a kapa, menj a veteményesbe, amíg nem delel a nap, addig haza se gyere!
A lány szótlanul elindult a ház mögötti veteményesbe. Arra mentek a falu parasztjai a földekre. Ismerték a zsarnok házaspárt, ezért megsajnálták az igyekvő, de hozzá nem értő Delet. Az egyik asszony hazaszaladt, és hozott az egyik lánya kinőtt ruháiból, cipőiből.
- Vedd csak fel! Ezekben az egyszerű holmikban sokkal hamarább boldogulsz, majd meglátod! - Bíztatta mosolyogva az asszony. Hát, csodálkozva hálálkodott a leány. Valóban úgy tudott mozogni, mintha nem is lett volna rajta semmi…Hálából a fodros-bodros selyemruháját nekiadta az asszonynak. Az boldogan vitte haza, hogy terítőt varrjon belőle a családi nagy asztalra, amihez voltak éppen elegen.
Dél elkezdett énekelni. Csilingelő hangját szívesen hallgatták a parasztok, pedig addig titokban nevették sete-suta munkáját. Az egyik nem bírta tovább…
- Engedd meg lányom, megmutatom hogy kell…Az, türelmesen figyelte és igyekezett jól csinálni. Délben ment ebédelni, de neki nem terítettek.
- Itt egy bögre, eredj a Riskához, fejj magadnak egy kis tejet! - Nyomott egy horpadt edényt a kezébe az asszony. Hát voltak sejtelmei, hogy kis is lehet az a Riska… Aztán az istállóban megtalálta a tehenet. Először sehogy se akart a bögrébe csurranni a tej, de aztán olyan szelíden fejte az állatot – nem olyan vadul, mint az asszony - hogy az egyre több tejet adott, a lány pedig éhes volt, így igyekezett minden cseppjét a bögrébe terelni.
Amire visszament a földre dolgozni, az asszony, akitől a holmikat kapta, a többiekkel már megcsinálták a munkáját. Elvitte megmutatni, milyen csodálatod asztalterítőt készített a gyönyörű ruhából. A királylány megáldotta a terítőt és az asszony segítőkészségét. Másnap, amire ment, egy langyos kenyér várta egy ruhába rejtve. Vissza akarta adni az asszonynak, de az elmesélte, hogy amikor feltette a selyemabroszt, egy kenyér termett rajta. Nem akartak hinni a szemüknek. Levették és feltették még egyszer… És megint ott gőzölgött rajt egy puha kenyér. Titokban tartják, csak neki árulja el, hiszen az ő szavai áldották meg a terítőt. Így, titokban kenyeret is tudott enni, mert az asszony szívesen hozta…
Gazdái rosszul bántak vele, egy szolgával sem dolgoztattak annyit, mint vele. A parasztok és az állatok viszont szerették. Ő nem futamodott meg. Igaz, nem is sejtette, hogy testvérei már rég otthon vannak. A reá váró kocsis is csodálkozott, amikor hallotta, ahogy ordítanak vele, és látta, hogy látástól-vakulásig dolgoztatják.
Nagy hír járta a faluban. A szomszéd ország ifjú királya arra vette útját, és szállást kért a faluban.
Dél gazdái erőszakkal a házukba tessékelték a királyfit és kíséretét.
- Eredj te lány és hozz enni, inni! Úgy nézel, mint aki még nem látott embert! - Csapta háton az asszony egy konyharuhával a kopott ruhába öltözött királylányt. Az, pedig szótlanul lódult a dolga után. No, nem mintha a királyfi szeme nem akadt volna rajta.
- Hát, a lányuk nem ül ide? - Kérdezte a királyfi csodálkozva a vacsoraasztalnál.
- Nem a lányunk! - Felelte a fejét simítva az asszony.
- Ha cseléd is, addig én sem tudok jó étvággyal enni, ültessék csak ide!
A királyfinak nem mertek ellent mondani. Dél pedig sorra kóstolta a sonkát, szalonnát, kolbász, zöldsége, gyümölcsöt. Titkon mindenki őt figyelte. Látszott, hogy nem kap rendesen enni. Az asszony és az ember egyfolytában kérdezősködött.
- Merre, hová tart királyfi a mi országunkban?
- Sehol sincs király udvarába megyek leánykérő viadalra.
A leánynak megállt a szájában a falat miközben felnézett. Akkor látta, hogy minden uraság rajta mosolyog. Elszégyellte magát, fülig vörösödött, elnézést kért és elrohant a szobájába. Arra gondolt milyen jó lenne elárulni, hogy kicsoda és ha a királyfi megnyerné a kezét… De mi van ha előbb érek haza, mint Éjfél és Hajnal, akkor elveszítem? Ezekkel a gondolatokkal magába fojtotta a szót, és lefeküdt aludni.
Reggel nem merték addig munkára küldeni Delet, amíg nem reggelizett a királyfival. Hallotta, hogy búcsúzáskor azt mondták, hogy hazafelé menet megint igénybe veszik a házaspár vendégszeretetét. Még le sem szállt utánuk a por, az asszony már kiabált.
- Mit tátod itt a szádat? Eredj a dolgodra, ne lopd a napot!
S Dél szótlanul indult a hátsó udvarba. Ott legalább békén hagyták. Beszélgetett a parasztokkal és az állatokkal.
Egy hét alig telt el és vágtatott a királyi futár, hogy estére visszaér a királyfi és kísérete. Tőle talán megtudok valamit. - Gondolta a lány.
- És győzött a te királyfid? - Érdeklődött a lány, hogy a házaspár ne hallja.
- Győzött biz az, elnyerte Sehol sincs király egyik lányának a kezét, amit szép finoman vissza is utasított, mert már valaki kalitkába zárta a szívét…
Dél elszomorodott. Nemsoká nagy porfelhő szállt a magasba.
- Mire vársz? Tapsra? - Ripakodott rá az ember.
- Menj és teríts!
Letörve sietett a konyhába. Előkerültek újra a kamra legrejtettebb kincsei. Annak azért örült, hogy végre megint egy jót vacsorázhat az asztalnál. De, ahogy megpillantotta a királyfit, már nem is volt éhes. Nem is ültek egyből asztalhoz, sutyorogtak és a királyfi a szobájába hívatta Delet.
- Hallom, elnyerte a királylány kezét! - Ércelődött a leány lehajtott fejjel.
- El, de nem láttam a leendő mátkámat, csak a testvéreit. Igaz, gyönyörű virágszál mind a kettő, a harmadik sem lehet csúnya, de én mást szeretek.
Felcsillant a királylány szeme, hogy akkor már haza mehet, hisz ikertestvérei már otthon vannak. De, ha visszautasította őt a királyfi, akkor már vár addig, amíg elmegy, s nem árulja el világ csúfjára, hogy kicsoda valójában.
A királyfi elé állt, a szemébe nézett és megfogta a kezét.
- Én azt szeretném, ha te lennél a feleségem!
Dél sírt és nevetett egyszerre.
- Miattam mondtál le a királylányról?
- Miért, én nem tetszek neked?
- De igen, de amikor a királylány is a tied lehetne…
- Téged láttalak előbb, nem számít, hogy szolga vagy. A külsőd és a lelked is csodás.
Odalépett és megcsókolták egymást. A királyfi folytatta:
- Igaz, Sehol sincs király olyan haragra gerjedt, hogy meg akarja támadni országomat.
- Majd én lecsillapítom! - Válaszolta Dél, s, ezután elmondta, a szívét eddig is nyomó igazságot. Az öröm még nagyobb lett. Legalábbis nekik. A házaspár majd szétpukkadt a méregtől. Nem elég, hogy nem kaptak jutalmat a bőséges vendéglátásért, de még az ingyen szolgájukat is elvesztették.
Visszamentek Sehol sincs király udvarába megtartani a menyegzőt. Volt ott nagy dínom-dánom. A falu lakóit is mind meghívták – kivéve a zsarnok házaspárt - ahol Dél találkozott a királyfival.
Éjfél és Hajnal is talált férjet a következő két évben. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.