A világ folyamatosan változik. A földet, szüntelenül átrendezik a természeti erők, így nem csoda, ha meglepő dolgok történnek a földlakók életében mely, hatással van mindenre.
Ez az élet örökös körforgása. Néhány évvel korábban még arról szóltak a krónikák, hogy a tündérek és koboldok ellenségei egymásnak, és alig telt el ötven év, mindez megváltozott.
Eltűntek a határok, és egy olyan világ volt kialakulóban, ahol mindenki egyenlő.
A megvalósulás azonban nem volt zökkenőmentes. Az új, demokratikus elvek alapján királyválasztásra hívták a birodalom lakóit, ám a koboldok rögtön maguk közül választottak, a tündéreknek is maguk felé hajlott a kezük. Akár háború is kerekedhetett volna a vitából, ha a tündérek választott királynője nem avatkozik bele a dolgok alakulásába. Azért, hogy éreztesse a koboldokkal békés szándékait, önként feleségül ment Inkához, a koboldok választott királyához, így az egyesülésből született Koboldér földön attól fogva közösen uralkodtak.
Koboldér föld eleinte virágzott a szorgos tündérek keze nyomán, míg a koboldok látszólag csak lustálkodtak, ám hamarosan előálltak nagyszabású tervükkel. Kastélyokat, palotákat terveztek, hogy az ország méltó legyen az újdonsült királysághoz.
Mikor Tara királyné megnézte a tervet elsápadt a dühtől. Válaszra sem méltatva a koboldok küldöttségét berohant a palotába.
– Tudtad, hogy az embereid ki akarják vágni gyönyörű fáinkat? – kérdezte a férjétől, miközben alig bírta palástolni érzéseit.
– Be kell látnod drágám, ha építkezni akarunk, kell a hely – szólt mosolyogva a király.
– Felesleges dolog az építkezés, hiszen mindenkinek van hol laknia – méltatlankodott a királyné.
– De drágám, nem állhatunk a fejlődés útjában! Korszerűbb épületek kellenek. Erősíteni kell országunk hírnevét – érvelt a király, míg végül elérte célját és megállapodtak abban, hogy a Tündérvárt körülölelő erdő helyén felépülhetnek a paloták, de a ligetek, dombok és a tavak érintetlenül maradnak.
– Ez volt a legszebb hely egész Tündérföldön – szomorkodtak a tündérek.
– Meglátjátok, hamarosan bennünket is kiszorítanak Koboldér földről, ha nem teszünk ellene – szólt Tüzsér, a legöregebb.
– Azt én nem várom meg – mondta Efra a fiatal tanonc, – inkább világgá megyek, semhogy tanúja legyek Tündérföld és Tara királyné pusztulásának.
Az öreg Tüzsér szomorúan ingatta fejét, hosszú haja csak úgy lobogott.
– Ha már mindenáron menni akarsz fiam, legalább tégy valamit szegény hazádért ott a messzi idegenben – szólt szinte könyörögve.
Efra kissé vonakodott. – Mit tehetnék én? Túl fiatal vagyok.
– Éppen ezért. Még keveset tudsz a világ dolgairól, így azok kevésbé fognak befolyásolni utad során. Elég, ha megteszed azt, amire kérlek. Bátorságnak, bölcsességnek, igazságosságnak nem vagy híján. Józan önmérséklettel könnyedén teljesítheted a küldetésed.
– Miről lenne szó? – egyezett bele Efra. Büszkeség töltötte el, amiért a bölcs Tüzsér ilyen jó véleménnyel volt róla.
– Este mindannyian gyertek a kunyhómba, nem akarom, hogy illetéktelenek kihallgassanak – szólt az öreg a tündérekhez, majd útjaik elváltak.
Ahogy a nap nyugovóra tért, Tüzsér kunyhójában megjelentek a beavatottak. Efra, meg az a néhány tündér, akik hallottak a küldetésről, izgatottan várták, hogy megtudják a titkot, de egymás között így vélekedtek: – Szegénynek nincs ki minden kereke. Olyan titokzatos, nem tudhatjuk, miben sántikál. Nem szabad megbízni benne, hiszen alig ismerjük, csak nemrég vetődött közénk kitudja honnan.
Efra azonban megbízott Tüzsérben, aki nem csak a tanítója, hanem apja helyett apja volt.
– Van egy hely, túl a hegyeken, és túl az óceánokon – kezdett beszédébe Tüzsér. –Az volt az ősi Tündérföld, mely egy vulkánkitörés miatt lakatlanná vált. Azok a tündérek, akik túlélték a katasztrófát elindultak új hazát keresni, így jutottak el ide, a mai Tündérföldre. Én ismerem az ősi földnek minden zegzugát, mert ott születtem. Ezért találtam alkalmasnak arra, hogy elrejtsek ott valamit, amit Efra, ha megtalál és visszahoz, akkor Tündérország ismét olyan lesz, mint régen. Amikor Tündérországban háború tombolt találtam valamit, ami a koboldoké, s amiről azt hitték elpusztult. Akkor én visszatértem lakatlanná vált szigetemre, ott elrejtettem, mert tudtam, hogy egyszer még hasznunkra lesz. Többet nem mondhatok.
Efra másnap hajnalban készen állt a küldetésre. Tüzsér minden erejét összeszedve elkísérte egészen Koboldér föld határáig. Mielőtt azonban elbúcsúztak volna egymástól, az öreg tündér egy gyíkbőrből készült zacskót akasztott Efra nyakába. – Ebben a zacskóban minden benne van, mire szükséged lesz, de csak akkor nyisd ki, ha odaát leszel – és kezével az előttük magasodó hegyekre mutatott.
Efrára hosszú, hetekig tartó út várt. Nekivágott hát a hegyeknek, küzdött hőséggel és viharral. Éhezett és szomjazott, de meg sem állt addig, míg meg nem pillantotta a hegy tetejéről eléje táruló csodálatos tájat, a Majmok földjét. Emlékképek rohanták meg és szíve összeszorult, hiszen gyermekkora nagy részét ott töltötte, azon a helyen.
Úgy két éves lehetett, még csak próbálgatta a törékeny tündérszárnyakat és túl messzire merészkedett, mikor egy viharos erejű szél felkapta, átrepítette a zord hegyeken és az esőerdő fölött lezuhant, egyenesen egy fa sűrű ágai közé, ahol majmok tanyáztak. A tündérek csak évekkel később találtak rá és vitték vissza Tündérföldre.
Miközben a völgy felé igyekezett, Efrát elfogta a kísértés, hogy örökre a Majmok földjén maradjon, ám akkor hirtelen eszébe jutott a gyíkbőr zacskó. Nyomban leakasztotta nyakából, és tartalmát a földre ürítette. Egy pergamentekercs, egy tükör, és egy picike furulya pottyant lábai elé. – Hát mindez nem sokat ér! – sóhajtott fel csalódottan, de amikor kibontotta a tekercset rájött, hogy az, olyan útmutatást tartalmaz, melyet, ha pontosan követ, minden bizonnyal eléri célját, de hogy feltáruljanak a titkok előtte, el kellett érnie a megadott helyszíneket, jelen esetben a Majmok földjét.
– Ne térj le az útról, mely az erdőn átvezet. Ne néz se jobbra, se balra, csak előre – olvasta az első tanácsot.
Efra, amikor elérte az erdőt, a majmok útját állták. Örömükben körbeugrálták, hívogatták, gyümölcsökkel kínálták, nehéz volt ellenállni a csábításnak. Az egyik majom azonban váratlanul elcsente Efra kezéből a gyíkbőr zacskót és kivette belőle a tükröt.
A tükör csillogása és a tükörképük látványa annyira lenyűgözte a majmokat, hogy többé nem törődtek a vendéggel, aki gyorsan kihasználva az alkalmat átvágott a sűrű esőerdőn, és meg sem állt addig, míg el nem érte az óceánt.
Az óceán morajlása félelemmel töltötte el Efrát. Bár lenyűgözte a végtelen víz és a fodros hullámok látványa, nem tudta, hogyan kelhetne át rajta. A tündérszárnyak nem elég erősek ilyen mérhetetlen távolság átrepüléséhez.
Leült a homokos partra és kinyitotta tarisznyáját, hogy egyen egy keveset, mikor valahol a távolban különös, csengő hangon valaki énekelni kezdett.
Efra nem sokat törődött a hanggal egészen addig, míg az egyre közelebb nem jött, és akkor a vízből egy gyönyörűséges szirén emelkedett ki.
– Segíthetek átjutni, ha akarod – muzsikálták hangszálai.
– Miből gondolod, hogy át akarok jutni? – kérdezte Efra bizalmatlanul.
– Mia vagyok, és mindent tudok rólad – válaszolt a szirén mosolyogva.
– Ó! És mit kérsz cserében Mia hercegnő, mert mindennek ára van, ha nem tévedek.
A szirént kissé elbizonytalanította, hogy Efra hercegnőnek nevezte, de csakhamar visszanyerte magabiztosságát.
– Egy csók az egész, semmiség – mondta.
– Az óceánnak tündéráldozat kell a szabadságodért cserébe? Emlékszem, mikor elhagytad Tündérföldet Tara megátkozott, hogy mindaddig légy szirén, míg egy tündér az óceánba nem vesz. Meggondolatlanság a részéről, de esélyed sem volt, hogy tündért láss. Honnan tudtad, hogy idejövök?
– Természetesen Tüzsértől személyesen.
– Hazugság! Tüzsér nem tenne ilyet, bizonyosan volt köztünk egy áruló azon az estén.
– Az mindegy! Át akarsz jutni vagy nem?
– Átjutok én nélküled – szólt Efra vigyázva, hogy a hangja magabiztosan csengjen, majd elővette parányi furulyáját és lesz, ami lesz alapon megfújta. Abban a pillanatban egy sirály csapott le a szikrázó égboltról, karmai közé kapta Efrát, aki mire magához tért a megrázkódtatásból már az óceán túlsó partján volt, egy lakatlan szigeten.
A sirály puhán letette Efrát a part fövenyére, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a horizonton. Efra elővette a pergamentekercset, és feltárult előtte a következő útmutatás:
– Az előtted csillogó hegyet kell megmásznod, már közel a cél. Semmi olyat ne tégy, ami hátráltatna, állj ellen a kísértéseknek! Ha szerencsésen felérsz a hegy tetejére, akkor feltárul előtted a titok, amiért ezt az utat vállaltad.
– Ugyan minek kellene ellenállni ott, ahol egy árva teremtmény sincs rajtam kívül? – csodálkozott Efra, de amint elérkezett a hegy lábához rögtön megértette mire gondolt Tüzsér, amikor az útmutatást írta. A hegyet csillogó aranypor borította, és a por alatt a napfényben megcsillant valami, ami az aranynál is ragyogóbb. Gyémánt rögök hevertek a sziklarepedések között. Csak le kellett hajolni és összeszedni őket.
Efra agyát rózsaszínű köd szállta meg. Bénultan állt és csodálta a sok kincset, ami több annál mit valaha el tudott képzelni. Érezte, hogy a szívébe befészkeli magát valami eddig ismeretlen érzés, a birtoklási vágy. Akkor véletlenült megbotlott egy kiálló kőbe, és ahogy előre lendült, a gyíkbőr zacskóból kiesett a furulya. Ösztönösen a kezébe vette, nem is tudta mit csinál, mintha valaki irányította volna a mozdulatait, belefújt a furulyába és a rózsaszín köd mi bénulttá tette, távolodni kezdett. Egyszer csak kitisztult az elméje, már tudta mit kell tennie. Szájában a furulyával vágott neki a hegynek. Már a fele utat megtette, amikor hirtelen erős szél támadt és, hogy el ne sodorja, minden erejével hozzásimult a sziklafalhoz, ekkor azonban a furulya beszorult egy repedés közé és akármilyen erősen rángatta, nem tudta kiszabadítani.
Efra kénytelen volt beletörődni, hogy a furulya nélkül kell folytatnia a hegymászást. Tudta, hogy most már csak a saját erejére és leleményességére számíthat, de elhatározta, hogy boldogulni fog, hiszen már közel a cél.
A nap épp akkor bukott bele az óceánba, amikor Efra elérte a hegy tetejét. Mire talált egy éjszakára alkalmas zugot magának, már teljesen besötétedett, így csak másnap tudta meg, hogy mi az a titok, amiért a szigetre jött. A pergamentekercsben ez állt:
– Amikor a nap első sugara eléri a hegy tetejét, kövesd a sugár irányát, és amelyik hasadékon megtörik a nap fénye, ott találod, amit elrejtettem. Visszautad ugyanaz legyen, amin jöttél, de olyat ne tégy, ami hiúságodnak kecsegtető, mert ha elveszíted önuralmad, akkor elpusztulsz és Tündérföld többé nem lesz szabad.
Efra amint elolvasta az útmutatást zavarba jött. Nem volt biztos abban, hogy a furulya nélkül képes lesz hazajutni. Tartott Miától, és nem számíthatott a sirályra, de az még odébb van – gondolta. Most mindennél fontosabb, hogy megtalálja azt, amit Tüzsér a sziklahasadékban rejtett.
A nap első sugara épp akkor érte el a hegy tetejét, ahogy átsuhanva megsimogatta az aranyporral borított köveket és megcsillogtatta a gyémántokat, úgy tűnt, mintha a hegyet lángok borítanák.
Ilyen fényességben, hogyan kövessem a sugarat – rettent meg Efra. Ekkor úgy érezte, mintha valaki irányítaná és vakon elindult. Nemsokára a lába előtt fekete hasadék tátongott, lehajolt, benyúlt a hasadékba, ujjai hideg tárgyat érintettek. Mintha jeget markolt volna, az érzés belemart tenyerébe, de ő elszántan megfogta a furcsa tárgyat és kiemelte rejtekéből, akkor olyan sötétség borította be, hogy le kellett ülnie, nehogy lezuhanjon a szikláról.
Minden, ami Efrával történt, egy örökkévalóságnak tűnt, pedig csak néhány pillanat volt az egész. Amikor a sötétséget fényesség váltotta fel, Efra megpillantotta a kardot. Egyik ámulatból a másikba esett, alig hitt a szemének. A kard gyémántmarkolata szikrázott, a penge mintha jégből lett volna, szinte megfagyott körülötte a levegő, kard hüvelyén ez az írás volt látható: „Hatalom”. Efra előtt hirtelen megvilágosodott minden, eszébe jutott egy legenda, mely szerint a tündérek úgy nyerték meg a háborút, hogy a koboldoknál volt a hatalom kardja. Akkor ő nem hitte el, amit az öregek meséltek, de most összeállt a kép. Bizonyára abban a csatában veszítették el, mert hirtelen visszavonultak és sokáig nem hallattak magukról, egészen addig, amíg Mia hercegnő szerelembe nem esett egy kobolddal.
Mivel a tündérek királya a háborúban eltűnt és a lánya, Mia hercegnő nem volt méltó, hogy apja helyére lépjen, Tara, a bölcs tanácsadó lett a tündérek királynője, Miát pedig száműzte az óceánba és szirénné változtatta.
A koboldok élete hatalom nélkül szolgaélet volt. Sárkányok és démonok támadtak rájuk.
Inka, a koboldok vezére ajándékaival és ígéreteivel addig ostromolta Tara királynőt, amíg sikerült meglágyítania szívét és végül békét kötöttek.
– Milyen balgák vagyunk, hogy hagytuk magunkat meggyőzni! – sóhajtott Efra, majd fogta a kardot és leereszkedett a hegyről, meg sem állt, míg el nem érte az óceánt.
Ahogy ült a puha homokos parton, egyszer csak meghallotta az ismerős hangot, nemsokára a habokból kiemelkedett Mia, a szirén.
– Szívesen átsegítelek...
– Éppen rád vártam – szólt Efra magabiztosan.
Mia láthatóan meglepődött, de gyorsan rátért a lényegre. – Előbb meg kell csókolnod – jelentette ki.
– Ha mindenképpen ezt akarod… de előbb ígérj meg valamit.
– Jó, megígérem, csak essünk túl rajta – szólt Mia türelmetlenül.
– Mielőtt megcsókollak hunyd be mindkét szemed. Nem vagyok valami vonzó látvány közelről.
Éppen jött a dagály és hogy a hullámok el ne sodorják, Efrának bele kellet kapaszkodnia Mia uszonyába, aki kihasználva a helyzetet támadásba lendült.
– Ne próbálj menekülni! Engem nem érdekel, ha olyan rút vagy is, mint egy varangyos béka. Csókolj meg, de azonnal! – ragadta meg a fiút.
– Hunyd be a szemed – makacskodott Efra.
Mia már nagyon türelmetlen volt, dühösen csukta le szemeit, ekkor Efra fogta a kardot és megérintette vele a szirén ajkát, de az nyomban elhúzódott tőle.
– Fúj! Olyan vagy, mint egy jéghegy. Belátom, nem tudlak elcsábítani. Nincsenek érzéseid! Azonban tarozom egy ígérettel. Átsegítelek a túlsó partra, csak kapaszkodj belém.
Efra kénytelen volt elviselni azt a borzalmat, amikor a hullámok átcsaptak a feje fölött, de végül épségben átért a Majmok földjére, ahol meglepetésére Tüzsér várta.
– Látom, szerencsével jártál – szólt az öreg tündér, és megveregette Efra vállát. – Vidd el a kardot Tarának, ő majd tudni fogja, mit tegyen.
– Már vártalak apám – szólt Mia és kiúszott a partra – én minden tőlem telhetőt megtettem.
– Az igazság győzött Mia. Ideje, hogy boldog légy – szólt Tüzsér és magához ölelte a lányát, majd hirtelen mozdulattal belevetette magát az óceánba.
Mire Efra magához tért az ámulatból, a hullámok elsodorták, majd elnyelték Tüzsért, és Mia egyszeriben tündérré változott.
– Feláldozta magát érted – szólt Efra megindultan.
– Nem egyedül értem tette, hanem egész Tündérföldért – válaszolt Mia szelíden. – Néhány nappal azután hogy elindultál, valaki elárulta Tüzsér titkát a koboldoknak, akik rájöttek, hol van elrejtve a hatalom kardja. Apám arra gondolt, hogy te lehetsz az áruló ezért üzenetet küldött nekem a széllel, hogy tegyelek próbára, mert ha bűnös vagy elpusztulsz, s én szabad leszek, de nem így történt. Tudnod kell, hogy később sokan megpróbáltak a koboldok közül eljutni a szigetre, és mind odavesztek. Téged az állhatatosságod, és becsületességed megmentett, de én soha nem lehetnék szabad, ha apám…
Efra mindent megértett, de valahogy nehéz volt megszólalnia, így sokáig szótlanul ballagtak egymás mellett, aztán hirtelen erős szél kerekedett, ami felkapta és egészen Tara királyné palotájáig, röpítette őket.
Koboldér földön akkor már nagy volt a nyugtalanság és félő volt, hogy a tündérek fellázadnak.
– Éppen időben érkeztetek – könnyebbült meg a királyné, amikor megpillantotta a jövevényeket.
– Már nem haragszol rám? – kérdezte Mia csendesen.
– Erről majd később beszélünk, most adjátok ide a kardot, azonnal cselekednem kell – szólt Tara izgatottan, és a Hatalom kardjával kezében odaállt a király elé.
A király amint meglátta a kardot felpattant, s éppen magához akarta ragadni, amikor Tara királyné lesújtott. Inka erre meghátrált és reszketve könyörgött a kardért.
Tara királyné arca rezzenéstelen maradt, kemény szavai elfojtották férje szánalmas rimánkodását.
– Azt akarom, hogy a koboldok mielőbb hagyják el Tündérföldet és térjenek vissza saját országukba – szólt keményen.
– Ha visszakapom a kardot, elmegyünk – szólt a Inka és szemei mohón csillogtak, ahogy a ránézett. – Apámé volt, mindent megadnék, hogy a kezembe vehessem.
A koboldok hatalom utáni vágya és kapzsisága felgyorsította az eseményeket. Alig telt el egy hét és eltakarodtak Tündérföldről. A kard amint a koboldok kezébe került elveszítette varázserejét, de a gyémánt markolat annyira elkápráztatta Inkát, hogy ez a lényeges dolog fel sem tűnt neki.
Tara királyné bocsánatot kért Mia hercegnőtől és átadta neki a hatalmat.
A Tündérvárat a néhai király emlékére Tüzsérvárnak nevezték el, ahol hamarosan egy menyegzőre is sorkerült. Mindenki örömére Efra és Mia hercegnő összeházasodtak.
Így történt, hogy a gonosz uralmát megtörte a kapzsiság és a mértéktelen birtoklási vágy, a bölcsesség és kitartás pedig visszaállította Tündérföldön a harmóniát.