„Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.”
Amikor először elolvastam az alcímül választott idézetet, erős ellenállás ébredt bennem az üzenete iránt. Cáfolni támadt kedvem, érvelni vele szemben. Szinte veszekedtem magamban ezzel a mondattal. Az első reakcióim azok voltak, hogy ennek értelmében az alacsony, erősebb kötésű kislánynak a balettintézetbe kellene jelentkeznie, a félős, tudósforma, lámpalázas kisfiúnak színésznek állnia, a cserfes, divatlapokat bújó, bájos fiatal nőnek, aki tehetséges sminkes lehetne, inkább számvitelt tanulnia? Hiszen számukra ez a döntés az elképzelhető legnehezebb kihívást hozná – de valóban ez lenne a legmegfelelőbb cél a számukra? Tisztán a nehézség foka lenne az a tényező, ami meghatározza az irányt, amelyet követnünk kellene?
Úgy hiszem, minden embernek megadatott valamilyen természetű adottság vagy tehetség, és a siker felé részben az vezet, ha ezt minél inkább felfedezzük önmagunkban, és ezt kiaknázva élünk. A fenti példaként említett alacsony, tömzsi kislány talán csodás grafikus lehetne, ha épp ehhez kapott tehetséget, a lámpalázas kisfiúból olyan mérnök válhat, aki a közösség javát szolgálja azzal, hogy hidakat vagy víztisztító rendszereket tervez, a bájos fiatal nő pedig, ha sminkesnek tanul, a szépséget hozza el az életünkbe.
Amikor először találkoztam a fenti idézettel, úgy éreztem, a lehető legnagyobb nehézség választása mint életvezetési elv elvenné ezektől az emberektől azt a pályát, amelyen könnyen és valós képességeik szerint sikeresek lennének. Amennyiben az olvasó is így érezte, maradjon velem, és gondoljuk át újra, mi mást adhat még ez az idézett sor nekünk, ha mélyebben kibontjuk az értelmét.
A kihívás nehézségének mértéke önmagában nem egyenesen arányos azzal az értékkel, amit általa teremthetünk, ezt a fenti, bevezetésként leírt példákkal már bizonyítani vélem. Ezzel szemben úgy gondolom, az idézett mondat lényege ennél összetettebb. Az alábbi szöveg egy olyan utazásra invitál, ahol kifejtem, miért gondolom így, és miért hiszem azt, hogy megfontolandó üzenetet hordoz a fent idézett mondat.
Számomra az
kulcs ehhez az üzenethez az volt, amikor a fókuszt áthelyeztem a „nehéz”
fogalmáról az „értékes” szóra. A nehézség mértéke, amint már kifejtettem, az én
értelmezésem szerint nem elegendő ahhoz, hogy önmagában irányt mutasson. Hiába
lenne nekem, kezdő autóvezetőként, elképzelhetetlenül nehéz vállalkozás
megtanulni buszt vezetni, mégsem hiszem azt, hogy ez egy olyan cél lenne, ami
valós értéket hoz az életembe, csak azért, mert számomra nagyon nehéz lenne
elérni. Amint viszont elkezdtem a „nehéz” helyett az „értékes” fogalmának
szemszögéből értelmezni a mondatot, új mélységet kapott a szöveg. Az „értékes”
mint sarokpont azt kérdezi a döntés előtt álló embertől: mi számodra az, ami
igazi értéket képvisel? Erre a kérdésre nincs univerzális megoldás, csak
személyes és egyedi válaszok vannak. A fent említett, jó grafikai érzékkel
rendelkező kislány számára valós érték lehet a különböző betűtípusok és
vonalvezetési technikák ismerete, a fiú szemében, aki talán egyszer mérnök
lesz, értéket jelent a mechanika és statika tudománya, a cserfes, bájos, mindig
vidám sminkes-tanonc lány pedig értéknek tartja a szemöldök szép ívét és a
kozmetikai szerek használatának fortélyait. Az értékeink egyéniek, személyesek,
és elsődleges feladatunk felismerni, tudatosítani őket, teret adni nekik az
életünkben. A fent felhozott példák persze elég specifikusak, természetesen
sokunk számára a legfontosabbak olyan értékek, melyek közös metszethalmazt alkotnak
más emberek által fontosnak tartott értékekkel, legyen az például az
igazmondás, a hűség, a pontosság, a megbízhatóság, az egészség védelme, és így
tovább. Szándékosan azért hoztam ennél kevésbé általános példákat, hogy
érzékeltessem, az, hogy mit tartunk értéknek, illetve mi az, ami felé vágyunk,
csak a miénk, csak mi magunk állíthatjuk össze azt az érték-palettát, ami
alapján definiáljuk a céljainkat. Az irány meghatározásánál tehát, ahogy az
első részben beláttuk, nem önmagában a feladat vagy cél nehézsége lehet a jó
mérce, hanem az, hogy a szívünkben az értékeknek fenntartott polcon milyen
értékek sorakoznak, mert ezek kell, hogy megadják a céljaink irányát.
Most, hogy beláttuk, mi lehet az értékesség jelentősége az idézetben, figyelmünket irányítsuk újra a nehézség fogalma felé. Ha az előző bekezdéssel véget érne ez az elemző szöveg, akkor elértünk volna oda, ahová elég gyakran terel minket az a manapság egyre népszerűbb életvezetési elv, mely szerint hagyni kell a szívünket megálmodni egy célt, majd azáltal, hogy az elme erre a vágyra fókuszál, előbb-utóbb megteremtődik a kívánt eredmény a realitás szintjén is. Anélkül, hogy ezt az elvet bírálni szeretném, és tisztelettel fejet hajtva az elme teremtő képességét hirdető eszmék előtt, ezen a ponton szeretném felhozni a talán már sokak által megtapasztalt szobabicikli-vásárlás allegóriáját (a szobabicikli behelyettesíthető tetszőleges otthoni fitneszgéppel). Mielőtt megmagyaráznám, mire is gondolok, kérem az olvasót, gondolja végig, hány olyan ismerőse van, aki élete egy bizonyos szakaszában lelkesen beruházott egy otthoni fitneszgépbe, legyen az szobabicikli, futópad, ellipszis-tréner, súlyzókészlet, stb. Majd azt gondolja végig, hány olyan ismerőse van, akinél pár hónapon belül nem az erkélyen, pincében, vagy a szobában ruhaszárító állványként végezte a sporteszköz. Néha hasonló módon működik az a folyamat is, ami a célok „bevonzását”, „megteremtését” jellemzi. Gyors, impulzív lelkesedést érzünk valamilyen cél iránt, és életvezetési tréningeken, önsegítő könyvek és klubok hatására úgy tervezzük, már nincs is más dolgunk, mint nagy lelkesedéssel várni a kívánt cél beteljesülését. Mivel viszont a kívánt cél gyakran nem kopog be az életünkbe holnapután, lassan más vágyak után nézünk, és a korábbi terv, álom, cél, irány pedig úgy végzi, mint a pincébe száműzött fitneszgép. Őszintén remélem, hogy a szöveg olvasásának ezen a pontján sokan sokféle ellenpéldát hoznak fel, saját és ismerőseik sikereit sorolják a fejükben, amelyek cáfolják a fenti soraimat. Mégis úgy hiszem, azok Önök közül, akik épp így éreznek, valószínűleg egyet fognak érteni a következő bekezdés mondanivalójával.
A vállalkozás sikerességének bizonyos értelemben mégis kulcsa a nehézség. De nem olyan formában, ahogy a kezdetben említettem, azaz nem a cél kialakítása során, hanem abban a fázisban, amikor az irány már definiálva lett. Bármi is a célunk, az kihívásokkal fog szembesíteni bennünket. A fenti példánál maradva, a nehézség nem akkor jelentkezik, amikor megvásároljuk a kiválasztott sporteszközt, hanem amikor a hétköznapi álmos reggeleken minden más tevékenység helyett újra és újra úgy döntünk, hogy használjuk azt. A nehézség minden cél elérésében egy természetes módon jelentkező folyamat-elem. Nem probléma, nem ok arra, hogy feladjuk és más célt válasszunk, hanem társ az úton a cél felé. Hisz bármi is legyen a célunk, mindenképp valamilyen módon mássá, többé akarunk válni általa. Márpedig ha fejlődni szeretnénk, ahhoz nem elég a kezdeti impulzus, a jó cél megválasztása az általunk definiált értékek mentén, ugyanolyan jelentőséggel bír az a munka, amit napról napra bele fektetünk abba, hogy a célt elérjük. A siker elérésének e kettős folyamatában néha valamelyest elfeledett, háttérbe szorított mostoha gyermek az a kitartó munka és hit, ami a nehézséggel való folyamatos megküzdést jelenti. Ezért szenteltem neki ezt az írást, mert úgy érzem, a kézenfekvőbb, örömtelibb, könnyebben megragadható kezdeti fázisra, a célok „megálmodására” nagyobb hangsúly kerül manapság, és a félelmekkel, nehézségekkel, rákérdezésekkel való megküzdés és a hétköznapi befektetett munka fázisa emellett némileg háttérbe szorul – pedig ez az az elem, amely a vállalkozásunk sikeréhez, a cél elérésének öröméhez, és az ezáltal megélt önbizalom-növekedéshez vezet.
Összefoglalásképp azt üzenném minden olyan társamnak, aki egy célt állított maga elé, hogy jól megválasztott értékek mentén szabja meg az irányt, a szívében élő vággyal, tehetségével, habitusával, életvitelével harmóniában lévő vállalkozásba fogjon bele, de tudatosítsa az első lépéstől fogva, hogy lehetséges (persze nem szükségszerű), hogy társául szegődik az úton a nehézség. A nehézség felmerülésének pillanataiban kell tudnunk, hogy azért választottuk ezt a célt, mert általa valamilyen szempontból teljesebb, erősebb, jobb, boldogabb emberré válhatunk, és ha ez minden pillanatban könnyű lenne, akkor nem is hozna valós változást, hisz akkor valami olyat tennénk, ami már könnyen megy. Ilyen értelemben a nehézség valóban az érték mércéje vagy bizonyítéka is lehet, egy olyan barát, aki azt mutatja nekünk, hogy valóban többek leszünk azáltal, ha a kívánt célért dolgozunk. Ha visszagondolunk az életünkben azokra a momentumokra, sikerekre, helyzetekre, amelyek alapján azt mondhatjuk, „Büszke vagyok magamra, mert…”, akkor valószínűleg olyan dolgokat sorolunk fel, amelyekért keményen megküzdöttünk. Ezek azok az építőkövek, amelyek az önbizalmunkat, önképünk gerincét alkotják. Ilyen siker-építőkockákat a nehézségek legyőzésével illeszthetünk az életünkbe. Várjuk, szeressük, tiszteljük hát a célért való munka során a nehézségeket, mert valójában nekik köszönhetjük, hogy utólag visszanézve büszkeséggel tölt el bennünket, hogy véghezvittük a tervünket. És minden egyes sikerre vitt vállalkozás, kicsi vagy nagy, újabb téglaként épül bele abba az épületbe, amit az életünk során építünk: önmagunkba.
Várjuk hát, és bátran fogadjuk azt is, amikor nehéz, amikor megkérdőjeleznek, amikor elbizonytalanodunk, amikor feladná énünk egy része a harcot – mert ha ez az érzés nem létezne, ma nem lennénk azok, akikre büszkék lehetünk, és nem lehetnénk a jövőben még büszkébbek arra az emberre, akivé még a jövőben válunk, ha kitartóan dolgozunk céljainkért.
Én ezt értem azalatt a „rejtélyes kapcsolat” alatt, ami a nehézséget és az értéket összefűzi, átszövi. Továbbá mi magunk is mindannyian egy-egy rejtélyes szövet vagyunk, aki bizonyos értékeket kapott már születésekor vagy neveltetése során, és további értékeket épített magába kemény munkával, a nehézséggel való megküzdés által. Adjunk hálát minden megküzdésünkért önmagunknak és segítőinknek, és kívánjunk még sok erőt önmagunknak és környezetünknek, hogy pont annyi megküzdési vágy legyen bennünk, amennyi a céljaink eléréséhez segít bennünket.
Persze utószóként hozzátenném, hogy az élet nem csupa harcból és nehézségből áll szerintem sem, néha valami egyszerűen sikerül nekünk komolyabb erőfeszítés nélkül is. Ezekért a „lottón nyert” áldásos sikerekért külön legyünk hálásak, és merítsünk belőlük erőt akkor, amikor bokszedzést tart nekünk az élet.
Sok-sok sikeres vállalkozást és kipipált célt kívánok mindenkinek!