A hercegkisasszonyom

Évszám
2011
Beküldő
stawberry

Egyszer volt hol nem volt élt egyszer egy hercegnő meg egy troll. A hercegnőt valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt vonzotta a troll aki egy gonosz kis manó volt.

A troll és a hercegnő egy ideig boldogan éltek csakhogy mivel a trollnak ijesztgetni a hercegnőnek meg tanulni és serénykedni kellett nem tudtak találkozgatni. A kapcsolatuk egy ideig nagyon erős volt. Mindent megtettek beszélgettek galambpostával amennyit csak tudtak. De egy idő után a troll nem válaszolt , nem írt. A hercegnőnek az egyik udvarhölgye voltam és mindent elmeséltünk egymásnak. És a hercegnő csak mesélt és mesélt a trollról, amit én szívesen hallgattam. De viszont amikor már rosszra fordult a helyzet a hercegnő többi udvarhölgye a trollal összebarátkoztak és kiderítették miért ilyen otromba a modora mostanság. Kiderült, hogy a troll, már régen nem érzi azt a vonzódást amit régen, amikor a hercegkisasszony még elérhetetlen volt számára. Mindent elmeséltek a hercegnőnek. S erre a hercegnő csak egyre szomorúbb és szomorúbb lett. Kezdtem nagyon megharagudni a trollra. S mikor a hercegkisasszony elmesélte hogy a troll most már inkább a trolllányokkal és nem a hercegkisasszonnyal van , teljesen kiborultam őrjöngtem csapkodtam, azaz ezt tettem volna ha megtehettem volna. Csakhogy ez semmin sem segített volna. Elhatároztam, mindet el fogok követni annak érdekében, hogy a drága úrnőm megint boldog lehessen. Nagyon sok éven át vigasztaltam kedves szavakkal, becsméreltem volt kedvesét, de ez mit sem segített. Mindig abban reménykedtem, hogy majd az idő az ami segít a gondok elűzésében. Így is lett. Az idő, mint azt tudjuk a legjobb búfelejtő.

A hercegkisasszony, míg nőttön nőtt és cseperedett felfelé, egyre kevesebbet gondolt már egykori szívszerelmére, kiért életét is adta volna. Kezdtek feledésbe merülni a régi szép emlékek, és elfelejtődtek a csúnya rossz élmények is, amelyek csak a bajt okozták.

10 év telt el. A mi drága hercegnőnk már igen szép és kecses hölgyé ért. És természetesen betöltve 21-edik életévét, már bőven az eladó sorban lévő lányok közt volt. Akadt is kérője száz, nem ezer! De mindet elhajtotta különösebb indokok nélkül. Ennek nagy az orra! Annak meg kicsik a szemei. Boldogan élte az életét. Nem izgatták gondok. Mindig volt kivel jól érezze magát és mindig megkapta amit akart.

Egy nap kedvenc nyulacskájával, akit a király adott neki, szokásos sétájukat tették az almafa erdőben. Nagyon szerettek ott sétálni, mert ha megéheztek csak leszakajtottak egy almát, és ha megszomjaztak a kristály tiszta vizű forrás ott volt tőlük pár lépésre. Egy mind száz épp amikor leheveredtek kedvenc zöldalmafájuk alá, gyönyörű dallamokat kezdtek el hallani. Nem sejtették honnan jön e csodás muzsika, csak élvezték a kellemes nyári napon, a szép zenét, a hűvös árnyékban. Amint ott üldögéltek, arra jött egy igazán sudár fiatalember. Ő játszott lantján olyan gyönyörűséges muzsikákat, amilyeneket még nem hallott a lány. Az úr illendőképp bemutatkozott, és elmondta mi járatban van errefelé. Csakhogy nem volt egy oktalan férfi és jól tudta, hogy a kisasszony mindenkit elhajt aki kérőnek érkezik hozzá, ezért álnéven ismertette magát és azt füllentette, hogy egy átlagos muzsikus, miközben ő volt a szomszédos ország királyának gyermeke. Szakadt, tóldozott, foltozott ruhája és gyönyörű muzsikája a hercegnőnek kételkedésre nem adott okot. Mivel ennyire megtetszett neki a zene, meghívta a legényt a palotájukba, hogy mutassa meg apjának, milyen szépen játszik. A fiú nem akart a palotába menni. Remélte, hogy előbb elnyeri a szívét a lánynak s majd utána tudatja kicsoda is ő valójában és miért is jött. Csakhogy mivel a hercegnő mindent megkapott, nem tette vita tárgyává a kérdést. Karon fogta és magával vitte a muzsikust. A nyúl meg csak szaladt utánuk.

Amikor megérkeztek a palotába, a herceg nagyon félt, hogy a király véletlenül el találja árulni a titkát. De nagy meglepetésében a hercegnő drága apukája annyira megörült a férfi látogatónak, hogy meg sem ismerte. Királyuramnak és megvallom őszintén nekem is nagyon tetszett a zenéje. Élvezettel hallgattuk, amint a lágy dallamok körbejárják a termet, majd betöltve az egész teret a mi fülünkbe érve, bámulatos hangása egészen a fejünk és tudatunk legmélyéig hatol. A drága hercegnőm már annyira megfeledkezett magáról, hogy a  díszteremben mindjárt táncra perdült. Olyan szépen festettek együtt. Nem is tudom, talán akkor még nem alakult ki köztük semmi, de látszott, hogy igenis fog. És ennek az én drága uram is nagyon megörült. Meghívtuk hát töltse el nálunk ezt a pár napot amíg nem tér haza és ha indulnia kell majd adunk alá lovat. Nagyon kedves és jószívű király volt az én gazdám. Hűségesen mindent megtettem érte, mert igazán megérdemelte. Soha egy rossz szót nem mondott senkinek se a szemébe se a háta mögött. Ha volt valami baja nyíltan elmondta, de olyan szívélyes kedvességgel mintha mind a gyermekei lettünk volna. Ritka király az ilyen és ha mégis őt meg kell becsülni. De eltértem a témától. Ott tartottam, hogy a királykisasszonyom naponta eljárt az újdonsült barátjával és drága nyulával sétálni az almafa erdőbe. Néha napján én is elkísértem őket. Nagyon boldogok voltak együtt.

Míg egy nap az a drága fiú megkérte úrnőcském kezét. A lány persze kinevette. Azt mondta, hogy is tudnék hozzámenni egy muzsikushoz! Ha herceg lennél vagy királyfi csak akkor tehetnénk meg amit kérsz. A fiú letérdelt és mindent őszintén bevallott a lánynak az meg csak nézte leesett állal és nem hitt a fülének. Nem akarta, vagy nem tudta elhinni amit hall. A kezdeti kábultság kezdett elmúlni. Látszott tisztul ki a feje, jönnek az értelmes gondolatok. Megkérte a herceget kérdezze meg újra amit az elején kérdezett. A herceg feltette a legfontosabb kérdést amit valaha hallhat egy nő. Akarsz a hitvesem lenni? És igen! Az én drágám igent mondott. Boldogan újdonsült vőlegénye karjába ugrott. Nem láttam még azelőtt ilyen szép párt bíz isten! Három nap múlva lakodalmat tartottak. Gyönyörű esküvő volt az nekem elhihetik. Az asszonykám pompás fehér ruhájában, az uracskám gyönyörű úri öltözékben. Még én is szép ruhát kaptam, amire nem is számítottam. Nem hittem el, és a mai napig nem is fogom elhinni, hogy még egy pár ilyen békességben és boldogságban élne mint ők. És még ma is élnek, ha meg nem haltak.

VÉGE