Hóbarátok

Évszám
2011
Beküldő
pille
Gyümölcsösünk még most is olyan sűrű, mint egy erdő, bár a lombjukat vesztett fák csupaszon ácsorognak. Agaik apró rűgyszemeikkel vakon bámulják egymást. Olykor-olykor végigsöpör köztük a szélhuzat, ilyenkor surrognak, elbeszélik bánatukat a könnyelmű, fütyörésző szélnek, mint a vénasszonyok. A szél pedig, a nagy titoktartó, az orra alatt mosolyogva, ravaszul végighallgatja őket, aztán valahol majd kifecsegi az egészet. Se szó, se beszéd, egy kis idő után odébbáll. Porzik utána a gyéren hulló hó. A kertre csönd telepszik. Az otthagyott fákba beledermed a siránkozás. Örülhetnek, hogy ennyivel megszabadultak a vén sepregetőtől. Esteledik. Már pirosodik az ég alja, ami előhírnöke a holnapi napfényes, de hideg napnak. A havazás eláll. A kerti félhomályban két gyerek szorgoskodik. Hólabdát gyúrnak. Egyre dagad a görgeteg. Aztán otthagyják és irány a kert vége. Újra kezdik, de már külön-külön gyúrják, ki-ki a magáét. Újra gurulnak, egyre híznak a hólabdák.

Az egyik gyerek akkorára gyúrta, hogy egyedül nem bírkózik meg a hatalmas hógombóccal, mely minduntalan visszafelé billen, egy-egy nekilódíztásnál.

A másik gyerek hatévesforma, magasabb, erősebbnek látszik a kicsinél. Előtte akkora hótömeg, mint ő maga. Néha hátrapillant, figyeli kis társa nagy igyekezetét.

A kicsi gyerek egy apró dombocskához ér. Megáll. Szemléli némán az útját álló dombocskát. Aztán hátratekint nagyobbik társa felé. Innen tovább már csak az ő segítségével görgethető az ez idáig akkorára hízott gyurma.

A nagy megérti a szótlan kérést, abbahagyja a görgetést, és a kicsi segítségére siet. Most már együtt szorgoskodnak. A kis halom előtt még egy nagy erőtpróbáló nyomás, és a behemót görgeteg túl is van a dombocskán. Mindketten elégedettek. Hangtalanul körüljárják a nagy hólabdát, aztán visszamennek a pár méterre türelmesen várakozó másik labda után, hogy azt is feltolják ugyanoda, ahol az előző van. Céljuk világos. Itt hóember készül.

Ez a labda sokkal nehezebbnek bizonyul, olyan nehezen mozdul a helyéről, mintha oda akarna ragadni. Jól látni mindezt az erőlködéstől egyre kipirulóbb arcokon, de a két gyerek nem hagyja abba a gurítást. Tovább gördül előre a behemót görgeteg, útjából fölszedve a frissen hullott havat, földutat hagyva maga után.

Néhány perc és az idegörgetet nagyméretű gombóc, felkerül az előző tetejére. Elégedetten összenéznek a gyerekek, kis pihenőt tartva körüljárják az alakuló hóembert, aztán neki ismét gurítani egy újabb gombócot, mely a másik görgeteg tetejére kerül. Most már világos a szándék. Két építmény készül, két egyforma hóember.

Kis idő és a fejek is a helyükre kerülnek. Formás, kerek mindkettő. A kicsi most elrohan és egy kurta idő múlva, telemarok széndarabkákkal tér vissza.  Végre megszólal bölcsen, szemöldökét összeráncolva, mint az öreg mesterek alkotás közben.

Ezek lesznek a szemek, és a gombok.—mondja és odanyújtja a magával hozott kellékeket a nagyobbiknak. Az elégedetten hümmögve átveszi a becses széndarabkákat, fejével bólint és azonnal helyére is rakja őket nagy szakértelemmel. Aztán mindketten vizsgálgatják, tapogatják, hogy idő előtt ki ne lazuljak helyükről a széndarabkák. Így hóembert építeni csak gyerekek tudnak!

Aztán a kicsi ismét elrohan a kert végébe. Pár perc múlva ismét itt toporog, teli marokkal. Két sárgarépát, hóna alatt szorongatva, két talált seprüféleséget hozott magával. Valahonnan előkerül két kopott kalap, talán a nagyobbik kebeléből, mert kissé gyűrött és felkerül a hóemberek pucér fejebúbjára. Kész a mű!

A két gyerek elbűvölten áll egymás mellett a két jól megtermett hóember előtt.

Elégedetten összemosolyognak. Megfogják egymás meleg kezét, és ugrándozva, mint a kerti kabócák, a kert bejárata felé szökdécselnek, magukra hagyva a két kalapos hóbarátot, a már erősen alkonyodó gyümölcsösben.