A hős

Évszám
2010

Történt egyszer 2050 Március 13-án pénteken, egy szép derűs napon, hogy egy kisgyermek született  a kórházban. A gyermek egészségesen született és nagyon erősnek tűnt. 10 év múlva, mikor már felcseperedett, erősebb volt, mint a 14 éves bátyja. Felnőtt korára elmondták neki, hogy szuperhős vér csordogál az ereiben. Azt mondja neki az apja, aki nagyon öreg és beteg volt: - Gyermekem, már csak pár percem van vissza és valamit el kell mondanom neked. Minden férfinak a családban át kell esnie egy bizonyos próbán, hogy szuperhős váljon belőle! Ehhez el kell menned holnap reggel 8 órakor a kikötői sikátorba és ott a barátaim fognak várni, akik beavatnak a részletekbe.   

- Rendben van apám! - mondta  édesapjának, aki már a túlvilágon volt. - Én, apám és az őseim tiszteletére, a szuperhős címet méltósággal viselni fogom az emberiség védelmezésére.

Leszállt az este, majd hamar eljött a reggel is. A sikátorok környékén csak a patkányok és a macskák voltak. Azok a sikátorok melyek, a kikötőhöz vezettek, hidegek, nyirkosak és sötétek voltak. Mikor a hős Cooper leért a kikötő melletti kis utcába, nagyon meglepődött. Fekete ruhában, csuklyás emberek álltak vele szemben, akik megszólították.

- Cooper, ma az életed teljesen meg fog változni, ha teljesíted az alábbi próbát. Maggie néni minden nap bevásárolni megy a közeli kisboltba, de most sajnos, ha nem segítesz rajta rögtön, el fogja ütni egy autó. Mutatom a felszereléseid: egy köpeny, amivel repülni bírsz a levegőben, egy lézeres óra, amivel bármit átvághatsz és egy szuperhős ruha a te monogramoddal.

Mikor Cooper ezt meglátta, ez volt a ruhára hímezve: C. J.

- Most eredj és mentsd meg Maggie nénit!

- Igenis, Uram!

Cooper elpakolta a felszerelését és már el is tűnt az égbolton. Kicsit szokatlan volt neki a repülés, mert még életében nem művelte, de mivel szuperhős vére van, könnyen az irányítása alá vonta. Mikor odaért a helyszínre Maggie néni már lelépett a zebráról, már csak egy hajszál választotta el a balesettől. Nem volt mit tenni, cselekedni kellett. Cooper odafutott a nénihez, akit egy autó már majdnem elgázolt. elővette a lézeres óráját, tüzelt és kilyukasztotta a furgon jobb első kerekét. Az sofőr balra félrerántott a kormányt és ezzel Maggie néni megmenekült.

Coopernek még egy fontos feladata volt, Maggie nénit minél gyorsabban vissza kellett szállítania a csuklyás embereknek. Cooper átkarolt az öreg nénit és már repültek is a kikötő felé. (Cooper az egész akció alatt meg sem rebbent és meg sem szólalt, még akkor sem, mikor a néni sikongatott a rémülettől.) A kikötőben Cooper szépen lerakta a nénit a csuklyás emberek elé, akik közül az egyik ilyet szólt: - Gratulálok Cooper, mától szuperhős vagy. A szuperhősök közül te vagy a legbátrabb és legvakmerőbb. Ilyen embert én még nem láttam életemben!

- Uram, mától mi lesz a dolgom? Mi lesz a munkámmal, a családommal?

- A dolga a világ védelmezése és az ártatlanok megsegítése. A családja és a munkahelye miatt ne aggódjon, mindent elintéztünk, magának csak a munkájára kell koncentrálni.

- Ez azt jelenti, hogy nem is láthatom többé a családomat?

- Természetesen láthatja, csak akkor kell nélkülöznie, ha több napos bevetésre kell mennie.

Ezután Coopernek nagy kő esett le a szívéről.

Ezáltal Cooperből vált a legeredményesebb és leghíresebb szuperhős, aki valaha is élt. Feltételezéseink alapján Cooper még ebben a percben is egy embert mentett meg a haláltól.