Piroska vidáman szökdécselve, ugrálva trappolt végig az erdei ösvényen, miközben a top 10-es slágerlista vezető dalát trillázta. Nagyanyó takaros kis házának ajtajához érve viszont megszeppenve hallgatott el. Odabentről vidám kacagás hangja szűrődött ki. Piroska nem tudta mire vélni a dolgot.
- Talán korán érkeztem? Miért is siettem annyira! – korholta magát. - A farkas még sehol, legjobb lesz, ha visszamegyek, és újra elindulok. De min kacag ennyire a nagyanyó? - ötlött fel benne a kíváncsiság. - Netán a kábeltévé műsorát nézi? Vagy viccújságot olvas? – hallgatózott kicsit. Bentről egy mélyen dörmögő nevetés is hallatszott. - Most már aztán megnézem, mi folyik odabent! – s határozottan benyitott. Szeme is elkerekedett, szája is tátva maradt a csodálkozástól. A Nagymama magasra stócolt párnáinak dőlve, felülve az ágyon, éppen kártyázott az ágya mellett egy kényelmes terebélyes fotelban hanyagul elterpeszkedő farkassal.
- Szervusz unokám!– mosolygott Piroskára a nagymama. Piroska még biccenteni is elfelejtett meglepetésében.
- Ne tátsd a szád kislány! Beszállsz te is a partiba? – vetette oda flegmán a farkas. Piroska még mindig nem tért magához ámulatából. Itt valami nincs rendjén. Ha ezek ketten vidám barátságban játszanak, s a farkas nem eszi meg a nagymamát, akkor elmarad a mese csattanója. Úgy meg ki lesz kíváncsi a sztorira, ha nincs benne semmi izgalom? Békés nyugalomban kártyázgató kisnyugdíjasra senki sem kíváncsi, s ha nem veszik a mesét, belőle sem lesz sztár. Hová lesz a mesebeli karrierje? - Mihez fogok kezdeni ezek után, ha itt nem lesz nagymamaevés? – szeppent meg kissé ijedten.
- Na ülj le te is kislány! Vidámabban telik az idő így. – dörmögte a farkas. Piroska még mindig hitetlenkedve ingatta a fejét, valamit tenni kell.
- Nem vagy éhes, farkas? - bökte ki hirtelen mentőötlettel, hátha így eszébe juttatja a farkasnak, mi lenne a feladata.
- Mindjárt lejátsszuk ezt a partit, ne nyűgösködj! Majd utána eszünk – dörmögött vissza. Piroska most kissé megnyugodott. Akkor mégis lesz nagymamaevés.
- Győztem, Győztem! – visított fel a nagyanyó.
- Hamiskártyás vagy te anyóka! – nyújtózkodott ki a farkas. - Na akkor együnk! Piroska hirtelen a fal felé fordult. Mégsem akarta végignézni, hogyan eszi meg nagymamáját a farkas. Még szemeit is becsukta, füleit is befogta, nehogy hallja a fájdalmas sikításokat. Kis idő múlva visszafordult, de amit látott az még nagyobb meglepetéssel szolgált. A farkas ölében egy hatalmas salátástál, s félelmetes szájával jóízűen csámcsogott belőle.
- Ne szürcsölj! – szólt rá közben néha-néha a nagymama.
- Te zöldséget eszel? – csodálkozott el Piroska. Még a szája is tátva maradt.
- Nincs rendben a koleszterinem. – hümmentett a farkas. – Meg amúgy is untam már azt a kosztot. Úgy döntöttem, vegetáriánus leszek. – rántotta meg a vállát, nekem mindegy alapon.
- De a mesében nem így van megírva! - háborodott fel Piroska.
- Teszek a mesére! – legyintett vissza a farkas. – Mióta nem eszek húst, sokkal frissebb vagyok. A tepsifüleseket is sokkal könnyebben utolérem.
- Akkor te mégis eszel húst! Csak a nagymamával kivételezel! – próbált rápirítani.
- Nem eszem meg őket sem.
- Akkor meg miért kergeted?
- Csak úgy, sportból. – rántotta meg egykedvűen a vállát a farkas. Piroska erre már tényleg ingerültebb lett. Egy vegetáriánus farkas miatt törjön ketté színészi karrierje.
- Ez már mégsem járja! – háborgott magában.Dühösen sarkon fordult, és becsapta maga mögött az ajtót. Úgy döntött, elmegy Hófehérkéhez. Tőle kér tanácsot, mivel itt valami nagyon nincs rendjén. Piroska felzaklatva, sietős léptekkel taposta az erdei ösvény vízmosta göröngyeit.
- Még hogy vegetáriánus farkas! Az én karrieremmel meg senki sem törődik! – fújtatta maga elé csörfös felháborodottsággal. Az erdei tisztás közepén kis erdészház állott. Kéményéből barátságosan tekerődző füstcsík gomolygott a bárányfelhőket legeltető égboltozat felé. A zöld gyepen nyulak ugrándoztak, őzek, szarvasok kergetőztek, míg rókák, farkasok heveredtek a tisztás szélén unottan, álmosan, a legnagyobb békében. Hófehérke patyolattiszta fehér ruhájában, amit intelligens mosóporral mos a hegyi patak friss vizében, üldögélt a házikó előtti verandán. Egy gyűröttes levélkét olvasott, s előtte, hát lássatok csodát! Piroskának az álla is leesett az ámulattól, amikor megpillantotta a vén mostohát, aki élettelenül hevert a zöld pázsiton.
- Mi, mi történik itt? – nyögte ki dadogva a meglepetéstől. - Lelkiismeret furdalása támadt a sok gonoszság miatt. Megette a mérgezett almát és…khm. – bökött hanyag lazasággal a mostoha felé. - Ez nem természetes Hófehérke.
- Miért ne lenne? – kérdezett vissza csökönyösen Hófehérke.
- Hát nem érted? A mesében nem így van! Így nem lesz csattanó a mese végén! Senkise lesz rá kíváncsi! Szimpla kis love story! Vége a mesebeli karrierünknek! – ingatta fejét hitetlenkedve Piroska.
- Nem is baj. Úgyis elég strapás volt már. Épp elég nekem főállásban a törpöket ellátni, főzni, mosni, takarítani rájuk. A királyfira meg alig jut időm. Jó ez így békességben. Nincs a mostoha, nincs zűrzavar, lemaradás.
- Épp hogy most van zűrzavar! Semmi nem úgy történik, ahogy történnie kéne! – erősködött Piroska.
- Miért lenne baj?- Még mindig nem érted Hófehér? – kocogtatta meg mutatóujjával Hófehérke homlokát. – Ha a mesék nem úgy történnek meg, ahogy meg kell történniük, akkor nincs tanulság belőlük. Ha nincs tanulság, senkit sem fognak érdekelni. Kinek kellenek akkor a mesék? Mi lesz velünk, mesehősökkel? Munka nélkül maradunk. – sopánkodva győzködte Hófehérkét.
- Én nem leszek munka nélkül. Hétfőre mosok, főzök, keddre már alig marad energiám, és még ott a hét többi napja. – finnyáskodott panaszkodva. - Akkor is velem kell tartanod Hófehér! – jelentette ki Piroska határozottan. – Te is tagja vagy a mesehősök szakszervezetének. Hol marad a szolidaritás, a csapatszellem? – kérdezett rá szemrehányóan.- Jól van, jól van. Veled tartok én is. – rántotta meg a vállát nekem mindegy kifejezéssel. A mező szélén két medve jelent meg. Hosszú fehér köpeny villódzott rajtuk, vörös kereszt volt hímezve a hátukra. Repedt fazékhoz hasonlatos, dörmögő hangon próbálták a mentőautó szirénájának hangját utánozni.
- Megérkeztünk: - durrogtak, puffogtak mély orrhangon. – Kicsit késtünk. Túl nagy volt a forgalom az erdei tisztáson. – lihegték kifogást keresve.
– Hol van a sérült? - Aha, igen. – dörmögte a másik, tudálékosan vakargatva tarkóján a bundáját. – A falánkság tipikus esete. Félrenyelte mohóságában az almát.
- Nem félrenyelte, hanem mérgezett volt az alma. – javította ki Hófehér. A bundás sértődötten pislantott Hófehérkére. Nem szerette, ha kioktatják. - Majd mi azt tudjuk! Mi vagyunk az elsősegélynyújtók! – szögezte le durcásan. Rögvest előkapták hordágyukat. Rádobták a mostohát, s mintha megtáltosodtak volna, egy pillanat alatt elviharzottak.
- Menjünk mi is Hófehér! Nincs vesztegetni való időnk! Keressük meg Csipkerózsikát! Kavargó, nyüzsgő forgatag tolongott a kastély udvarán. Kukták rohangáltak fazekakkal, lábosokkal. Lovászfiúk siettek méneket csutakolni, felszerszámozni. Nemes ifjak pipiskedtek, kalandokról, vitézi tettekről mesélgetve. Fel sem figyelt senki Piroska és Hófehér érkezésére. - No ez szép! – szusszant nagyot Piroska. – Ahelyett, hogy mindenki százéves álmát aludná. Nagyobb itt a sürgés-forgás, mint egy felbolydult méhkasban. - Hol lehet Csipkerózsika?- A mese szerint odafent, abban a toronyszobában. –következtette ki Piroska. Sietve szaladtak fel a csigalépcsőn. Csipkerózsika szövőszéke mellett ült, nagyokat ásítva. Laposan, álmos tekintettel pislantott a belépők felé. Néha meg-megszúrta ujjbegyét a tűvel. Ilyenkor fel-felszisszent, mert a tűszúrás azért fájt neki is. De a várva várt álomba szenderülés ideje csak nem jött el.
- Elromlott ez a tű?! – hajította morcosan a sarokba. – Álmos vagyok! – ásított nagyot Piroskáék felé. – De jó, hogy jöttök! – élénkült fel egy pillanatra. De rögvest vissza is zuhant melankolikus, álomkóros hangulatába. –Üljetek le, meséljetek, mi járatban vagytok? Talán így sikerül álomba szenderülnöm. Piroska rögtön rá is kezdett, hogy elmesélje az eddig történteket. Mikor Csipkerózsika a félig - meddig az álomba szenderülés határán lévők lagymatag stílusában rákérdezett. - Hisz tinektek nem is kéne itt lennetek! Másik mesében a van helyetek! – ötlött fel benne.
- Éppen ezt akarnám elmondani, ha nem szólnál folyton közbe! – torkollta le Piroska.- Jó, jó, meséljetek csak, figyelek!Piroska kihasználva a nyugalmat, rögvest végig is sorolta az eseményeket, Csipkerózsika sűrű ásítozásai közepette.- Valami rettenetes dolog történhetett meseországban. – szögezte le Csipkerózsika. – Ha ez így megy tovább, sohasem fogom tudni kialudni magamat. Úgy érzem, mintha már száz éve ébren lennék. Pedig nekem már rég aludnom kéne! – rá is ásított nyomatékosan.- Keressük meg Hamupipőkét! Ő talán többet tud. Hamupipőke a konyha terebélyes asztala mögött unottan görnyedezve borsót fejtett. Minimálbéres munkája éppen arra volt elég, hogy albérletét és azt a soványka kosztot, amit mostohájától kapott, fizetni tudja. Hol voltak a fényes, hajnalba nyúló bálozások? Mind csak ábránd. Hiába roskadozott reggeltől estig. A csoda, a varázslat mostanság nem jött. Kezdett lassan depresszióba hajlani a monoton, napestig tartó robotolástól. Ha végez a borsófejtéssel, még ott vár rá egy nagy vödör lencse és bab az asztalon, amit ki kell válogatnia. Sóhajtozva ábrándozott közben a szebb világról, mikor valaki megkocogtatta az ablakot. Hamupipőke arca felderült, mikor megpillantotta a vendégeket. Rögtön ablakot is nyitott.
- Gyertek be nyugodtan! A mostohám és a nővéreim nincsenek itthon. Három napra, „last minute” útra mentek nyaralni a Bahamákra. Engem bezzeg itthon hagytak. – görbült sírásra a szája. – Persze , van jó is benne. Amíg nincsenek itthon, nem velem perlekednek, nem engem noszogatnak. Na gyertek már, ne kellessétek magatokat! Hófehér és a többiek megindultak az ajtó felé, de Hamupipőke utánuk szólt.- Nem arra, hé lányok! Itt az ablakon! A mostohám kulcsra zárta az ajtót és a kulcsot magával vitte, hogy ki ne szökhessek. A királylányok és Piroska kissé kelletlenül áttuszkolták magukat az ablakpárkányon.
- Üljetek le! – kínálta hellyel őket, miközben bögre kakaót tett elébük az asztalra.- Nem fogja hiányolni a mostohád?Ugyan, Hófehér! Más nem levonja a béremből. – legyintett Hamupipőke sorsába beletörődve. – De van itt kalács is! Vegyetek! – kínálgatta őket.- Nem veszed észre Hamupipőke, hogy valami nincs rendjén a mesék körül? - kérdezett rá Piroska- Látod, mennyi dolgom van, Piroska? Nincs nekem időm ezek után mással is törődnöm. – Úgy örülök nektek, hogy meglátogattatok! – mosolyodott el – De tulajdonképpen miért jöttetek?Éppen ez az! – ásított egy hatalmasat Csipkerózsa.Nem kéne neked már aludnod Csipkerózsa? – kérdezett rá Hamupipőke.- Pont ezt mondom! Nem furcsa ez neked Hamupipő? Én nem bírok aludni. Piroska nagymamáját nem akarja megenni a farkas, Hófehérkét pedig nem mérgezi meg a mostohája. Ez felettébb furcsa. – gondolkodott el Hamupipőke. Hirtelen ötlettel megvonta a vállát. – Különben, mondtam már, nincs időm ilyenekre! Látjátok, van elég dolgom. – s rögvest visszafordult a borsófejtés meglehetősen unalmas műveletéhez.
- Hamupipőke, elkezdődött a báli szezon. Voltál már idén bálban? Mennyi jóképű királyfi flangál ott! Gondold csak el, milyen jó parti jöhetne össze. Már elfelejtetted volna a mesék igazi fonalát? – gonoszkodott Hófehér. Hamupipőke elsápadt. Nagyon is hiányzott a báli mulatság és egy királyfi, aki elviszi ebből a mostoha, barátságtalan házból. Ennyit ő is megérdemelne oly sok munka után. Egy borsószemet rágcsálva könyökölt fel az asztalra. - Legyen, ahogy gondoljátok! Keljünk útra! Derítsük ki mi történt meseországban, mi az, ami összezavarta a történeteket.
- A vasorrú bába, ő a legöregebb meseországban! Kérjünk tőle tanácsot! Ő biztos tud magyarázatot erre az összevisszaságra. Kissé berzenkedve, de a többiek is beleegyeztek Piroska ötletébe.
A boszorka százéves ráncai között megbúvó bibircsókok lángra gyúltak, ormótlanul hosszú, rézkilincshez hasonlatos orra sárgásan csillogott a varázsgömb fényében. - Igen, itt a baj! Rekedtes, nyikorgó hangja sejtelmesen recsegett a félhomályban. Piroska és a három királylány izgatottan figyelte a kékes fényben villódzó gömböt. - Meseország két kapuja kinyílt és időhuzat keletkezett, ami összezavarta a mesék rendjét. Hisz ez egyszerű! – derült fel Piroska – Csak be kell csukni a kapukat! - Nem úgy van! Meg kell szerezni a kapuk kulcsait, amit a hétfejű sárkány és a nagyobbnál is nagyobb varangyos béka őriz. Ha sikerül bezárni a kapukat visszaáll minden a maga rendjébe és a mesék végre a saját kerékvágásukban döcögnek majd tovább. Nyögve felállt és görnyedt, hajlott háttal kicsoszogott a házból. - Gyerekek, uzsonna! – kiáltotta rozsdás fogaskerekekhez hasonlatos hangon a mézeskalácsház előtti zöld pázsiton labdázó Jancsinak és Juliskának. Mivel a boszorka kisnyugdíjas volt, hónap vége felé már igencsak megcsappant a kosztpénze, ezért hozzá kellett nyúlnia a házi tartalékokhoz. Ebbéli megfontolásból letört két mézeskalács darabot a ház tornácának fedeléből és átnyújtotta a vidáman mosolygó gyerkőcöknek.
- Jó lesz, ha siettek bezárni a kapukat! Különben elfogy a ház a fejem fölül. – dünnyögte.
Mentek-mentek hosszú úton, kerülgetve a bekötőutak kátyúit, nehogy kibicsakoljon a bokájuk. Egyszer csak utánuk kiáltott valaki.- Hahó lányok! Melyiketek hagyta el a cipőjét? - a királyfi, egy báli cipellőt pörgetve mutatóujján lépett elébük. Elismerően füttyentett a három királylány szépségét konstatálva. - Talán a tiedé, vagy a tiéd? –nézett Hófehérkére és Csipkerózsikára. - Te az én királyfim vagy! A cipő pedig az enyém! – mordult rá durcásan Hamupipő.
- Jól van Hamupipő, csak ki akartalak próbálni! – csitította a királyfi – Azért jöttem, hogy legyen veletek egy férfi is. Minden mesében van egy királyfi, ki véghezviszi a hőstetteket. A lányok összenézve gunyorosan elmosolyodtak. - Ebben a mesében itt vagyunk mi hősöknek! – jelentették ki nevetgélve. A királyfi egy kiöregedett kaszkadőr lehervadó mosolyával könyörgőre fogta a dolgot.- Had menjek veletek! Ne hagyjatok ki engem se!
- Na jól van. De semmi okoskodás, tudálékosság! – a királyfi boldogan egyezett bele. A varangyos béka a feneketlen tó partján szétterülve, mint egy tepsi spenótos lepény, süttette hátán a szemölcseit. Hatalmas, üvegesen csillogó szemeivel laposakat pislogott az érkezőkre. Gyűrött nylonzacskóhoz hasonlatos képén széles vigyor terült szét Piroska kérdésére. - Minden válasznak ára van!- közölte egykedvű kvartyogással – Egy cuppanós csocsi ide! – mutatott kéjesen, gyűröttes pofazacskójára. A királylányok undorodva rázták fejüket. - Én kiskorú vagyok. – hárította el magától Piroska. Végül Hófehérke, legyőzve undorát odanyomott egy cuppanósat a béka képére. Annak képén még szélesebb vigyor terült széjjel.
- Hová rejtetted meseország kulcsát?
- A feneketlen tóba. – jelezte vizenyős tekintetével.
- Miként jutunk oda?
- No, no! Ez még egy kérdés! – brekegett a béka, rücskös képét tartva egy újabb csókért. A királyfi lépett elé. Feje búbját vakargatva méricskélte a tó tükrét. - Úgy nem jársz sikerrel. - kvartyogott a béka kárörvendőn. Belátta a királyfi is. Nem volt más választás, előlépett Csipkerózsa, és ő is odanyomott egy cuppanósat a béka képére. - Csak egy módon juthattok hozzá. Ha én felhozom. De….
- Tudom, tudom! – vágott közbe Hamupipő – Egy csocsi az ára! – és már cuppantotta is a fizetséget a foltos pofára. A béka hatalmasat kvartyogott örömében. Ilyen jó napja még nem volt. - Azt akartam mondani még, hogy a kulcs már nincsen itt.
- Nincs?! Te hazugtál nekünk?! – háborodtak fel – Hát hol van?! – rivalltak rá haragosan.
- Egy királyfi magával vitte. - Netán ő is megcsókolt téged? – kuncogott Piroska. - Nem! Ő megfenyegetett, hogy békacombot fog vacsorálni, a többi részem pedig a nagy fehér gólyának adja eledelül. – hervadt le a vigyor képéről. - Aha, vagy úgy! – léptek előre a királylányok fenyegetőn, támadólag – Hogy is van a békacomb receptje? A béka nem várta meg a fejleményeket. Ijedten kvartyogva, nagy szökkenéssel a tóba ugrott előlük. em volt más választásuk, üres kézzel indultak tovább a hétfejű sárkányhoz. Közben azon tanakodtak, melyikkőjük királyfija akarja elhalászni a dicsőséget előlük. A hétfejű sárkánynak mostanság egyhangúan teltek a napjai. Mióta a „Green peace” aktivisták kiharcolták, hogy felkerüljön a kihalófélben lévő védett állatok listájára. Királynőket már nem rabolt. Ennélfogva elmaradoztak a vékonypénztárcájú lovagok is, mivel nem volt már talonban egy királylány sem, aki legalább félkirályságnyi hozománnyal kecsegtetett volna. Nem igazán érte meg a kétes kimenetelű kaland.- Nézzétek, egyszerre három királylány! – kiáltott fel a harmadik fej.- Meg egy királyfi. – tette hozzá a negyedik fej.- Csak higgadtan, uraim! – intette komolyságra őket a hetedik fej.
- Állj! – toppantottak az érkezők elébe – ahhoz, hogy továbbmenjetek, meg kell küzdenetek velünk! – jelentette ki a határozottan a második fej, egy lángcsóvával adva nyomatékot szavainak. - Persze, persze. – bólogatott megértően a királyfi és már húzta is volna elő a kardját. De a sárkány leintette. - Más próbát kell mostan kiállnotok! – kacsintott a többi fejre cinkos huncutsággal. – A kard már ósdi, kiment a divatból. A királyfi megkönnyebbülten sóhajtott. Ő is inkább a bálok táncparkettjéhez szokott. - Legyen kártya! – kérlelte az első fej társait. - Nem! Emlékezz a múltkorira! – hurrogta le a hetedik fej. – Focimeccset kell ellenünk játszanotok. - Az nem jó, főnök! – szólt közbe az ötödik fej. – Mi heten vagyunk, ők csak öten! - Nem tesz semmit! – lépett elő Hófehérke, csettintett egyet ujjával, és a semmiből, ahogy az a mesében szokás, fütyörészve, dalolva megjelent a hét törpe. - Fociban jók vagyunk! – heherészett Vidor. - De neki csak két lába van, nekünk meg tizennégy! – okoskodott Tudor.- Hét fej itt is, hét fej ott is! – pöffentett közbe a sárkány.- Sok a beszéd! Rajta, rúgjuk a bőrt! - dohogott Morgó. - Játszunk már, aztán alhatok tovább! – ásított Szundi. A törpék kezdtek, a sárkány választott kaput. Röppent a labda, pattogott nagyokat. A törpök ügyesen adogattak, s már meg is volt a vezető gól. A hétfejű sárkány fejei összekacsintottak. Most rajtuk volt a sor. Ügyesen, fejről fejre adogatva vitték a labdát. A törpök kapuja előtt pedig egy fejrándítással bepasszolták az egyenlítő gólt. Ez így ment váltakozva. A törpök lábjátékban voltak jók, míg a sárkány a fejelgetésben. Harsant a sípszó. Lejárt az idő.
- Ez bizony döntetlen. – nyugtázta a végeredményt a királyfi. - Bizony döntetlen. – pöfékelt a sárkány, készségesen félreállva az útból. – Tiétek a terep, tovább mehettek. - Meseország kapujának kulcsáért jöttünk. – Piroska elmesélte meseország zűrzavarát.- Mondtam én, hogy baj lesz belőle. –pöfékelt a hetedik fej, mint egy odvas kémény. – Sajnos a kulcs már nincs nálunk. – vallotta be szende bűntudattal. – Egy királyfi elnyerte tőlünk kártyán. Nem volt mit tenni. Kissé csalódottan indultak tovább meseország kapuihoz. Szűk kanyonon vezetett keresztül útjuk. Élesen hegyes csipkézett kősziklák között törtettek előre. Hömpölygő, tornádó erejű szél fújt. Egymásba kapaszkodva araszoltak a bömbölő, süvöltő szélben, míg ki nem értek egy hatalmas völgybe. Két királyfi vívta párviadalát a völgy közepén. Hófehérke és Csipkerózsika meglepődve ismerték fel mesebéli párjukat. A két királyfi megrökönyödve eresztette le kardját az érkezők láttán.- Ő volt! Ő lopta el a kulcsot, hogy ne lehessen bezárni a kaput! – mutogattak, kölcsönösen vádolva egymást.Piroskáék értetlenül bámultak a két királyfira.
- Az úgy volt, - hebegte Hófehér lovagja – útra keltem, kalandra fel, de ő megelőzött. Elcsente a kulcsot, hogy senki se tudja beriglizni meseország kapuit. - Ez pont fordítva történt! – csattant fel Csipkerózsika királyfija. – Ő akarta meggátolni, hogy be lehessen lakatolni a kapukat. - Elég, elég! – vágott közbe Piroska – Könnyen el lehet dönteni, ki akarta jó célra használni a nála lévő kulcsot. Mindegyiktek odamegy saját kulcsának kapujához. Amelyiketek önszántából belakatolja, az biztos jó úton járt.Helyeselt mindenki az ötletre. Hófehér lovagja gondolkodás nélkül a kapuhoz lépett. Csörrent a zár, kattant a lakat, s az ajtó már zárva is volt. Csipkerózsa királyfija elsápadt. Durcás, morcos tekintettel fakadt ki. - Elegem volt belőle, hogy a mesében minden naivan jóra fordul! A jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megbűnhődik! Minden kiszámítható és valószínűtlen. A valós világban ilyen nincs! – egy szökkenéssel a nyitva maradt kapunál termett. – Mindjárt kihajítom a kulcsot a mindenségbe! – felemelve az öklömnyi kulcsot, már lendült is a karja. Csipkerózsa viszont dörgölőzve, mézes-mázos, hízelkedő szavakkal simult mesebeli választottjához. A királyfi leeresztette karját. Ő is ellágyult egy pillanatra szíve hölgye közelségén. Nem vette észre, hogy csipkerózsa markában ott rejtezett az álmot hozó tű. Egy méhcsípés, csak ennyit érzett a királyfi. Mint egy zsák, mély álomba szenderülve dőlt el a szélfútta pázsiton. - Csipkerózsa felemelte a kulcsot, egyetlen kattintással bezárta a második ajtót. A hirtelen támadt szélcsendben megkönnyebbülten sóhajtott fel mindenki. A kaland véget ért. Hófehérke és Hamupipőke megtarthatták, ki tudja hányadik lakodalmukat. Piroska visszatért nagymamájához és a mostanra ismét gonosszá vált farkashoz. Csak Csipkerózsa ücsörgött álomba szenderült párja mellett. - Sebaj! – rántotta meg vállát közönyösen – A száz éves álom majd fátylat borít mindenre. - Ideje kialudnom magamat. – egy aprócska bökéssel megszúrta ujjbegyét. Mire felszisszent volna, már mély álomba szenderülve feküdt párja mellett, mert cselekedjen bármiképpen is, mégiscsak az ő szíve választottja.
VÉGE