Évszám
2011
Beküldő
Annapoorma
Petőfiszállás, 2005.
Itt él Kati néni, a hetvenes éveit taposó idős asszony.
Aki járt már itt, látta, hogy ez a helyszín nem a szálloda ipar öt csillagos kategóriája. Tanya ez a javából.
1800- as években vályogból épült ház, roskatagon állja az idők viharát. Falain karnyi vastag réseken fütyülne be a szél, ha rongyokkal ki nem lenne tömködve.
A tető is már elindult, éppen csak a szent lélek tartja. Cserepei hiányosak, és ami még nem esett le róla, guanótól elfehéredett.
Talán, csak az itt élő emlékezete őrzi, hogy valamikor az ablakain üveg volt. Most, ezt odaszögelt fólia helyettesíti. A bejárati ajtót is a szél lengeti. A kényszer és a leleményesség, egy piszkos pokrócot követelt az ajtó belső oldalára. Kati néni egyedül él. Vagy még sem? Hiszen megosztja házát a tyúkjaival, libáival, kutyáival, macskáival. A házon kívül- belül orrfacsaró állati ürülék szaga terjeng. A szoba föld padlóján, lábán sáros- trágyás gumicsizmában ténykedik a ház asszonya. A városi ember, inkább istállóban érezné magát, ha nem venné észre, hogy egy kopott komódon egy kis oltár van felállítva. Rajta szent képek, és egy gyertya lángja pislákol.
Kati néni hátát már rég nem tudja kiegyenesíteni, fáradt csontjai meghajlottak, könnyebb a földet néznie, mint az eget. Napjai egyhangúak, beszélgetnie sincs nagyon kivel. Nem bánja, beszélget ő a jó Istennel, imádkozik naphosszat.
- Drága jó Uram! Ez a ház, már majdnem rám dől! Kérlek, tégy csodát! Csak egy kicsit javítsd meg! Hálás vagyok érte, hogy még nem dőlt össze.
Egyetlen napot sem hagyott ki ima nélkül.
Tudni kell, hogy Kati néni, amikor még aktív korát élte, hívőként, kapcsolatot tartott, hívő emberekkel. Sőt, ő maga is segítséget nyújtott rászoruló embereknek. Egyszer csak, ezek közül az emberek közül eszébe jutott valakinek Kati néni. Néhányan felkerekedtek, hogy felkeressék őt.
- Drágáim! Mennyire örülök nektek! Ennél nagyobb örömet el sem tudnék képzelni!
Beszélgettek, és közben szorongó szívvel ültek Kati néni szobájában.
A látogatást, újabb látogatások követték, pedig nem a szomszédból jöttek. Bizony rááldozták a vasárnapjaikat. Mindig hoztak finom falatokat is.
Az autó, amivel érkeztek, jól elsüllyedt a sárban, de ez most senkit nem zavart.
Haza felé, végig Kati néni helyzete volt a téma.
- Hogy tudnánk rajta segíteni?
- Esetleg valaki, befogadná magához?
- Ez a ház, már lassan rádől!
- Mi lenne, ha megjavítanánk a tetőt?
- Igen, ez jó ötlet!
- Legközelebb hozzunk egy szakembert! Mindenki nézzen körül az ismerősei között, ki az, aki esetleg önzetlenül elvállalná?
Megtörtént a következő látogatás. Jött is néhány építéshez értő férfiember.
- Bizony ez a ház már olyan állapotban van, amit már nem érdemes megjavítani.- hangzott a szakvélemény
- Akkor mi lesz szegény Kati nénivel?
- Építsünk neki új házat!
- Hogyan? Ahhoz rengeteg pénz kell!
- Gyűjtsük össze a hozzávalókat! Bontott ablak, ajtó, tégla is megteszi.
- Pillanatnyilag, őrült vállalkozásnak tűnik.
- Nem baj, én hiszek benne!
- Először meg is kellene tervezni azt a házat, engedély, stb..
- Ismerek egy fiatalembert, jóravaló gyerek, építészmérnök…
Kati néninél megindult a jövés - menés. Újabb és újabb arcok érkeztek. Egészen kivirult az öregasszony. Hét közben alig várta, hogy hétvége legyen.
Maga is tevékenyen részt vett a munkálatokban.
Fantasztikus hangulatban, nevetés és énekszó közben épült a ház. Még a lányok is kivették a részüket. Láncban adogatták a ház tetejéhez a cserepeket. Volt, aki talicskázott, a másik a létrán állt, volt, aki az állványzatra is felmerészkedett.
Nyaszatolt a fűrész foga, nyikorgott a talicska. Serénykedett a vízszerelő, és a neki segítséget nyújtók.
Mindig érkezett valami adomány, ami éppen, a következő fázishoz kellett.
Eltelt a nyár. A kis házikó egyre takarosabb formát öltött.
- Drágáim! Hogy ti milyen jók vagytok hozzám!
- Örömmel tesszük!
A nagy lelkesedés szele újabb és újabb segítséget sodort Kati portájára.
Egyszer csak elkészült a ház. Belülről is szép, takaros lett. Már késő őszbe fordult az idő. November vad szelei uralkodtak.
- Már nem kell többet fáznia Kati néni! Az új házikónak jó a szigetelése és a fűtése.
Kati néni még mindig a régi házban hajtotta álomra fejét, de az oltárt a szent képekkel és a gyertyával átvitte az új házba.
- Segítünk költözni, csak, tessék már elfoglalni a kényelmes, új otthont.
- Nem drágáim! Én már csak maradok a régiben. Az új ház nekem szentély, ide járok imádkozni. Számomra az volt a jó Isten legnagyobb ajándéka, hogy hét - mint hét itt voltatok velem!
Itt él Kati néni, a hetvenes éveit taposó idős asszony.
Aki járt már itt, látta, hogy ez a helyszín nem a szálloda ipar öt csillagos kategóriája. Tanya ez a javából.
1800- as években vályogból épült ház, roskatagon állja az idők viharát. Falain karnyi vastag réseken fütyülne be a szél, ha rongyokkal ki nem lenne tömködve.
A tető is már elindult, éppen csak a szent lélek tartja. Cserepei hiányosak, és ami még nem esett le róla, guanótól elfehéredett.
Talán, csak az itt élő emlékezete őrzi, hogy valamikor az ablakain üveg volt. Most, ezt odaszögelt fólia helyettesíti. A bejárati ajtót is a szél lengeti. A kényszer és a leleményesség, egy piszkos pokrócot követelt az ajtó belső oldalára. Kati néni egyedül él. Vagy még sem? Hiszen megosztja házát a tyúkjaival, libáival, kutyáival, macskáival. A házon kívül- belül orrfacsaró állati ürülék szaga terjeng. A szoba föld padlóján, lábán sáros- trágyás gumicsizmában ténykedik a ház asszonya. A városi ember, inkább istállóban érezné magát, ha nem venné észre, hogy egy kopott komódon egy kis oltár van felállítva. Rajta szent képek, és egy gyertya lángja pislákol.
Kati néni hátát már rég nem tudja kiegyenesíteni, fáradt csontjai meghajlottak, könnyebb a földet néznie, mint az eget. Napjai egyhangúak, beszélgetnie sincs nagyon kivel. Nem bánja, beszélget ő a jó Istennel, imádkozik naphosszat.
- Drága jó Uram! Ez a ház, már majdnem rám dől! Kérlek, tégy csodát! Csak egy kicsit javítsd meg! Hálás vagyok érte, hogy még nem dőlt össze.
Egyetlen napot sem hagyott ki ima nélkül.
Tudni kell, hogy Kati néni, amikor még aktív korát élte, hívőként, kapcsolatot tartott, hívő emberekkel. Sőt, ő maga is segítséget nyújtott rászoruló embereknek. Egyszer csak, ezek közül az emberek közül eszébe jutott valakinek Kati néni. Néhányan felkerekedtek, hogy felkeressék őt.
- Drágáim! Mennyire örülök nektek! Ennél nagyobb örömet el sem tudnék képzelni!
Beszélgettek, és közben szorongó szívvel ültek Kati néni szobájában.
A látogatást, újabb látogatások követték, pedig nem a szomszédból jöttek. Bizony rááldozták a vasárnapjaikat. Mindig hoztak finom falatokat is.
Az autó, amivel érkeztek, jól elsüllyedt a sárban, de ez most senkit nem zavart.
Haza felé, végig Kati néni helyzete volt a téma.
- Hogy tudnánk rajta segíteni?
- Esetleg valaki, befogadná magához?
- Ez a ház, már lassan rádől!
- Mi lenne, ha megjavítanánk a tetőt?
- Igen, ez jó ötlet!
- Legközelebb hozzunk egy szakembert! Mindenki nézzen körül az ismerősei között, ki az, aki esetleg önzetlenül elvállalná?
Megtörtént a következő látogatás. Jött is néhány építéshez értő férfiember.
- Bizony ez a ház már olyan állapotban van, amit már nem érdemes megjavítani.- hangzott a szakvélemény
- Akkor mi lesz szegény Kati nénivel?
- Építsünk neki új házat!
- Hogyan? Ahhoz rengeteg pénz kell!
- Gyűjtsük össze a hozzávalókat! Bontott ablak, ajtó, tégla is megteszi.
- Pillanatnyilag, őrült vállalkozásnak tűnik.
- Nem baj, én hiszek benne!
- Először meg is kellene tervezni azt a házat, engedély, stb..
- Ismerek egy fiatalembert, jóravaló gyerek, építészmérnök…
Kati néninél megindult a jövés - menés. Újabb és újabb arcok érkeztek. Egészen kivirult az öregasszony. Hét közben alig várta, hogy hétvége legyen.
Maga is tevékenyen részt vett a munkálatokban.
Fantasztikus hangulatban, nevetés és énekszó közben épült a ház. Még a lányok is kivették a részüket. Láncban adogatták a ház tetejéhez a cserepeket. Volt, aki talicskázott, a másik a létrán állt, volt, aki az állványzatra is felmerészkedett.
Nyaszatolt a fűrész foga, nyikorgott a talicska. Serénykedett a vízszerelő, és a neki segítséget nyújtók.
Mindig érkezett valami adomány, ami éppen, a következő fázishoz kellett.
Eltelt a nyár. A kis házikó egyre takarosabb formát öltött.
- Drágáim! Hogy ti milyen jók vagytok hozzám!
- Örömmel tesszük!
A nagy lelkesedés szele újabb és újabb segítséget sodort Kati portájára.
Egyszer csak elkészült a ház. Belülről is szép, takaros lett. Már késő őszbe fordult az idő. November vad szelei uralkodtak.
- Már nem kell többet fáznia Kati néni! Az új házikónak jó a szigetelése és a fűtése.
Kati néni még mindig a régi házban hajtotta álomra fejét, de az oltárt a szent képekkel és a gyertyával átvitte az új házba.
- Segítünk költözni, csak, tessék már elfoglalni a kényelmes, új otthont.
- Nem drágáim! Én már csak maradok a régiben. Az új ház nekem szentély, ide járok imádkozni. Számomra az volt a jó Isten legnagyobb ajándéka, hogy hét - mint hét itt voltatok velem!