A Jupiter-lány kalandjai

Évszám
2009

A Jupiteren

A Jupiteren vidáman éltek az emberek, a sírás ismeretlen érzés volt, hát még az egyes! A gyerekek a legjobb tudásuk szerint tanultak, hogy a bolygó hasznos állampolgárai lehessenek. Délelőttönként iskolába jártak, majd játszottak, könyvtárakban, barátkozásokkal telt az idejük.

Az iskola után kicsiny napenergiával működő űrhajókkal repdestek a bolygó körül. Mindenkinek saját repülője volt, gyerekeknek kisebb, felnőtteknek nagyobb. Miután az étkezéseket közösen, a takarításokat robotgépekkel oldották meg, hogy minél kevesebb idő menjen el a házimunkákra, több idejük maradt egymásra az embereknek. Mindenki tisztelte a másikat, nem ismerték a rosszat, még a fogalmát sem.

Rengeteget énekeltek közösen, mindenkinek szép szívhez szóló hangja volt. Az énekszóra kicsiny szívük repdesett az örömtől. Csodálatos boldogságban éltek.

Egy napon  hatalmas szél támadt. A  hangosbemondó mindenütt bemondta a figyelmeztetést,  hogy térjenek  vissza az űrhajókkal, mert vihar lesz.

Egyiküket a szél kisodorta a bolygó vonzásából a világűrbe. A Jupiter-lány bekapcsolta a biztonsági övét, rábízta a felügyeletet a robotpilótára és elaludt.

 

A Vénuszon

A Vénuszra sodorta a szél, csodálatos, virágokkal tarkított bolygóra. Amint földet ért, ott várt rá egy csapat gyerek és szeretettel néztek rá, majd elkísérték a bolygó vezetőjéhez a váratlan látogatót.

A Vénusz vezetője barna hajú, szép férfi csodálatos fogsorral, mosolygott rá és kedvesen elbeszélgetett vele. Azt mondta, nagyon szeretik a művészetet, ezért náluk mindenki boldog és elégedett és szépek az emberek.
Művészileg tervezett épületekben éltek.

A művészetük érthetetlen volt a Jupiter-lánynak. Szerelemről, szeretetről írtak, főleg versekben, de szimbolikusan. Szinte mindenki költő volt a Vénuszon, szebbnél szebbek az emberek. Hatalmas szeretetük meghatotta a Jupiter-lányt, nem tudta megfejteni a titkukat.
Ott maradt közöttük rövid ideig, s nagyon boldognak érezte magát. De eljött a búcsú ideje. A bolygó vezetője átadott neki egy szál margarétát, hogy emlékezzen rájuk.     
A jupiter-lány megköszönte az ajándékot, s elindult vissza az űrhajójához, hiába marasztalta vendéglátója.

Repítette a szél ismét új állomás felé, s nem sejtette, hol lesz a következő landolás.

Ismerkedés a nagy Rosszal

Csapkodta a szél az űrhajót, vitte az alvó kislányt, aki talán álmában otthon járt édesanyjánál.
Nem sokkal utána landolt a Szaturnuszon. Kinyitotta a szemeit, körülnézett, s látta, hogy bánatos arcú emberek járnak mellette a téren. Nem értette a búskomorságuk okát, a gyászos bolygó feketeségét. Kiszállt az űrhajójából, faggatta őket, s csodálkozva fedezte fel, hogy itt mindenki bölcs. Talán a bölcsességgel együtt jár a szomorúság? Regényeket írtak az emberek, okos gondolataikkal voltak tele a könyvek. Olyanok voltak, mint az írók egyesületei, csakhogy vidámságra nem voltak képesek.

A bolygó vezetője komor, sötét arccal nézett a Jupiter-lányra.
Gondolta, felvidítja énekkel, s addig kedveskedett neki, míg derűt nem látott Szaturnusz arcán, s csodák csodája, tudott  mosolyogni.
Szaturnusz urát megváltoztatta a Jupiter-lány, akinek ajándéka lett a Szaturnusz urának a mosolya.

Elindult piciny napbárkájával, hátha a szél hazairányítja majd.

Fogság a Marson

Ismét egy bolygóhoz ért. Alighogy leszállt az erdőben, s bement a város közepébe, katonák vették körül és terelték a bolygó vezetőjéhez. A katonák vezetője végigmérte és gúnyos pillantással kérdezte, milyen maskara van rajta.

- Ez az én szoknyám, mert lány vagyok és a Jupiteren a lányok szoknyában és ruhában járnak.

A Mars vezetője megparancsolta, hogy vegyen fel katona ruhát és fogságba ejtette, befogta konyhai mosogatónak.

A Jupiter-lány talán hónapokig raboskodott a Marson, míg egy napon sikerült megszöknie, amikor az őrök nem ügyeltek rá egy pillanatig és szaladt a piciny naprepülőhöz az erdőbe. Szerencséje volt, hogy elrejtette.
Szapora szívdobogással indította el a gépet, nehogy utolérjék, mielőtt elhagyná a Mars bűvkörét.

A magnetizmus bolygója

Egyszer csak arra lett figyelmes a Jupiter-lány, hogy valamilyen hatalmas erő vonzza maga felé, mint egy mágnest.
Egy kis bolygó szippantotta magához a naprepülőt. Kiszállt, s  ott állt előtte Plútó ura olyan tökéletesen, amilyet még sohasem látott. Elmondta, látta, hogy erre viszi az útja, s nem bírta megállni, hogy ne üdvözölje a világűr kis utasát.
Felruházta magnetizmussal, olyan hatalommal, amivel bármit elérhet, amit akar. Jupiter-lány megköszönte az ajándékot és mintha fényben lépkedett volna, ragyogva szállt be a repülőjébe.


Emberek a föld alatt

Egy kihalt bolygóra ért. Sehol egy ház, egy ember nem volt, csak komor sziklák, szikes talaj.
Ahogy kutatott a tekintetével, észrevett egy ijedt szemű, félénk embert egy barlang bejárata mögé húzódva. Elindult feléje, de erre ő ijedten elmenekült. Jupiter-lány utána ment a barlangba, ahol mindnyájan ijedten néztek rá. Kifaggatta őket, mi történt velük, miért húzódtak a föld alá. Elmondták, hogy megtámadták őket az idegenek különböző bolygókról,  ahányszor felfedeztek valamit, s a hajdani újítók találmányait az elrablók rosszra használják. Ez volt az Uránusz bolygó.

Jupiter-lány mesélt a többi bolygóról és adott nekik a magnetizmus erejéből.
Barátként búcsúztak el és folytatta az útját, hátha hazaér.

A káosz bolygója

Új bolygó tűnt fel a láthatáron. A Jupiter-lány leszállt egy elhagyott helyen és elindult a legközelebbi városba.
Papokat látott énekelve menni az utcákon fekete ruhába öltözve és csúfolták őket a járókelők.
Sehogy sem értette, mi történik itt. Találkozott egy pappal, Róbert atyának hívták, aki elmagyarázta, hogy éppen káosz van itt, mert már az emberek nem hisznek a régi vallásokban, s akik hisznek, azok gonoszok lettek, s semmi nincs, ami pótolhatná a törvényeket. Annyiféle vallást ömlesztettek a Neptunuszra, hogy egyszerűen összezavarodott minden.  Aztán adott neki egy keresztet, azt mondta, majd később rájön, mit jelent.

Jupiter-lány nem látott reményt, hogy itt bárkivel is szót érthetne,
Elindult ismét a Neptunuszról ki a galaxisba.

A hold felett

Elálmosodott, amikor feltűnt a láthatáron a Hold. Álmában megjelent egy fehér szakállú ember a Hold felett és rámutatott a keresztre  vörös rózsával.  Elmondta, hogy fontos küldetést bízott rá.

A föld

Szeme előtt új bolygó tűnt fel. Ezt már ismerte, tanulta az égitestek tudományából.  Egy füstös város végére ereszkedett  le a repülő. Kiszállt, körülnézett.  Pár lépésre patak csordogált, de olyan bűzös volt a vize, hogy nem lehetett lélegezni fölötte. Szürke emeletes házak sorakoztak egymás mellett.  Hát itt jól felborították a természet harmóniáját! – gondolta, s bement a legközelebbi presszóba.

Mást nem hallott, csak káromkodást, részegek eltorzult kiáltásait, a lányok visitozását,  ahogy ráncigálták  őket a mocskos kezek.
Az utcákon az öregek félősen siettek,  mert a kapuk alól eléjük ugrottak kifosztani, megverni őket. De nem riadtak vissza az emberöléstől sem egy kis nyereség reményében. Az emberek nyomorogtak, éheztek, mert az állam a fél évszázados adósságait rajtuk akarta behajtani adók kivetésével. Amiért megdolgoztak – a felét az állam tette zsebre, a maradékból fizették az adóval terhelt energia árakat, élelmiszereket.
Sokan munkanélküliek. Ők már olyanok, mint a koldusok. Ha meglátnak egy szelet kenyeret, remegnek és csorog a nyáluk, összeszűkült gyomrukkal alig tudnak emészteni. Inkább, hogy elfedjék az éhség fájdalmát, italra fordítják a könyöradományt, amit néha kézhez kapnak.

Nagy bűn egyetlen ember, vagy jószág éheztetése is, nemhogy egy egész országé!
Itt rosszabb a helyzet, mint az Uránuszon, ott más bolygók népétől  tartottak, ezek pedig egymást bántják, egymást alázzák, testvér a testvért, fiú az anyját, apa a lányát. A gazdagok önfeledten tivornyáznak, ahogyan a Petőfi nevű költőjük megírta, de az már mikor volt?
Azóta fejlettebbnek kellene lenniük az összes bolygónál, mert ide eljut a Szaturnusz bölcsessége, a Vénusz szeretete, az Uránusz újítása,a Neptun hite, a Hold fantáziája, a Nap fénye, s ezeket mind semmibe véve egyedül a Mars erejét engedik szabadon garázdálkodni.

Töprengett Jupiter-lány, mit tegyen. Végül arra gondolt, alapít egy iskolát. Hozzá is látott a szervezéshez, segítőket is talált.
A régiek mellett új tantárgyakkal egészítette ki a tanrendet:
asztronómiával, egészségtannal, gasztronómiával, csillagászattal, az időjárás tudományával, építészettel, a természeti erők kezelésével, filozófiával, a belső erők tudományával. A harmonikus zenére nagy hangsúlyt fektetve tisztogatta a gyermekek lelkét.
S mikor a hét év eltelt, csodálatos tehetségek kerültek ki kezei alól. Ők már az új kor képviselői, tudományukat átadják a következő nemzedéknek. Mivel már minden tanár méltóan állta meg a helyét, a Jupiter-lány úgy érezte, itt az ideje visszatérni igazi otthonába.
A gyerekek könny nélkül, fegyelmezetten búcsúztatták, de a szemük annál többet elárult.
Tudták, egyszer mindennek eljön az ideje, s a búcsú nem örökké szól. A lelki barát a távolból is segít, ha valaki bajba kerül.

Beszállt a rég kinőtt piciny repülőbe, ami annyi vihart átvészelt már, de az üzemanyaga, a napenergia változatlanul működésbe tudta lendíteni, s repült végre hazafelé.

Már mindenhol otthon

Már hetven éves. Nem érezte  a kort, mert ereje inkább nőtt,mintsem csökkent. Izgalommal gondolt vissza szeretteire, de akárhogy is kívánta az érzést felidézni, amivel annak idején szülei iránt érzett, mindannyiszor elébe villan a másik, az igazi: a testvériség .Mindenkit egyformán szeretett, a rosszat és a jót, az ellenséget és barátot, egyforma, odaadó, sugárzó szeretettel.

Akadálytalanul repült a gép, s nemsokára feltűnt az ismerős repülőtér.
Alaposan megváltozott minden. Mondták, a vihar hatalmas tisztogatást végzett, de akik életben maradtak, óriási lelkesedéssel vetették bele magukat az újjáépítésbe. És aki a lelket tartotta bennük és felemelte sorsukat, nem más volt, mint a Jupiter-lány édesanyja.
Oly’ hosszú idő óta anya és leánya megfogták egymás kezét.
Az idő nyomot hagyott testükön és mégis mindketten újjászületve állottak és gyönyörködtek a lélek-nemesség másik képviselőjében.

Közösen láttak munkához ezután, s mert ereikben megtisztulva áramlott a vér, akár a vörös rózsában a tiszta nedv, hosszú-hosszú évek alatt úgy felvirágoztatták a Jupiter bolygót, hogy hétszeres erősséggel árasztotta a világba:

Minden ember jó,
Csak nem tudja magáról.
Még a legrútabbon is van
Csodálni való.
Ügyeljetek a rendre!