A kert

Ciro különös gyerek volt, szótlan, távolba révedő, kiismerhetetlen, magányos. Édesanyja egyedül nevelte. Kicsinek is már valahogy megközelíthetetlen volt. Feladatait az iskolában tökéletesen megoldotta, de mély barátságokat nem kötött. Minden délután hazaszaladt a Hársfás utca végében álló házikójuk kertjébe. A kert az erdőig ért, onnan is választották le.  Csöndes és rendezetlen, teljesen szabad. Ciro ebben a kis kertben bujkált hosszú-hosszú ideig és elő sem lehetett keríteni, csak, ha ő akarta. Senki nem tudta, mit csinál, hova tűnik ennyi időre.

Teltek az évek és Ciro eszével, találékonyságával egyre szebb eredményeket ért el az iskolában, de nem csak ebben volt kiváló. Gyönyörűen rajzolt és a tervezéshez is, térbeli feladatok átlátásához is kitűnő érzéke volt.

Az emberek szívesen keresték a társaságát, mert érdekes szemlélete minden helyzetben izgalmas szempontokat vetett fel. Bárhol megjelent, örömmel látták és lassanként barátokat is szerzett. De nehezen nyílt meg és sokáig senkit sem hívott meg magukhoz. Mintha titkokat őrizne.

Elteltek az általános és középiskolai évek és Ciro felnőtt. Fura, befelé forduló, merengő, töprengő fiú lett. Titokzatossága vonzotta a lányokat, de ezt nem vette észre. Aztán a gimnázium utolsó évében történt valami. Ciro szerelmes lett.

A lány csodaszép és rendkívül intelligens volt. Ciro Fannit meg se merte közelíteni. Csak távolról csodálta, soha egy szót nem váltottak, míg egy nap Fannit hirtelen kivették az iskolából.

Ciro ezt nem értette és ez bosszantotta. Nem tudott nem a lányra gondolni. Akármibe kezdett, csak visszakanyarodtak a gondolatai Fanni felé. Belopózott mindennapi cselekedeteibe, beette magát a bőre alá, részévé vált. Úgy érezte megőrül, ha nem látja újra. Tudta, hol laknak, ezért egy délután felkereste a házat. Egy ideig tanácstalanul téblábolt a zárt kapu előtt, azután becsöngetett. A harang hangra összerezzent, megtette, már nem tagadhatta le. Megállt és zavartan toporgott, de nem volt válasz hosszú ideig. Kezdett megnyugodni. Nincsenek itthon. Mégse kell szembenéznie félelmével, hogy a lány kineveti vagy elutasítja. Mát indult volna, mikor kinyílt a ház ajtaja és Fanni anyukája lépett ki rajta papír zsebkendőt gyűrögetve, kisírt szemmel. A kertkaput is kinyitotta sé csak azután kérdezte meg a fiút, hogy miben segíthet? Fátyolos volt a hangja. Ciro megdöbbent.

- Fannihoz jöttem, az osztálytársa voltam és szeretném tudni, jól van-e? –mondta egyenesen Ciro és maga is meglepődött, hogy egy levegővel sikerült elmondania.

- Értem, gyere be, talán egy kicsit tudsz segíteni… és szélesebbre tárta a kaput.

- Köszönöm.

A fiú belépett és a violák, pitypangok, százszorszépek között átment a kerten, be a házba. Nem kérdezett érezte, hogy hamar kiderül úgyis minden. Levette a cipőjét és elindult egy zárt ajtó felé, amiről érezte, hogy Fanni szobájába nyílik. Bekopogott, de nem volt válasz, hátranézett Fanni édesanyjára, aki egy mozdulattal bíztatta, lépjen be nyugodtan. Lenyomta a kilincset és a lányt az ágyán kuporogva, vörösre dörzsölt szemekkel találta. Ahogy felnézett, Fanni arcán a meglepetés és hitetlenkedés keveredett a szomorúsággal.

- Szia – kezdte Ciro – azért jöttem, mert hiányoztál… a suliból és aggódtam,…  hogy valami baj van… - úgy érezte ezt túl gyorsan mondta, nem kellett  volna megszólalnia se, de már mindegy, nyílt lapokkal játszik.

- Szia, köszönöm, hogy eljöttél, igen, baj van. Az édesapám meghalt – Fanni újra elsírta magát, és Ciro tehetetlenségében, hogy nem tud segíteni, majdnem követte példáját. Aztán eszébe jutott valami.

- Tudok valamit, ami megvigasztal. - a lány könnyein keresztül nézett a fiúra. – Gyere velem, - Ciro hangja határozottan csengett.

A lány nem ellenkezett, elindultak, elköszöntek Fanni anyukájától és Ciroék háza fel é vették az irányt. Meg sem álltak egészen a kertig. Csak ott szólalt meg Ciro.

-  Neked adom a végtelent - és körbe mutatott.

A kert fákkal volt tele, semmi végtelenszerű nem volt ott, csak madarak és fák, csupa barna és zöld, itt-ott egy-egy rebbenő ág, az avar illata.

-  Gyere, megmutatom - ahogy elindultak a kert valahogy kinyílt, kitárult és közben magába húzta őket. Mentek néhány lépést, és úgy tűnt mintha suhantak volna az erdőben hosszú kilométereket. És közben sehol sem változott semmi, minden barna-zöld és élettel teli. Kószáltak az erdőben és mintha az egész világ beszorult volna a fák közé, a tér teljesen megváltozott, minden sokkal nagyobbnak és egyben sokkal kisebbnek tűnt. Az ember úgy érezte mintha repülne, miközben csak állt. Más is történt. Mintha az érzékeik is kiélesedtek volna. Jobban, élesebben láttak, szinte keresztül mindenen, pontosan tisztán hallottak mindent, óriás távolságokra is, éreztek minden illatot, és ez még nem minden. Látták egymás gondolatait is. Ettől a perctől kezdve nem volt többé titok, hogy Ciro mit érez Fanni iránt. De meglepetésére Fanni is így érzett iránta. A varázslat, ami kertet körülvette, boldoggá tette őket. Valahogy gyorsabban áramlott a vérük, valahogy szebb, színesebb volt minden, mintha az álmok keltek volna életre. Szaladt az idő és beesteledett. Fanni eszmélt először.

- Haza kell mennem, de holnap újra szeretnék találkozni veled! – könnyebb volt a lelke, felszabadult, mert átölelte a világot, megértette az élet csodáját, mégis elszomorodott. Sajnálta anyukáját.

- Hozd el édesanyádat is! – javasolta a ki nem mondott gondolatra Ciro.

Így is lett, de a kert csodája őt nem ejtette meg, csak állt és befelé, saját szomorúságára figyelt. Azt azért mégis észrevette, hogy lánya könnyebben lélegzik Ciro társaságában, így örült is a kezdődő kapcsolatnak.

A diákszerelemről hamar kiderült, hogy életre szóló kötelék, s a fiatalok már egyetem után összeházasodtak. A kertbe pedig már csak akkor mentek, ha dolguk volt ott. Mintha a saját életük elzárta volna az utat a világ elől Az életük szép volt és harmonikus, mindketten a Hársfás utcai házban laktak, de a világ megváltozott. A kisváros növekedett és az erdő, amely a kertig nyúlt, megszűnt létezni. A kertben álló néhány fa maradt csak emlékül. Fanni és Ciro is elfelejtették a zöld-barna ligetet, gyermekük született. A gyerek boldog volt, hiszen a szülők szerették egymást és őt is. Cseperedett a kisfiú, Barnabás lassan ifjúvá érett. Kirepült a családi házból és csak ritkán tudott hazajárni. A világ elsodorta.

Aztán ő is megtalálta a párját és eljött az idő, hogy Ciro és Fanni nagyszülők lettek. Kézen fogva, szépen, öregesen lepergették utolsó éveiket és meghaltak. Barnabás beköltözött a Hársfás utcai házba és itt nevelte tovább nagy szemű gyermekét, aki szomorú volt, hogy nagyszüleit elveszítette. Egyre több időt töltött a kertben, míg egy nap azt mondta apjának:

- Apa, a kert varázslat. Tudtad?

- Hogy érted?

- Úgy, hogy az egészélet benne van. Ha mész, végtelennek látszik.

Barnabás örökölte szülei eszét, de nem volt idealista, úgy döntött, saját szemével győződik meg fia állításáról. Kiment a kertbe, először megdöbbent, hogy mennyi fát lát egy ilyen kis kertben és furcsállta, hogy eddig nem is vette észre. Aztán komolyan tanulmányozni kezdte a kertet. A tudós kivácsiságával.  Rájött a trükkre.

A háttér nagyon ügyesen volt festve, és ahogy lépett az ember, háromdimenziósnak tűnt.  Ott azonban, ahol a turpisság lelepleződne, az embernek a lába elé kell néznie, mert vagy gallyak, vagy bokrok állták útját. A megtévesztés tökéletes volt. Arra gondolt, apja, Ciro készítette ezt, amikor még kisgyerek volt.

Barnabás úgy döntött azonban, hogy nem mondja el fiának a csalást, nem rontja el az élményt, de a kérdést megoldottnak tekintette. A furcsa érzéki csalódás válasz arra, hogyan érezheti az ember, hogy szinte suhan, mikor csupán sétál. Többé nem is lépett ki a kertbe, úgy nézett rá, mint a felfedezett titkok világára.

 

De a festett kép nem adott választ arra, hogy fia miért tudott repülni…