A kincsesláda

Évszám
2011
Beküldő
Ed

A ládát egy pap találta meg, amikor egy gyerekkori fénykép után kutatott a szekrényében. Régi ibolyaszínű láda volt, különféle virágmintákkal felfestve. Ruhák tárolására használhatták, kívül viseletes volt és kopott. Belül egy egércsalád lakott, a molyos rongyok között meleget nyújtott az egércsaládnak, de a pap nem tűrte meg őket. Mindent kiszórt a ládából, átmosta, kitisztította.

"Az anyámé volt a láda."- emlékezett a pap. "Nem illendő, hogy elhanyagoltan hagyjam."

Ezután a bejárat mellé állította a ládát, de a pap és a ministránsok folyton beleütötték a lábukat, ezért a láda a ház elé került. Ott sem állt jobb helyen, a környék macskái hamar felfedezték szunyókáló helynek. A papot bántotta a láda sorsa, de a templomba mégsem vihette be, ahol a misét celebrálták. Eszébe jutott, hogy van a templomban egy félreeső helyiség, ott tartják a heti imaórákat. Jó helye lesz ott a ládának.

Az imaórán mindig körben ültek a hívek. A ládának, mivel máshol nem akadt hely, középre kellett kerülnie. Tízen jártak a körbe, a pap volt a tizenegyedik. Főleg idős asszonyok, de volt egy fiatal házaspár, egy középkorú nő és egy újonnan csatlakozott fiatal fiú is.

A házaspárt nem fogadták be rögtön, de később az idősebbek megbékéltek a fiatalokkal, bár időbe tellett. A középkorú nő később érkezett. Először vele is elutasítóak voltak, de a fiatal pár felkarolta őt. Utoljára jött a fiú. Mindig csöndben ült le, köszönt, visszaköszöntek neki, de ennél többet nem tudott elérni. Úgy érezte, hogy nem fogadják be, való igaz, hogy szeretett egyedül lenni.

A pap mindenkit szeretettel látott, és igyekezett közösséget formálni az egybegyűltekből. A fiút is bíztatta, hogy szóljon többet, ismerkedjen, barátkozzon velük. Ami az egyik embernek könnyű, a másiknak igen nehéz.

Mint minden héten, most is a pap érkezett elsőnek. Körbe rakta a székeket, a ládát a kör közepére tolta, bár aggódott, hogy megszólják miatta, de nem tudta jó szívvel máshová helyezni.

Először az idősebbek jöttek, majd a fiatal pár az asszonnyal. Mind beszélgettek, majd kirakták az imakönyveket és leültek körbe. Ekkor vették észre a ládát. Furcsa volt a kör közepére helyezve.

"Milyen szép láda." - mondta az egyik asszony.

"Az anyámé volt." - válaszolta a pap.

Ekkor érkezett meg a fiú. Meglátta a ládát. Kicsit zavarban volt, az óráját nézte, hátha elkésett. Miért is nem jött korábban, most tudná, miért van itt a láda. Leült csendben, ahogy szokott, némaságba burkolózott.

A papot már régóta zavarta, hogy nem egységes a csoport és ez a mai napon még szembetűnőbb volt.

"Régen nekünk is hasonló ládánk volt. Ékszereket tartottunk benne." - mondta egy idősebb nő.

A pap felnézett, mint akit szunyókáláson kaptak és most ébredezik.

"Mit mondott kedves?" - mindig így szólított mindenkit.

"Ez egy ékszeres láda." - magyarázta az asszony. "Az anyám a ruhák alá rejtette el legféltettebb kincsünket, még a háború idején." Az emlék könnyet csalt a szemébe. "Hogy szerettem az anyám."

"Mi drága hímzéseket tartottunk benne. Anyám tanított meg hímezni." - emlékezett egy másik asszony.

"Mi a családi ezüstöt tartottuk benne. Kanalakat, villákat, késeket." - mondta egy harmadik asszony és majdnem sírva fakadt.

"Mi értékes poharakat őriztünk benne." - mondta a negyedik. "A háború idején elástuk a földbe, hogy el ne vihessék."

"Mi az ünnepi ruhákat tartottuk benne, amiket csak a templomban vehettünk föl." - mondta az ötödik asszony.

"Mi édességet tároltunk benne." - nevetett a hatodik és hamiskásan a többiekre nézett. "Külföldről kaptuk őket, a testvérem oda költözött."

A fiatal párra néztek.

"Nekünk is van ilyen ládánk. Az eljegyzési holmikat tartjuk benne." - mosolyogtak egymásra.

"Mi az ágy alatt tartjuk a ládát." - mondta a középkorú asszony és félve folytatta. "És uborkát tárolunk benne." Mindenki kacagni kezdett. "Nincs hova tenni." - szabadkozott az asszony, de már ő is nevetett. Ekkor érkeztek el a fiúhoz. Mindenki őt nézte, és az előbbi hangos hahota elcsöndesedett.

"Én.." - kezdte bátortalanul. A pap intett a kezével, hogy folytassa, ne féljen. "A nagymamámnak volt ilyen ládája, majd az anyámé lett. Most a megholtak tárgyait őrizem benne." Az iménti jókedv elpárolgott. Mindenki zavartan magába révedt. Az előbb még keserédes emlékeket idézett fel a láda, de most az édes rész szertefoszlott. A pap látta, hogy a jó hangulat milyen gyorsan megváltozott.

"Még nincs minden veszve." - mondta. A többiek kérdően néztek rá. "Az anyámé volt a láda, már nincs közöttünk, így a láda üresen áll." Felállt odament a ládához és kinyitotta a fedelét. Üres volt. A többiek mind kinyújtották a nyakuk, hogy megbizonyosodjanak az üressége felől.

"Az anyám optimista ember volt, én is az vagyok. Sose bánta, hogy papnak mentem és nem lett unokája. Nem a templomban kereste az istent, hanem bennem, bennünk emberekben. Ha itt volna, szomorú lenne, mert szomorúságot hozott a ládája, pedig vidám teremtés volt.

"Most nyitva hagyom a ládát, ez lesz a mi ládánk, mert mi egy közösség vagyunk. És most megtöltjük ezt a ládát drága kincsekkel, hiszen kincsesláda ez, ti magatok mondtátok." Az emberek zavartan nézték, és ruhájukat tapogatták papírpénzt keresve. A pap látta, hogy nem értették meg.

"Néhány kedves szó sokszor többet ér, mint a legértékesebb gyémánt. Töltsük meg ezt a ládát kedves szavakkal, dicséretekkel, amiket egymásnak fogunk mondani. Az elsőt én mondom a fiúnak, aki a leginkább szűkölködik benne." - azzal a fiúra nézett. "Örülök, hogy itt vagy velünk és megörvendeztetsz minket a jelenléteddel. Te a fiatalságot képviseled, emlékeztetsz minket arra, hogy mi is voltunk ilyenek." Ezzel a pap befejezte a mondandóját és leült. A kezével jelezte a mellette ülő nőnek, hogy folytassa a beszédet.

Először lassan jöttek a szavak, akadozva, keresgélni kellett őket a csoportban, majd ömleni kezdtek, mint a patak. Egyenként álltak fel a körben, mindenki beszélt, mindenkit meghallgattak. Olyan sokat dicsérték egymást és olyan sokszor értek körbe, hogy nem is jutott idő az imádságos könyvre. Mind gazdagabban mentek haza, mint ahogy jöttek. A kincsesládát még sokszor megtöltötték, de teljesen sose telt meg.