,,A tisztaság az igazság látható formája. A tiszta nem romlik.”
Időnként az emberekben megfogalmazódik egy kérdés, amely addig-addig gyötri és kínozza őket, mígnem egyszer csak őszintén felteszik maguknak. ,,Tisztának nevezhető e korunk?” Gondolkodjunk el rajta mi is egy rövid konspektus keretei között.
A kérdés tehát elhangzott. Feltettük magunknak… Most ugye illene valamiféle válasszal, illetőleg válaszokkal előrukkolni. Gondolkodunk, töprengünk és időnként váltakozva a mottónkat vagy a címünket figyeljük; - mindhiába. Ekkor hirtelen újból azt érezzük, hogy le tudunk írni valamit.
Ha mottónkat alaposabban figyelembe vesszük, hirtelen e pofonegyszerűnek ható kérdés rendkívül komplikálttá válik. Miért pont a saját korunk vonatkozásában hangzott el a kérdés? Mi lehet az oka, hogy épp így tettük fel magunknak? És ha ez még nem volna bőven elég, mit értünk koron? Egyáltalán, hogyan is tolakodhatott a tisztaság és az igazság ideája közé saját történetiségünk? Ráadásul mindez problematikusnak ható csengésben! Miért nem elég magának a tisztaságnak a meghatározásával foglalkoznunk? Hiába, nem lenne e sokkal egyszerűbb egy személyre szabott ,,domesztikált” tisztaságfogalom felvázolása?
Na tessék! Máris elakadtunk… De miféle elakadás ez? Tehetetlenül vesszük észre önmagunk(at) azon, hogy csak erőlködünk. Miét van ez? Újabb kérdés… Ez már valóban őrjítő! Ekkor hirtelen bekövetkezik, az explicit áttörés, és úgy érezzük, hogy muszáj mélyebben megvizsgálnunk - és a vizsgálatban megvalósított viszonyulásban tárgyiasítani, - magát az elakadás okát: a kérdést. ,,De miféle elakadás ez?” Talán elsőre úgy tűnhet az elménk megadta magát, és menthetetlenül elvesztünk. Lehet valóban így van, de a kérdésben mégis, mintha ott lenne egy kibontásra váró metodika. Kezdjünk hát hozzá a kibontásnak. Minden kezdet alapozás. A filozófia az alap keresésének és meghatározásának tudománya.
Minden feltett kérdés egy új hermeneutikai közeget (ahol- és amiért- felvetődött, ill. akik feltették) és horizontot (az ahol-on, amiért-en-, és akiken túl is hatást fejthet ki) implikál, melyek esetenként egybe is eshetnek (hermeneutikai kör). A kérdések velejárója, vagy ha tetszik involvációja ez. Az ember vonatkozásában – és ebben a hermeneutikai közegben csak ilyen vonatkozás képzelhető el - nem létezik totálisan vagy egyetemesen kiterjeszthető igazság, hanem egymástól eredendően független ,,emberi nagyon is emberi” igazságok élnek egymás mellet, melyek viszonyulnak egy transzcendens-, azaz emberen túli ideához, illetve annak kivetülései, valamint lenyomatai. Ha az ember elfogadná, hogy fennáll totálisan vagy egyetemesen kiterjeszthető igazság (amely mondjuk ki bátran kizárólag az ő egyéni kis-igazságának az abszolutizálása volna), azzal az élet, még pontosabban önmaga életének differenciáltságát vonná kétségbe. Az ember igazsága tehát hiába táplálkozik egy egyetemes igazságból, emberségéből fakadóan mégis, jól érzékelhetően lehatárolt, véges, és esetleges. Azonban itt hangsúlyozzuk ki valamit! Igazságunk – nekünk, embereknek - ontikusan korlátolt ugyan, hiszen ki ne érezné, hogy csak egy-egy vagy legfeljebb néhány szegmensét fogjuk be és értjük meg a világnak, amiben élünk? De ez a megértés ontológiailag mégsem korlátozott, mert ugyanakkor ki ne érezné a magában rejlő lehetőségeket is arra, hogy bármit megtapasztaljon, megértsen, kijelentsen vagy akár tagadjon. - Az élet metafizikai értelemben vett tudati létezés. Minden a tudatban dől el, még annak előtte, hogy bármilyen szemmel látható dolgot végbevinnénk. – Összességében, rész és egész korrelációjáról beszélhetünk, és jelenleg ezt kell alapnak tekintenünk.
Az alap láthatóvá tételével most már lehetőség nyílik, az esszénk elején feltett kérdések megválaszolására. E kérdéseink értelme mindazonáltal nem megválaszolásukban rejlik, hanem abban, hogy megmutatták a problémát, miszerint nem olyan egyszerű, még a legegyszerűbbnek vélt kérdés megválaszolása sem, illetve láthatóvá tették a kérdezőt. A kérdezőt, aki nem más, mint a létező ember, akiben ab origine ott vannak a válaszok, mert maga is az igazságban áll. Kérdést tettünk fel a világról, ami a következőképpen szólt: ,,Tisztának nevezhető e korunk?” E kérdésre ugyan még nem kaptunk választ, de most már tudjuk, hogy a kérdés megválaszolása saját szellemi tisztaságunktól függ. Minél inkább, és minél többet gondolkodunk annál letisztultabb és érthetőbb válaszokra fogunk találni önmagunkban. ,,Tisztának nevezhető e korunk?” Vajon tiszták vagyunk e mi magunk? Közel sem. A kor tisztasága az ember tisztaságának függvénye. ,,A tisztaság az igazság látható formája.”
Tudatunk ma humoros kedvében van, ezért játszik velünk. Próbál kitérő magyarázatokat adni. Márpedig azt nem lehet! Koncentrálnunk kell. Muszáj! Az igazsággal nem lehet, nem lenne szabad játszanunk. És mégis, Platón után mennyire elkoptatták e ideát. A fogalom tisztázásához nagyobb szellemi tisztaságra lenne szükségünk. De nem lehet, túl nehéz megfelelni a kérésnek, és különben is kinek sikerült valaha? A mi feladatunk ezért az emberért való gondolkodás, mert ebben a cselekedetünkben (a jó szándékban, mint az egyik legtisztább princípiumban), már eredendően benne van, benne foglaltatik az igazság. Az emberért kell gondolkodnunk, hogy az magára találhasson a feje tetejére állt világban. Az emberiséget újra vissza kell vezetni a filozófiai gondolkodáshoz, mert ma nagyobb szüksége van a bölcsességre, mint valaha. Elég legyen a szellemi aspektusokból! A filozófia az egyetlen letéteményese a gondolkodásnak, hiszen az örök kérdésre, miszerint: ,,Hogyan éljünk erkölcsös és tiszta életet?” ma is csak a filozófia képes hiteles válaszokat adni. Be kell mutatnunk a filozófia feladatát, a filozófiát, mint egyetlen járható és authenticus alternatívát.
A filozófia feladata az igazság keresése. Az igazsághoz azonban utak vezetnek, azok viszont a feltett kérdésekből, az azokra adott válaszokból, és a róla alkotott kijelentésekből vagy esetenként tagadásokból épülnek. Eme elemek valójában nem többek esetleges emberi tényezőknél. A filozófiában a matematikától vagy a fizikától eltérően nem léteznek adekvát vagy valamiféle teljes igazságok, mindössze utak/úthálózatok sokaságát találhatjuk. Érvek és ellenérvek szorosan szőtt rendszerében megalapozottabbnál megalapozottabb revideációkat. A maguk módján, és persze egy bizonyos értelmezésben ezek mind igazak, mert eredendően egyrészt a tiszta igazság letéteményeseinek tekintik magukat, másrészt az igazságra illetve annak megalapozása felé törekednek, és végül a legfontosabb: valahol talán abból (ti. az igazságból) is táplálkoznak. Következésképp minden filozófiai rendszer és maga a filozófia is, ameddig bármilyen hatást is képes kifejteni a világban tisztaságnak, vagyis az igazság látható formájának tekinthető.
De hát a tiszta nem romlik, vethetik azonnal szemünkre. A tisztaság romolhatatlan, míg a filozófiai eszmefuttatások nagyon is végesek. Magyarázatra van szükség…
A filozófiai magyarázatok esetlegesek. Némelyikük nem több puszta szócséplésnél. Miként lehetnének akkor az igazság látható formája/formái? Mennyire lehet romolhatatlannak nevezni a filozófiát? Itt a hiba! E jogosnak vélt kérdések miatt nem lehet elvetni a filozófia jogát az igazság keresésétől, hanem a világot kell revideálnunk. A világ változik, és minden változás új eredményeket követel. A filozófia nem csak megfelel a kor szabta elvárásoknak, hanem meg is haladja azokat. Világos válaszokat ad konkrét problémákra. A filozófia az egyetlen tudomány, amely szintetizál és ezért az élet minden területét képes lefedni. Avagy másképpen, egy eklatáns megfogalmazásban is bemutatva a kérdéskört azt állítjuk, hogy a tudományoké a rész ismerete, a filozófiáé az egész ismerete. Reflektálva a most elmondottakra éljünk egy példával. Olyan ez, mint ha két ember két különböző helyszínről nézné ugyanannak a városnak egy utcáját. Egyikük magáról az utcáról, míg a másik a város melletti hegyről tenné meg a maga megállapításait. Az a szemlélő, aki az utcán tartózkodik, látni fogja a kirakatok kínálatát, azok árát, a járda állapotát, a tömött villamost stb. ezért úgy érzi majd, hogy ő jogosabban tehet kijelentéseket arra az utcára – annak problémáira és nehézségeire - vonatkozóan, hiszen lehetősége volt sokkal részletesebben megismerni azt, mint annak a szemlélőnek, aki majd a város melletti hegyről tekint az utcára. Az a szemlélő, ellenben aki ’távolról’ vetett pillantást az utcára, elmondja majd, hogy látta az utcát, a kirakatokat, a házak tetejét, de ettől még valami sokkal többet is látott. Magát az élettel teli várost is láthatta, ezért hitelesebben tudja majd megállapítani, hogy valóban fel kell e újítani az említett utca járóköveit, esetleg van ennél fontosabb feladat is, vagy a villamos valóban zsúfolt, de máshol a városban nincs lehetőség még több sin lefektetésére stb.. A filozófia a maga kontemplációjában a város melletti hegyen álló emberhez hasonló, mert (itt újabb, immáron azonban teljesen aktuális és valós problémákat érintünk) bár nem merül el az orvostudományban mégis, pro és kontra világos válaszokat ad például az abortusz vagy a kegyes halál vonatkozásában, teljesen probléma centrikusan. Nem merül el a kvantumfizika rejtelmeiben, mégis erre reflektálva hiteles időkoncepciókat mutat be. Nem látja a festmények keletkezésének módját vagy az alkotás lélektanát úgy, mint a művész, de elárulja, hogy miről is szól a kép. Erre talán maga a művész sem lenne képes ki a képet megalkotta. A filozófiának ezek a kimondott véleményei nevezhetők az igazság látható formájának/formáinak.
Tegyük fel a másik vonatkozó kérdésünket újra! Mennyire lehet romolhatatlannak nevezni a filozófiát? Próbáljunk meg kifejezetten erre is választ találni.
A filozófiai magyarázatok esetlegesek, nem kevésbé, mint a problémák, amelyekre megadják a maguk magyarázatát. Az pedig, hogy a világ esendő kérdések megválaszolása elé állítja a filozófiát már nem a filozófia tudományából és a filozófusok hibájából adódik, hanem magából a világ transzcendens, és harmonikus működésének meg nem értéséből. A filozófia minden esendő választ is próbál úgy megadni, hogy közben végig az igazságot keresi. A filozófia maga tehát nem változik csak újabb, mélyebb és kevésbé mélyebb alternatívákat szolgáltat. Sajnálatos tény, hogy az embereket ma már nem érdeklik ezek a magyarázatok. Az ember le lett szoktatva az igazság kimondásáról, így a tisztaságról is.
De miért, milyen jogon is várhatnánk el szellemi tisztánlátást, és kimondott igazságokat? Ezért nekünk is tennünk kell. A jelen, válaszokból épül. Az idő sajátosságához tartozik a válaszok mind sürgetőbb követelése. Válaszokkal kell előrukkolnunk. A metodika és az alap is megvan már hozzá, de mégis úgy érezzük, hogy ez még mindiig kevés. Talán félreértenek majd, talán kinevetnek, vagy megfontolás nélkül elvetik az egész írást. Mégis meg kell próbálnunk! Más lehetőségünk amúgy sem maradt. Ítéljen a világszellem!
,,Változó világ, változó ember.” Szokták mondani. Az igazság azonban nem változik. Az igazság örök. Nem lehet áruba bocsátani, felcserélni vagy megfeledkezni róla. Az igazságot, az ember igazságát elfogadni vagy megtagadni lehet.
,,Tisztának nevezhető e korunk?” Minden változás a romlás és beszennyeződés magvát rejti magában. A romlás és beszennyeződés tulajdonképpen csökkenés. A romlásban és a beszennyeződésben a szellem és a tudati aktivitások jelenlétének csökkenése megy végbe. - Mindez, valamilyen a világból, és az emberi környezetből érkező hatások következtében. - Ezért ha korunk változik, akkor szükségszerűen degradálódik-romlik is.
,,Vajon tiszták vagyunk e mi magunk?” A kérdés ebben az esetben már jóval árnyaltabb. Konkrét megválaszolásához úgy véljük, tartanunk kell magunkat a következő eszményhez: A világot az ember és ember közötti jó cselekedetnek kellene mozgatnia. Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy metafizikai értelemben az ember annyira nevezhető tisztának, amennyire saját gondolkodása révén részesül az igazságból, annak ideájából. E szerint megkülönböztethetünk tiszta (pontosabban: tisztább) illetve kevésbé tiszta szellemű embereket. E megkülönböztetés nem előítéleten, hanem axiológiai felismerésen alapszik. A tiszta vagy tisztább szellemű emberek kötelessége segíteni embertársaikon. Küldetése megmutatni mindenki számára a szellem asztalát, mert ,,A tudást nem lehet kisajátítani, a tudás mindenkié.”. Újra tanítani kell az embert! Tanítani kell, de közben nekünk magunknak is tanulnunk kell. Ha szebbé, élhetőbbé és emberibbé akarjuk tenni világunkat, újra meg kell tanulnunk gondolkodni. A gondolkodás, tudáshoz vezet, a tudás hatalomhoz. Hatalomhoz önmagunk felett, amely képessé tesz valódi jó cselekedetek végrehajtására.
Mi a tisztaság? Leküzdés. A szellemi és társadalmi elszigetelés és elszigetelődés leküzdése. A felismerések és a dialógus öröme az ember örök és romolhatatlan boldogságához vezet el. A tisztaságot csak ekképp lehet az igazság látható formájának nevezni.
Tisztává kell válnunk nekünk, mindannyiunknak. Tisztává a gondolkodásra, mert a gondolkodás képes a kérdezésre és a válaszadásra, valamint mindezek tagadására. Egyszerű dolgok ezek, de nem baj. A világot az egyszerű dolgok teszik széppé. A világban valójában minden egyszerű dolgokra vezethető vissza. A tiszta egyszerű, örök és mozdulatlan. ,,A tisztaság az igazság látható formája. A tiszta nem romlik.” Örök igazság, mit kifejteni nem kell jobban. Érezni kell! Megélni, szeretni és elfogadni…