Évszám
2010
Mint, minden reggel, ma is korán kelt. A mester előtt kellett, hogy beérjen. A kapun kilépve fázósan húzta össze magát. Ahol elment még csendes volt minden, egy-két emberrel találkozott csak, de nem is ismerte őket, átutazók lehettek. A bank elé érve a takarítónőt vette észre, aki befelé menet nagyot köszönt a fehérkesztyűs úrnak, aki a bankból kifelé jött.
Az élelmiszer bolt előtt, nagy kosárban az éjszaka sütött kiflik. A hűvös időben még gőzölgött, illatát messziről érezni lehetett. Már többször gondolta, hogy jó lenne megkóstolni, de mersze sohasem volt. Most körülnézett, s mivel senkit nem látott, egyet a zsebébe csúsztatott. Izgatottan ment tovább, de senki nem szólt rá. Megúszta.
A műhelybe érve hamar begyújtotta a kis vaskályhát, tudta tíz-tizenöt perc múlva itt a főnök, addigra jó meleg lesz. Kényelmesen leült s a kiflit nagyon lassan, elropogtatta. A szemét behunyva kiélvezte az utolsó harapásig. Arra ébredt, hogy az ajtóban megjelent a mester. A feleségével nem a legjobban élt, de ma csendes volt. Nem ballábbal kelt fel és az asszonya sem idegesítette fel. Az ilyen a kevés és szerencsés napok közé volt sorolható.
- Na, kezdjük a napot, míg le nem megy! - volt a szavajárása s ez a nap sem volt különb.
- A csendőrkapitány úrnak kilencre kell vinni a kész cipőt. Az este megcsináltam, pucold ki és vidd el neki. A fiú tudta a dolgát, nem először csinált ilyet. Fél kilenc után elindult a kész lábbelivel.
- Leadom és jövök, mester úr. - mondta az inas és vidáman elindult.
A csendőrkapitány úr már nem volt otthol, de jobb is volt, mert a felesége sokkal kedvesebb, mint az ura, sőt még borravalót is adott a fiúnak. Visszafelé a műhelybe betért a boltba és most már pénzért, vett még egy kiflit. A műhelyhez érve egy csendőrt látott odabent. Egyből lemerevedett, de úgy tett, mint aki nem is látja. Máskor is beülnek járőrözés közben. Köszönt, a cipő árát odaadta, vette a seprűt, hogy valamivel elfoglalja magát.
-A csendőr úr érted jött, mit csináltál?-szólt a mester.
A fiú riadtan nézett a csendőrre, s szó nélkül elindult utána. Az őrszobáig, ami nem volt messze a műhelytől csak, az járt a fejébe, hogy egy kifliért nem ítélhetik el az embert. Mindenféle rossz jutott eszébe, az izgatottságtól teljesen remegett.
- Tudod-e, hogy miért hozattalak be?- förmedt rá a kapitány.
- Nem. - válaszolt a fiú megszeppenve.
- Korán reggel, a műhelybe menet, kivel beszélgettél?
- Én? Senkivel. -volt a válasz, ami igaz is volt.
- A takarítónő, aki a bankba dolgozik, azt mondta, hogy reggel téged is látott. Akkor jött ki egy fehérkesztyűs ember a bankból és az arra ment a cipészműhely felé.
- Én, nem láttam és nem is beszéltem vele. Nem is ismerem, sose láttam.
- Na, jól van, menjél vissza a műhelybe, majd keresünk, ha kellesz!
A fiú megnyugodott, nem tudták meg, hogy kiflit lopott. Visszament a műhelybe, ahol már a mester barátai beszélték a nagy újságot. Egymás szavába vágva mondták az esetet. A bankba éjszaka betört egy kasszafúró. Végig felnyitotta a páncélszekrényeket. Ötöt tört fel, de mindegyikben csak papírok voltak, a pénz a hatodikban volt, de már arra nem volt ideje, mert jött a takarítónő.
- Téged miért vittek be?- kérdezte a mester.
- Láttam azt a bankrablót, a takarítónő meg azt mondta, hogy utánam
jött és beszélgetett velem, de ez nem igaz! - szólt a fiú.
Erre mindenki csodálkozva fordult felé. Aznap Ő volt a beszélgetések közepe az egész városba. Délután már azt mondták, hogy Ő futamította meg a bankrablót.
Hazafelé menet még betért a boltba s kért egy kiflit. A boltos nem kért érte semmit, hallott a fiú „bátor tettéről". Az inasnak már nem volt ereje nemet mondani, meghagyott mindenkit hitében. Vidáman harapott bele, az üzletből kilépve, hogy elnyomja a reggel ellopott ízét.
- Nem volt rossz nap, gondolta. Három kiflit ettem máma, és csak egyet fizettem. Ráadásul nem én voltam a nap legrosszabb embere.
Az élelmiszer bolt előtt, nagy kosárban az éjszaka sütött kiflik. A hűvös időben még gőzölgött, illatát messziről érezni lehetett. Már többször gondolta, hogy jó lenne megkóstolni, de mersze sohasem volt. Most körülnézett, s mivel senkit nem látott, egyet a zsebébe csúsztatott. Izgatottan ment tovább, de senki nem szólt rá. Megúszta.
A műhelybe érve hamar begyújtotta a kis vaskályhát, tudta tíz-tizenöt perc múlva itt a főnök, addigra jó meleg lesz. Kényelmesen leült s a kiflit nagyon lassan, elropogtatta. A szemét behunyva kiélvezte az utolsó harapásig. Arra ébredt, hogy az ajtóban megjelent a mester. A feleségével nem a legjobban élt, de ma csendes volt. Nem ballábbal kelt fel és az asszonya sem idegesítette fel. Az ilyen a kevés és szerencsés napok közé volt sorolható.
- Na, kezdjük a napot, míg le nem megy! - volt a szavajárása s ez a nap sem volt különb.
- A csendőrkapitány úrnak kilencre kell vinni a kész cipőt. Az este megcsináltam, pucold ki és vidd el neki. A fiú tudta a dolgát, nem először csinált ilyet. Fél kilenc után elindult a kész lábbelivel.
- Leadom és jövök, mester úr. - mondta az inas és vidáman elindult.
A csendőrkapitány úr már nem volt otthol, de jobb is volt, mert a felesége sokkal kedvesebb, mint az ura, sőt még borravalót is adott a fiúnak. Visszafelé a műhelybe betért a boltba és most már pénzért, vett még egy kiflit. A műhelyhez érve egy csendőrt látott odabent. Egyből lemerevedett, de úgy tett, mint aki nem is látja. Máskor is beülnek járőrözés közben. Köszönt, a cipő árát odaadta, vette a seprűt, hogy valamivel elfoglalja magát.
-A csendőr úr érted jött, mit csináltál?-szólt a mester.
A fiú riadtan nézett a csendőrre, s szó nélkül elindult utána. Az őrszobáig, ami nem volt messze a műhelytől csak, az járt a fejébe, hogy egy kifliért nem ítélhetik el az embert. Mindenféle rossz jutott eszébe, az izgatottságtól teljesen remegett.
- Tudod-e, hogy miért hozattalak be?- förmedt rá a kapitány.
- Nem. - válaszolt a fiú megszeppenve.
- Korán reggel, a műhelybe menet, kivel beszélgettél?
- Én? Senkivel. -volt a válasz, ami igaz is volt.
- A takarítónő, aki a bankba dolgozik, azt mondta, hogy reggel téged is látott. Akkor jött ki egy fehérkesztyűs ember a bankból és az arra ment a cipészműhely felé.
- Én, nem láttam és nem is beszéltem vele. Nem is ismerem, sose láttam.
- Na, jól van, menjél vissza a műhelybe, majd keresünk, ha kellesz!
A fiú megnyugodott, nem tudták meg, hogy kiflit lopott. Visszament a műhelybe, ahol már a mester barátai beszélték a nagy újságot. Egymás szavába vágva mondták az esetet. A bankba éjszaka betört egy kasszafúró. Végig felnyitotta a páncélszekrényeket. Ötöt tört fel, de mindegyikben csak papírok voltak, a pénz a hatodikban volt, de már arra nem volt ideje, mert jött a takarítónő.
- Téged miért vittek be?- kérdezte a mester.
- Láttam azt a bankrablót, a takarítónő meg azt mondta, hogy utánam
jött és beszélgetett velem, de ez nem igaz! - szólt a fiú.
Erre mindenki csodálkozva fordult felé. Aznap Ő volt a beszélgetések közepe az egész városba. Délután már azt mondták, hogy Ő futamította meg a bankrablót.
Hazafelé menet még betért a boltba s kért egy kiflit. A boltos nem kért érte semmit, hallott a fiú „bátor tettéről". Az inasnak már nem volt ereje nemet mondani, meghagyott mindenkit hitében. Vidáman harapott bele, az üzletből kilépve, hogy elnyomja a reggel ellopott ízét.
- Nem volt rossz nap, gondolta. Három kiflit ettem máma, és csak egyet fizettem. Ráadásul nem én voltam a nap legrosszabb embere.