És a város előtűnt a domb mögül, teljes tarkaságában.
Volt Krokodilopolisz határában, a Nílus folyójánál egy datolyapálmákkal határolt birtok. Itt élt a kereskedő Perzusz lányával és három fiával. Dalmán volt a legidősebb, ő segített apjának a legtöbbet. Mishu erős volt, bátor és nyíltszívű. Natán volt a legfiatalabb és a legkülönlegesebb fiú. Sheila, a kereskedő legkisebb gyermeke még aranyszőke kislányka volt, akinek boldog kacagását az egész város ismerte már.
A Nílus nyugati partjának ékköve volt Krokodilopolisz. A városban a nagy vízi ragadozók urát, Szóbek krokodilistent tisztelték és félték. Krokodilopolisz híres kereskedőváros hírében állott. Minden kereskedő hallott már mesés piacáról, ahol furcsa állatokhoz, ritka tárgyakhoz és varázsos ékszerekhez lehetett jutni.
Harrat volt a város uralkodója. Ő volt a fekete mágia nagymestere, hatalomvágya nem ismert határokat. Buffet, az uralkodó bumburnya fia nem örökölte apja tehetségét, de annál inkább hataloméhségét. A palota titkos kamráiban rémséges varázslatokat végeztek. Szörnyeket hoztak létre, melyek aztán elszabadultak, mérgeket főztek, melyeket a piacon Nadálytő, a vén boszorka árult. Az uralkodó két idősebb lánya: Turille és Hetafé szorgosan segítettek, ahol csak tudtak. Hetafé a mérgek kotyvasztásában jeleskedett, és gyakran sündörgött a piacon Nadálytő körül. Turille pedig hiú volt és csalárd. Ékszerekkel aggatta tele magát, és fiatal hercegeket küldött veszélyes próbákkal a biztos pusztulásba. Ám Mirsza, a legfiatalabb lány nem tűrte maga körül a fekete mágiát. Ideje legnagyobb részét a palota kertjének madárházában töltötte, és gyakran érezte úgy, hogy ebben a palotában ő éppolyan rab, mint a madarak a kalitkában.
Szóbek isten egy napon megelégelte az uralkodócsalád gaztetteit. Egy éjjel Harrat és Buffet éppen egy sötét varázsló kastélyából tértek haza a palotába. Útjuk a Nílus partján vezetett. Egyszer csak megmorajlott mellettük a folyó, és szétnyíltak a holdfénytől fodros hullámok. Egy hatalmas test emelkedett ki a vízből. Harrat és Buffet rémülten álltak szemtől szembe Szóbek istennel, kinek fogai veszedelmesen villogtak.
- Harrat és Buffet! Mágiátokkal megbontottátok Krokodilopolisz rendjét. Az emberek félnek szörnyeitektől, senki nem mer szembeszállni veletek, mert félnek mérgeitektől. Ideje megbüntetnem titeket. Harrat! Válaszd ki egyik leányod, és harmadnapon alkonyatkor vérével fesd vörösre a Nílus habjait, majd tégy hangos ígéretet, hogy varázserőd nem használod többé gonosz célokra. Így áldozz nekem. Cserében megkímélem életeteket, és megóvom a várost a pusztulástól. Ha nem kapom meg a fiatal leányt, a városnak pusztulnia kell, és azzal együtt nektek is. Ez az isteni törvény.
S farkával Szóbek erősen rácsapott a vízre, mely erre ismét szétnyílt, és ő visszaereszkedett a hínáros mélységbe.
Harrat és Buffet nem rettentek meg a krokodilisten rendeletétől. Hosszasan tárgyaltak, majd elhatározták, hogy kijátsszák Szóbeket. Harrat nem a saját lányát fogja feláldozni, hanem a város legsikeresebb kereskedőjének, Perzusznak egyetlen lányát, a gyöngykacajú Sheilát, s hamis ígéretét a vihar dörgései fedik majd el. Ezután az uralkodó és családja folytathatja majd mágikus üzelmeit a korlátlan hatalom megszerzéséért.
Nadálytő másnap Harrat megbízásából só helyett álomport adott el Perzusz szolgálójának. Otthon a kereskedő családja jó étvággyal elköltötte a vacsorát, és az álomportól mindannyian mély álomba merültek. Ekkor érkeztek Harrat emberei, és mint puhaléptű párducok, besettenkedtek az alvók közé. Kiemelték Sheilát ágyából, és vállukra vetve a kislányt, gyorsan távoztak.
Másnap a fiúk arra ébredtek, hogy Perzusz Sheilát szólongatja. A szolgáló kötényét gyűrögette, hangosan zokogott.
- Mindent tűvé tettünk utána, de nem találjuk! - mondta sűrű hüppögések között.
A fiúk tanakodni kezdtek. Dalmán hirtelen azt kérdezte:
- Édesapám, ki a maga legnagyobb rosszakarója?
- Ki más lenne, édes fiam, mint az az elfajzott Harrat! Sok rosszat tettek már ellenem, ő és a családja!
Mishu most a következőt kérdezte:
- Vajon lehetséges-e, hogy Harrat rabolta el a kishúgunkat valami újabb szörnyű ármány miatt?
- Minden lehetséges, fiam, de biztosan nem tudhatjuk. - felelte Perzusz.
Natán közbeszólt:
- Édesapám, egy módon mégis kideríthetjük. Elmegyek én a palotába, állat formájában beszököm, és kiderítem! Csak vigyetek el a piacra, és adjatok el annak az átkozott Nadálytőnek, annak a vén szipirtyónak. Majd ő bevisz a palotába, és amint megtudok valamit, visszatérek ide.
Így is tettek. Natán volt az egyetlen a családban, akinek varázserő állt a birtokában. Bármely állat alakját magára ölthette. Natán végül a virágok nektárját szívó mézmadárrá változott. Rátelepedett Dalmán vállára, és a három testvér útnak indult. Mishu vette észre a rongyokba burkolódzó vénasszonyt a piacnak egy félreeső sarkában.
- Nadálytő, dolgunk van veled. Van nekünk egy fiatal kis mézmadarunk, nagyon kezes jószág. Úgy véltük, jó volna Harrat lányának, a kis Mirszának a palotába.
- Ó, egy nyamvadt mézmadár! Hogy gubbaszt ott a Dalmán vállán! Tán beteg is! Én nem adok ezért a tollasért egy rézgarast se!
- Úgy! Akkor vedd át ezt, mint ajándék!
- Ha ajándék, hát ajándék! Majd átadom, ti hízelgők! Látom megjött az eszetek, és félni kezdtétek a nagy Harratot! Jól teszitek, ti gaz kufárok! És mit csinál most az a csintalan kishúgotok, Sheila? - kérdezte Nadálytő furcsán sandítva.
- Talán a keresztanyjánál lehet, nem láttuk ma még - felelték a fiúk, megneszelve a furmányos kikérdezést.
- Hát Nadálytő is tud róla! - súgta oda Mishu Dalmánnak.
- Nadály, akkor vidd el Mirszának a madarunkat, üzenjük, hogy mi küldtük neki, Perzusz fiai.
S azzal beletették Natánt egy apró kalitkába, és átnyújtották a boszorkánynak, majd sarkon fordultak, és hazamentek. Nadálytő hamarosan megelégelte a tűző napon való kotlást. Hátára kötözte zagyvalékkal teli üvegcséit, és elcsoszogott a palotába. Útjában betért a madárházba Mirszához, és durván odalökte neki a madarat, mondván: „Ajándék", s aztán elbotorkált a palota pincéjének sötétjébe. Mirsza odavette ölébe a kalitkát, és beszélgetni kezdett a madárral.
- Kis madárka, te kis édes! Hát miért adtak téged énnekem?
Legnagyobb meglepetésére a mézmadár vékony csipogással így felelt:
- Drága Mirsza, ne riadj meg tőlem! A nevem Natán, Perzusz legkisebb fia vagyok. Kérlek, segíts nekem! A kishúgunk eltűnt, nem találjuk! Úgy hisszük, hogy apád raboltatta el az éjszaka. Nézz körül a palotában, hátha el van rejtve a titkos kamrák egyikében!
Mirsza elkeseredett ennek hallatán, de megígérte, hogy segít, és eltűnt a palotában. Hamarosan könnyeivel küszködve tért vissza a madárházba. Natán kalitkája elé térdelt, úgy suttogta:
- Natán, rossz híreket hoztam! A kishúgodat Turille őrzi a szobájában!
- De miért kell nekik a kicsi Sheila? Hisz nem ártott ő senkinek!
- Ő ugyan nem, de atyám bizony rosszban sántikál ismét. Buffet mondta el nekem, az a bumburnyák bátyám, hogy Szóbekkel beszéltek az éjjel. Szóbek meg akarja büntetni a várost a családom ármányai miatt. A krokodilisten vért követel. Harmadnapon áldozatot kell neki bemutatni a Nílus partján. Apámnak egyik lányát kellett volna föláldoznia, de ő Perzusz kislányára akarja elcserélni a mi életünket! Pedig ha tudtam volna, önként adtam volna véremet a városért, semmint ilyen gaz család tagja legyek, szégyenemre.
- Köszönöm a segítségedet, Mirsza. Ígérem, meghálálom, amit értem tettél. Nyisd ki most a kalitka ajtaját, hadd szálljak haza a hírrel, hogy meg tudjuk menteni a húgunkat.
Mirsza kiemelte Natánt a kalitkából. A mézmadár gyors szárnycsapásokkal tűnt el a lombok között.
Otthon elmondta, amit megtudott. Perzusz haragja csillapíthatatlan volt. Elhatározta, hogy ő maga fog a palotába menni, visszaszerezni a lányát. Natán vállalkozott rá, hogy elkíséri őt, hiszen Buffet, az a tohonya mamlasz a veszélyes varázsigéivel még kárt okozhat. Dalmán Nadálytőt akarta megbüntetni a sok bűnéért. Mishu pedig elhatározta, hogy magát Szóbek istent fogja megkeresni igazságért. Mindenki kapott feladatot, úgy indultak el a veszélyes küldetésükre.
Hajnal hasadtával útnak indultak. Félúton Mishu különvált, és a Nílus felé vette útját, hogy Szóbek elé járulhasson. Tudta, hogy a krokodilistent háborgatni veszedelmes dolog, de bízott benne, hogy azzal, hogy igazat mond és jogosan kér, megmenekül az isten haragjától.
Perzusz, Dalmán és Natán megérkezett a palota hátsó kapujához. Itt Natán ismét mézmadárrá változott, és fölszállt a palota egyik tornyába, apró kis csőrével megzörgetve Mirsza ablakát. A lány örömmel nyitotta ki rácsos ablakát. Madarát az ujjára ültette, és Natán így csipogta el neki, mire készülnek. Mirsza elszomorodott. Bár tudta, hogy családja megérdemli a büntetést, mégis, sajnálta, hogy eljött az elszámolás ideje, amikor sok bűnük visszahull a fejükre. Nem tudta, mi lesz az ő sorsa mindez után, de minden vágya az volt, hogy az igazság győzedelmeskedjék. Leosont hát ahhoz a hátsó kapuhoz, ahol Perzusz és a fiúk várták, és beengedte őket. Perzusz már járt korábban a palotában, tudta, hol a trónterem, ahol a napnak ebben a szakában Harrat a sötét boszorkányok mágiáiról szóló régi kódexeket tanulmányozza. Dalmán a palota zegzugos, nyirkos, sötét folyosóin elindult, hogy megtalálja Nadálytőt. Mirsza Natánt Buffet hálókamrája felé vezette, ahol a báty késő délelőttig húzta a lóbőrt, vagy lustán heverészett szolgálólányok társaságában. Hetafé ebben az időben Nadálytőnek segédkezett a főzetek elkészítésében, és Turille pedig Sheilát őrizte.
Mishu a nagy Nílus partjára ért. Egy követ fogott a kezébe, zsebéből apró erszényt vett elő. Az erszényben vörös por volt. Merített a vízből, és kezében feloldotta a vörös port festékké. Majd bűvös jelet rajzolt a kőre, Szóbek isten szimbólumát. Majd teljes erejéből a sodrásba hajította.
A víz megmorajlott, a felszín alatt óriási árnyék tűnt fel. Szóbek rücskös teste kiemelkedett a vízből. Lomhán a partra úszott, és teljes nagyságában megállapodott Mishu előtt.
- Miért zargatsz engem, Perzusz fia?
- Dicsőséges Szóbek, Krokodikolopolisz istene! Azért merészeltem félelmetes valódat megidézni, mert a városban igazságtalanság készül ellened és ellenünk. Harrat, az uralkodó át akar téged ejteni a harmadnap alkonyán. Gonoszságaival bajt hozott a fejünkre, bajt saját magára. Azt kérted tőle, hogy egy lányának vérével oldozza fel a várost, és varázstudományát eztán csak jóra használja, hogy a város több kárt ne szenvedjen. Ám ő egyiket sem fogja Neked teljesíteni. Áldozata egy hamis áldozat lenne, ígérete pedig hamis ígéret.
- Igazat beszélsz, Mishu? Honnan tudod mindezt?
- Mirsza mondta el nekünk, Harrat legfiatalabb leánya. Két nappal ezelőtt eltűnt legkisebbik testvérünk, Sheila. Ő még kisgyermek, hat nyarat sem élt meg. Ártatlanabb teremtés nem létezik ezen a földön. Azt gyanítottuk, hogy csak Harrat lenne ilyen gazságra képes. Mirsza mondta el Natánnak, hogy Sheilát a palotába zárták, és harmadnap alkonyán Harrat őt áldozná fel neked az ő egyik lánya helyett.
- Én nem kívánom Sheila halálát, Perzusz fia. Felhatalmazlak, hogy Sheila helyett Mirszát hozzátok el nekem.
- Szóbek, dicsőséges úr! Mirszát sem hozhatom el neked. Ő oly jó, ő az egyetlen igaz lélek abban a családban. Az ő halála éppoly igazságtalanság volna, mint Sheiláé.
- Akkor hozzátok hát a hiú Tirullét vagy a méregkeverő Hetafét!
- Krokodilisten, tudjuk, hogy városunk mindent neked köszönhet, hogy te oltalmazod Krokodilopoliszt. Hatalmad végtelen, mégsem kérhetsz tőlünk véráldozatot a békéért cserébe!
- Nem kérés volt ez, hanem elrendelés, Perzusz fia! Túl messzire mész követelőzéseddel!
- Akkor máshogy mondom, Szóbek! Te vagy az én óvó istenem, te vagy az én városomnak legfőbb ura. Mégsem engedem, hogy egy polgárnak vedd vérét azért, hogy itt ismét béke legyen. Versenyre hívlak! Fogadjunk! Tudom, hogy kedveled az effélét... Legyen a verseny célja egy aranygém elfogása! Ha én szerzem meg az aranygémet még az éj beállta előtt, akkor nem követelsz vért a békért cserébe, ha pedig te nyersz, legyek én az áldozat!
- Kedvemre való a merészséged, Mishu! Elfogadom a kihívást, bár még nem tudom, melyik lesz a Nílus számos madara közül az aranygém. Mert ismerem én a kanalasgém tollüstökét vagy a pásztorgém kurta nyakát, de aranygémet még sohasem láttam errefelé.
- Szóbek, a te tudásod rettentő nagy, láttad te már a világ összes madarát az áradó Nílus széles partjai mentén, és bizonyosan tudom, több aranygémmel találkoztál az ezredévek során, mint én fogok egész életemben. Mégis, a fogadás tétje ez, és én vállalom a sorsomat.
Szóbek egyetértően villantotta fel szemét, és visszaereszkedett a hullámok közé, s a víz felszínén úszva megindult a sodrás irányába. Útjában magához hívta a folyó krokodiljait, és megparancsolta nekik, hogy ha egy aranygémet látnak, ragadják el, és hozzák el neki. Biztos volt győzelmében: a Nílus hemzsegett a nagy, rücskös vadászaitól. De Mishu sem riadt meg. Tudta jól, miért ezt tűzte ki célul. Azzal töltötte a napját, hogy elkészítette a legjobb nyílvesszőt, és a legfeszesebb íjat.
Eközben Perzusz a trónteremhez ért. Beosont az ajtón, és eltűnt a bíbor függönyök mögött. Halkan elővette zsebéből azt a fából faragott pálcát, mely kísértetiesen hasonlított Harrat varázspálcájára. Mögé lopózva leemelte a kis asztalkáról a pálcát, és köpönyegébe rejtette, és a helyére a saját közönséges pálcáját helyezte.
Ezután előlépett a függönyök mögül.
- Harrat, a lányomért jöttem.
- Perzusz! Hogy jutottál be? - kérdezte meglepetten Harrat.
- Azért vagyok itt, hogy visszakapjam a lányomat, és leszámoljak veled.
- Majd adok én neked, te vén kufár! - és pálcáját megragadva egy varázsszót kiáltott, mellyel megölhette volna korábban Perzuszt, ha a saját pálcája van a kezében. - „Sér-usztem"!
Semmi nem történt. Harrat dühödten megismételte a varázsigét. Hatástalan volt. Perzusz felé rohant, kést rántva elő. Perzusz ekkor elővette Harrat pálcáját, és a gonosz varázslóra irányította, azt a varázsigét kimondva, mellyel Harrat akart végezni vele:
- „Sér-usztem"!
Harrat erre összerogyott, és kilehelte lelkét. Az uralkodó nem okozhatott több szörnyűséget többé.
Dalmán közben odaért Nadálytőhöz és Hetaféhoz. Hallotta sutyorgásukat:
- Úgy, Hetafé, nagyon ügyes vagy! Ha ezt a mérget megisszák, nyomban elpusztulnak mindannyian! Harrat örülni fog, hogy újabb ellenségektől szabadult meg.
Látta, mint kotyvasztják a boszorkányok a mérget. Körülöttük ott lógtak kampókon az állattetemek, halomban elzárva a csúszó-mászók. Dalmán úgy döntött, úgy fogja megbüntetni őket, ahogy ők bántak el a többi emberrel. Látta, hogy magasodnak a polcokon a különböző rabul ejtett állatok. Nem kellett sokat tennie; a kamrába lépve a boszorkányok rémülten kapták föl fejüket, és hátrálni kezdtek. Dalmán összeszedte erejét, megragadta az óriási polcot, és rájuk döntötte. Ezer darabra tört a számos üvegcse, tartály és doboz, csörömpöléstől volt hangos a terem. Kiszabadultak a pókok, patkányok, békák és rovarok. Nadálytő és Hetafé tehetetlenül sikoltozott a polc alatt: testükre rámásztak saját foglyaik, és csípéseikkel és harapásaikkal álltak bosszút az elvetemült nőkön.
Natán és Mirsza, odaérve Buffet hálókamrájához, ott Natán a következőt suttogta:
- Mirsza! Te vagy a legigazszívűbb és leggyönyörűbb teremtmény, akit csak ismerek. Kérve kérlek, még egyszer légy segítségemre! Szaladj el Tirulle szobájába, és hozd el onnan a kishúgom! Vidd a palota hátsó kapujához, ahol bejöttünk, ott várjatok ránk!
Mirsza engedelmeskedett, futva tűnt el a folyosó végén. Natán halkan kopogtatott. Buffet odabenn azt hitte, hogy az egyik szeretője lesz az, és azt ordította:
- Mi tartott ennyi ideig, te semmirekellő! Gyere be, már vártam rád!
Natánnak több se kellett: belépett. Buffet anyaszült meztelenül ugrott ki az ágyából, és rémülten a pálcája felé kapott. Ám nem volt ideje megszerezni azt, mert Natán rögtön átváltozott egy nagytestű, foltos leopárddá, mely éles fogakkal ragadta meg a pálcáért nyúló kezet. Buffetet az ágyhoz cibálta. Ott elengedte fogaival, és két lábra ágaskodva mancsaival a falhoz szorította. Vicsorogva azt mondta neki:
- Buffet, ha most hagyod magad megkötözni, nem téplek darabokra, pedig megérdemelnéd.
Buffet gyáván bólogatott. Önként engedte magát odakötözni az ágyhoz, miután Natán ismét emberré vált. Natán dolga végeztével otthagyta a kiabáló Buffetet, és rohant a kapuhoz, ahol a találkozót megbeszélték.
Csodák csodájára, a kapunál már ott látta apját, Mirszát és a kicsi Sheilát. A kislányanak haja szála sem görbült, mohón kapaszkodott édesapjába. Natán megölelte mindannyiukat, és ekkor tűnt fel Dalmán is széles vigyorral az arcán. Azt kérdezte Mirszától:
- Hogyan tudtad elhozni Turillétől Sheilát?
- A nővérem mindent megtenne az ékszerekért - felelte Mirsza. - Felajánlottam neki minden ékkövemet, nyakláncomat, fésűmet. Nála kapzsibb és hiú teremtés nem létezik a földön. Rögtön elkezdte magára aggatni az összes ékszert, amihez hozzáfért. Nekünk csak ki kellett sétálnunk onnan.
Szóbek türelmetlenül várt a folyó mélyén, Látta, hogyan sorakoznak a partok szélén a krokodilok százai, mind azt a bizonyos aranygémet várják. Órák teltek el, a nap vészesen közeledett a látóhatár felé. A krokodilok sem, az isten sem tudta, milyen is az az aranygém. Most Mishut figyelte, mihez kezd.
A fiú a part menti lápban rejtőzött, és várta, hogy a napgolyó egyre lejjebb ereszkedjen. Kezében ott volt az íja, körülötte madarak százai. Szóbek kétségbeesve látta, milyen lent jár már a nap, közeleg a fogadás határideje, és a vadászai még egy aranygémet sem hoztak elébe. Látta, mint lapul Mishu, várva a megfelelő pillanatot.
Mikor az alkonyi fény teljes erejéből ragyogta a tájat, mindent aranyba burkolt a leszálló nap fénye. A nap sugarai aranyra festették a madarak tollazatát, és aranyló fénnyel csillogtak szárnyaik. Látta ezt Mishu, és megfeszítette íját, nyílvesszője sebesen süvített egy gém irányába. A szegény pára melle közepébe kapta a nyilat, és fájdalmas károgással múlt ki. Mishu karjaiba vette az állatot, és Szóbekhez járult, aki széttárt állkapoccsal várta.
- Mit jelentsen ez, Mishu? Hisz ez egy kanalasgém!
- Ó, nagy és dicsőséges Szóbek, tudásod óriási, ez valóban az! Ám van valami, amire képtelen vagy, bármily hatalmas istenség is vagy! Nem látsz színeket, a krokodil nem lát színeket! Nem láthatod, hogy a lemenő nap fényében hogyan lesz az ezerszínű madársereg az aranynál is ragyogóbb tollazatú, hogyan vonják be a napsugarak őket ezzel az aranyszínű csillogással! Vess rá egy pillantást, ez egy gém; ám alkony van, és bármelyik polgára városunknak szemedbe mondja: aranygém ez, igazi aranyszín!
Szóbek megértette, Mishu hogyan játszotta ki emberi képességeit őellene. Mégsem volt haragos. Elfogadta a fiú győzelmét. Ekkor érkeztek meg Perzusz és a többiek a partra. Látták, hogyan áll szemközt egymással az istenség és Mishu.
- Perzusz fia! Bizonyítottad talpraesettségedet! Íme, én állom a szavam. Nem kérek hát véráldozatot ezen estén tőletek. A harmadnapi alkony békét hoz számotokra. Én vagyok Krokodilopolisz istensége, minden hatalmamban áll. Az uralkodócsalád tagjait pedig száműzöm örökre, menjenek, amerre látnak!
Mirsza összerezzent. Natán megfogta kezét, és Szóbek elé léptek.
- Szóbek, kérlek téged, engedd meg, hogy Mirsza velünk maradjon.
Az istenség félrefordította krokodilfejét, és bólintott. Majd így folytatta.
- Legyen! És ezentúl az uralkodást végezd te, Perzusz, ahogy ezt már rég megérdemelted volna! Éljetek kislányoddal, családoddal ott a palotában! A piac fennhatóságát pedig Dalmánra bízom. Fiam, soha ne engedj többé a piacra olyan boszorkányt, mint Nadálytő! Legyen ott olyan kereskedelem, mint amilyen Krokodilopoliszhoz illik! Natán, te segíts apádnak. Mishu, te leszel főpapom a városban, aki emlékezteti a polgárokat istenük hatalmára! Rend lesz eztán barátaim, Krokodilopolisz ismét messze földön híres lesz!
A városra alkonyi fény borult. Lomhán kanyargott a Nílus, lassú csobbanásokkal folyt tova az estébe. A társaság elégedetten hazaindult. Krokodilopoliszban újra béke honolt.