Last minute

A kétszárnyú ajtó erkélyét belakta egy platánfa terebélyes lombja: levélmozaik.

Az egyetlenegy szoba bejárati ajtaja nyitva, kint, az előtér folyosójában valaki utazáshoz készülődik. A lakás annyira nem kicsi, de a helyiségek azért össze vannak nőve – a valaki (egy férfi) szinte hang nélkül pakol. A nyitva hagyott szobaajtó gyors és határozott mozdulatokra készteti.
A szedelőzködő Ivan szeme kék, szinte élettelenül világos. Korábban kegyetlennek tűntek - még indulatos korszaka idején. De már jó ideje türelmes fény ég bennük. Ma reggel pedig egyenesen szelídség sugárzik ezekből a kék szemekből.
Már csak a mosdóból hoz át néhány dolgot és akkor végzett is: úgy egy órahossza alatt minden helyre került – elégedett, nagyjából ennyi időt is szánt a készülődésre.

Aki miatt olyan óvatosan tesz-vesz, hogy szinte lábujjhegyen jár-kel, a csendbe simulva, szinte holtan alszik.

Közel két éve élnek együtt. Nem házasok. Viszont egyfajta jegyességnek tekinthető, hogy mindig közös parfümöt használnak. Ez Nita ötlete.
Ivan egyszer meglepte egy uniszex Real Time parfümmel – hűvös, csöndes megtorlás lett a jutalom: Nita aznap nem szólt hozzá. Illetve az a magabiztos gúny!: „Kivert a szerelemvíz?” Ezt követően - békítésül – egy Calvin Kline One kiszerelés következett – az eredmény: hangos veszekedés.

- Kérsz kávét?
- Egy teát iszom.
A válasz "messziről" jön: Nita még ébredezik.
Ivan hirtelen bűntudatot érez, amiért megfordult a fejében, hogy csöndben, búcsú nélkül hagyja Nitát a lakásban.
Nita ölbe tett kézzel ül és mered maga elé. Ivan közben elindítja a vízforralót.
- Mindjárt kész – mondja.
Nita nem szól semmit.

Majd hirtelen azt kérdezi:

- Összepakoltál? – Ellenőrző a hangnem. Pedig igyekezett közönyös, jobban mondva szenvtelenül törődő lenni. De pusztán egy ellenőrző hangnem sikeredett elő. Nita 25 éves. Tapasztaltnak tartja magát, de csak azért, mert valójában áldozata lett egy-két embernek, akik Nitát gyermeki ragaszkodásáért cserébe csúnyán kihasználták, sőt, megalázták, sőt, megbüntették. Mindig volt számukra felmentő indok: Nita mártíromsága.
- Igen – válaszol közben Ivan arra a kérdésre, összepakolt-e, és zavarba jön a hangjából kiérezhető örömtől. Le sem tagadhatná.
- Mikor indulsz? – kérdi Nita az itthon maradók irigykedő hangján.
- Úgy húsz perc múlva.
Tulajdonképpen jöhetne vele Nita is, de nincsenek igazán jóban Ivan anyjával. Ivan egy last minute utat csípett meg, de Nita visszautasította a felajánlott lehetőséget, ennek pedig viselnie kell a következményét. Bár Ivan érezhetően megkönnyebbült, hogy nem jön, mert így nem kell kettejük kínos viszonyát egyengetnie. Nita sértett, mert tudja, hogy Ivannak jobb így. Ám Ivan gyakran arra gondol, hogy Nita tehetett volna azért, hogy ez ne így legyen.

Ivan zavarban van, ilyenkor a férfi együgyű fiú. Elkészíti Nita teáját.
- Mit csinálsz ma? – kérdezi tőle.
- Nem tudom.
Meglepő őszinteség. Szinte bájos. Még csak meg se próbált kitalálni valamit. És ezúttal nem érezteti vele, hogy Ivan a hibás, ha unatkozik. Egyszerűen csak azt mondja, ami van – ez Nitától üdítően friss.
A szobában egy réteg fény fellebben a falakon - az erkély áttetsző függönye libbent meg.
- Remélem, semmit sem felejtesz itthon – mondja Nita békülékenyen.
Nita hanghordozása ilyenkor természetességre törekvő. Igazából nem sok minden történt vele életében, szinte mindig kísértetiesen ugyanazon kudarcok sorozata esett meg vele, még ha változatos köntösben is, ezért leginkább úgy tesz, mint akivel sok minden történt. Színtelen a hangja.
Nita olyan, mint egy kiüresedett parfümös üveg, ami még őrzi az illatát.
Ivan hirtelen ideges lesz.
- Találkozhatsz valamelyik barátnőddel. Elmehetsz moziba! – ez utóbbit ironikusan mondja, nem is tudja, miért. - Én például tudok egy helyben ülni – folytatja tovább. - De te még ahhoz is hülye vagy, hogy unatkozz!
Nita felcsattan. De olyan higgadtan, érdeklődve.
- Te mire vagy annyira oda?
- Ezt élvezed, igaz, Nita? Ha belepiszkálhatsz valakinek az életébe – itt Ivan apróra húzott, gonoszkodó szemmel, összecsippentett két ujjal szemlélteti, ahogy Nita belepiszkál a másik életébe. - Ennyire unatkozol?
- Te mondtad az előbb, hogy azt nem tudok.
Erre Ivanból kitör valami groteszk és teátrális indulat. És hatásvadász monológját dühödt nevetéssel meg-megszakítva, a következőket mondja: - Manipulatív játékossággal kihozod az emberből az állatot. Egy szerepjátszás az egész szar élet veled! Egy egyszerű kérdéssel egy lényegi dolgot célzol meg Nita, lehetőleg olyat, ami a másik számára – Ivan hirtelen szünetet tart, majd folytatja - bántóan – szünet – szembetűnő! - Utóbbi szavakat már ordítja.
Igaz, hogy Ivan hajlamos a nagyképűségre. Sőt, egy igazán beképzelt valaki. Ezt sokan szóvá tették már neki. De még soha senki nem bántotta meg az igazsággal. Nita ilyen téren igazán tapintatlan.
- Imádod a másikat megalázni, ugye, Nita?
- Te miről beszélsz?
Ivan hirtelen nagyon elfárad.
- Hagyjuk abba – szól hirtelen. Legbelül nyüszít, körbe-körbe szaladgál, mint egy kivert kutya. De ezt Nitának sose vallaná be. Inkább tűnik idiótának.
Nita hirtelen felpattan a székről.
- Utazz csak el az anyáddal! – Kimérten mondja ezt, megfontolt tagoltsággal, ám meglepően hangosan, szélesre húzott szájjal, mintha mosolyogna. Ivan megijed.
Ezek szerint engedélyt kapott Nitától az utazásra. De ez volt az ára: a last minute-show.
– Ne haragudj – mondja Ivan.
Nita kimegy a konyhából.

Ivan egy kis ideig maga elé néz, majd az asztalra. Pedig úgy emlékszik, odatette. Mégsincs ott a mobiltelefonja.

Nagy lett a csend.

Rövid idő alatt lett nagy a csend.
Ivan hirtelen kifut a konyhából. Nita után. Be a szobába. Nincs a szobában. Átmegy a fürdőszobába. Ott sincs. A wc-ben sincs. Sehol sincs. Ivan egy darabig tanácstalanul áll az előtérben. Nitát szólítja. Minek? Úgysem jön semmi válasz. Még egyszer szólítja. Semmi.
Közben már a lakás ajtaja felé közeledik.
Lenyomja a kilincset.
Zárva.
A kulcsát kezdi keresi, és csak keresi, egyre csak keresi.
Nincs kulcs.

Ez a lakás szinte mindig levegőzik, télen is, de a parfümillatot teljesen sosem lehet kiszellőztetni. A térbe ivódik. Amelyik most jelenleg soros, az Givenchy Jégbe zárt tüze. (Az üvege áttetsző, benne tűzpiros gömbbel.)

Ivan egyik jegyzete az elkövetkező órák alatt:

Egy mélység nélküli napban búvár vagyok

A másik:

Egy fa felajánlja barátságát.

Fel-alá járkál a lakásban, mint aki őrzi a tett helyszínét.
Vagy a szobában ül és össze-össze dörzsöli a két tenyerét. Vagy tördeli az ujjperceit.

Képtelen lekötni magát, ehelyett egész nap kómásan alszik. Időnként felriad az alvásból, felkel, lézeng, de semmi változás, mindig a csönd és a bezárt lakás fogadja. A nap különböző szakaszai úgy hatnak rá, mint élesen felvillanó, majd kihúnyó filmfelvételek: áll és múlik a végtelennek tűnő kora délután. Tűző napsütés. Majd a késő délután langyosodó tárgyai. Ivan mindig visszasüllyed a jótékony alvásba, mikor meg felriad belőle, elképesztően frissnek, majd szinte ugyanabban a pillanatban félholtnak érzi magát fáradtságtól. Visszazuhan az alvásba. Meditálhatna. Valahol azt is teszi; sok mindennel szembesül, mintegy passzív eszméletben.
Ha fel-alá sétál , szinte alvajáróként teszi, lépései nyomán kis reccsenések hallatszanak a padlón, a térgerinc csigolyáiban. Ledől az ágyra, kisvártatva megint elalszik.

Felriad.
Egy szempárba néz.
Nita ül az ágya szélén. Besötétedett. Egy kislámpa felkapcsolva. Nita csak ül és nézi. A tekintete elgyötört és közben teljesen közönyös.
- Jól vagy? – kérdezi kedvesen. Most, hogy a büntetést kiszabta, már megenyhülten faggatja Ivant.
A büntetés szerencsére nem okozott komolyabb károkat – ez megnyugtató Nita számára. A büntetés pedig – igenis! - célt ért – győzködi magát.
Ivan felül az ágyon. Megdörzsöli a szemét. Nita ruhájára néz.
- A bátyáddal voltál? – Sohasem mondja ki Nita bátyjának a nevét.
- Elkísért hazáig.
- Mennyi az idő?
- Tíz óra körül.
Ivan-t elfogja a kétségbeesés, hiszen akkor mindennek vége. Mindjárt megtépi ezt a hülye kurvát.
- A Sergio helyére raktál. – Sergio Ivan kutyája volt. – Túl sokat hagytam egyedül, bezárva.
- Mint ahogy engem is. Erre nem gondolsz?
- De te bármikor elmehetsz magadtól, bárhová.
- Ez nem így van.
- Miért?
Ivan közben visszadőlt az ágyra. Nitát figyeli.
De közben előbújt belőle a régi démona: a megfoghatatlan közöny, valami tényleg nem tetten érhető érzéketlenség - éveken át mintha a titkos fegyvere lett volna ez a fajta távolságtartás.
Nita közben hangosan töpreng tovább.
- Hova mennék? És hogyan? Ez a legnagyobb rabság. Valami mindenütt véget ér. Valami pedig sehol sem veszi kezdetét.
Ivan fáradtan Nita szemébe néz.
- Nálunk Szerbiában előfordul, hogy lekötözve etetik a gyerekeket, hogy ne kapkodjanak evés közben, meg nehogy játszanak az étellel. Előfordul, hogy valakit egész gyerekkorában így etetnek. Mert nincs az anyákban türelem. Érted, amerikai?
- És? – csattan fel Nita.
- Végre elvittem volna anyámat pihenni.
- És?
- Anya utazott volna.
- És?
- Te hátráltatsz engem, Nita.
- Te meg nem tudsz semmit – mondja Nita megvetően.
- Mit nem?
- Amikor kislány voltam…
- Most is az vagy.
- Dögölj meg – mondja Nita, valahogy kedvesen.
Ivan Nita egyik álmára gondol, amit Nita korábban elmesélt Ivannak. Kétségbeesetten. Persze Nita álmaiban jellemzőek a B-kategóriás filmek ihlette motívumok – ebben az álmában egy antik szekrényben egy férfi holttestet talált. Rengeteg apró tű állt ki belőle. Mint egy sündisznóból. Egy hang, egy testetlen hang, hogy kié, az az álomban egyáltalán nem tisztázódott, közölte vele, hogy ezeket a tűket ő lőtte ki, méghozzá egy igen kicsi pisztolyból. Nita álmában a pisztolyt a táskájában meg is találta. De nem emlékezett a gyilkosságra. Mint ahogy ébredés után arra sem, hogy ki volt a szekrényben. Most pedig ezt mondja:
- Amikor gyerek voltam, az osztályban mindenki, de minden lány kapott Barbie babát. Még az egyik fiú is. Én nem kaptam soha. Ígérték. De nem kaptam soha.
- Aztán kinőttél belőle
- Igen, mindig ezt mondták később, hogy most már minek, ha úgyis kinőttem belőle. – Nita összeráncolja a homlokát. – Ugye, nem gúnyolódsz? Igen, mindig azt kellett hallgatnom, hogy kinőttem a babázásból.
- A kulcsomat – szól hirtelen Ivan. – Add ide a kulcsomat!
- Mert?
- Mielőtt bármi hülyeséget csinálnál megint, add ide a kulcsomat!
- Tessék, ha ez megnyugtat! – egy pillanatig még tartja a levegőben, majd szépen odaadja neki. Pedig legszívesebben hozzávágta volna.
Ezután nem esik több szó közöttük.

Ivan felkel az ágyról, kisétál a konyhába, és megáll. Álldogál egy darabig.

Ivan mostanára sok pénzt keresett. „Üzlettárs” egy „üzletben”. Eldönti, hogy nem visz magával többet, mint a három napra előkészített táskát, majd útközben még megveszi, amit kell. Felveszi a konyhában hagyott táskáját, majd visszamegy az előtérbe. Egy pillanatra megáll. Nita háttal ül neki, még mindig ugyanott, az ágyon, bent, a szobában. Látszólag teljesen nyugodt.
Ivan búcsúzás nélkül hagyja el a lakást. Nem először.

Még visszatérhet.

Éjszaka kilépni a nagyvárosba: semmihez sem fogható érzés.