Léda kisasszony meséje

Évszám
2009

Minden mese az Óperenciás tengeren túl kezdődik, ám az én történetem még ennél is távolabbi tájakra kalauzolja a kíváncsi manókat. Ahonnan én jövök, mindig nyár van, az égen úszó bárányfelhők vattacukorból állnak, a fák törzse mindenféle ízű csokoládé, a tó vize vaníliás tej vagy éppen karamella. Mesebeli az én birodalmam, ezért is nevezik az Álmok földjének.

Élt itt egykor sok száz évvel korábban egy királykisasszony, kiről legendák keringnek a lakosság körében évszázadok óta. Legyen akár törp, tündér vagy halandó ember, mindenki egytől egyig ismeri Léda kisasszony meséjét. Én is az anyatejjel szívtam magamba a csodálatos történetet, melyet magammal hoztam, hogy megosszam valamennyitekkel.

Álmok földje mogorva királyának három gyermeke volt. Legidősebb volt a trónörökös, Gabriel herceg, s az ő imádott kisöccse, Pippo úrfi, akik gyermekkoruk óta készültek életük nagy kalandjára, hogy kiszabadítsák testvérüket, Léda kisasszonyt a fogvatartójától, a birodalomban rettegett Cor Mollistól, a háromfejű sárkánytól.

A két ifjú, midőn betöltötték tizenhatodik életévüket, atyjuk elé álltak, hogy áldását kérjék az előttük álló hosszú út sorára. A felséges apa hiába ellenkezett, tiltotta, hogy fiai elhagyják a fővárost, Timidust, és ezzel együtt a királyi palotát, nem álhatott a királyfiak útjába. Tudták ők jól, a mogorva király kőszíve is azon nyomban megenyhül majd feléjük, midőn épségben visszatérnek húgukkal az oldalukon.

Morosus királyról tudni kell, hogy leánya születése előtt ő közel sem ilyen, addig fiai szerető apja, és feleségét bálványozó férj volt. Ám Léda kisasszony születésekor Rubintia királynő eltávozott Álmok földjéről a Mennyeknek országába, s a király szíve belesajdult a fájdalomba. Majd nem sokkal később megjelent a birodalmat veszélyeztető kegyetlen sárkány, Cor Mollis, a még nála is rettegettebb Ferus fia, hogy a királykisasszonyt magának követelje, vagy ha nem adják néki, lángokba borítja egész Álmok földjét. Morosus pedig nem tehetett mást, feláldozta egyetlen leányát, hogy mentse a maga semmivé lett életét.

Az eltelt esztendők során a nép lassan elfelejtkezett a tragikus sorsú kisasszonyról - „inkább ő haljon meg, mint mi”, mondogatták akkoriban -, csupán nemes lelkű bátyjai emlékeiben és szívében élt tovább. S ahogy teltek-múltak az évek, megfogalmazódott bennük a gondolat, megkeresik elveszített testvérüket, s visszaállítják a birodalmat egykori pompájába.

Így hát Gabriel herceg és Pippo úrfi útra keltek atyjuk akarata ellenére, miután kiválasztottak két gyönyörű fekete paripát, s Timidustól délre, a Kakaó folyó felé tartottak, hogy azon átkelve felkeressék Prudentist, a bölcs boszorkányt, hogy az segítse őket megtalálni Cor Mollis varázshatalommal bíró kastélyát. Hosszú volt az út, mire a folyóhoz értek, így annak partján álltak meg első ízben pihenni. Hogy szomjukat oltsák, merítettek az édes folyadékból, majd elheveredtek a csokoládéfák alatt.

A hercegek ismerték a mesét gyermekkorukból, mely szerint ezek a csokoládéfák hozták létre sok száz esztendeje a Kakaó folyót, mert egészen addig tej csordogált a helyén, de idővel a törzsek feloldódtak benne, s így jött létre ez a mennyei ital.

Mikorra kipihenték magukat mind az ifjak, mind lovaik, ismét útnak indultak, átkeltek a folyón, és Mézes-puszedli falva felé vették az irányt, ahol a bölcs Prudentis élt. A boszorkány háza előtt üldögélt, mikor a két királyfi megérkezett.


- Hol jártok itt, herceg úrfik, hol emlékezet óta ember fia nem járt? – kérdezte Prudentis recsegő hangon, mire Pippo úrfi mesélni kezdte szomorú históriájukat. – Cor Mollis kastélyát nem találhatja meg bárki, halandó pedig csak legritkább esetben. Nem véletlenül bír varázshatalommal ama díszes udvar, hol Léda kisasszony rabságát senyvedi. Eme láthatatlan helyre csak az lelhet rá, kinek szívében azon tulajdonságok égnek, melyek elég erősek ahhoz, hogy Timidus városát a semmivel tegyék egyenértékűvé.

A királyfiak sápadtan pillantottak egymásra a boszorkány szavai hallatára, mert úgy hitték, hiába az ő kellő bátorságuk és elszántságuk, ők nem rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, mellyel otthonukat elpusztíthatnák.


- Én azonban segíthetek, ifjú hercegeim. Ez a két pára is remek állat, ám én olyat adhatok számotokra, mely segít meglelni Caritast – felelte Prudentis, majd egy-egy tincset levágott a hercegek hajából, s azokat a föld porával elegyítette. Néhány ismeretlen, idegen szó hagyta el aszott ajkait, s pillanatok múltán a világ két valaha volt legcsodálatosabb szárnyas lova állt előttük. – Ők Benevolentia és Fidus, egy belőletek és a földnek mindenhatóságából. Bízzatok bennük, hercegek, s akkor húgotokat viszont láthatjátok!

A két ifjú egy percig sem tétlenkedett, új paripáik hátára szálltak, köszönetet mondtak a boszorkánynak, majd a horizont felé emelkedtek. Benevolentia és Fidus célirányosan repültek, útjuk során elszálltak Törp-föld felett, majd a sellők lakta Gyémánt-tengernél keletnek fordultak, s a nimfákkal benépesített Keleti-oázist elhagyva Álmok földjének legkeletibb csücskében landoltak, a Semmi-pusztában.


- Ím itt volnánk, ifjú hercegek – szólalt meg lágy, nyugtató hangon Fidus, mire az ifjak leszálltak hátukról.


- Ha tovább mentek egy félóra jártányit keletnek, rá kell, hogy leljetek Caritasra – tette hozzá Benevolentia, s bölcs szemeiben bíztatás csillogott.

A két királyfi hát fogta magát, nekiindult a pusztának paripáikat hátrahagyva. Már hosszú percek óta taposták a homokot, mikor Pippo úrfi gondterhelt arccal testvérbátyjához fordult.


- Ha rálelünk a kastélyra, azzal Timidus halálos ítéletét írjuk alá, bizonyíték lesz rá, hogy nem vagyunk méltók őseinkhez és a birodalomhoz. – Lehajtotta fejét, Gabriel herceg közben szavain gondolkodott.


- Prudentis okkal küldött ide minket. Bárhogy is legyen, most már tovább kell mennünk – válaszolta határozottan a trónörökös, s némaságban folytatták útjukat.

Fél óra elteltével aztán egy apró tavacskát pillantottak meg a közelben, melyen gyönyörű lótuszvirágok pompáztak. A két ifjú nem értette, hogy nőhetnek ezek a csodaszép növények a sivatag közepén, ráadásul a birodalomra nem jellemző kristálytiszta víz felszínén. Amint elérték a tó szélét, a virágok fejüket a hercegek felé fordították, s egy másodperccel később szélsüvítés támadt, majd a tavacska túlpartján elkezdtek kirajzolódni egy meseszerű kastély körvonalai.

A hercegek egymásra tekintettek, majd minden bátorságukat összeszedve, kivont karddal mentek a bejárat felé. Már éppen elérték volna a súlyos vaskaput, mikor az magától feltárult, s maga Cor Mollis lépett ki rajta. A hatalmas, háromfejű sárkány mindhárom arca boldogságtól ragyogott, amit az ifjak nem értettek.


- Hát mégis van még oly nemes lelkű fiatal Timidus városában, ki elmer jönni hozzám, a messzi Caritasba – lelkesedett a bestia, mire a hercegek megdöbbenve pislogtak maguk elé.


- Azért jöttünk, te szörnyeteg, hogy a húgunkat megmenekítsük – válaszolta tetetett magabiztossággal Gabriel, mire Cor Mollis bólintott.


- Tudom jól, ifjak, miért jöttetek – helyeselt a sárkány, majd nevetve hozzátette -, de kardra semmi szükségetek hozzá. Léda kisasszonynak szavamat adtam, ha Timidusban született oly’ halandó, ki érte jönne, ő szabadságát visszakapja. S lám, ti eljöttetek. Hát kerüljetek beljebb, had vendégeljelek meg titeket, derék hercegek!

Gabriel és Pippo semmit sem értettek, de azért mégis elindultak a kastélyba, ám kardjaikat továbbra sem tették el, bizalmatlanok voltak Cor Mollisszal szemben.


- Drága hercegnőm, testvérbátyáid eljöttek érted – felelte a sárkány, mikor Léda tűnt fel.

A kisasszony ahogy meglátta az ifjakat, nyakukba vetette magát, s csak csókolta arcukat, amiért ilyen bátrak voltak.


- Én már semmit sem értek – tört fel végül Gabriel herceg torkából, mire Léda kisasszony kuncogni kezdett.


- Kedves bátyám, hidd el, megértem. Szeretném, ha fegyvereiteket elraknátok, ebben a kastélyban nincs helye erőszaknak, ez a szeretet vára…

Ezzel Léda elmesélte Cor Mollis történetét fivéreinek, mely szerint a sárkány ugyan valóban elrabolta, ám azért tette, hogy a gyávaság városában, Timidusban kiderüljön, van-e olyan nemes lelkű ifjú, kiben megvan az a két tulajdonság, ami megtisztítja a fővárost. S lám, a hercegek voltak éppen ezen ifjak, kiknek szívében ott élt a jóakarat és becsületesség. A Prudentis által varázsolt két szárnyas paripa épp ezek megtestesítői voltak, hiszen ők belőlük voltak.


- Cor Mollis a legkedvesebb, kivel eddig valaha találkoztam. Ő nem olyan, mint mondják, egy szemernyi kegyetlenség sincsen benne. Ő a született szelídség, s nekem igen jó sorom volt itt, a kastélyában, mellette – heveskedett a kisasszony, mire a sárkány mind a hat szeme könnyekkel telt meg a meghatottságtól.


- Szavatartó is vagyok, drága hercegnőm. Immáron újra szabad vagy, visszatérhetsz szülővárosodba – mondta szomorúan Cor Mollis, s a könnyes jelenettől a királyfik szíve is összefacsarodott.


- De ha én elmegyek, ki lesz itt neked ezek után? Hisz itt nincs még egy ember, aki annyi időt töltene veled, mint én – pityeregte Léda kisasszony, s megölelte a hatalmas sárkányt.


- Majd néha meglátogatsz – csitítgatta őt kedvesen, majd keserűen hozzátette. – Timidusban engem aligha látnának szívesen…


- Tévedsz, Cor Mollis – vágott közbe Gabriel herceg. – A birodalomban ezentúl minden meg fog változni. Timidus ideje eljárt, Álmok földjének új fővárosra van szüksége, és olyan lakosságra, akik nem gyávák harcba vonulni, ha számukra fontos az indok. Itt az alkalom, hogy minden megváltozzon.


- Ifjú herceg, úgy hiszem, Morosus király koronájának nagyszerű helye lesz majd egyszer a te fejeden – mondta Cor Mollis, s megtörölte könnyes tekintetét. – Timidust meg kell tisztítani, de a főváros örökre ott kell, hogy álljon.


- Pedig Caritas sokkal alkalmasabb lenne – szólt közbe Pippo úrfi.

S e szavak hallatán a három testvér és a sárkány boldog mosollyal nézett egymásra.

Így történhetett, hogy Álmok földje lassan visszanyerte régi pompáját és dicsőségét, s az ifjú Gabriel király Caritasba tette át birodalma székhelyét, hol a testvérei és Cor Mollis, a valaha élt legszelídebb sárkány társaságában boldogan élt, míg meg nem halt.

Ezen mese után talán már értitek, kis manók, hogy Léda kisasszony története miért olyan varázslatos, hogy azt mindenkinek ismerni kelljen akár törp, tündér vagy halandó. S tudom jól, az én gyermekeim, unokáim, és valamennyi leszármazottam ismerni fogja Gabriel, Pippo, Léda és Cor Mollis nevét, mert ők nem pusztán egy mese szereplői, hanem a valóra vált csoda.