Legyek átlagos?!

Évszám
2012
Beküldő
Kívülálló

238888 MA

2-531120-3864

5321 8083 1319 7033

8238851641

086 872 604

30/526-72-24

 

Adatok, jelek, kódok, azonosítók és számok = Ember! Egy átlagos ember! Ezek egy átlagos ember átlagos adatai, melyekre egy átlagos ügyintézés során bármikor szükség lehet!

De vajon tényleg ennyire könnyű átlagosnak lenni, s mi az, ami átlagossá teszi, s mi az, mi páratlanságot kölcsönöz egyéniségünknek? Érdemes-e átlagosnak lenni modern korunkban, vagy jobb kitűnni, s nem tömegembernek lenni? S ha érdemes, vajon mivel? Hol vannak a határok, s ezeket ki hivatott megmutatni, s betartatni? Ki állítja fel a korlátokat, s mi alapján, s vajon bűn-e ezekkel nem törődni, figyelmen kívül hagyni?

Átlagosnak lenni napjainkban szükséges rossz, megkötő béklyó, vagy természetes állapot?

Különcnek, egyedinek lenni pedig problémákat okozó lázadás vagy épp az egyéni szabadsághoz vezető út?

Egy biztos: minden ember célja: boldognak lenni! De átlagosan vagy egyedi módon?

Úgy vélem az átlagosság a mai világ, a modern kor kíméletlen kritikája és egyben észrevehetetlen csapdája, és ha egyszer ránk ragasztotta a társadalom ezt a jelzőt, nagyon nehéz levetkőznünk azt. Meglehetősen könnyen a szokásos életet élő emberek között találhatjuk magunkat, hiszen bár még gyermekként arra törekszünk, hogy „nagy dolgokat" vigyünk véghez, viszont mintha „útközben", azaz a felnőtté válás rögös útján féltve őrzött, dédelgetett álmaink és vágyaink a semmibe vesznének. Sokszor nem azért mert már értelmetlennek találjuk őket, hanem mert a társadalmi konvenciók ellehetetlenítik azokat, vagy pusztán csak a bátorságunkat, tenni akarásunkat ássák alá. Álmaink és vágyaink, célkitűzéseink létjogosultságának megkérdőjelezése nem más, mint a modern kor tömegember létrehozásának folyamata. S mi sok esetben vagy neveltetésünk, vagy a kortársak befolyásolása, vagy épp csak az aktuális hátráltató körülmények miatt lemondunk korábbi terveinkről, elfedjük valódi akaratunkat, s felvesszük a hétköznapi sémákat, viselkedésformákat. Ha arra keresünk bizonyítékot, hogy alátámasszuk mennyire észrevétlenül szövi át életünket a megszokás, és megszokottság minden ritkaságot magába temető mélysége, gondoljuk csak át mindennapos kifejezéseinket. Elég csak a szókincsünket és fogalomtárunkat kicsit jobban górcső alá venni, s máris olyan megfogalmazásokkal találkozhatunk, mint például: az átlagköltség, az átlagos ápolási idő, az átlagos élettartam, az átlagos női méretek, stb. A fenti felsorolás persze csak egy, a teljesség igénye nélkül összeállított lista, mely alapján bizonyságot nyer a „hétköznapiság" uralma életünkben. Feltehetjük a kérdést, hogy ha az életünk minden területét - értem ezalatt akár csak a természettudományokat, társadalomtudományokat és más fontos, az eligazodásunkhoz szükséges tudományt - ilyen mértékben áthatja a közepesség mindent magához igazító ereje, van e értelme, s ha igen, hogyan szakítani a konvenciókkal?

Személy szerint amellett foglalnék állást, hogy mindenképpen van, s jóllehet talán emberként kötelességünk is az egyediség, a ritkaság védelme és segítése.

Félre értés ne essék, nem célom azt hangoztatni, hogy minden társadalmi elvárás pusztán csak az egyéniségek lerombolására született és azok betartása egyet jelent a középszerűségbe való süllyedéssel, de úgy vélem nem támogatjuk megfelelő módon az egyéniség kibontakozását. Meglátásom szerint sajnos korunkban sokkal inkább a teljesítményorientáltság, a kézzel fogható haszon elérése a cél, mindeközben pedig az egyéniségek egyedi jellemvonásai, melyek csak még értékesebbé tehetnék az illető személyt, fokozatosan eltörpülnek. Mint tudjuk harmóniát nem az azonosság, hanem a különbözőség teremt. Erre legjobb példa a természet, ahol nem létezik egyformaság. A sorozatgyártás pedig emberi szülemény. Méghozzá profittermelő emberi szülemény. S mint mindennek, ennek is megvannak az előnyei  és hátrányai is. Előnyös hiszen, a sorozatgyártás lényege a praktikus, hasznos de mindenképp anyagi hasznot hozó termékek gyors előállítása. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ami a materialista világban sikerre vezet, sokszor az emocionális területeken elsekélyesedéshez. Hiszen mi előz meg minden sorozatgyártást? Egy eredeti ötlet. S mi kell egy eredeti ötlethez? Egy kreatív személy, aki erőt, időt, tudást, energiát s bátorságot nem kímélve gondolkozik, s alkot. Persze megeshet, hogy nem mindig célravezető az adott elképzelés, mégis ahogy Herman Melville is megfogalmazta: „Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban." Hiszen az eredetiség az, ami megfűszerezi lényünket, ami többletet ad az életünkhöz, a mindennapjainkhoz, s ami meggátolja, hogy az életünk kiüresedjen, s ami minden további origója.

Mint tudjuk, minden ember egyszeri és megismételhetetlen, ez pedig maga után vonzza az eredetiséget is. Az eredetiséget, a valódi értéket pedig nemcsak az egészséges embertársainkban találhatjuk meg, gondoljunk csak a szellemi, vagy testi fogyatékosokra is. Sok esetben többet tanulhatunk egy sérült embertől, kitartásról, akaraterőről, hitről, elkötelezettségről, sőt a boldogságról is. Ők azok akik szintén hordozzák az egyediség ismertetőjeleit, csak esetleg sajnálatból, szánalomból, félelemből nem vesszük észre azokat. Önmagunk elfogadásán túl, azt gondolom legfőbb célunk a problémákkal küzdő embertársaink elfogadása, mely az értékesebb élethez vezető út első lépcsőfoka. Az egyediség észleléséhez semmi mást nem kell tennünk, mint kimenni az utcára és néha fel is nézni, nem csak a lábunk alá. S ekkor megláthatjuk az emberek páratlanságát, észrevehetjük sajátos jellemvonásaikat, jellegzetességeiket, melyek nélkül szegényebb lenne a világ.

Ha meghalljuk azt a szót, hogy különc, vagy épp egyedi, sajnos a legtöbb esetben ezek a fogalmak valamiféle negatív töltettel telnek meg tudatalattinkban, s rögtön a legrosszabbra, a deviáns viselkedésre, vagy pusztán csak a társadalmi elvárások teljes elutasítására gondolunk. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy ne vessük el első látásra az esetlegesen kirívó személyeket, inkább próbáljunk meg gondolataik mélyére látni, s megérteni, hogy miért érzik jobban magukat attól, ha kitűnhetnek a tömegből. De ezt eleve elutasító hozzáállással képtelenség elérni. Úgy gondolom józan ítélőképességünk segítségünkre lehet abban, hogy megválogassuk, kik azok az eredetiséget sugárzó emberek a szűkebb és tágabb környezetünkben, akiket érdemesebb közelebb engedi magunkhoz, hiszen ezek a személyek sok esetben olyan értékeket rejtenek magukba, melyek a mi életünket is gazdagíthatják. Gondoljunk csak azokra az emberekre, akik például valamilyen extrém sportot űznek nagy szenvedéllyel. Számukra a hobbijuk egyben a kreativitásuk forrása is, hiszen az abból fakadó nyugalom, hogy valami olyasmit tesznek amit mások kevesen, kaput nyit a kreativitás, az egyediség felé. Életfelfogásuk szerint nem azért érdemes különleges, egyedinek számító hobbival foglalkozni, hogy kitűnjenek a tömegből, hanem mert nem az utánzás a céljuk, hanem a kreatív módon történő páratlan élmények átélése. Számos figyelemre méltó tulajdonságot ötvöznek magukban, és tevékenységükkel az esetek többségében felkeltik érdeklődésünket.  Akkor miért ne kérdezhetnénk, és miért kellene rögtön elutasítóan, kelletlenül, legyintve, és elítélve, vagy épp negatívan hozzáállnunk tevékenységükhöz és személyükhöz? Ne féljünk az újdonságtól, mert meglehet, hogy pusztán csak annak megismerése, vagy az ahhoz való közelebb kerülés kiteljesíti, boldogabbá teszi életünket. Saját egyéniségünk épülésére is válhat, ha nyitottak vagyunk, és vizsgálódó tekintettel s megértő lélekkel fedezzük fel az eredetiséget embertársainkban, s segítjük őket személyiségük még szélesebb kibontakoztatásában! Ha pedig életterünk tárgyiasult világát is szemügyre vesszük, és hagyjuk, hogy a világban, az életben elért anyagi sikereken, vagy épp veszteségeken túl más irányba is elkalandozzanak a gondolataink s tetteink, észrevehetjük, hogy mennyi páratlan, egyedi és egyben csodálatos dologgal, remekművel vagyunk körülvéve, melyek közül némelyek csak nehezen, hosszas elmélkedés útján, míg mások könnyen fellelhetőek. S erre megannyi példa sorakozik. Végzettségemből fakadóan volt szerencsém több tucat ritka értékkel találkozni, melyekért mai napig hálás vagyok. Saját példám, életem eddigi alakulása sokmindenre megtanított. Rádöbbentem, mennyi igazság rejtőzik Andrew Carnegie szavai mögött, aki szerint: „ Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít  az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat." Megtapasztalhattam, hogy milyen érzés a tudást átadni, s látni ennek későbbi értelmét más emberek életében, vagy épp újra felfedezni már rég homályba merült hagyományokat és szokásokat, és, hogy e felfedezés mennyi örömet és emberséget képes magával hozni. Ha pedig kilépek önnön korlátaim közül, s nem teszek mást, csak szétnézek a nagy világban, ráeszmélhetek, hogy mennyi szépség rejtőzik akárcsak a természetben, egy virágban, az erdők hallgatag mélyén, vagy épp a tenger végtelenségében. Tovább vizsgálódva pedig észrevehetjük az emberi kéz alkotta remekműveket, vegyük csak számba az építészet mesterműveit, a művészetek, - a festészet, a zene, az irodalom s még sorolhatnám - területén létrehozott értékesebbnél értékesebb alkotásokat. Még az átlagosság, mint egy definíció szerinti meghatározása is, elismeri a művészet és ezzel együtt a páratlanság kifejezésének fontosságát. Ugyanis az átlagosság ellentéte a művészi tipikusságnak, hiszen nem más, mint a valóság jelenségeinek olyan csoportja, illetve a művészi megformálásnak az a módja, melyben az ellentmondások nivellálják egymást, s melyben ilyenformán a középszerűség tükröződik, s bár a művészet is ábrázolhat, -s kell is, hogy ábrázoljon - tartalmukat tekintve átlagos jelenségeket, de nem átlagos, hanem tipikus formában. A művészet viszont, s minden életünkhöz többlettartalmat biztosító folyamat, csak úgy és csak akkor jöhet létre, ha felismerjük és támogatjuk, segítjük erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten nemcsak az egyértelműen tehetséget tükröző embertársainkat, hanem igyekszünk egymást segítve fellelni egymás értékeit.

Egyikőnk sem hivatott ítéletet alkotni embertársa felett, ez alapján úgy vélem ítélkezés helyett emberi kötelességünk, hogy ne vessük meg azt, aki meri vállalni önmagát, s próbáljunk úrrá lenni az ismeretlentől való félelmünkön, mely meggátol, hogy egyedit, újat alkossunk, vagy épp a más által létrehozottat megéljük, élvezzük. Álláspontom szerint az átlagosság és az egyediség közötti feloldhatatlan, örök ellentét megoldása nem is a kettő közötti választásban rejlik, hanem egymás támogatásában, tetteink értékelésében és képességeink kiaknázására való biztatásában. Hiszen mint tudjuk, az ember egyéniségéről leginkább tettei árulkodnak, és nagyságát is az határozza meg amit valóra mer váltani.

A leírtak fényében viszont, akár a hétköznapiságot kimutató tetteket, akár az egyediséget tükröző cselekedeteket részesítjük előnyben, a legfontosabb, hogy hasonlóképp gondolkozzunk, mint Ady Endre, aki az egész emberiség felé kinyilvánított elvárását mintegy hitvallásként hagyta az utókorra, s mely úgy vélem megfontolandó, s a boldogabb jövő érdekében mindenki számára kivitelezendő és továbbadandó:

„ Nem várom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen!"