A szívnek törvényei
külön valamik. Emberi törvényt az
emberi szívre ráabroncsolni nem lehet.
(Gárdonyi Géza)
Túl a vízen, túl a réten, Öreg-hegyről tárogató síró hangján fúj a szellő, le a völgybe, régmúlt históriát regél a tájra, hun vezérről, hun vitézről, új hazáról,csata véres mezejéről.
Van egy hely, két szép folyó között, ahol dús a fű, lombos a fa, bővizű a patak, itt lelt hazára hun vezérünk, hun népével. Sík mezőnek közepében díszes sátor. Előtte egy magas póznán gyolcsból szövött zászló mondá, hogy nagy vezérek lakják. Körös körül sátrak hada szépen sorba, elébb nagyurasak, hátrébb hanyatlósak. Sokan voltak sokasodtak, szomszéd földre kacsingattak. Napnyugtakor három zoltán[1], három lovon hírül hozá, hogy ”Macrinius Pannonia kormányzója a rómaiakkal paktál. Detrét küldték seregével, meg sem álltak Matricáig[2], Matricánál tábort vertek.”
Hunok népe nem várhatott, szomszéd földre áhítozott. Kürtök, dobok hangos zaja hírül adá, hogy „hadba szállnak, az Iszterig[3] meg sem állnak, aztat tömlőn általszelik, Pannóniát megszerezik.”
Táltos kántál[4], fehér lónak lelke elszáll, puhul a száraz hús, füstölődik a sajt. Kia vezér kilenc lánya, sürög-forog a jurtában, nyilat hegyez, fogast készít, nyerget, zablát[5], mindenfélét. Mire a nap harmadjára nyugodott le, harci sorba állt a sereg. Keve vezér járt legelöl, követték őt a zoltánok, utána a többi vezér, ki-ki saját seregével, Kia sárga zászló jelzésével, csatlakozott bátor legényivel.
Hérics nem nyughatott, lovát felnyergelte apja régi nyergével, hosszú fekete haját süveg alá rejté. Fiú ruhába öltözék, és a vonuló had derekába nyergelé lovát. Kia vezér nem sejté, hogy Hérics lánya útra kél. A sötét éjszakában holdnak fénye mutat utat a dübörgő ló patáknak. Hérics mellett délceg legény tanácsait osztja: „Fő a tanú vagy a levágott fej, zsoldot[6] csak így osztogatnak. Vizes tömlőt ne a lóra, el a veszedelem közepéből.” Sok-sok okos beszéd elhallgatik, Provincia megláttatik. Sok alvó éjfél körül mindörökre alva marad. Égő házak fosztogatva, kamra ajtók nyitogatva: Kia kiált,” most már elég!” Kürtök szólnak pihenőre, készülődve nagy erőre, Hérics tudja ez nem tréfa, holnap lesz a csata végre. Másnap reggel rigófüttyre szemtől szembe a két zászló.
Hérics, a lány nem egy gyáva, rovásán már százan vannak. Tárnokvölgye véres latyak, csengés bongás, fegyverzörgés, kiáltások, kürtök hangja, rikkantások hallék tova. Egy puffanás, egy csörrenés, Hérics pajzsa nyilat fogott, könnyű nyergén, hátrafordul, nyilat zúdít nem is egyet. Egyet dobbant, kettőt fordul,sárga sisakos legény ellenségből elékerül, a két szempár egymást nézi, kard nem mozdul, nyíl sem reppen. Ló és lovas meglepődik, kicsit várnak, elvegyülnek. Dúl a harc, sok a halott. Kéznek lábnak nincsen gazdája, sebes testek elalélnek, döglött lovak elterülnek. Fej a láb előtt vértócsába süpped. A földön sebesültek sokasága. Kín, fájdalom mindenfelé. Hérics elé kettő nyargal, ebből élve hogyan jut ki? Szíve, mint a malom, dübörög vadul. Két irányból két kezével életéért küzd keményen. Ereje már veszendőben, jobbra suhint, már nem csapkod. Váratlan a két hóhért nyilak lepték lentről fölig. Hérics maga, majd elájul, sárga sisakos a megmentője. Nem sokáig ámuldozott, kürtök hívták, nagy baj vagyon. Keve vezér, jaj, a szegény, szeme lezár, lelke elszáll.
Hun leányunk nagyot gondolt, kopját kapott, ő a vezér. Tudta ő a harci cselt. Kürtök búgták, zoltánok hirdették a visszavonuló dallamát. Detrééket megtévesztvén, Hérics mindent megtervezett. A csapatok hadirendben, fegyverek már megélezve. Nyilasok a sorok elején. Utánunk a gyors lovasság, legvégén a többi legény. Detréék már ünnepelnek, végső harcra nem készülnek.
Hunok hada, harci lázban, nekivágnak utoljára. Nyilak szállnak nyalábszámra, fejek esnek ezerével. Detre hada már nem harcol, hátat fordít, tova nyargal.
Tárnok völgyén csata némul, hollók jőnek nagy csapatban. Halott fekszik halott hátán, böglyök döngnek dögök hátán. Sebesültek nyögnek, segítségért rimánkodnak, csoma[7] szaga egyre terjed, így néz ki most Tárnok völgye.
Regősök már muzsikálnak. Kincsőröknek sok a dolga, a rovósok[8] sem lustálkodnak, többiek meg holtakat fosztogatnak.
Regős regél fenn a dombon, Hérics regöst nem hallgatja, csatatéren bóklász, de nem kincset vadász. Nem találja apját, a vezér Kiát. Már sötétség honol a véráztatta völgyben. Szívének csak egy fáklya mutat utat, le egészen, le a dombig. Domb lábánál nyögés hallik, vízért eseng sebes ember. Leányunk, hogy megszemlélje, közel oson hangirányba. Most látszik, hogy ketten vannak. Egyik fekszik, sebe tátong, másik vizestömlőt húzva mászik.
Hérics szíve majd kiszakad, fekvő ember az ő apja. Fölé hajol, csókolgatja, gyengéd kézzel símogatja. Süvege földre esik, fekete haja vállra hull. Szeme könnyes, teste remeg. Síró hangon atyját szólongatja. Kúszó ember lába törött, teste sebes, fején horpadt sisak, méghozzá egy nagyon ismert, sárga sisak. Vérző kézből vizestömlőt nyújt feléjük. A haldokló fölött összenéznek, egymás nyelvét nem érthették. Kia lányát megcsókolja, dicső szóval megdicséri. Arra kéri, sokasodjon, fiú süveget többé ne hordjon. Hangja elhal, szeme lezár, lelke ősi földre elszáll. Szegény leány mindent ígér.
Öreg-hegynek tetejére, fölvivék a halott vezért. Három nap és három éjjel gyászolja őt, Hérics lánya, mellette egy ifjú legény. A legénynek fején immár süveg, kezén kötés, lábán faháncs, furcsán fest most hun ruhában. A gyász után máglyát raknak, a halott hamvát a földnek adják, Hunok földjén ez már csak így szokás. Sírhant tetején az ifjú pár vadmandulát ültet, hogy minden tavasszal, virágba boruljon egy emlék.
Az Öreg-hegyen már nincs sírhant, de a vadmandula még most is, minden tavasszal virágot bont, hírrel hirdetvén, hogy itt e földért hunok drága vére omlott.
[1] A hun sereg gyors lovas hírvivője, futára
[2] Római település a mai Százhalombatta területén
[3] Duna
[4] Fohászkodik
[5] Lószerszám
[6] Legkisebb római pénzegység, ebből származik a mai zsold kifelyezés
[7] Pestis
[8] Akkori jegyző
Évszám
2009