Manga hirtelen ébredt, mint akit szólítottak, álmossága elmúlt, magához vette íját, nyilait, óvatosan elosont alvó nagyapja mellett, és elhagyta a sátrat. Szerencséjére felhős volt az ég, a sötétben könnyen kijátszotta az őröket. A tábort egy hegy lábánál verte fel a törzs, ügyelve arra, legalább egy oldalról védve legyenek. Szaporán lépdelt, percek alatt elérte az erdőt, fellélegzett, itt már nem fenyegette a veszély, hogy észreveszik. A erdő eleinte ritkás volt, de ahogy mélyebbre hatolt egyre sűrűbb lett, az aljnövényzet lépésről-lépésre dúsabbnak tűnt, ösvénynek nem volt nyoma. Nehezen haladt előre, mert fölfelé tartott, és a hegy egyre meredekebb lett. A fák magasra nőttek, úgy képzelte, valahol fent összeborulnak, és nem engednek se fényt, se hangot ide a mélybe, ahol ő, a tizennégyéves Manga most küldetést teljesít. Fel kell másznia a hegyre!
Hogy miért, nem tudta. A kényszer erős volt és szűkszavú, mindig csak a következő lépésről tudósított. Fáradó izmai azt jelezték, órák óta mászik. Keménykötésű lány volt, nagyapja fiúként nevelte, megülte a lovat, nyílvesszői pontosabban célba találtak, mint a hasonló korú fiúké. Talán feleúton lehetett, a növényzet újra ritkább lett, és a talaj kövessé vált. A sötétséget elűzte a Hold mikor kibújt a felhők mögül. Leült pihenni egy terebélyes fa alá, mozgásával felriasztotta az ott alvó madarat, mely suhogó szárnycsapással menekült. Manga, meglepő gyorsasággal kapta elő íját, és lőtt. Pár méterre a fától megtalálta tollas áldozatát, a célzás pontos volt, már nem élt. Ez volt az első eset, hogy élőlényre lőtt, szíve hevesen vert,letérdelt megköszönte a madárnak, hogy életét adta a küldetésért. Nagyapja tanította arra, hogy az élelemszerzés vagy áldozat céljából megölt állatok szellemét ki kell engesztelni. Aztán vállára vette a madarat, mert tudta azt is vinnie kell, és folytatta útját. A hegycsúcs már nem lehetett messze, mert szinte kopár volt a táj, csak a kövek lettek egyre nagyobbak. A Hold megint felhők mögé menekült, az égbolt elsötétült. A testes madár súlyát megtízszerezte a fáradtság. Éppen leülni készült, mikor fülhasogató, türelmetlen hang riasztotta. Felállt, hogy megkeresse a kétségbeesett sírás forrását. Mikor felkapaszkodott a magasba, egy hatalmas fészket talált, mélyén egy furcsa madárfióka tátogott, és próbálgatta repülésre még alkalmatlan szárnyait. Manga a meglepődéstől moccanni sem tudott. A madárnak oroszlán teste, hosszú farka, hegyes fülei és szárnyai voltak.
-
Éhes vagyok! - bömbölte a lányra nézve.
Manga bedobta a madarat a fészekbe, és hallva a csontok ropogását, rohanva indult lefelé a hegyről. A sietségtől szinte szánkázott, sarujának szíja elszakadt, mezítláb szaladt tovább.
Ozor már többször benézett a sátorba, de Manga még mindig aludt. - Mi lehet vele? - töprengett - máskor a madarakkal kel. - Leült , nézte keskeny, barna arcát, fényes fekete haját.A törzs legszebb lánya, lágyultak meg arcán a keserű vonások. Korán árvaságra jutott, anyja a szülésbe halt bele, apja, aki Ozor fia volt, csatában vesztette életét. Többszörös súly nyomta az öreg táltos vállát, fel kellett nevelnie egy csecsszopót, és nem maradt utódja, aki táltosként majd a nyomába lép. Legalább hetven tavaszt számlált, ő volt a törzs legöregebb embere. Mi lesz ha meghal, nem lesz az embereknek gyógyítója, nem lesz aki Istennel és a szellemvilággal elrendezi az élők dolgait. Már évek óta nem született senki olyan testi jellel, ami a kiválasztásra alkalmassá tette volna.
Manga megmozdult, pillantása nagyapjára esett.
-
Olyan furcsát álmodtam
Ozor figyelmesen hallgatta a hosszú történetet.
-
Griffmadarat etettél. Én még sohsem láttam, csak apám mesélt róla.
-
Olyan fáradt vagyok, és nagyon fájnak a lábaim - panaszkodott a lány.
-
Megerőltető álom lehetett - nézett rá mosolyogva, és közben felhajtotta a puha
őzbőrtakarót, hogy megmaszírozza a kislány lábait. Manga lábai sebesek, vértől szennyezettek voltak.
A táltos megdöbbent a látványtól. Megtisztította, gyógyfűvekkel fedte be a sérüléseket, de amíg dolgozott, csak az járt az eszében, hogy ami történt nem lehet véletlen. Kerülte unokája tekintetét, de mire végzett, tudta beszélni fog.
Látszott nehezére esik a szó. Kezeibe temette arcát, hosszú ősz haja előrehullt.
-
Már ükapád is táltos volt, a családban férfiágon mindenki burokban született. Mikor kibujtál anyád hasából, azt hittük fiú vagy, de a burokban te voltál. Egy lány!
-
Sajnos, ugye nagyapa? - Manga szemét ellepték a könnyek.
-
Hát táltos nem lehetsz - simogatta tekintetével - de nem adnálak oda száz fiúért sem. Azt tudod, hogy a griffet neked kell felnevelned, a szülei valószínű odavesztek, és ebben nem tudok segíteni, csak annyit, csinálok egy erősebb sarut.
A beszélgetőket megzavarta egy zömök, sunyi szemű kamasz. Hívás nélkül bújt be a sátornyílásán, tekintete körbevizslatott, aztán mohón a fekvő kislányra tapadt.
- Mit akarsz Mizse? - a táltos nem titkoltan barátságtalan volt.
- A többiek kérdik miért nem voltál a versenyen Manga? - - arcán kigyúltak a pattanások, annak jeléül, hogy zavarba jött. Tisztátalan arcbőre miatt nem volt népszerű a lányoknál.
- Nem érzem jól magam, pihenni fogok. -
Mivel Mizse nem mozdult, a táltos fölállt - Eredj! - tolta ki a nyíláson és behajtotta a sátorlapot.
Manga még kétszer tette meg az utat a hegyre. Másodszor nyulat vitt, harmadszor őzsutát. Mikor visszagondolt , úgy érezte az első út volt a legnehezebb, bár a griffnek egyre nagyobb lett az étvágya, de most már ismerte a célt, ami lelkét és testét egyaránt segítette. A griff felnőtt, szárnyrakapott, többet nem volt rá szüksége.
A táborban közben forrpontra hágott a hangulat. Fiatal harcosok egy csoportja tovább akart vonulni, új területet szerezni, harcolni. Adony a törzs vezére megfontolt ember volt, csítította a türelmetlenkedőket.
- Kevesen vagyunk a harchoz, be kell várnunk a többi törzset. Veszélybe sodornánk az asszonyokat és gyerekeket. - intette őket.
- Adony már öreg, nem akar harcolni - zúgolódtak egyesek.
- A tétlenség békétlenséget szül, egyre több a viszály, verekedés . - próbálta meggyőzni a törzs fejét Dés, aki a fiatalok vezére volt.Végül azt mondta - Tegyen igazságot a táltos, kérdezze meg a szellemeket! - A javaslatot nem lehetett elutasítani. Dés illő módon kért bebocsátást Ozor sátrába, és előadta kérésüket.
- Adony egyetért? - kérdezte a táltos.
- Mind egyetértünk -
A határozott válasz után, Ozor azt mondta megteszi az előkészületeket. Közben észrevette, hogy az ifjú harcos pillantása hosszan elidőzik az alvó Mangán.
- Megnőtt Manga, szép lány lett. Beteg? - érdeklődött.
- Tudnék róla - mondta Ozor kurtán, pedig kedvelte Dést.Mikor a magas, izmos fiú elment Manga pillái megrebbentek.Mindent hallott. Éjszaka tette meg az utolsó utat a hegyre.
A tábor közepén megrakták a tüzet. Körbe ülték és várták a táltost. Manga is a lányok közé telepedett, sebesült lábát puha csizmácska fedte. Mikor a parázs már sötétpirosan izzott, megjelent Ozor. Ruhája félelmetesen gyönyörű volt. Mellén a Nap ragyogott, hátán a Hold, vállait madártollak díszítették, arcát medvemaszk fedte, jelezve segítője, totemállata a barna medve. Dobját a forró parázs fölé tartotta, hogy megfeszüljön a bőr, mert akkor erősebben szólt. Csend lett a tűz körül, a lélegzetüket is visszafojtották. Aztán megszólalt a dob, eleinte lassan, a mellkasokban rekedt levegő ütemesen távozott, majd felgyorsultak a medvemancsot formázó dobverők, és a felfokozott, őrjítő ritmus elsodort mindent és mindenkit. Manga teljesen elfelejtette, hogy aki a kör közepén extázisban dobol, nem kímélve testét, veszélyes régiókba küldve lelkét, az a nagyapja. Sokáig úgy érezte együtt repül a táltossal, aztán csalódottan tapasztalta nem képes követni. A tűz körül ülők valamennyien részesei voltak, csak más más mértékben ennek a révületnek. Amíg örjöngött a dob mindenre képesnek érezték magukat.
Aztán hirtelen csend lett, a táltos összecsuklott, mintha a jelmez mögül eltűnt volna az ember, csak egy kupac ruha maradt a füstölgő parázs mellett. Mikor Ozor már hosszú ideje nem mozdult, Manga kiáltása törte meg a csendet.
- Nagyapa! - feledve sajgó lábát a tűzhöz rohant. Közben Dés és egy másik ifjú megfordították a táltost. Élt, de úgy tűnt kiadta minden erejét. Bevitték a sátorba, a kétségbeesett Manga követte őket. Nagyapja eszméletlen volt, választ egyelőre nem remélhettek tőle. Jobbhíján a lányra bízták. Manga sok mindent megtanult nagyapjától, ismerte a gyógyfüveket,főzeteket tudott készíteni, felismerte a betegségeket,kívülről fújta a ráolvasásokat, csak még önállóan nem gyógyított soha. Összeszedte magát, megszabadította a beteget nehéz ruháitól, meztelen mellkasát finoman, egyenletesen masszírozni kezdte, olyan ütemben ahogy a szive vert. Mikor az öreg szív már szabályosan dobogott, pár korty erősítő teát itatott vele, hűsítő kendővel lemosta, megtisztította arcát a földtől, majd végtagjait dörzsölte be olyan kenőccsel, ami megpezsdítette a vért az elgyengült kezekben, lábakban. Mikor mindezzel végzett leült mellé, hogy őrizze.
-
Szép volt Manga! - Dés, aki nem ment el a többiekkel, a sátor egy kis résén keresztül figyelte a lányt. - Kész gyógyító vagy! - hangjában csodálat volt.
Ozor kinyitotta szemét, hangja gyenge volt mikor megszólalt - Hívd ide Adonyt és Dést! -
Dés intett a lánynak és nemsokára visszatért a Vezérrel. A táltos fölé hajoltak.
-
Sajnálom Dés, - nézett az ifjú harcosra - maradnotok kell, meg kell várni a többi törzset, ez a válasz, ezt üzenték a szellemek. Csillapitsd le a forró fejüeket. Hallgassatok Adonyra! -. fáradtan elnémult, majd mielőtt elhagyták volna a sátrat utánuk szólt. - Valami készül...a Nap..a Napisten.. - a többi mormolásba fúlt.
-
Mit akart mondani? - nézett össze a két férfi - Virassz mellette Manga, figyeld mit beszél! - adta parancsba Adony.
-
Később visszajövök, felváltalak. - igérte Dés.
Adony a táltos szavaival, a szellemvilág üzenetével állt a törzs elé. A kezdeti csönd után, a legnagyobb hangadók újra erőre kaptak.
-
Ozornak már gyenge a varázsereje, nem hiszünk az üzenetnek! - kiáltozták, a táltos betegsége megosztotta a törzset.
-
Dés a vezérünk, válasszuk meg Dést! -
Az idulatok kezdtek elszabadulni, az asszonyok beterelték a gyerekeket a sátrakba, magukra hagyva a férfiakat. Dés tisztelte Ozort, és hitt neki, nyugodtságával igyekezett leszerelni a hangoskodókat. Az átmeneti békét Adony teremtette meg, mikor másnapra törzsi gyűlést hívott össze, ahol igérete szerint összeméri magát Déssel, és az új vezér fog dönteni arról, hogy menjenek, vagy maradjanak?
Másnap Manga fekhelyén ébredt betakarva, nagyapját Dés őrizte. A táltos magánál volt, halkan beszélgettek.
- A szavazatom Adonyé - szólt a fiatal harcos után, mikor az elment a gyűlésre. Sátruk központi helyen állt, ha felhajtották a ponyvát hallották mi történik. Elégedetlen zsivaj és csend váltogatta egymást. Kora délelőtt volt, a sátorban mégis félhomály terjengett. Manga éppen reggelit készített, mikor Adony lépett be sietve.
- Baj van Ozor! Baj van a Nappal! - a bátor férfinak remegett a hangja.
Segített a táltosnak felkelni, és a sátor nyílásáig támogatta. Az felnézett az égre, látta hogy az életadó Nap egy részét fekete árnyék borítja, és az árnyék egyre nőtt. A szürkület már elborította a gyűlés helyszínét is. A heves vitatkozásban az emberek későn vették észre mi történik, és akkorra már harmada hiányzott a Napnak. Pillanatok alatt eluralta a tábort a rémület. Az asszonyok sikoltoztak, a gyerekek sírtak, az első döbbenetből magukhoz térő férfiak sem voltak bátrabbak a nőknél. Az egész törzset tanácstalanság fogta el. A viták megszüntek, mindenki az eget kémlelte, ami semmi jóval nem bíztatott. A fekete árnyék nagy falatokat harapott ki a Napból, egyre sötétebb lett. Az emberek akik korábban gúnyolták a táltost gyengesége miatt, most érte kiáltottak, benne látták egyetlen reményüket. Az idősebbek azt suttogták mindez büntetés a fiatal harcosok engedetlensége miatt. Adony igyekezett fenntartani a rendet, hogy a bűnbakkeresés ne forduljon tragédiába.
Manga csendben rendezgetett a sátorban, mikor takaróját fellebbentette, alatta két hatalmas madártollat talált.
- Nézd nagyapa! - nyújtotta felé a meglepő hálótársakat.
Ozor olyan pillantást vetett unokájára, amiben együtt volt a csodálat és a rémület.
- Amit a kezedben tartasz, azok a griff szárnytollai, elképzelhetetlen magasságokba tudnak repíteni egy táltost.
- Varrjuk a ruhádra! - ajánlotta a lány.
- Az ilyen ajándékot nem lehet továbbadni, csereberélni, ez csak annál működik, aki kapta.
- Akkor kárbavész. - Manga hangja szomorúan csengett.
Adony lépett be sebbel-lobbal a sátorba.
- Ozor segíts, a Nap rögtön eltűnik!
- Gyenge vagyok, a tegnapi nap elszívta minden erőm. Haszontalan vénember vagyok, nem tudok segíteni Adony! - kesergett és szégyenkezett a táltos. A vezér , mintha nem fogta volna fel a szavak értelmét.
- Ozor, már rakják a tüzet, ha ízzik a parázs jönnöd kell, szedd össze magad! Ha nem jössz önszántadból, a félelemtől megkergült emberek maguk fognak a tűzhöz vonszolni.
- Az lesz halálom napja - a táltos arca eltökélt volt.
- Jaj ne! - sírt fel Manga.
- Készülj! - Adony elhagyta a sátrat.
Manga most már megszakítás nélkül sírt. - Nem akarom, hogy meghalj....nem akarom!
Ozor teljesen magábafordult, szeme sötéten fénylett, néha megszólalt, de Manga számára megfejthetetlen, különös szavak hagyták el ajkát. Aztán hirtelen unokájára nézett.
-
A griff két szárnytolla üzenet volt Manga, csak nem akartam megérteni. Te vagy az új táltos!
A lány megremegett, félelmet és hatalmas boldogságot érzett egyszerre.
- Nem fogadnak el nagyapa!
- Ha én elfogadlak, nekik is el kell! - keményen hangzott a mondat, mint egy fenyegetés. Különben észre sem fogják venni," utána" én fogom bejelenteni.
Ládájából, ahova unokájának nem volt bejárása előszedett egy új, sajátjánál kisebb, de hasonlóan pompás táltosruhát.
-
Apádnak készült, de nem volt érkezése hordani. - hatalmas eres kezeivel szeretettel simogatta a hímzett csillagoktól ragyogó ruhát. - Hozd a griff tollait, varrjuk rá!
Az óriási, pompás tollak szépsége elnyomott minden más csillogást.
-
Öltözz! - a kemény hang nem az unokának , a tanítványnak szólt. - Kiválasztott vagy, nem is akármilyen, benned a griff ereje, ne félj segíteni fog! Manga fejére illesztett egy maszkot, homlokán a Nap ragyogott, szeme két csillag, ajka a fekvő holdsarló. - kezébe adta a dobot, kilesett a sátor nyílásán.
-
Adony felénk tart. Indulj! Minden megmaradt erőmmel veled leszek! -
A vezér megkönnyebbülten állt meg, mikor meglátta a sátor ajtajában a táltost, aki elindult az egyre erősödő szürkeségben mint valami élő fáklya, ami fényt és vigaszt visz a rettegő emberek közé. Manga mögött a sátorponyva lehullt.
Mindenki a hatalmas parázsfészek körül tolongott, de a táltos előtt megnyílt a tömeg. Megállt középen, érezte a maszk mögé is besugárzó izzó meleget. Feltekintett, a Nap utolsó fénylő szelete akkor tűnt el az égről. A törzs felüvöltött, a sötétség szelleme égig hatolva eltüntette a Napot, s vele együtt elvette a fényt, a meleget, amitől tavasszal megindulnak rügyek, édes ízek gyűlnek erdei bogyókba, harsogóan zöld lesz lovaik patája alatt a végtelen mező, amit szemük is bejárhat szabadon.
Manga érezte a dob nyugtalan feszülését, olyan volt mint szilaj paripa a vágta előtt, a jelre várt. A sötétben ízzott a parázs. A dobverő rácsapott keményen a bőrre - Indulj táltos lovam! - suttogta a lány.
- Ozor, Ozor! - skandálta minden torok.
Manga kezdeti félelme eloszlott, karjában addig ismeretlen erőt érzett, a dobverő összeforrt kezével. Testének minden porcikája lüktetett, elfeledte, hogy Ozor képében dobol.
A ritmus szilajon szökkent az égbe, néha úgy tűnt, hogy a parázs vörös fényénél hajladozó táltost is magával ragadja. A könnyedén lebbenő, táncoló alak annyira más volt ma este, hiányzott belőle a robosztus erő, inkább fürge felröppenni készülő madárhoz hasonlított. A dob hangja azonban mitsem vesztett erejéből, Manga úgy érezte elképzelhetetlen magasságokba repül, hallotta a griffet, aki rikoltásával bíztatta - Feljebb...egyre feljebb! - a révület és extázis hullámai elérték a hallgatóságot is. Néhányan felpattantak a földről, és táncoltak a táltossal.
Mizse kitartóan kereste Mangát a lányok gyűrűjében, de nem találta. Talán megint fekszik a sátorban, és most egyedül van. Lassan elhúzodott társaitól, és elindult a sátor felé. Szokásához híven most is csak felcsapta a ponyvát, és belépett. Szinte azonnal beleütközött a térdeplő Ozorba, aki lehajtott fejjel mormolt valamit, és teste közben a dob ritmusára előre, hátra ringott. Mizse először megrémült, és kiugrott a sátorból, majd újra benézett. Szája csúnya vigyorba szaladt. Visszaloholt a többiekhez, és középre furakodott.A táltos mozgása már lassult, a ritmus is egyre szelídebb lett.
-
Csaló,,,csaló! - mutatott a táltosra - Ozor a sátrában van! - ordította, és hangja áthatolt a halkuló doboláson. Beugrott a táltos mellé, és lekapta fejéről a maszkot.
Ott állt Manga, tüzelő arccal, repkedő fürtökkel, szemében még a rítus kábulatával. Mélységes csend lett, az emberek hitetlenkedve nézték ezt a gyönyörű teremtést, akire még a napokban is mint gyermekre tekintettek. A döbbenetet harag váltotta fel, többen megindultak a lány felé. Végre itt volt valaki, akit büntetni lehetett a hosszú tétlenségért, az elmaradt harcokért, a sötétségért, az elvesztett Napért. Dés látta, hogy mi készül, és a lány elé ugrott, Adony hasonlóan cselekedett, de talán kevesek lettek volna ketten a felbőszült tömeg ellen, ha valaki közben nem tekint az égre. Egy asszony sikoltott - Nézzétek..nézzétek! - mutatott ujjával felfelé, és a karjában lévő gyereket magasra emelte, hogy az is lássa amit ő.
A sötét égbolton feltűnt a Napnak egy karcsú íve, még bágyadtan, de már szórta a fényt.
A Napisten kezdett visszatérni övéihez. Az előbb még tajtékzó tömeg leborult, sírt a boldogságtól. Manga csak állt, megrendülten nézte a csodát, amit ő teremtett. A Nap arca egyre fényesebb és kerekebb lett, áldott melege felszárította a könnyeket. Körülnézett, mint aki hosszú álomból ébred, pillantása összekapcsolódott Dés tekintetével. A lány sötét szeme tágra nyílt, felfedte szívének minden féltve őrzött titkát a fiúnak, aztán bezárult, mint a mesebeli kincsesládikó, elrejtve örökre mindazt, amit az előbb megmutatott. Az ifjú harcos szívében a fellobbanó örömet elfoglalta egy új, számára ismeretlen érzés, a megmásíthatalan veszteségé.
Adony és Dés elhúzódott a lánytól, büszke fejüket meghajtották előtte.
Új táltos született!