Évszám
2012
Beküldő
annabella
Viola meredten nézett szét a kertben. Hajnali kettőre járt, de ő nem tudott aludni, csak zakatoltak fejében a gondolatok, problémák. A nyugtalan, döntésképtelen ember mohóságával szívott magába minden lehetséges, előtte felvillanó megoldást.
Szerette Karcsit, de tanult nő létére elvei voltak, magabiztos, nehezen megalkuvó természettel.
Merengett. Nem kapott vallásos nevelést, nincs mit sajnálni, eldobni. De miért ő váltson? Csak az asszonynak kell alkalmazkodnia? Maga előtt látta leendő anyósa arcát, amint közli a férfiuralomban nevelkedett kis öregasszonnyal, hogy meggondolja, majd meglátja a dolgot. Születése után két héttel ajándékot kapott családjától, egy döntést, egy irányvonalat, amelyet később kiépít, vagy parlagon hagy, esetleg szorultságában megművel. Rá van bízva.
Pirkadt, s a reggel első sugaraival ő is megvilágosult. Egyáltalán tisztában van -e azzal, mit hagy el életéből? Tudja –e, mit takar vallása, milyen elemei, értékei vagy kötött dogmái vannak?
Az elhatározás megszületett. Tanulmányozni fogja ajándékát, és utána dönt.
Meglepődve tapasztalta, milyen rég nem érzett tisztaság, életkedv szállta meg az első mise után, melyet újabbak követtek. Önkéntelenül is a megismerés stációin lépdelt előre a teljes tudás, beavatás felé. Következő héten kezébe vett egy Bibliát, azt a könyvet, amely majd’ minden család polcán ott áll, legtöbbször olvasatlanul, porosodva a következő generációnak.
Igen, ismeri ezt a könyvet, hallott róla, látta már, de még soha nem pillantott bele.
A reggel még lámpafénynél érte. Gazdasági szakemberként a számok, nem a betűk világában élt. Felnőtt fejjel még ilyen csodálatot nem élt át.
Lassan jött rá, ki az a Luther, és mit is köszönhet neki az emberiség. Ragaszkodni kezdett vallásához, dédelgette, mint valami gyermeket, akit lassan nevelget a féltő szülő. Nem adja. Ha új családjának kell így, akkor megtarthatják az esküvőt, ha nem, ő akkor is nyert.
A vőlegény nagyokat sóhajtozott Viola élménybeszámolója alatt, mikor hazatért a hosszabb kiküldetésből. Karcsi nem volt bigott, de a falu zárt kasztjából érkezett, és oda is akart visszatérni. Anyjára, apjára, és népes családjára gondolt, amikor kimondta a következő mondatokat.
- Ennyit nem érek meg neked? Hát a szüleim semmit nem számítanak?- nézett rá teljes értetlenséggel.
A lány, - akiből talán jó ideig nem lesz asszony- értetlenül, riadtan nézett.
- Atyaisten, mit tiszteltem, szerettem benned? Nekem megvannak a magam elvei, önálló gondolataim, és döntési jogom, amellyel élni is akarok.
Eltűnődött azon, ha a férfi már most el akarja venni az önállóságát, mi lesz később? A család szolgája, vak követője lesz? Fülében az idősebb kolléganők élménybeszámolói csengtek.
Károly visszafogottan búcsúzott, a jövőre vonatkozóan nem határoztak meg semmit. A menyasszony a könyveit bújta, és nem engedett, a vőlegényt pedig egyre ritkábban látták a szomszédok. A lány rájött arra, hogy Istenhez fűződő viszonyunk nem a vallástól, hanem saját, egyéni látásmódunktól, a vele való kapcsolatteremtéstől függ. Megszólította a Mindenhatót pont úgy, ahogyan az éjszaka őt a megvilágosodás pillanatában. Már nem érezte magát egyedül, nem bánta az elmaradt esküvőt, önbecsülése, meg nem alkuvása többet jelentett neki.
Két év múlva boldogan próbálgatta menyasszonyi ruháját. Jánost egy karitatív adománygyűjtés során ismerte meg. A fiú többgyermekes, nehéz körülmények között élő család sarja, aki egyetemet végzett, de nem felejtette el, honnan jött. Adott, amennyit csak bírt. A sokat szenvedett ember türelmével fordult a világ és az emberiség felé, humánumból méltó példát adva. Nem követelt ő semmit Violától, úgy szerette és fogadta el, ahogyan van.
A leánykérés napján soha nem érzett szabadságot éreztek. Annyi megaláztatás, kínzó, átvirrasztott éj után ráéreztek a feltétel nélküli szeretet ízére. Nem volt szerződés, követelések, csak ők ketten.
Az éjszakán kívül más is megszólította, vezérelte őket egy életen át, erőt és hitet adva ahhoz a nagy kalandhoz, amit úgy hívnak: Élet.
A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.
Szerette Karcsit, de tanult nő létére elvei voltak, magabiztos, nehezen megalkuvó természettel.
Merengett. Nem kapott vallásos nevelést, nincs mit sajnálni, eldobni. De miért ő váltson? Csak az asszonynak kell alkalmazkodnia? Maga előtt látta leendő anyósa arcát, amint közli a férfiuralomban nevelkedett kis öregasszonnyal, hogy meggondolja, majd meglátja a dolgot. Születése után két héttel ajándékot kapott családjától, egy döntést, egy irányvonalat, amelyet később kiépít, vagy parlagon hagy, esetleg szorultságában megművel. Rá van bízva.
Pirkadt, s a reggel első sugaraival ő is megvilágosult. Egyáltalán tisztában van -e azzal, mit hagy el életéből? Tudja –e, mit takar vallása, milyen elemei, értékei vagy kötött dogmái vannak?
Az elhatározás megszületett. Tanulmányozni fogja ajándékát, és utána dönt.
Meglepődve tapasztalta, milyen rég nem érzett tisztaság, életkedv szállta meg az első mise után, melyet újabbak követtek. Önkéntelenül is a megismerés stációin lépdelt előre a teljes tudás, beavatás felé. Következő héten kezébe vett egy Bibliát, azt a könyvet, amely majd’ minden család polcán ott áll, legtöbbször olvasatlanul, porosodva a következő generációnak.
Igen, ismeri ezt a könyvet, hallott róla, látta már, de még soha nem pillantott bele.
A reggel még lámpafénynél érte. Gazdasági szakemberként a számok, nem a betűk világában élt. Felnőtt fejjel még ilyen csodálatot nem élt át.
Lassan jött rá, ki az a Luther, és mit is köszönhet neki az emberiség. Ragaszkodni kezdett vallásához, dédelgette, mint valami gyermeket, akit lassan nevelget a féltő szülő. Nem adja. Ha új családjának kell így, akkor megtarthatják az esküvőt, ha nem, ő akkor is nyert.
A vőlegény nagyokat sóhajtozott Viola élménybeszámolója alatt, mikor hazatért a hosszabb kiküldetésből. Karcsi nem volt bigott, de a falu zárt kasztjából érkezett, és oda is akart visszatérni. Anyjára, apjára, és népes családjára gondolt, amikor kimondta a következő mondatokat.
- Ennyit nem érek meg neked? Hát a szüleim semmit nem számítanak?- nézett rá teljes értetlenséggel.
A lány, - akiből talán jó ideig nem lesz asszony- értetlenül, riadtan nézett.
- Atyaisten, mit tiszteltem, szerettem benned? Nekem megvannak a magam elvei, önálló gondolataim, és döntési jogom, amellyel élni is akarok.
Eltűnődött azon, ha a férfi már most el akarja venni az önállóságát, mi lesz később? A család szolgája, vak követője lesz? Fülében az idősebb kolléganők élménybeszámolói csengtek.
Károly visszafogottan búcsúzott, a jövőre vonatkozóan nem határoztak meg semmit. A menyasszony a könyveit bújta, és nem engedett, a vőlegényt pedig egyre ritkábban látták a szomszédok. A lány rájött arra, hogy Istenhez fűződő viszonyunk nem a vallástól, hanem saját, egyéni látásmódunktól, a vele való kapcsolatteremtéstől függ. Megszólította a Mindenhatót pont úgy, ahogyan az éjszaka őt a megvilágosodás pillanatában. Már nem érezte magát egyedül, nem bánta az elmaradt esküvőt, önbecsülése, meg nem alkuvása többet jelentett neki.
Két év múlva boldogan próbálgatta menyasszonyi ruháját. Jánost egy karitatív adománygyűjtés során ismerte meg. A fiú többgyermekes, nehéz körülmények között élő család sarja, aki egyetemet végzett, de nem felejtette el, honnan jött. Adott, amennyit csak bírt. A sokat szenvedett ember türelmével fordult a világ és az emberiség felé, humánumból méltó példát adva. Nem követelt ő semmit Violától, úgy szerette és fogadta el, ahogyan van.
A leánykérés napján soha nem érzett szabadságot éreztek. Annyi megaláztatás, kínzó, átvirrasztott éj után ráéreztek a feltétel nélküli szeretet ízére. Nem volt szerződés, követelések, csak ők ketten.
Az éjszakán kívül más is megszólította, vezérelte őket egy életen át, erőt és hitet adva ahhoz a nagy kalandhoz, amit úgy hívnak: Élet.
A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.