A Megváltót Karlnak hívják

Évszám
2012
Beküldő
Szegő Judit
Mottó: Az emberi értékek kerültek válságba korunkban, ezért az emberek szívét kell megújítani – mindenestül.


1.Poprád párába burkolózott

Poprád párába burkolózott, mire odaértek. A jelentéktelen várost elhagyva, mintha földből nőttek volna ki a Magas-Tátra csúcsai. Egy-egy konok felhő, újra és újra beléjük kapaszkodott.

Az öreg Skoda egészen jól bírta a meredek hegyi utat.

- Valahol bort kellene venni! – nyűglődött a fiatal, szakállas sofőr, és feleségére nézett.

Az asszony fiatal volt, alig múlt 22. Hosszú, barna haján megcsillant a lemenő nap.

- Majd a kempingben veszünk! Már, ha nyitva lesz a büfé…Ha nem , akkor majd reggel….

A mondatot nem fejezte be, a táskájában matatott, és egy cigarettát vett elő. Meggyújtotta, és biztos kézzel a szőr közepébe dugta, pontosan eltalálva férje száját.

- Kösz! – morogta, és nagyot szívott a cigarettából. - Reggel még messze van. Akkor majd veszek az étteremben.

A lány is rágyújtott. Letekerték az ablakot, és a beáramló levegő, bár augusztus volt, nagyon hidegnek tűnt. <--break->

A recepción gyorsan túljutottak. Egy óriás fenyő közelében kezdték felverni a kétszemélyes sátrat.

Gyorsan, összeszokott mozdulatokkal, szinte percek alatt készen lettek.

A lány fújni kezdte a gumimatracokat, pakolni a sátorba a dolgokat.

- Elmegyek, keresek bort. Majd jövök! – mikor a lány felnézett már csak a szélben lebegő hosszú, szőke haját látta.

Hamar végzett mindennel, és leült egy összecsukható székre, és rágyújtott.

Körülnézett. Szerette a kemping örök-zsongó életét, belesni a sátrak mélyébe, figyelni az embereket.

- Guten Abend, Fräulein! Én vagyok a szomszédjuk…- alacsony, púpos, sánta kis ember állt előtte. Lerítt róla zsidó származása. Mivel az asszony értette a német nyelvet beszélgetni kezdtek.

- Edit a nevem! Budapestről érkeztünk.

A férfi nem válaszolt, csak kissé meghajolt. Lágyan kezébe vette a felé nyújtott kezet. A nő zavarba jött.

- Melyik városba való? – kérdezte, hogy oldja saját belső feszültségét.

- Weimar…

- Nagyon szép város! Ott is voltunk. Goethe, Schiller városa.

- Ja! Anyámmal ott éltünk, nemrégen halt meg..

- Sajnálom! – mondta, és kezdett kétségbe esni. Pedig inkább nevetni vágyott, táncolni, vagy szerelmesen összebújni valakivel, és nézni a lassan sötétségbe burkolózó ormokat.

Ekkor felhangzott egy iszonyúan fals kórus a kocsma felől. Férje hangja volt a legerősebb. Ha ivott "összeurópai" nyelven karattyolt, de furcsa mód, meg tudta értetni magát minden nációval. A fiatalasszony legszívesebben egyedül maradt volna, de a férfi kitartóan nézett rá, mint aki várja a kérdéseket.

- Mivel nyomorék bizonyára sokat olvas.., - gondolta – Talán az irodalom….

Lelki szemei előtt megjelent kedvenc könyve a Varázshegy, amit indulás előtt újra olvasott.

- Jó téma….hegyek…filozófia….- morfondírozott.

- Thomas Mann könyvét olvastam éppen. - kezdte – A varázshegy ….

- Ott zuhantam le egy szikláról, ott váltam örökre nyomorékká….- a gnóm szemében valódi könnyek ragyogtak. Edit megborzongott.

- Jó lenne egy kis bor….A fenébe is, itt hagy ezzel az emberrel….Valahogy le kellene rázni, de hogyan?

Hogy időt nyerjen bement a sátor hálófülkéjébe, és felesleges lassúsággal úgy tett, mint aki keres valamit, ám a férfi nem tágított.

Ült kitartóan a széken, mint egy szobor, és bámult bele a sötétségbe.

Férje egyre részegebb hangja újra beleüvöltött az estébe, egyre idegesítőbben, egyre hangosabban. Éppen részegségének antiszemita részénél tartott. Úgy látszik ma értő közönségre talált. Percenként felhangzott a „jude” szó, majd a hatalmas röhögés. Arca lángolt, szégyellte magát férje helyett is.

Kezdett nagyon fázni, elege volt a púpos szomszéd szomorú történeteiből is. Elege volt Gáborból. Tulajdonképpen mindenből elege volt. Aludni akart, de leginkább hazamenni. Már egy hónapja járták a szomszédos országokat. Szeretett volna kádban fürödni, ágyban aludni végre.

Cigarettája is fogytán volt.

- Zavarom? – érzett rá a férfi

- Életemben ilyen jól nem szórakoztam….- gondolta mérgesen, de összeszedte magát, és rámosolygott.

- Nem, hogy is gondol ilyet! Kicsit fázom, és a cigarettám is fogytán van….

- Asztmás vagyok! – vékony ujjú kezét a tüdejére tette - Ezért járok ide. A hegyi levegő jót tesz.

- A francba! A francba! - dühöngött - Most már rá sem gyújthatok! Gábor! Megöllek téged, csak kerülj elő….

- Inni sem szokott? – kérdezte a gnómot, már-már ironikusan.

- De, azt szívesen. A vörös bor használ nekem! Megtisztelne, hogy iszik velem egy pohárkával?

- Most akár egy üveggel is, és akkor elmesélheted a családod összes tragédiáját…akkor képes leszek bármit meghallgatni, sőt Gábor örökös részegségét is elviselni… - gondolta Edit cinikusan, de rögtön el is szégyellte magát..

- Igen! Jól esne! Köszönöm! – mondta ki hangosan.

A kis ember felállt, nehezen vonszolva bal lábát, és elindult apró kutyasátra felé.

A kemping elcsendesedett. Már csak egy-egy cipzár zirrenése hallatszott. A telihold kíváncsian nézett a sátor-városra a fenyők fölött. Csak a patak locsogott bele a csendbe. Csodálatos lett volna minden, de ekkor megint felhangzott a részegek kórusa. Éppen az „Erika”- nál tartottak….

Az asszony elsápadt. Tudta, hogy újdonsült ismerőse zsidó. Mit fog most szólni?

Halk lebbenéssel megnyílt a kis sátor, és kezében egyensúlyozva az üveget, jött a német, bár arca a holdfényben sápadtnak tűnt, de egyéb változás nem látszott rajta.

- Van pohara, kisasszony, mert nekem csak egy van - kérdezte kedvesen.

Az idegességtől remegve bemászott a sátorba, és elővett egy apró műanyag bögrét.

A férfi teletöltötte, és egymás egészségére kívánva inni kezdtek. Meglepően jó bor volt.

- Finom ez a bor! – mondta köszönetül.

A férfi kuncogva felnevetett:

- Magyar bor…hogy is mondják, Egri Bikaveer!

Az asszony is felnevetett. Megnézte a címkét, tényleg az volt.

Valami feloldódott közöttük. Már nem volt kínos a csend. Együtt-hallgatás volt. Szép, kellemes, barátian meghitt.

Valahol a közelben, a részeg dáridón kívül, egy kis kuvik hanga szállt a fák között.

- Edit! Ne maradjon vele!

Az asszony, mintegy álomból ébredve kezdte értelmezni a szavak jelentését. Mit is mond ez az ember? …..

- Tessék?

- Ne maradjon vele! Hiszen értette az előbb is! Tartsa ide a poharát….- lassan teli töltötte a kis bögrét.

- De most ezt….most…- nyögte ki a szavakat az asszony – Miért mondja?

- Láttam a szemén, amikor először rám nézett, az iszonyatot, a sajnálatot….Én magára nézve ugyanezt éreztem… Gyönyörű, fiatal, és borzasztóan magányos. Menjen el. Fusson, amíg meg tudja tenni!

- Nem értem…- a bor, és a szavak ereje szinte letaglózta.

A férfi a kezét kereste, betette az üveget, és elsántikált a sátra felé.

Mielőtt belépett visszafordult:

- Menjen!!!!

Felhúzta a cipzárt és végleg eltűnt az asszony szeme elől.

Az megkövülten ült, és tudta, hogy végre valaki kimondta helyette, amit már ő is régóta érzett…. Töltött, és ivott, és újra töltött. Az agya, azonban meglepően tiszta maradt.

Lassan felére ürült az üveg.

A távolban Gábor dülöngélt. Néha elesett, jó időbe telt, amíg fel tudott kecmeregni.

Az asszony nem akart találkozni vele. Összekapkodta holmiját, beletömködte a hátizsákjába, majd a hold világította úton elindult a kocsi felé. Beült, farmere zsebéből elővette a slusszkulcsot, elfordította, és a kocsi megrázkódott…A felgyúló fényszórók fényénél elindult. Haza! El innen, messzire el Gábortól…örökre.

Végre meg tudja tenni. Hálásan gondolt a gnómra.

- Még azt sem tudom, hogy hívják! - gondolkozott el a történteken. – Nem baj! Ő lehetett a Megváltó, az én megváltóm…

A kis kocsi bátran szaladt egy új jövő felé.

A púpos férfi, hallván az induló autót, bólintott, majd mint aki áldást oszt, maga elé suttogta :

- Kicsi asszony, légy boldog!



2. Advent



Karácsony előtt, mintha egy láthatatlan kéz letisztogatna mindent, kiseperné a lelkekből a rosszat, és befogadóvá tenné minden égi csodára.

Az utcák jeges borongósságát színes égők, díszek, fenyőágak varázsolják mesebelivé.

A boltok unalmas árukészlete ilyenkor csillogó villogó fényben úszó csoki télapók, szaloncukrok tárházává válik.

A polcok roskadoznak a játékoktól, és izgalommal vegyes kíváncsiságot ültetnek az apróságok mindenre fogékony lelkébe.

Talán maga az Isten is több jóindulattal néz le gyarlóságunkra, mint egyébkor.

A kereskedelmi rádiók, ugyan pironkodva és gyakorta bocsánatot kérve, de szinte egyfolytában karácsonyi dalokat játszanak. Megspékelve mindenféle idióta játékkal.

Advent van. A várakozás ünnepe. Az emberek várnak ilyenkor mindenfélét. Várják a havat,

a szenteste csodáját, a szeretetet. Ilyenkor újra elhiszik, hogy mindez létezik, és megvalósul egyetlen estén, itt a földön.

Advent van! A csodák ideje.

A mai este különösen csendes. A hó éppen csak szitálni kezdett. A pihék az utcai lámpák fényében izgatottan csillogva hullnak lágyan a földre. Pillanatig mintha elgondolkodnának, hogy milyen halmazállapotot is vegyenek fel, de aztán az enyhe mínusz foknak hála, megmaradnak apró kis jégcsillagnak.

Talán egy óra sem telik el, és vékony fehéren villogó takaró borítja az utca minden mocskát. Éjszaka majd feltámadt a szél, és vijjogva hordja össze a pelyheket, kis buckákat rakva össze belőlük. A hőmérséklet is jelentősen csökkent.

Az alattvalók tehát felkészültek. Jöhet a Tél! Méltósággal bevonul, és királysága első napjait az utcák megtisztításával tölti. Szűz havat szór a világra.

Fázós, hajnali emberek sietnek. Szaporázzák lépteiket a buszok, HÉV-ek, villamosok felé. A Metró aluljárójában halkan, kissé hamisan szól a szájharmonika. A „mennyből az angyalt” játssza.

Advent van. Gyakrabban koppannak a fémpénzek a dobozban.

A didergő embereket megérinti a szép karácsonyi ének. Önkéntelenül dúdolják magukban tovább.

Edit nem változott azóta a nyár óta, legfeljebb testének barnaságát veszítette el.

Gábortól elvált, aki még most sem érti, hogy mi történt azon az öt év előtti éjszakán. Miért hagyta ott Edit a kempingben minden szó nélkül.

Amikor pár nap múlva találkoztak a férfi üvöltve vonta felelősségre, az elhozott autó miatt. Más nem is érdekelte.

- Stoppal kellett hazajönnöm! Te nem vagy normális!

A végét már nem is hallotta, mert futva elmenekült előle.

A válás azonban csendben zajlott le. A kocsi Gáboré lett.

Edit gyakran gondolt a púpos férfire, kinek szabadságát köszönhette.

Még mindig a Megváltónak nevezte magában.

- Csak is Isten bölcsessége szólhatott belőle! – morfondírozott elég gyakran a történteken. - Hiszen amit addig, nem mert megtenni, a gnóm első szavára megtette.

Szinte újra élte leánykorát. Munka mellett tanult, barátokkal sörözgetett, moziba, színházba járt. Kis lakása volt a Vár alatt. Egy szoba, komfort. Neki pont elég. Az ablakból éppen a Hadtörténeti Múzeumhoz vezető lépcsőre látott, és egy picit a Várra. Gyakran sétált ott. A Tóth Árpád sétányról szerette nézni Buda fényeit. Most, hogy hó belepett mindent kisgyerekké változva golyókat formázott, és a legközelebbi fa törzsére célzott. Csak harmadikra sikerült eltalálnia.  A negyedik után valaki riadtan felkiáltott.

- Mein Gott!

Edit riadtan nézte, hogy mi történt? Kit találhatott el a kihaltnak tűnő sétányon?

A fatörzs mintha kettévált volna, és előlépett, bal lábára erősen sántítva, egy púpos, orosz kucsmát és bundakabátot viselő férfialak.

A halvány lámpafényben Edit először azt hitte, hogy csak a szeme űz vele tréfát.

De nem! Valóban ott állt előtte a gnóm. Fürkészte arcát, majd elmosolyodott, és hozzálépett.

- Guten Abend, Fräulein Edit! – hangja határozottan csengett. Nem érződött rajta a meglepetés.

- Jesszusom! A Megváltó! – hallotta az asszony, saját, szinte sikoltó hangját. - Hogy került ide? – hadarta magyarul.

- Nem emlékszik kisasszony? Nyáron, a Magas-Tátra… öt éve a kempingben találkoztunk! Karl vagyok! – magyarázta a férfi németül.

Edit megdermedt, és még mindig nem jutott szóhoz. Itt áll előtte az a férfi, akitől visszakapta az életét.

A hó újra esni kezdett. Hatalmas pelyhekben. Varázslatos csipkefüggönnyé változtatva a várost, a fényeivel együtt.

Kezdett magához térni. A férfihez lépett, és átölelte. Karl a meglepetéstől kissé hátra lépett, majd elmosolyodott, és viszonozta az ölelést.

Pillanatok alatt belepte őket a hó. Hangosan nevetve próbáltak sietve menekülni, valami presszót keresve.

Egyik kapualj rejtekében meg is találták. A helyiség szinte üres volt, csak egy férfi, és két nő ült bent, de külön asztalkáknál. Kellemes halk zene, és jóleső meleg fogadta őket.

Leültek. A pulton aprócska kivilágított fenyőfácska jelezte a közelgő ünnepet.

A csinos pincérlány hozzájuk lépett.

- Parancsolnak?

Edit a férfit megelőzve kérdezte:

- Boruk van?

- Igen, kérem. Milyet parancsolnak?

- Egri Bikavért szeretnénk, ha van. – Edit pajkosan a férfire kacsintott.

- Azonnal hozom! – mosolygott a pincérlány, és elsietett. Edit azonnal a táskájában kezdte cigarettáját keresgélni, de eszébe jutott a férfi asztmája, és bár kissé csalódottan, de behúzta a cipzárt.

Karl figyelte Edit arcát, és az asszony úgy érezte, hogy szinte belelát. Lassú, kimért mozdulattal, finom, hosszúkás kezét a lány kezére tette, és kedvesen megpaskolta.

- Nagyon örülök!

Editből szinte dőlt volna a szó, de csak hallgatott. Csak a szeme beszélt, és érezte, hogy a férfi megérti őt.

Közben megérkezett a bor. Koccintottak, és kortyolni kezdték a finom nedűt. Pont úgy, mint azon a nyáron, csak akkor műanyag csészéből.

- Meddig marad Budapesten?- kérdezte, amikor már úgy érezte, hogy meg tud szólalni.

- Nem tudom, talán az újévig.

- Csoporttal jött?

- Nem, egyedül vagyok itt. Tudtam, hogy találkozom magával.

Az asszony meg sem lepődött. Itta a bort, és nézte a férfit. Próbálta arca minden vonását megjegyezni, de tudta, ez az ember, ez az arc örök talány lesz számára.

- Itt lakom a Vár alatt. Meghívhatom? – kérdezte.

A férfi elmerengve nézett ki az ablakon, figyelte a havazást, majd Editre nézett, de nem válaszolt.

A bor elfogyott, a nő fizetett, és kiléptek az utcára. Újra a táskája csatjával kezdett bíbelődni. Nagyon szeretett volna végre rágyújtani.

- Legyen nagyon boldog! – érintette meg a férfi hangja.

Mire felnézett Karl már eltűnt.

A hó hullott rendületlenül. A macskaköveket már tíz centis lepel borította.

- A Megváltót Karlnak hívják…- suttogta az asszony.

Léptei nyomát szinte azonnal elnyelték a pelyhek.