Már piros volt a hidegtől keze, amikor felcsengetett Évához. Elég nehezen tudta nyomni a jelzőkét, annyira átjegesedtek izületei. Éva beleszólt, és az első betűt hallva, már engedte is be Mimit. Mimi idegesen rohant fel, kért egy meleg teát és gyorsan hadarta a történteket. Éva miközben a meleg, gőzölgő teát csészébe öntötte, komolyan hümmögött, és fejét ingatta.
Mimi, mondtam már neked, hogy hagyd már azt a csajt. Ez nem lehet barátság. Állandóan gondolkodsz, érvelsz, ellenérvelsz. Minek ez neked? Nem gondolod, hogy az életnek ennél egyszerűbbnek kellene lennie? Honnan van erre neked ennyi energiád? Nem kellene ezt inkább azokra töltened, akik valóban szeretnek?- tulajdonképpen a szokásos mondatok hangzottak el. A testvérek egymás között mindig is elég közvetlenek voltak és egyáltalán nem kerteltek.
Mimi története szerint, Piro most éppen a nevét húzta le az általa írt közös dolgozatról. Pironak mindig volt mindenre valami érve, azaz hogy ez meg az történt, vagy ezért meg azért nem lehet, vagy éppen emiatt vagy emiatt ez lehetetlen. Valahol mindig minden érthető is volt, egyenként, csak összességében volt érthetetlen. Túl sok volt az egy és túl nagy lett az összes.
Mimi nagyon fáradtnak érezte magát. Mindig megérteni, mindig megbocsátani, és aztán meg mindig nagyokat nyelni. Újra és újra. Kicsit már sok volt. Irtó sokat gondolkozott azon, mennyit ér egy barátság, mit is lehet érte megtenni, miért is van olyan sok kérdés benne, és hogy mi az a felelősség, amit fel lehet vállalni
Piroval kapcsolatban voltak fenntartásai korábban, aztán volt olyan időszak, amikor ezt nem érezte és mostanában újra hasonló kérdések merültek fel benne, és sajnos nem alaptalanul.
Próbált fogódzókat találni a másik viselkedésében, de abban igazat kellett adnia Évának, hogy ezt csakis magában játszhatja le, akármilyen irányban is dönt. Kívülről nem igazán lehet támogatást keresni, mert ha a másikból indul ki, önmagában sohasem lehet biztos.
Szerette volna magát tartani ahhoz is, amit szeretetnek hitt, vagyis kitartani, támogatni és nem bizonytalankodni. Mint egy fonal mentén haladva egyfelé venni az irányt, még, ha nehéz is. De mintha nem menne most - fakadt ki.
Őszinte akart lenni a tényekhez, nemcsak magához. Mérlegelni akart, mert túlságosan bonyolultnak érezte a kapcsolatot, miközben mindig is abban hitt, hogy azok az alapfogalmak, mint az erkölcs, az erény, a szeretet stb. igazából egyszerű dolgok, nincsenek fokozataik.
Úgy határozott, hogy tisztázni próbálja majd a dolgot - Éva biztatására. Találkozót beszélt meg Piroval, aki nagyon lelkesen ment bele a dologba.
Másnap hétre ment el az egyik közkedvelt kávézóba a megbeszélésre, direkt otthon hagyta a mobiltelefonját. Nem akart kifogást, objektív mércével akart végre látni. Piro számtalanszor támogatta és viszontszerette, legalábbis úgy tűnt számára, ám még többször hagyta a legnagyobb pofonnal hátra. Itt az idő. Igaz az is, hogy Piro az utóbbi időben már pedzegette a köztük felmerülő problémát, és hogy valamerre induljanak már el. Sms-ek, levelek ide-oda, hogy majd hogyan tovább, de szóban, az életben, a nem virtuális valóságban, a hirtelen és emiatt reális helyzetekben ezeknek semmi nyoma nem volt. Nem egyszerű a szeretetet mérlegelni - Mimi mindig ide jutott vissza.
Azon az estén előbb érkezett és leült, kért valamit inni, majd várt. Jegyzetelgetett és gondolkodott szinte mindenen, ami eszébe jutott. Elhatározta, hogy harcolni fog és kiáll valami mellett, amiben hisz, még ha nehéz is lesz. Piro nem is tudta, de már le volt játszva a helyzet, mikorra megérkezett.
Leült az asztalhoz, szintén rendelt valamit. Kedélyesen beszélgettek, az idő telt, de probléma mégsem oldódott. Mimi válaszokat szeretett volna, és mindezeket a legtisztább módon kérdezte meg. Piro nem akart válaszolni, talán nem is tudta persze miket kérdeznek tőle. Hárított, hivatkozott, terelt.
Jó pár óra után felálltak, és mindenki ment a maga útjára. Csak később vették észre, hogy elcserélték a pénztárcákat. Mimi ugye nem tudott telefonálni, így csak otthonról próbálta meg elérni Pirot. Piro nem vette fel a telefont, ám annál keményebb hangú levél várta Mimit, hogy micsoda vicc is lehet az ilyen, és egyáltalán, micsoda rosszindulatú manipuláció is történt vele.
Mimi csendesen köszönte meg másnap a tárcáját majd átsétált Évához és elhívta moziba. Úgy érezte, hogy sokkal idősebb annál, minthogy olyanokra töltse az idejét, akik bizonytalanok abban, mit is gondolnak a világról, de még csak nem is nyitottak arra, amit be lehetne fogadni. Azt is érezte, hogy azokért érdemes küzdeni, bár cseppet sem érezte ezt küzdésnek, akik valójában szeretik őt, de legalábbis minden mondat azt jelenti, amit jelent, és nincsenek kettős értelmezések.
Úgy gondolta a hétköznap hősei ezek, akik egyszerűen egyszerűk, és nincs semmi maszlag a háttérben.