Évszám
2010
Mikor megkérdeztem, Jan Emanuel azt mondta:
Ha meghalok, én a Mennyországba megyek,és találkozom Istennel.
Nem tudtam tovább filozofálni barátommal,mert szülei azt mondták,mára eleget játszott,és le kell feküdnie.Ezt a Mennyországban lakó Isten történetet már annyiszor meghallgattam pici koromtól egészen mostanáig,hogy így harmincegynéhány évesen már teljesen immúnis vagyok rá,meg se hallom,vagy ha igen,a másik oldalon gyorsan kiengedem,mielőtt fel nem bosszant.
Szerénykedés nélkül állíthatom,soha nem voltam szerény gyerek,és nagyképű sem. Valahogy mindig tudtam milyen vagyok. A körülöttem élők egész eletemben vagy sokkal rosszabbnak, vagy sokkal jobbnak gondoltak,hittek mint amilyen valójában voltam,vagyok. Mikor először hallottam erről a Mennyország project-ről,elég gyorsan el tudtam magamat helyezni benne,és azt is gyorsan eldöntöttem tetszik e nekem,vagy nem.
Az eperfán három indián. Unokatestvéreimmel állig fegyverzetben gubbasztottunk,és feszülten figyeltünk,ki meri betenni a lábát a kalózhajónk fedélzetére. Ez nem volt más mint egy méterszer méteres negyzet,amit szölő venyigéből raktunk ki. Hülyeség,de akkor tényleg hajónak tűnt. Nagyszüleim csirkéi szabadon kószálhattak a nagy kertben. Kivételt képezett természetesen a hajó fedélzete,amiért ugyanis mi hárman feleltünk. Névszerint:Marian,Bea,és én. A feladat a napnál is világosabb:ha idegen a fedélzetre lép,azt kinyírjuk,felnégyeljük,megskalpoljuk. Hogy biztosan ne unatkozzunk szórtunk egy kis száraz kukoricát a négyzetbe. Aki nem bír a finom magocskák kísértésének ellenállni....az is meghal. Elképesztő milyen véresszájúak voltunk. Emlékeim szerint lenyilaztunk vagy négy csirkét,ami szegény nagyszüleim baromfiudvarának közel a felét tette ki. A mészárlás után nagyon kikaptunk....és úgy általában,én nagyon sokszor, és nagyon kikaptam.
...”kikapni”....vajon ki és miért adhatta a pofonzápornak ezt a hülye nevet…?
A pokolba ugye nem kerülhetek....rossz vagyok meg minden....de azért reméltem, annyira nem. Egyrészről bűnös dolog kicsinálni a nagypapáék csirkéit,másrészről viszont ki fogja megvédeni a kalózhajó fedélzetét,ha nem mi,az indiánok?
Ez a pipis story csak egy az ezerből,és nem is a legcifrább. Egyértelmű volt,a Mennyországba biztosan nem engednek majd be. Gondoltam más alternatív megoldásokra is,átmászom a kerítésen,vagy tudom is én...biztos nem csak a kapun lehet bejutni,de azért megint csak a pokolba kerülnék.
Akkor most mi legyen?A pokolba nem vagyok elég, ugyanúgy mint a mennyországba. Nagymamám elárulta,hogy a katolikus egyház erre is fel van ám készülve. Tisztítótűz. Óda fogok menni ha meghalok. Minden bűnömért cserébe megégetnek egy kicsit. Bűneimnek hosszú a listája,és ha tényleg megégetnek mindegyikért,korom feketén érkezek majd a Mennyország kapujába,az égési sérülésekkel járó fájdalomról nem is beszélve,amit ugyancsak nem kívántam magamnak.
Ma is csak azt mondhatom mit nyolcévesen. Én ebből nem kérek köszönöm,és remélem nem létezik se a Mennyország se a pokol se a tisztítótűz. Addig is meg,próbálok nem meghalni,így késleltetve a találkozást e három szörnyűséggel,ha mégis léteznének.
Hosszú idő telt el azóta hogy ilyesmin gondolkodtam,de most Jan Emanuel kijelentése mégis újabb képzelgésekre késztet. Ez a fiú igazat mondott,az arcára volt írva,a saját képzeletének igazát.
Azt hiszem ha meghalok én is találkozom Istennel. Úgy képzelem,beülünk majd egy bárba és meghív egy sörre. Hideg félliteres korsó kis habbal a tetején. Hátba vereget,kicsit keményebben is mint azt szeretem. Nem értem mire ez a bizalmaskodás,most látom először. Ünnepélyesen az asztalhoz koppantja korsó sörét,én is,aztán koccintunk. Nagyot kortyolunk. Kínos csend következik. Én nem kezdhetem,hát Ő akar mondani valamit,vagy nem?Kis idő múlva tényleg belekezd.
- Hogy is hívnak?- kérdi szórakozottan
Szép egy Isten vagy te,ha meg ezt se tudod-gondolom magamban
- Balázs. Balázsnak hívnak. És Téged?
Az öreg elmosolyodik. Szórakoztatja szemtelenségem.A Jóistennek remek a humorérzéke,erre már életem során is rá kellet jönnöm,most meg szemtől szemben tesztelhetem. Nem tudhatja pontosan a tartózkodásom,ellenszenv e,vagy félelem,vagy csak egyszerűen tartózkodás. Én sem tudom. Iszunk. Aztán folytatja,és úgy néz ki rövidre szeretné fogni ha már nem vagyok túl barátságos hozzá,végezzünk gyorsan,ezer a dolga.
- Na,komám....veszi ölébe hátizsákját,és kotorászni kezd benne
Máris elfelejtette a nevemet - gondolom magamban
- Ez itt a g.p.s.-ed. Életed útjának g.p.s. térképe. Minden rajta van amit csináltál. Ki is nyomtattam. - és a készülékkel együtt átnyújt egy köteg térképmásolatot.
Elsőre nagyon bonyolultnak tűnik megfejteni a leginkább egy szabásmintához hasonló térképet,de minden kérdésemre egyszerű,és érthető válaszokkal felel. Gyorsan belejövök,és mosolyogva látom,tényleg minden rajta van. Az előző sör elfogyott,rendelünk még egyet,de ezt most én állom,és az öreg nem ellenkezik. Órákon keresztül figyelem leélt életem útvonalát,hol hangosan felkacagok,hol meg a tenyerembe temetem az arcom a szégyen vagy a szomorúság miatt. Gyakran elismerően nézek az ábrára,mosolygok,és egy ilyen alkalommal meg is szólítom az Istent,aki szemben ül velem órák óta,és hallgat. Arcomat figyeli,mint izgatott alkotó,és próbálja fintoraimból mosolyomból kitalálni,vajon tetszik e az alkotása.
- Ezt nézd Öreg....azért itt bátor voltam-bökök büszkén a térképre egy ponton.
Az Isten mellém csúszik a székével,közben int a nagymellű pincérlánynak a következő sörért.
- Ja igen emlékszem-mosolyog nosztalgikusan-ott tényleg bátor voltál. A folytatás is jó volt,ha jól emlékszem-mutat tovább az ujjával a térképen. Úgy általában elég sokszor viselkedtél bátran,de sokszor voltál gyáva is. Nézd ezt a pontot-és pár oldallal visszalapoz - Ha itt nem viselkedsz gyáván,és félelmedben nem térsz ki jobbra ,ahogy azt tetted,errefele vezettet volna utad - húzza végi az ujját a térképen az öreg-és onnan erre a csúcsra vezettelek volna-egyet lapoz,es tovább mutatja ujjával-és erről a hegyről minden segítség nélkül is ebbe a völgybe érkeztél volna. És látod mi a völgy neve? - kérdi szégyenlősen
Elolvasom mi a völgy neve amit soha nem érinthettem utam során,és sokáig zokogva sírok.Könnyeimet viaskodva kérdezem tőle.
- Sokszor hibáztam ekkorát?
- Szinte mindig amikor nem követted a félelmeidet. De ne nevezd hibának,mert nem az. Ezt a térképet,ezt a szépségben és izgalomban gazdag Életet együtt írtuk. A célja,mindössze ennyi: útonmaradni,szeretni és szerettetni.. Te az irányt választod,én pedig az autópályákat,fő,és mellékutakat,gleccserek labirintusát,hegyi ösvényeket,barátokat,szerelmeidet választom ki számodra,legjobb tudásommal szerint. Ne nevezd hibának. A félelmeid belekormányozása az én általam megálmodott útvonalba,ugyanolyan része az utadnak,mint az általam ,neked választott útvonal. Csak én ehhez jobban éretek mint te. Ha ott maradtál volna abban a völgyben amiről most azt gondolod,örökké boldoggá tett volna,nem járhattad volna be ezt a mostanit. Nézz végig rajta pajtás,és mond hogy sajnálod. Tudom hogy nem így van. Ismerlek ,mert sokat foglalkoztam veled. - mosolyog rám Isten
- Figyelj ,Isten!Ne mond nekem azt hogy „komám,vagy hogy „pajtás”Engem úgy hívnak Balázs. Biztos ezer emberrel van hasonló beszélgetésed,de legalább erre az egy estére jegyezd meg ! - és mert hogy érzem hogy kicsit goromba vagyok hozzáteszem - Kérlek!
- Jól van Balázs...az este folyamán így foglak szólítani. Van valami beceneved?Azt talán jobban eszembe véshetem...annyi Balázs van.
- Nincs. Balázs. Ennyi. Menni fog? - sok sört ittunk,ezért vagyok ilyen otromba ezzel a Jóistennel. Szégyellem magam durva modoromért,és próbálok menteni:
- És én hogy hívhatlak téged?Van valami név amire szívesen hallgatsz.?
Az öreg iszik egy kicsit,mogorván fintorog. Lerakja korsóját.
- Nem nincs. Tán nehéz megértened,de annak örülnék a legjobban ha nem szólítanál sehogy.
- Mondhatom mondjuk...hogy Isti - vicceskedem
- Nem,nem mondhatod - dörrent rám komolyan
Keveset hallgatunk. Már bánt hogy ilyen közvetlen voltam,és megbánthattam ezt az öreget akármivel is,pont most mikor kezdtem megkedvelni. Különben is mit szemtelenkedek...ő az Isten.
- Tudod Balázs,tényleg felbosszant. Isten?...jó nem bánom. Jóisten?...o.k. De az hogy,Mindenható vagy Uram?...Nem vagyok mindenható,és főleg nem uraskodom senki felett. Én annyi vagyok amit elmondtam már. Én választom az utat. Az ember,és én tudunk összehozni egy ilyen klassz térképet amilyet most neked is elhozhattam. Ne szólíts sehogy!Ha mindenáron mondani akarsz valamit,mond hogy Öreg,mint eddig.Tényleg nem ez a fontos. És ezzel kapcsolatban olyan sok minden bosszant. Neked már meséltem,az általam készített szárnyról,amit kartondobozba csomagoltam ,meg ne sérüljön a postán,ráírtam a nevemet,mint feladó,és mi lett belőle?Senki nem repül vele,ki se bontották. Helyette bevitték egy templomba és imádják hogy van feladója,akit úgy hívnak Isten....tényleg a plafonon vagyok tőle....még egy sör?
- Jöhet-válaszolom
A nagymellű kedves megjelenik a habzó sörökkel és Isten folytatja. Sokan fordulnak hozzám könyörgésekkel,imákkal,kívánságokkal. Hallom őket ...persze hogy hallom,de én nem tudok kívánságokat teljesíteni. Itt valami óriási félreértés van. Nem is szeretnék ilyesmivel foglalkozni. Az útvonal tervezés …az valami. Eltudod képzelni milyen szervező munka áll minden egyes,általatok”véletlen találkozásnak”nevezett,esemény mögött?Eltudod képzelni milyen nehéz veletek okosan sakkoznom egy ekkora sakktáblán,ennyi bábuval?Én útvonaltervező vagyok,és nem cola-automata,amibe bedobsz egy imádságot,én meg kiköpöm neked az általad kérteket. Ahogy az ember engem istenit,úgy istenítem én az embert. Mert ti emberek csodálatosak vagytok.
Mikor leültünk ide,nem is selytettem hogy igy összebarátkozunk,de azt meg főleg nem gondoltam hogy Istennek én vagyok az Isten. Arra számítottam,hogy majd jól elmeséli amit már úgy is tudok...ejnye-bejnye...és a többi...kapok egy beszállókártyát,Mennyország,pokol,vagy tisztítótűz.
- Tudod Balázs. Az emberek sokfélék,és sokféleképpen írják az Utat a segítségemmel. Te nagy teret engedtél nekem,amiért hálás is vagyok. Voltak éveid,mikor egyáltalán nem akaratoskodtál. Én vezettelek,te meg élvezted minden pillanatát az Útnak. Mindenhova egyedül indultál,és mindenhol belédszeretett valaki. Vakmerő álmokat üldöztél. Törékeny életedet, eltéphető vászon szárnyaidra bíztad,hogy hol meredek sziklafalakat érints szárnyvégeddel,hol pedig magasan a hatalmas hegyóriások felett haladj,egy az általam szerkesztett útvonalon,mindezt úgy hogy nem lehetsz teljesen biztos a létezésemben .Csak bízhattál benne hogy valóban létezem.
Csak hallgatok. Nem is tudom hova tegyem magam. Ilyen sok szépet már rég nem mondott nekem senki.
- Tényleg kedves volt,veled utazni. Ezért is hoztam el magam a gps-t.Normálisan egyébként postára adom..
- De mint mondtam,különbözően éltek. Nem jobban vagy rosszabbul a másiknál,mindössze nem ugyan úgy. Amit a legjobban csodálok bennetek emberekben,az a gondolat. A gondolat,akarat teremtő ereje. Az akarat ami elég hatalmas ahhoz hogy kivegye a kezemből a kormányt,és az adott pillanatban egyedül döntsön,most jobbra vagy balra. Nélkülem nagyon ritka a jó útvonal,de azért az is előfordul. Ember és Isten együtt tesznek ki egyet. És a csodálatos emberi akarat,ha jó reflexekkel ragadja el,és aztán adja nekem vissza az útválasztás jogát,a ti elmétekkel elképzelhetetlen magasságokba vezeti közös utunkat.
Te nem így csináltad,de már mondtam,a tied is nagyon tetszett.
- Egy kicsit azért kimerítő ez a hippi élet...folyton arra menni amerre te fújkálsz, keresztül-kasul a világon - vágok közbe nevetve. A nevetésből kacagás kerekedik. Jókedvembe Ő is becsatlakozik,és sokáig rázkódunk az asztalt csapkodva. Isten néha fel-felröfögve kapkod levegő után,nekem meg potyognak a könnyeim.
Kis idő múlva,mikor látom öreg barátom kifogyott a mondanivalójából, visszabújok a fénymásolatok közé,mint megtalált fényképalbumba,élvezni még egyszer és újra elmúlt Életem.
- Keresel valamit?- kérdi
- Igen. Veronika. A cseh,vörös hajú. Emlékszel rá?Annyira vágytam rá,és tudni akarom érinthettük e volna komolyabban egymás utjait,ha én másként döntök egy adott pillanatban.
- Veronika...Veronika...Persze hogy emlékszem. Benne van az is. Most már kiigazodsz a térképeinken. Magad is megtalálod. Nekem mennem kell.
Legurítja a korsóban maradt aranyszínű italt,feláll az asztaltól. Kézfogás helyett összeborzolja hajam.
- Viszlát Balázs - mondja kedvesen
Nem nézek rá,de érzem magamon baráti tekintetét. Úgy néz,ahogy csak kivételesen jó barátok tudnak egymásra,akik együtt járták a Életet autóstoppal. A büszkeség a féltés a szeretet ébred ebből a fajta nézésből.
Imbolygó lépteit figyelem,ahogy távozik. Talán a sok kiürített korsó miatt,vagy csak a kora teszi.
- Hé Öreg!Hivjak egy taxit?- kiáltok még egyszer utána.
.....de már nem hallja......
Ha meghalok, én a Mennyországba megyek,és találkozom Istennel.
Nem tudtam tovább filozofálni barátommal,mert szülei azt mondták,mára eleget játszott,és le kell feküdnie.Ezt a Mennyországban lakó Isten történetet már annyiszor meghallgattam pici koromtól egészen mostanáig,hogy így harmincegynéhány évesen már teljesen immúnis vagyok rá,meg se hallom,vagy ha igen,a másik oldalon gyorsan kiengedem,mielőtt fel nem bosszant.
Szerénykedés nélkül állíthatom,soha nem voltam szerény gyerek,és nagyképű sem. Valahogy mindig tudtam milyen vagyok. A körülöttem élők egész eletemben vagy sokkal rosszabbnak, vagy sokkal jobbnak gondoltak,hittek mint amilyen valójában voltam,vagyok. Mikor először hallottam erről a Mennyország project-ről,elég gyorsan el tudtam magamat helyezni benne,és azt is gyorsan eldöntöttem tetszik e nekem,vagy nem.
Az eperfán három indián. Unokatestvéreimmel állig fegyverzetben gubbasztottunk,és feszülten figyeltünk,ki meri betenni a lábát a kalózhajónk fedélzetére. Ez nem volt más mint egy méterszer méteres negyzet,amit szölő venyigéből raktunk ki. Hülyeség,de akkor tényleg hajónak tűnt. Nagyszüleim csirkéi szabadon kószálhattak a nagy kertben. Kivételt képezett természetesen a hajó fedélzete,amiért ugyanis mi hárman feleltünk. Névszerint:Marian,Bea,és én. A feladat a napnál is világosabb:ha idegen a fedélzetre lép,azt kinyírjuk,felnégyeljük,megskalpoljuk. Hogy biztosan ne unatkozzunk szórtunk egy kis száraz kukoricát a négyzetbe. Aki nem bír a finom magocskák kísértésének ellenállni....az is meghal. Elképesztő milyen véresszájúak voltunk. Emlékeim szerint lenyilaztunk vagy négy csirkét,ami szegény nagyszüleim baromfiudvarának közel a felét tette ki. A mészárlás után nagyon kikaptunk....és úgy általában,én nagyon sokszor, és nagyon kikaptam.
...”kikapni”....vajon ki és miért adhatta a pofonzápornak ezt a hülye nevet…?
A pokolba ugye nem kerülhetek....rossz vagyok meg minden....de azért reméltem, annyira nem. Egyrészről bűnös dolog kicsinálni a nagypapáék csirkéit,másrészről viszont ki fogja megvédeni a kalózhajó fedélzetét,ha nem mi,az indiánok?
Ez a pipis story csak egy az ezerből,és nem is a legcifrább. Egyértelmű volt,a Mennyországba biztosan nem engednek majd be. Gondoltam más alternatív megoldásokra is,átmászom a kerítésen,vagy tudom is én...biztos nem csak a kapun lehet bejutni,de azért megint csak a pokolba kerülnék.
Akkor most mi legyen?A pokolba nem vagyok elég, ugyanúgy mint a mennyországba. Nagymamám elárulta,hogy a katolikus egyház erre is fel van ám készülve. Tisztítótűz. Óda fogok menni ha meghalok. Minden bűnömért cserébe megégetnek egy kicsit. Bűneimnek hosszú a listája,és ha tényleg megégetnek mindegyikért,korom feketén érkezek majd a Mennyország kapujába,az égési sérülésekkel járó fájdalomról nem is beszélve,amit ugyancsak nem kívántam magamnak.
Ma is csak azt mondhatom mit nyolcévesen. Én ebből nem kérek köszönöm,és remélem nem létezik se a Mennyország se a pokol se a tisztítótűz. Addig is meg,próbálok nem meghalni,így késleltetve a találkozást e három szörnyűséggel,ha mégis léteznének.
Hosszú idő telt el azóta hogy ilyesmin gondolkodtam,de most Jan Emanuel kijelentése mégis újabb képzelgésekre késztet. Ez a fiú igazat mondott,az arcára volt írva,a saját képzeletének igazát.
Azt hiszem ha meghalok én is találkozom Istennel. Úgy képzelem,beülünk majd egy bárba és meghív egy sörre. Hideg félliteres korsó kis habbal a tetején. Hátba vereget,kicsit keményebben is mint azt szeretem. Nem értem mire ez a bizalmaskodás,most látom először. Ünnepélyesen az asztalhoz koppantja korsó sörét,én is,aztán koccintunk. Nagyot kortyolunk. Kínos csend következik. Én nem kezdhetem,hát Ő akar mondani valamit,vagy nem?Kis idő múlva tényleg belekezd.
- Hogy is hívnak?- kérdi szórakozottan
Szép egy Isten vagy te,ha meg ezt se tudod-gondolom magamban
- Balázs. Balázsnak hívnak. És Téged?
Az öreg elmosolyodik. Szórakoztatja szemtelenségem.A Jóistennek remek a humorérzéke,erre már életem során is rá kellet jönnöm,most meg szemtől szemben tesztelhetem. Nem tudhatja pontosan a tartózkodásom,ellenszenv e,vagy félelem,vagy csak egyszerűen tartózkodás. Én sem tudom. Iszunk. Aztán folytatja,és úgy néz ki rövidre szeretné fogni ha már nem vagyok túl barátságos hozzá,végezzünk gyorsan,ezer a dolga.
- Na,komám....veszi ölébe hátizsákját,és kotorászni kezd benne
Máris elfelejtette a nevemet - gondolom magamban
- Ez itt a g.p.s.-ed. Életed útjának g.p.s. térképe. Minden rajta van amit csináltál. Ki is nyomtattam. - és a készülékkel együtt átnyújt egy köteg térképmásolatot.
Elsőre nagyon bonyolultnak tűnik megfejteni a leginkább egy szabásmintához hasonló térképet,de minden kérdésemre egyszerű,és érthető válaszokkal felel. Gyorsan belejövök,és mosolyogva látom,tényleg minden rajta van. Az előző sör elfogyott,rendelünk még egyet,de ezt most én állom,és az öreg nem ellenkezik. Órákon keresztül figyelem leélt életem útvonalát,hol hangosan felkacagok,hol meg a tenyerembe temetem az arcom a szégyen vagy a szomorúság miatt. Gyakran elismerően nézek az ábrára,mosolygok,és egy ilyen alkalommal meg is szólítom az Istent,aki szemben ül velem órák óta,és hallgat. Arcomat figyeli,mint izgatott alkotó,és próbálja fintoraimból mosolyomból kitalálni,vajon tetszik e az alkotása.
- Ezt nézd Öreg....azért itt bátor voltam-bökök büszkén a térképre egy ponton.
Az Isten mellém csúszik a székével,közben int a nagymellű pincérlánynak a következő sörért.
- Ja igen emlékszem-mosolyog nosztalgikusan-ott tényleg bátor voltál. A folytatás is jó volt,ha jól emlékszem-mutat tovább az ujjával a térképen. Úgy általában elég sokszor viselkedtél bátran,de sokszor voltál gyáva is. Nézd ezt a pontot-és pár oldallal visszalapoz - Ha itt nem viselkedsz gyáván,és félelmedben nem térsz ki jobbra ,ahogy azt tetted,errefele vezettet volna utad - húzza végi az ujját a térképen az öreg-és onnan erre a csúcsra vezettelek volna-egyet lapoz,es tovább mutatja ujjával-és erről a hegyről minden segítség nélkül is ebbe a völgybe érkeztél volna. És látod mi a völgy neve? - kérdi szégyenlősen
Elolvasom mi a völgy neve amit soha nem érinthettem utam során,és sokáig zokogva sírok.Könnyeimet viaskodva kérdezem tőle.
- Sokszor hibáztam ekkorát?
- Szinte mindig amikor nem követted a félelmeidet. De ne nevezd hibának,mert nem az. Ezt a térképet,ezt a szépségben és izgalomban gazdag Életet együtt írtuk. A célja,mindössze ennyi: útonmaradni,szeretni és szerettetni.. Te az irányt választod,én pedig az autópályákat,fő,és mellékutakat,gleccserek labirintusát,hegyi ösvényeket,barátokat,szerelmeidet választom ki számodra,legjobb tudásommal szerint. Ne nevezd hibának. A félelmeid belekormányozása az én általam megálmodott útvonalba,ugyanolyan része az utadnak,mint az általam ,neked választott útvonal. Csak én ehhez jobban éretek mint te. Ha ott maradtál volna abban a völgyben amiről most azt gondolod,örökké boldoggá tett volna,nem járhattad volna be ezt a mostanit. Nézz végig rajta pajtás,és mond hogy sajnálod. Tudom hogy nem így van. Ismerlek ,mert sokat foglalkoztam veled. - mosolyog rám Isten
- Figyelj ,Isten!Ne mond nekem azt hogy „komám,vagy hogy „pajtás”Engem úgy hívnak Balázs. Biztos ezer emberrel van hasonló beszélgetésed,de legalább erre az egy estére jegyezd meg ! - és mert hogy érzem hogy kicsit goromba vagyok hozzáteszem - Kérlek!
- Jól van Balázs...az este folyamán így foglak szólítani. Van valami beceneved?Azt talán jobban eszembe véshetem...annyi Balázs van.
- Nincs. Balázs. Ennyi. Menni fog? - sok sört ittunk,ezért vagyok ilyen otromba ezzel a Jóistennel. Szégyellem magam durva modoromért,és próbálok menteni:
- És én hogy hívhatlak téged?Van valami név amire szívesen hallgatsz.?
Az öreg iszik egy kicsit,mogorván fintorog. Lerakja korsóját.
- Nem nincs. Tán nehéz megértened,de annak örülnék a legjobban ha nem szólítanál sehogy.
- Mondhatom mondjuk...hogy Isti - vicceskedem
- Nem,nem mondhatod - dörrent rám komolyan
Keveset hallgatunk. Már bánt hogy ilyen közvetlen voltam,és megbánthattam ezt az öreget akármivel is,pont most mikor kezdtem megkedvelni. Különben is mit szemtelenkedek...ő az Isten.
- Tudod Balázs,tényleg felbosszant. Isten?...jó nem bánom. Jóisten?...o.k. De az hogy,Mindenható vagy Uram?...Nem vagyok mindenható,és főleg nem uraskodom senki felett. Én annyi vagyok amit elmondtam már. Én választom az utat. Az ember,és én tudunk összehozni egy ilyen klassz térképet amilyet most neked is elhozhattam. Ne szólíts sehogy!Ha mindenáron mondani akarsz valamit,mond hogy Öreg,mint eddig.Tényleg nem ez a fontos. És ezzel kapcsolatban olyan sok minden bosszant. Neked már meséltem,az általam készített szárnyról,amit kartondobozba csomagoltam ,meg ne sérüljön a postán,ráírtam a nevemet,mint feladó,és mi lett belőle?Senki nem repül vele,ki se bontották. Helyette bevitték egy templomba és imádják hogy van feladója,akit úgy hívnak Isten....tényleg a plafonon vagyok tőle....még egy sör?
- Jöhet-válaszolom
A nagymellű kedves megjelenik a habzó sörökkel és Isten folytatja. Sokan fordulnak hozzám könyörgésekkel,imákkal,kívánságokkal. Hallom őket ...persze hogy hallom,de én nem tudok kívánságokat teljesíteni. Itt valami óriási félreértés van. Nem is szeretnék ilyesmivel foglalkozni. Az útvonal tervezés …az valami. Eltudod képzelni milyen szervező munka áll minden egyes,általatok”véletlen találkozásnak”nevezett,esemény mögött?Eltudod képzelni milyen nehéz veletek okosan sakkoznom egy ekkora sakktáblán,ennyi bábuval?Én útvonaltervező vagyok,és nem cola-automata,amibe bedobsz egy imádságot,én meg kiköpöm neked az általad kérteket. Ahogy az ember engem istenit,úgy istenítem én az embert. Mert ti emberek csodálatosak vagytok.
Mikor leültünk ide,nem is selytettem hogy igy összebarátkozunk,de azt meg főleg nem gondoltam hogy Istennek én vagyok az Isten. Arra számítottam,hogy majd jól elmeséli amit már úgy is tudok...ejnye-bejnye...és a többi...kapok egy beszállókártyát,Mennyország,pokol,vagy tisztítótűz.
- Tudod Balázs. Az emberek sokfélék,és sokféleképpen írják az Utat a segítségemmel. Te nagy teret engedtél nekem,amiért hálás is vagyok. Voltak éveid,mikor egyáltalán nem akaratoskodtál. Én vezettelek,te meg élvezted minden pillanatát az Útnak. Mindenhova egyedül indultál,és mindenhol belédszeretett valaki. Vakmerő álmokat üldöztél. Törékeny életedet, eltéphető vászon szárnyaidra bíztad,hogy hol meredek sziklafalakat érints szárnyvégeddel,hol pedig magasan a hatalmas hegyóriások felett haladj,egy az általam szerkesztett útvonalon,mindezt úgy hogy nem lehetsz teljesen biztos a létezésemben .Csak bízhattál benne hogy valóban létezem.
Csak hallgatok. Nem is tudom hova tegyem magam. Ilyen sok szépet már rég nem mondott nekem senki.
- Tényleg kedves volt,veled utazni. Ezért is hoztam el magam a gps-t.Normálisan egyébként postára adom..
- De mint mondtam,különbözően éltek. Nem jobban vagy rosszabbul a másiknál,mindössze nem ugyan úgy. Amit a legjobban csodálok bennetek emberekben,az a gondolat. A gondolat,akarat teremtő ereje. Az akarat ami elég hatalmas ahhoz hogy kivegye a kezemből a kormányt,és az adott pillanatban egyedül döntsön,most jobbra vagy balra. Nélkülem nagyon ritka a jó útvonal,de azért az is előfordul. Ember és Isten együtt tesznek ki egyet. És a csodálatos emberi akarat,ha jó reflexekkel ragadja el,és aztán adja nekem vissza az útválasztás jogát,a ti elmétekkel elképzelhetetlen magasságokba vezeti közös utunkat.
Te nem így csináltad,de már mondtam,a tied is nagyon tetszett.
- Egy kicsit azért kimerítő ez a hippi élet...folyton arra menni amerre te fújkálsz, keresztül-kasul a világon - vágok közbe nevetve. A nevetésből kacagás kerekedik. Jókedvembe Ő is becsatlakozik,és sokáig rázkódunk az asztalt csapkodva. Isten néha fel-felröfögve kapkod levegő után,nekem meg potyognak a könnyeim.
Kis idő múlva,mikor látom öreg barátom kifogyott a mondanivalójából, visszabújok a fénymásolatok közé,mint megtalált fényképalbumba,élvezni még egyszer és újra elmúlt Életem.
- Keresel valamit?- kérdi
- Igen. Veronika. A cseh,vörös hajú. Emlékszel rá?Annyira vágytam rá,és tudni akarom érinthettük e volna komolyabban egymás utjait,ha én másként döntök egy adott pillanatban.
- Veronika...Veronika...Persze hogy emlékszem. Benne van az is. Most már kiigazodsz a térképeinken. Magad is megtalálod. Nekem mennem kell.
Legurítja a korsóban maradt aranyszínű italt,feláll az asztaltól. Kézfogás helyett összeborzolja hajam.
- Viszlát Balázs - mondja kedvesen
Nem nézek rá,de érzem magamon baráti tekintetét. Úgy néz,ahogy csak kivételesen jó barátok tudnak egymásra,akik együtt járták a Életet autóstoppal. A büszkeség a féltés a szeretet ébred ebből a fajta nézésből.
Imbolygó lépteit figyelem,ahogy távozik. Talán a sok kiürített korsó miatt,vagy csak a kora teszi.
- Hé Öreg!Hivjak egy taxit?- kiáltok még egyszer utána.
.....de már nem hallja......