Mottó: "Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani."
Dr. Mórcz a riasztó csengő hangjára ébredt.
- Figyelem! Mórcz Doktor urat várják a sürgősségi szobában! Figyelem! Mórcz Doktor urat várják a sürgősségi szobában! - Hangzott a kórház hangosbemondóján.
Dr. Mórczot mintha áramütés érte volna, ugrott ki ágyából, gyorsan magára vette köpenyét, és a tőle szokott gyorsasággal szaladt végig a kórház folyosóin. Közben még félig az járt a fejében, amit az előbb álmodott, de közben már készült arra is, hogy mi fogja várni. Számára minden beteg egy új kihívást jelent. Azt a pár másodpercet amíg odér a beteghez mindig arra használja, hogy ráhangolódjon a feladatra.
- Doktor Úr, jöjjön gyorsan, baj van..., nagy baj van..., nagyon nagy baj! - rohant vele szembe az egyik biztonsági őr - Annus nővért megtámadta egy várakozó beteg férje, sok vért vesztett… - közben rántgatta az őr Dr. Mórczot a sürgősségi szoba felé.
Dr. Mórcz belépett a helyiségbe, és látta Annus nővér véres, szinte élettelen testét. Dr. Mórcz a tőle megszokott higgadtsággal kezdte meg Annus nővér vizsgálatát és az ellátását. Tubust!... Vénát!... Saturáció?... Vérnyomás?... Csökken a saturáció! El fogjuk veszteni? Nem… Nem történhet meg… Hol a tettes? Rendőrséget értesítette valaki? A tettest az őr meglőtte… A tettessel foglalkozik valaki? Vele van Dr. Laschú… Rendben, ezt szorítsuk le…, Úgy…, Saturáció?..., 85… Még mindig csökken? Igen… Oxigént még… Hozzanak vért… Sokat!... Készítsenek egy műtőt!... PTX… Lépruptura… Azonnal meg kell műteni. Maga kezdje intézni a sürgősségi műtétet… A tettes hogy van?... Doktor Úr, ne a tettessel foglalkozzon!..., Nekem vele is kell foglalkozni…, Vele van Dr. Laschú…, Itt most csak az állapotát tudjuk stabilizálni meg kell műteni, és el kell állítani a belső vérzéseket… Doktor Úr! A 3-as műtő kész, várják… Pontosan hol szúrta meg? Tudja valaki?... Oxigént!... Esik a vérnyomás!... El fogjuk veszteni, már csak 75 a saturációja, és a vérnyomása esik már csak 80/60… Itt van..., szoritsa el, nyómókötés... Ez nagyon mély... Sok vért vesztett?... El veszítjük…. Doktor Úr! Megjöttünk, mikor vihetjük?... Várjanak még… Gyerünk Annuska, gyerünk! Nem hagyhatsz itt minket! Gyerünk… Ki fogja műteni? Nagy és Tóth doktor úrak… Ok… Jó kezekben lesz... Gyerünk...! Hol vérzik még?... Bírd még ki, hajrá...! Már nem sok...! Megvan itt is egy... Hú 15 késszúrás... És mindenhol ütések... Saturáció 85, javul! Ok… Vérnyomás alacsony, de nem változik... Várj... Ok... Vihetik a műtőbe, óvatosan de gyorsan… Vérnyomást, saturációt figyeljék…
Túl fogod élni! - Súgta Dr. Mórcz, Annus nővér fülébe.
Hirtelen csend lett. Néhány nővér és a takarítók léptei hallatszottak már csak. Dr Mórcz leült egy székre és csak ült és nézett maga elé.
Meg kell, tegyem… Igen! Meg kell, tegyem. Tovább kell, lépjek. Oda kell, menjek a főigazgatóhoz és meg kell mondani, hogy ez így nem mehet tovább. - Gondolta magában Dr. Mórcz. - Ha nem teszem meg, ez csak rosszabb lesz… De mit mondjak neki? Felsleges oda menni... Ugyse változtat... Minden változatlan...
- Doktor Úr! Doktor Úr! Valami baj van? Rosszul van? - Rázta meg Dr. Mórczot az egyik nővér.
- Nem, nem semmi nincs semmi baj, nincs… Csak elgondolkodtam, ne haragudjon! Rossz helyen vagyok? Nem tudnak tőlem takarítani?
- Jajj dehogy Doktor Úr! Maradjon csak itt ülve, ha kényelmes magának. Már végeztünk a takarítással. Tudja olyan furcsa volt, ahogy itt ült, azt hittem rosszul van, vagy valami baja van! De már megyek is! Nem szeretném zavarni. További jó éjszakát!
- Ne menjen sehova, üljön maga is ide mellém! Hogy hívják magát?
- Kovács Tünde vagyok.
- Maga akkor a híres Tünde nővér? Magáról beszél itt mindenki?
- Jajj, dehogy…, nem vagyok én híres. Csak az emberek irigyek. Nem szeretnek. Senkit nem szeretnek, aki változatni szeretne. De néha kell változtatni. Ez így nem maradhat. Látta most is mi történt?
- Tudom Tünde nővér, tudom, tudom. És igen… jól látja, baj van… nagy baj… nagyon nagy baj! Ez volt ezen a héten a harmadik ilyen eset. Az épület teljesen alkalmatlan már, 150 éve épült börtönnek, érti ez egy börtön volt valamikor! Ott az udvaron ott hátul, látja ott állt a bitófa... Maga szerint lehet itt gyógyítani?... Kevesen is vagyunk, nagyon kevesen... A betegek és a hozzátartozók csak azt látják, hogy órákat kell várniuk… A kórtermek kicsik, az ablakokon alig jön be fény. Ez így nem maradhat. És megértem őket is, magukat is! Ettől mindenki agresszívvé válik és Annus nővér volt a héten a harmadik, akit megtámadtak, de eddig ez volt a legsúlyosabb. Tehetetlen vagyok. Tudja Tünde nővér, csak magunkra számíthatunk, magunkra hagytak... Jajj.., de hagyjuk… Tudja mielőtt megszólalt a csengő egy szép új kórházról álmodtam. Ahol minden orvos és nővér mosolyog, ahol a beteg jól érzi magát…
- Doktor Úr! Tegyen érte! Valósítsa meg álmát. Maga messze földön híres orvos. A szakma legjobbja. Hány és hány reménytelen esetet mentett meg? Hány konferenciára hívják, hány kórház várja magát csak 1-1 napra, hogy tanácsot adjon nekik? Ki az az orvos, akit bármikor hívhatunk, ha valamelyik betegénél komplikáció lép fel? Évről évre magát választják a betegek kedvenc orvosuknak! Ki az, aki bátran menti meg a legreménytelenebb sérültet? Mutasson még egy olyan orvost itt a kórházban, aki ha bármilyen katasztrófa van, valahol a világban elsők között indul a helyszínre segíteni az embereken?
- Tünde nővér, nem. Ez nem igaz. Ezt csak maguk látják így. Nem vagyok én, sem nagy, sem híres, sem bátor. Senki vagyok. Egy senki… Nem tudom megtenni, amit meg kéne, tegyek. Nem tudok változtatni… Nem vagyok képes megváltoztatni ezt a kórházat. Ez az én bajom, és a gyengeségem.
- Doktor Úr! Ha már tudja, hogy mit akar tenni, egy lépést tett a cél felé. Induljon el az úton! Tudja, csak a sárga köves úton… És nem biztos, hogy ezt a kórházat kell megváltoztatni, pont az imént mondta, hogy álmodott egy szép új kórházat. Valósítsa meg az álmát!
- Tünde nővér. Nem tudok elindulni. Nincs elég bátorságom. A főigazgató nem szeret, mert népszerűbb vagyok nála. Ha ezzel az ötlettel oda mennék, hozzá még nehezebbé tenné az életemet. Tudja, amikor volt a legutolsó földrengés és elindultunk, közölte, hogy ha nem jelenek meg a főorvosi meetingen, akkor kirúg…
- Doktor Úr! Tudom. Hallottuk ezt mi is. De végül nem rúgta ki. Még mindig itt van köztünk. És éppen most mentette meg Annus nővér életét. Induljon el, a következő harcba és építse fel álmai kórházát.
- Tünde! Nem tudok elindulni… Itt állok, és nem vagyok képes, nem érti meg? Nem tudom, mit kell tennem ehhez. Csak álmodozom. Évek óta csak álmodozom erről.
- Doktor Úr! Engedjen meg nekem egy idézetet: "Szerencséd fiam, hogy öreganyámnak szólítottál! Gyere be hajlékomba… Átadom neked ezt a nagyapám ükapjától örökölt szelencét, ha szükséged van rá, de csak akkor nyisd ki, ha valóban szükséged van rá; ez átsegít a nehézségeken…"
Dr. Mórcz szeme sarkában egy kis könnycsepp jelent meg. És lehajtotta fejét és maga előtt nézte a padlót. Tünde nővér felállt a székről és a szoba sarkából egy pohár vizet hozott és oda nyújtotta Dr. Mórcznak.
- Doktor Úr! Igya meg ezt a pohár vizet, és térjen nyugovóra, nehéz napok várnak Önre. És gondoljon az öregasszonyra és a szelencéjére.
- Tünde! Köszönöm a biztató szavakat, Nem tudom, de igen, meg kell tegyem! Fel kell építenünk álmaim kórházát. És szaván fogom, mert számítok magára is.
- Doktor Úr! Magányos hősök nincsenek. Ismeri a meséket? Kell egy segítő, mint Csillag királyfinak a kisegér, Dorothynak a gyávaoroszlán, a madárijesztő és a bádogember… aki elkísér az úton és segít. Keressen segítőket és induljunk el. Magát sokan szeretjük, tisztelik, biztosan talál olyanokat, akik segítenek!
A sürgősségi szoba ajtaja hirtelen kinyílt, az ajtóban két rendőr és a kórház biztonsági szolgálatának vezetője állt.
- Mórcz Doktor Úr! Legyen szíves velünk jönni. Beszélnünk kell!
Doktor Mórcz felállt a székről, és kedvetlenül, morcosan, de gyors léptekkel elindult az ajtó felé. Tünde nővér még mondott volna valamit, de a Doktor gyorsan távozott. Ezért utána kiáltott:
- Doktor Úr! Ne feledje el, amiről beszéltünk, sok sikert!...
Doktor Mórcz ünnepélyes, lassú, de izgatott léptekkel haladt előre fényképezőgépek és kamerák kereszttüzében a gondosan kikészített vörös szőnyegen. Már csak pár lépést kellett megtennie a bejáratig, ahol barátai és új kollégái várták… Felnézett az épületre és a főbejárat felett egy molinón a következő feliratot látta: " Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani!". Megállt egy pillanatra körbenézett és odalépett a mikrofonhoz és csak ennyit mondott: "Igen, megcsináltuk! Ez a miénk!" Majd átvágta a selyemszalagot és belépett a hatalmas aulába.