Mese a Fonaltehénkéről és a kicsi Kék Csikóhalról

Évszám
2010
 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fonalország, azon belül is egy szép zöld kis fonalmező. Ezen a fonalmezőn élt a Fonaltehénke. Élt, éldegélt, de akárhányszor arra mentek a városi állatkák-mivel a környéken nem élt egyetlen tehénke sem-azt hitték minduntalan, hogy ő egy birka. Pedig a Fonaltehénkének voltak ám foltjai, nem is akármilyenek, feketék. Büszke is volt rájuk. Ám egy szép napon megelégelte a Fonaltehénke, hogy állandóan birkának hiszik és elhatározta, hogy útnak indul és felfedezi a nagyvilágot. Mielőtt elindult volna, egyenként elbúcsúzott az összes virágocskától a mezőn. Elindult a hosszú úton, ami kivitt az országból. Ment mendegélt...napokon,heteken át,eközben pedig rengeteg érdekes dolgot látott. Járt Háromszögországban, ahol minden háromszögletű volt, Négyzet és Körországban, találkozott érdekes lényekkel, lila manókkal, akiknek hosszú csúcsos fülük volt, beszélgetett minden útjába akadó idegennel, akik a Kéktengerről meséltek neki. Kíváncsi lett a Fonaltehénke, milyen is lehet az, így hát nekiindult megkeresni. Ám az út hosszú volt és a Fonaltehénke egyre magányosabb lett. Mégsem fordult vissza, kitartóan bandukolt tovább, mikor is napnyugtára elérte Kékország határát és megpillantotta a Kéktengert. Még sosem látott ehhez foghatót, de nem gyönyörködött sokáig, mert valami fura lényt látott meg a parton. Egy kicsi Kék Csikóhal volt az, ott szomorkodott a homokban ülve. A Fonaltehénke kíváncsi jószág volt ezért odaballagott mellé és ahogy illik, bemutatkozott, aztán megkérdezte a kicsi Kék Csikóhaltól, miért szomorú. Az elmondta, hogy Kékországban mindenki csúfolta, mert mindkét szeme egy oldalon van és ő az egyetlen ilyen csikóhal. Bántották, nem voltak barátai, ezért elhatározta hogy elindul világot látni, de még egyszer utoljára megnézi a naplementét. A Fonaltehénke is elmondta, hogy ő mi járatban van és, hogy útitársat keres, így mivel közös volt a céljuk, megegyeztek, hogy az utat együtt folytatják az Óperencián túlra. Hamar összebarátkoztak és rengeteg közös kalandban volt részük és ezután már soha többé nem voltak magányosak. Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána!