Micky-Miki viszontagságai

Évszám
2011
Beküldő
rozsomák
Micky-Miki, a mókusgyerek, egy időben igencsak megszenvedte szülei vegyes házasságát, és a buta előítéletek áldozatává vált. Hallgassátok szeretettel ennek történetét!
 
Micky-Miki, a Magyarországról származó erdei mókus anya és az Egyesült Államok nyugati partján fekvő, híres nemzeti parkban élő chipmunks apa sarja. Hopp Maris és Rapid Fred sok-sok évvel ezelőtt Európában találkoztak, egy cirkuszban. Fiatalkorukban mindketten tehetséges artistaként dolgoztak, és így járták a világot. Első pillantásra egymásba szerettek. És míg gyakran megtörténik, hogy az első látásra fellobbanó szerelem második, harmadik, vagy tizedik látásra megfakul, addig mókus-hőseinknél ez éppen fordítva történt. Napról napra jobban szerették egymást, így hamar egybekeltek. Kezdetben Magyarországon, Kerek-Erdőben éltek, majd a tengerentúlon telepedtek le.

Micky-Miki az esküvő utáni harmadik esztendőben születetett, a Mamutfenyő Nemzeti Parkban. Kezdetben minden remekül alakult; szülei nagy szeretettel és odaadó gondoskodással nevelték csemetéjüket, boldogok és büszkék voltak.
Micky-Miki azonban más volt, mint a többiek. Nem volt egészen erdei mókus sem, és nem volt igazi chipmunks sem; valahol a kettő között volt. Csupa csík apukájától ugyan örökölt néhány csíkot, de nem eleget. Pontosan hármat, pedig édesapjának egy híján tíz volt. Micky-Miki még elevenen emlékezett, hogy édesanyja sokszor mondta neki:
 
- Kicsim, te egy igazi szerencsegyerek vagy!
- Ugyan, miért? – kérdezte Micky-Miki.
- A három csíkod miatt. Tudod, a három egy nagyon szerencsés szám. A mesékben minden juhászlegénynek három fia van, és minden királynak három leányzója. Az ifjak háromszor indulnak szerencsét próbálni és három a magyar igazság.
A kicsi szépen fejlődött, eszes, kiegyensúlyozott gyerkőcnek, akarom mondani mókusnak bizonyult. Egy ideig nem is volt semmi gond, aztán jött a kiskamasz időszak, és vele együtt a bajok. Micky-Miki egyik reggel, az erdei iskola előtt odabújt édesanyjához, és így panaszkodott:
 
- Anya, én semmit sem érzek abból a nagy szerencséből, amiről beszéltél.
- Mi baj, kicsikém?
- Folyton csúfolnak. Háromcsíknak neveznek, és kiközösítenek minden játékból. Dan folyton makkokkal dobál, Ben meg elgáncsol futás közben. Azt mondják, hogy akinek nincs legalább hét csíkja, az ostoba, semmirekellő.
- Hát ez hallatlan! „Jézusom, szegény kicsikém! Már ilyen korán meg kell tapasztalnia, hogy milyen utálatos egy dolog az előítélet!” – gondolta magában Hopp Maris. - Suli végeztével bemegyek a tanárodhoz, és beszélek vele – ígérte.
- Már szóltam neki, de semmi nem változott.
S valóban, hiába ment be Rapid Fred és Hopp Maris többször is, az ominózus mókuspajtások mindig megtalálták a módját, hogy felbosszantsák Micky-Mikit. Volt ugyan néhány jó barátja, akik melléálltak, szívesen játszottak, nevettek vele, és legkevésbé sem izgatta őket, hogy hány csík fut a hátán. Az osztály többségét nem zavarta Micky-Miki mássága. De az a három-négy nagyszájú, csúfolódó vagány fickó – hogy vinné el őket az ördög – megkeserítették a suliban töltött mindennapjait. Ráadásul, pont a kiskamaszkorban, a legérzékenyebb időszakban!
 
Micky-Miki begubódzott. Délután és hétvégénként ki sem mozdult az odvából. Eleget csúfolták, köszöni szépen, ő nem kér belőle többet! Egyedül szórakozott, és nem is rosszul. Sőt jól, nagyon is jól. Zsebpénzéből szépen, fokozatosan felturbózta számítógépét, amit tizedik születésnapjára kapott szüleitől. Vett hozzá fejhallgatót, hangfalat, játékprogramokat, joystickot, később egy kényelmesebb kormánykereket a raliversenyekhez, és száz meg százféle különböző kütyüt. Na, most aztán nincs szükségem senkire! – gondolta.
 
Barátai néha még megpróbálkoztak, hogy elcsábítsák valamilyen programra – kicsit aggódtak is érte -, de mindhiába.

- Jössz velünk társasozni? Ne kuksolj már egész nap odabent! Délután „hol a tobozt” játszunk? – kiáltottak be az odúba.
- Köszönöm, de tegnap egész nap tobozkeresőt játszottam.
- Igen? És kivel?
- A Volga menti erdő, a Fekete-erdő és a bécsi-erdő mókusaival – válaszolta hetykén Micky-Miki. A többiek úgy néztek rá, mint aki meghibbant.
 
Egy másik alkalommal koncertre hívták:
- Megmaradt egy koncertjegyem az Aranytorkúakra! Nem jössz?
- Kösz, nem! – utasította vissza az ajánlatot. - Csak nem fogok tolongani több száz másik állattal egy zsebkendőnyi területen, amikor otthon, a mohaágyamban fekve, kényelmesen, bármikor megnézhetem bármelyik világhírű pacsirta előadását?!
Micky-Miki most már csakugyan magányossá vált, de nem hiányzott neki a társaság. Ezer meg ezer ismerőse volt a wiw-en, órák hosszat levelezett, chatelt, ismerkedett mókuslányokkal, skypolt a nagyival és stratégiai társasjátékokat játszott. Kapcsolatok, játék, tanulás, vásárlás – mindent a világhálón intézett. A világhálón élt. Cybermókus lett belőle.
 
Micky-Miki szülei meglehetősen aggódtak fiúkért. Nem tudtak segíteni, hiábavaló volt a szép szó, a tiltás, a fenyegetés. Az éles eszű jó tanulóból iskolakerülő lett. A sok üléstől meg is hízott. A valamikori barátok messze elkerülték. Ha szabad így fogalmazni, nyár derekán kapóra jött a rossz hír, hogy Hopp Maris anyukája, a Kerek-erdei nagyi, eltörte a lábát. Segítségre, ápolásra szorul. Talán ez az utazás majd kibillenti Micky-Mikit – reménykedtek nyugtalankodó szülei.
 
- Drága fiam! Csomagolj, utazunk! Hazautazunk Kerek-erdőbe. Nagyi eltörte a lábát - kopogott be Hopp Maris fia szobájába.
- Én nem megyek sehová.
- Dehogyisnem, drágám. Egyedül nem maradhatsz itthon.
- De akkor mi lesz velem? Hogy fogok internetezni? Hogy fogok találkozni az internetes barátaimmal?
- Majd megvárnak. Ha jó barátok, tudnak egy kicsit várni. Különben, gondolom, Kerek-Erdőben is van internet.
Csakhogy ebben Hopp Maris nagyot tévedett!
 
Amint a hosszú utazás után megérkeztek, és berendezkedtek a nagy tölgyesben, Micky-Miki első dolga volt, hogy hordozható kütyüjeit összerakja. Fel a hálóra! Na, mi lesz már? Mi van ezzel a kapcsolódással? Nem sikerült. A mókusfiú kétségbe esett. Éppen jókor érkezett Mester Miska bácsi, Kerek-Erdő legidősebb, legbölcsebb lakója, egyben az iskola egyetlen tanítómestere, hogy köszöntse az újonnan érkezőket. Anélkül, hogy meg tudott volna szólalni, Micky-Miki nekirontott:
 
- Tanító Bácsi, ugye van itt internet elérés?
- Van, a pataknál lévő erdészlak közelében.
- Hogyan? És itt, a tölgyfánknál?
- Hát hogy lehetne? Ezek a hatalmas lombkoronák leárnyékolják a vételt. Egyébként most amúgy is hálózatfejlesztés folyik az egész vidéken, ezért most két hétig mindenhol szünetel az internet elérés.
-  Jézusom! Jézusom! – Micky úgy érezte, hogy most mindennek vége. Duzzogva ugrándozott be odújába.
-  Hát ezzel a sráccal meg mi történt? – kérdezte a bagoly.
Rapid Fred dióhéjban elmesélte a történetet.
- Ennyi az egész? – kérdezte a bagoly megdöbbenve. - A három csík?
- Hogy-hogy ennyi az egész? – vágta rá Fred feldúltan. - A kisfiunk élete kisiklott.
- Higgyék el, hamar rendbe hozzuk! Pár hét múlva olyan lesz, mint minden normális mókuskölyök – nyugtatta Miska bácsi a szülőket. – Nyári táborozást tartunk az erdőben, ha van kedved, csatlakozz! – kiáltotta Micky-Mikinek.
 
Rapid Fred és Hopp Maris nem értették, hogyan lehet ebben ilyen biztos Bölcs Bagoly. De bölcsessége legendás volt; remélték, hogy most is igaza lesz.     
 
De teltek-múltak a napok, és Micky-Miki ki sem jött odújából, csak duzzogott és duzzogott. Egy napfényes délelőtt azonban nem bírta tovább. „Ha még egy napot itt kell kuksolnom, belehalok az unalomba!” – gondolta. Azzal kidugta buksiját, körbenézett, nem látott senkit, leugrándozott hát a fáról, és nekivágott a mezőnek. Egyszer csak meglátott egy csapat játszadozó mókusgyereket.
 
- Gyere, állj be közénk – intett neki Mester Miska, a tanító bácsi. Micky-Miki odasompolygott.
- Nézd, három csíkja van… Háromcsíkú mókus, láttál már ilyet? – mutogattak feléje a többiek.
„Megint kezdődik… „ - gondolta szomorúan Micky-Miki.
- Figyelem, mókuspajtások, bemutatom nektek az új fiút, Micky-Mikit, aki félig amerikai, félig magyar mókus. Szerencsés kis fickó, három csíkja van – mondta Bölcs Bagoly
- De miért csíkos? Teljesen más, mint mi. Lehet, hogy nem is mókus?– kérdezte az egyik mókuslurkó.
- Ejnye, butaság! – szólt rá a tanító. – Mogyi, nézz csak magadra, fele olyan hosszú farkad van, mint a többieknek. Pamacs, neked meg szőrpamacsok nőttek a füleden, senki másnak nincs hasonló. Diótörő, neked meg kétszer akkorára nőttek azok a híres-neves mókusfogaid, mint másnak!

A mókusok nevettek.
- Látjátok, mindannyian különbözünk valamiben. Az egyik rövidfarkú, a másik hosszúfülű, a harmadik háromcsíkú, a negyedik vörös szőrű. Egyébként, Ausztráliában él egy hatalmas mókusnemzetség, ott csak olyanok vannak, mint Micky-Miki – mondta Mester Miska bácsi. - Na, de elég a szóból, játékra fel!
És barátunk beállt a körtáncba, megfogta a mellette álló két mókuslány kezét, és körbe-körbe keringtek. Hosszú idő óta először érezte jól magát valódi, hús-vér mókusok között. A foglalkozás végén Micike odasúgta neki: „Örülök, hogy találkoztunk. Holnap makkröpi-meccset játszunk, gyere! Hátha a három csíkod meghozza a szerencsénket!”
 
Másnap megint eljött. Mi mást is csinálhatott volna, hiszen virtuális barátaitól még jó néhány napig el van zárva. A röpimeccs nagyon izgalmas volt. A makkot a levegőben kellett tartani, és az ellenfél tölgyesénél leütni. Az egyik tölgyfa ágain a Ficánka csapat helyezkedett el, a másikon Ugrabugráék. Fej-fej mellett haladtak; egy pont ide, egy pont oda. Micky-Miki az Ugrabugrák sáncoló pozíciójában játszott. Ügyesen röpizett. Jóleső érzés töltötte el, amint patakokban folyt róla a veríték, és sajogtak az izmai. Azért a netes röplabda nem ilyen! A játék végén Mester Miska bácsi gratulálásképpen hátba veregette a játékosokat.
- „Ejha, micsoda lecsapás volt! Ez döntötte el a meccset! – füttyentett elismerőleg Ropog Totó, és egy nagy pacsit adott neki. – Én ugyan langaléta vagyok, de fele olyan magasra sem tudok ugrani, mint te! – mondta a vörösesbarna, nyurga mókussrác.

- Köszönöm! – örült a dicséretnek Micky-Miki. – Te is jó voltál.
- Á, dehogyis! Pedig az volt minden vágyam, hogy egyszer majd az amerikai, Kanyoni Óriásmókusok csapatában játszhassak – álmodozott Ropog Totó. – Irigyellek, amiért neked két otthonod van: itthon és otthon. Izgalmas lehet.
- Azért nem mindig könnyű.
- De olyan, mintha két életed volna. Ismered a kerek-erdei és a mamutfenyvesi nyelvjárást, az itteni és ottani szokásokat, vannak barátaid itt is, ott is.

Micky-Miki csak hümmögött, mert az utolsó félmondat eszébe jutatta az otthoni, nem éppen örömteli állapotokat.

- Ígérd meg, hogy ha egyszer eljutsz a Kanyoniak meccsére, szerzel nekem egy autogramot! – Ropog Totó hangja visszarántotta őt a jelenbe.
- Ígérem! – és mancsot ráztak.
Tánc, mókuskerék, édes dió- és mandulapárlat – kezdetét vette a hétvégi táborzáró mulatság. Micky-Mikit is meghívták. A Rágcsa-zenekar szolgáltatta a zenét: egy hatalmas kidőlt fa törzsén doboltak, harangvirágot csörgettek, és fűzfavesszőn furulyáztak. Együtt énekeltek, pörögtek-forogtak, koccintottak. Úgy érezte, befogadták. Boldog volt!
Hazafelé bandukolva fájó szívvel gondolt arra, hogy pár nap múlva itt kell hagynia ezt a kedves társaságot. Igazi barátokra lelt.
Mire a nagyi lába felgyógyult, unokája lelke is begyógyult. Ősszel, visszatérve a mamutfenyvesi suliba, már nem félve, szégyenkezve, hanem büszkén viselte három csíkját.

Első tanítási nap becsöngettek, névsorolvasás következett:
- Adam?
- Jelen
- Ben?
- Jelen.
- Dan?
- Hiányzik, néhány hónapra Ausztráliába költöztek, a rokonaikhoz – mondta Dan legjobb barátja, Ben.
Micky-Miki – ugyan senki sem értette, hogy miért – de a hír hallatán nagyot nevetett.