„A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.”
Megoldás? Látjuk egyáltalán a megoldást, amikor vasakarattal megyünk előre? Nem biztos.
Az ember mindent felhalmoz csak azért, mert azt hiszi, attól teljesebb lesz az élete. Éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy sajátjának mondhassa azt a méregdrága fényképezőgépet, amely hónapok óta megcsillan előtte a kirakatüveg mögött. Na és persze a laptop. Az írás szerelmese nem vetheti mindig a régi, iskolás füzetekből származó papír fecnikre gondolatait. Az önéletrajz megköveteli a modernitást, a hordozható számítógépet, a tükörreflexes fényképezőgépet, s még diktafonra is futja, ha az ember gondosan ügyel az ujjaira, nehogy kifolyjon közötte a pénz.
Észre sem vesszük, de mindenünk meglesz. Sikerült összegyűjteni a pénzt mindarra, amire azt hittük a legjobban vágyunk, mert vágynunk is kell rá, ha újságírók szeretnénk lenni. S hogy mit hoz az élet, ha nem veszed észre az ajándékát?
Mindent elvesz. Amikor a fáradságos munka után hazaérkezik az ember a minden hónapban nehezen kifizetett albérletébe, egyszer csak a feldúlt otthona tárul elé. Eltűntek mindazok, amelyek a maga szemében íróvá tették, s minden bútorról és széthányt papírokról csak az idegen rosszindulata tekint vissza.
S hogy hol van ilyenkor a megoldás? Nincs megoldás, csak lehetőségek. Ott marad az ember a felforgatott lakásban, vagy feláll, keres egy gazdaságosabb albérletet, a tányérok közé rejti borítékban a félretett aprókat, s még ha kissé fájó szívvel is, de büszkén veti papírra élete legnagyobb tanulságát: ha előre nézel, minden fájdalom eltörpül mögötted!